Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Mondd el, amilyen lehetne

2023. október 25. 03:00 - csmsdvd

kicsilo.jpg

„A szeretetet … mindig a legjobbra törekszik.” (1Kor 13,7 MSG fordítás)

Ha nagy elvárásaid vannak valakivel szemben, akkor nem azt mondod, ami valójában van. Azt mondod, ahogyan szeretnéd, hogy legyen. Ez mit jelent? Azt jelenti, hogy hiszel abban, amit Isten tenni szeretne abban a személyben és általa, és megerősíted Isten szándékát vele kapcsolatban.

Kiváló példa arra, hogy ez hogyan működik, Bruce Wilkinson író és tanár története. Évekkel ezelőtt új professzor volt a Multnomah Egyetemen, és az első tanszéki ülésen megkapta az órafeladatait. Egy másik professzor meglátta a lapját, és azt mondta: "Bruce, ön két A szekcióbeli órát kapott. Ők az egyetem legokosabb diákjai. Nagyon elkötelezettek, és öröm őket tanítani. Szerencsés vagy, hogy az első évedben az A szekció diákjait kapod."

Bruce rájött, hogy ez igaz - nagyon szerette tanítani ezeket a gyerekeket. Sokkal szórakoztatóbb volt őket tanítani, mint a többi csoportot. Okosabbak voltak, és jobban kérdeztek.

Az év végén Bruce azt mondta tanszéki vezetőjének: "Barátom, nagyon remélem, hogy jövőre is az A szekciót kapom!". A felettes azt mondta neki: "Bruce, nincs A szekció. Hat évvel ezelőtt megszüntettük azt a programot."

Amikor Bruce visszament, és megnézte a leckekönyveket, rájött, hogy azok az "A szekció" csoportjai talán nem voltak emelt szintű csoportok, de magasabb osztályzatokat kaptak, és átgondoltabb dolgozatokat írtak, mint a többi csoport. Bruce rájött - mivel elvárta tőlük, hogy jobb tanulók legyenek -, hogy megfeleltek a kihívásnak.

Egész életedben a körülötted lévő embereket a velük szemben támasztott elvárásaiddal fogod formálni. Amikor a legjobbat várod el másoktól, akkor Jézus örök szeretetét mutatod ki.

A Biblia szerint a szeretet nem zsörtölődik, és nem hozza fel állandóan a múlt hibáit. Pál apostol így mondja: "A szeretet… mindig a legjobbra törekszik” (1Kor 13:7 MSG fordítás). Az örök szeretet előre néz. Optimista.

Az örök szeretet tele van reménységgel.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • Gondban vagy, hogy a legjobbat várd el valakitől? Ha igen, akkor hogyan kezded el megváltoztatni elvárasaidat?
  • Hogyan érzed magad, amikor a házastársad vagy a főnököd a legjobbat várja el tőled?
  • Mit gondolsz, Isten mit vár el tőled?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2023.10.18.)

Szólj hozzá!

A megbecsülés szolgálata

2022. október 14. 03:00 - csmsdvd

mokus_2.jpg

„Semmiféle bomlasztó beszéd ne hagyja el a szátokat, hanem csak akkor szóljatok, ha az jó a szükséges építésre, hogy áldást hozzon azokra, akik hallják” (Ef 4,29).

A mélyreható hálaadás azt jelenti, hogy életedben úgy élsz, hogy minden helyzetben tudsz hálás lenni, függetlenül attól, amiben vagy, bőséges időkben, szűkölködésekben, jó időszakokban, rosszakban, igaz és igaztalanságokban, mindenkor. A hálaadásos hozzáállásban növekedni tudunk, ha mindenhez így állunk hozzá. Mélyreható hálaadási hozzáállással tulajdonképpen másokat szolgálsz, így egy missziós küldetést töltesz be.

Észrevetted, hogy minden hívő egyben szolgáló is? Te is szolgáló vagy! Mivel minden keresztyén szolgáló is, ebből következik, hogy neked is szolgálnod kell más embereket. Tulajdonképpen azért vagy megszabadított, hogy másokat szolgálni. Ez egy küldetés, amiben fejlődhetsz, az a megbecsültség, az elismerés, a méltatás, nagyra értékelés kimutatásának szolgálata.

Tudod mit jelent a megbecsültség szó? Ha valaha vettél autót, tudod mit jelent az értékcsökkenés, leértékelődés. Amint kigördülsz vele a szalonból, kevesebbet ér, mint amennyit fizettél érte, akkor is, ha teljesen új az autó. Az értékcsökkenés azt jelenti, csökken az értéke, leértékelődik. A megbecsülés, a felértékelés éppen az ellenkezője ennek. Azt jelenti, növekszik az értéke.

Amikor megbecsülöd, méltatod a férjed, akkor felértékeled. Amikor megbecsülöd a feleséged, elismerésed fejezed ki neki, akkor emeled az értékét, felértékeled. Amikor a gyerekeid becsülöd meg, akkor emeled az értéküket. Amikor munkatársaidat becsülöd, akkor felértékeled őket a szemedben és a cég számára. Amikor a főnököd becsülöd meg, akkor az ő értékét emeled.

A megbecsülés szolgálatában az emberek értékét emeled. Ahogy gyarapodsz a mélyreható hálaadásban, úgy tudod egyre jobban betölteni küldetésed, azáltal hogy mások értékét emeled a megbecsülésük által.

A Biblia ezt a következőképpen fejezi ki: Semmiféle bomlasztó beszéd ne hagyja el a szátokat, hanem csak akkor szóljatok, ha az jó a szükséges építésre, hogy áldást hozzon azokra, akik hallják” (Ef 4,29).

Egy dolog, amire rájöttem, hogy mindenkinek szükségsége van egy jó adag biztatásra. Soha senkivel nem találkoztam még, aki azt mondta volna: "Oh, nem! Nekem nincs szükségem dicséretre, elismerésre, megértésre, méltatásra! Nekem túl sok van már belőle! Állj meg kérlek! Én túlságosan megerősödtem. Ne adj többet!"

Megszámlálhatatlanul szükséged van a megerősítésre arra, hogy szeressenek, hogy megbecsüljenek - ugyanúgy, mint mindenki másnak. Ha szeretnéd, hogy Isten használni tudjon, akkor az egyik út az, hogy megerősítesz mindenkit. Mutasd ki háládat mindenkinek!

Így tudod magadban a megbecsülés szolgálatát fejleszteni.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • Hogy érzed magad, amikor valaki megbecsül téged?
  • A beszéden kívül milyen más módja van annak, hogy kimutasd megbecsülésed?
  • Mások irántad való megbecsülésük és megerősítésük kimutatásával, hogyan vittek közelebb Istenhez?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2022.10.07.)

Szólj hozzá!

Isten szurkol neked

2019. november 23. 03:00 - nagynikoletta

smiley_nature.jpg

„Áldjon meg téged az ÚR, és őrizzen meg téged! Ragyogtassa rád orcáját az ÚR, és könyörüljön rajtad! Fordítsa feléd orcáját az ÚR, és adjon neked békességet!” (4Móz 6,24–26).

Néhány ember tévesen úgy véli, hogy Isten csak akkor mosolyog rájuk, amikor jól csinálnak valamit, lelkileg érettebbé válnak, vagy teljesítik azt, amire Isten elhívta őket.

Ez azonban nem is állhatna távolabb az igazságtól.

Isten a vele való utad minden szakaszában mosolyog rád. Ő rád mosolyog, amikor újdonsült keresztyénként épp csak megértetted, mit is jelent Jézus követése. Ő rád mosolyog, amikor érett keresztyénként mögötted vannak a növekedésben töltött évek.

Ha meg szeretnéd érteni, ki vagy Krisztusban, fel kell ismerned ezt az igazságot: Isten sosem szégyenkezik miattad. Még Pál apostol is, aki az Újszövetség egyes részeit írta, megértette, hogy messze nem volt tökéletes. Ezt írta: „Nem mintha már elértem volna mindezt, vagy már a célomnál volnék, de igyekszem, hogy meg is ragadjam, mert engem is megragadott a Krisztus Jézus” (Fil 3,12 NIV fordítás).

Isten nem szégyenkezett Pál tökéletlenségei miatt. Isten nem szégyenkezik a tieid miatt sem.

Ehelyett Isten szurkol neked. Meg akar áldani. Azt akarja, hogy teljesítsd az elhívásod.

Vizsgáld meg Isten üzenetét, melyet az izraelitákhoz intézett, amint a sivatagban vándoroltak: „Áldjon meg téged az ÚR, és őrizzen meg téged! Ragyogtassa rád orcáját az ÚR, és könyörüljön rajtad! Fordítsa feléd orcáját az ÚR, és adjon neked békességet!” (4Móz 6,24–26).

Az izraeliták közel sem voltak tökéletesek. Rossz döntéseket hoztak. Gyenge volt a hitük. Sőt, más isteneket követtek. Isten azonban rájuk mosolygott. Isten rád is mosolyog.

Nekik is szurkolt.

És neked is szurkol.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen képek élnek a fejedben Istenről? Hogyan látod őt önmagadra vonatkozólag?
  • Az az igazság, hogy Isten szurkol neked, hogyan motivál arra, hogy előre haladj a küzdelmeid ellenére, amelyekben esetleg épp most állsz helyt?
  • Kit tudnál bátorítani Jézussal való közös útján ezen a héten?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2019.11.16.)

Szólj hozzá!

A mennyei szurkolók serege

2019. június 26. 03:00 - magyarosijulia

Ezért tehát mi is, akiket a bizonyságtevőknek ekkora fellege vesz körül, tegyünk le minden ránk nehezedő terhet és a bennünket megkörnyékező bűnt, és állhatatossággal fussuk meg az előttünk levő pályát" (Zsidókhoz írt levél 12:1).

maxresdefault_5.jpg

A hazai pálya előnye rengeteget számít a sportban. Az otthon játszó csapatok sokszor lényegesen jobb eredményt érnek el, mint azok, akik idegenben játszanak. Amikor egy csapatnak van szurkolótábora, akkor gyakran képességeiket meghaladó teljesítményt tudnak hozni.

A Biblia azt mondja, hogy neked is van egy ilyen táborod, amelyik neked szurkol. A Zsidókhoz írt levél 12:1-ben azt olvassuk, hogy „Ezért tehát mi is, akiket a bizonyságtevőknek ekkora fellege vesz körül, tegyünk le minden ránk nehezedő terhet és a bennünket megkörnyékező bűnt, és állhatatossággal fussuk meg az előttünk levő pályát".

Semmit sem tehetsz úgy, hogy valaki ne lássa, neked is vannak nézőid. A Menny figyel. De emiatt nem kell bepánikolnod, sőt, biztatásodra van, hiszen van egy saját szurkolótáborod. A Biblia azt tanítja, hogy mindenki, aki a mennyben van, szurkol neked.

Arra talán már rájöttél, hogy Isten mindenről tud. A Biblia szerint „Az Úr szemei forognak az egész földön...” (2Krónika 16:9). Az Úr semmiről sem marad le, tud minden dolgodról, tudja, hogy mikor vagy jó vagy rossz állapotban, ismeri minden gondolatodat, minden aggodalmadat, minden győzelmedet. Mindent.

Ezen túl azonban körbevesz téged „a bizonyságtevőknek ekkora fellege” is. Mózes figyel téged. Ábrahám nyomon követi a veled történő eseményeket. Minden hívő, aki valaha élt, figyeli, hogy hogyan éled meg a hitedet.

Szurkolnak neked. Amikor félsz, akkor azért szorítanak, hogy legyen elég bátorságod. Amikor fel akarnád adni, akkor arra biztatnak, hogy folytasd. Amikor jelentéktelennek, elfeledettnek érzed magad, akkor is ott vannak veled.

Mindenkinek van olyan időszaka, amikor úgy érzi, hogy senki sem hisz benne, vagy soha nem tarthat szünetet, vagy soha semmi sem sikerül. Amikor te is így érzel, emlékezz arra, hogy nem vagy egyedül. A te mennyei szurkolótáborod hiszi, hogy óriási dolgokat tudsz véghez vinni Isten segítségével!

Segítő kérdések elmélkedéshez és beszélgetéshez:

  • Milyen dolgokat tudnál véghez vinni, ha tényleg elhinnéd azt, hogy egy hatalmas szurkolótáborod van a mennyben?
  • Isten mindent tud rólad. Ez félelmet kelt benned, vagy bátorít téged? Miért?
  • Mit gondolsz, kik azok a hűséges emberek az életedből, akik már eltávoztak előtted, és talán együtt szurkolnak neked a mennyben?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2019.06.19.)

Szólj hozzá!

Hogy bölcs légy, tölts időt bölcs emberekkel!

2018. szeptember 20. 03:00 - magyarosijulia

„Tölts időt a bölcsekkel, és magad is bölcs leszel, a bolondok barátja viszont szenvedni fog.” (Péld 13:20, NCV fordítás)

wisdom1.jpg

Hallottad már a régi mondást, hogy „Ha a sasokkal akarsz szárnyalni, nem szaladhatsz a pulykákkal"?

Ha bölcs akarsz lenni, körül kell vedd magad bölcs emberekkel.

Nincs szükséged sok barátra, és nem kell népszerűnek lenned. Egyszerűen csak egy pár olyan emberre van szükséged, akik építenek és nem lerombolnak téged. Bölcs emberekre, és  nem ostobákra.

Ha bolondokkal barátkozol, magad is azzá leszel!

Mindig a közösségben növekedünk. Nem tudsz szellemileg növekedni egymagadban. Ha remete lennél, és felköltöznél egy hegynek a tetejére, ahol egész életedben csak csendben ülnél és könyveket olvasnál, igencsak nagy tudásod lenne, a bölcsességben viszont nem tudnál növekedni.

Miért? Mert a bölcsesség a szeretetről szól. A bölcsesség elsősorban a kapcsolatokban mutatkozik meg. Így történhet meg, hogy egyes embereknek sok iskolai végzettségük van, a házasságuk mégis tönkremegy. Okosak ugyan, de nem bölcsek!

A Biblia azt írja a Példabeszédek 13:20-ban: „Tölts időt a bölcsekkel, és magad is bölcs leszel. A bolondok barátja viszont szenvedni fog.” (NCV fordítás).

Ha én egy színpad szélén állok, és fel akarlak húzni téged, te viszont lehúzni akarsz engem, ki fog nyerni? Mindig könnyebb lehúzni valakit, mint felhúzni. Azok az emberek, akik folyton lehúznak, nem a barátaid! A barátok felemelnek. A barátok arra bátorítanak, hogy megtaláld az isteni bölcsességet, azáltal, hogy átadják a sajátjukat!

Van olyan az életedben, aki rendszeresen a jóra biztat? Szükséged van az ilyenfajta biztatásra, ha bölcs ember akarsz lenni!

Segítő kérdések elmélkedéshez és beszélgetéshez:

  • Milyen emberek állnak a legközelebb hozzád?
  • Hogyan bátorítanak ezek az emberek a szellemi növekedésedben és a bölcsességben? Vagy hogyan vonják el a figyelmedet attól, hogy megtanulj bölcsen élni?
  • Fontosabb neked, hogy minél több barátod legyen, vagy csak egy pár, mély kapcsolatod? Miért?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.09.13.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása