Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Változtasd a félelmedet bizalommá!

2023. november 19. 03:00 - BlaZsu

„Megszabadított bennünket a halálos veszedelemből, és meg fog menteni minket újra. Benne reménykedünk, hogy ezután is megszabadít.” (2 Kor 1,10 NLT fordítás)

fear_2.jpgNéha a félelmeink felerősödnek és a figyelmünket követelik. Abban azonban bízhatsz, hogy Isten veled és érted van, és erősebb annál, mint amitől félsz.

Amikor Pál apostol veszélyes helyzetbe került, úgy döntött, hogy bízik Istenben, ahelyett, hogy megadta volna magát a félelemnek. Amikor ezt megtette, a következőket tapasztalta:               „Megszabadított bennünket a halálos veszedelemből, és meg fog menteni minket újra. Benne reménykedünk, hogy ezután is megszabadít.” (2 Kor 1,10 NLT fordítás)

Neked is van választásod, ahogyan Pálnak is volt. Dönts úgy, hogy hiszel Isten gondviselésében! Dönts úgy, hogy bízol benne! Döntsd el, hogy nem engedsz a félelmeidnek!

Isten azt ígéri a benne hívőknek, hogy bármi történjék is, ő a javunkra fordítja, ha szeretjük és követjük őt: „Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket elhatározása szerint elhívott." (Róm 8,28 TLV fordítás). Ha hívő vagy, neked Isten azt ígéri, hogy minden a javadra szolgál majd - nem azt, hogy csak jó dolgok történnek veled, hanem azt, hogy jóra fordítja a dolgokat.

Ez azt jelenti, hogy nem kell a félelmeid fogságában vergődnöd, mert nincs olyan nehézség, dilemma, vereség vagy katasztrófa a hívő ember életében, amiből Isten végül ne tudna valami jót kihozni. Nem kell félned a jövőtől!

A félelmeid elárulják, hogy milyen területeken nem bízol Istenben. Ezért még ma készíts egy listát a félelmeidről, és kérd meg Istent, hogy segítsen azonosítani a mögöttük megbújó okot. Ezután kérd Őt, hogy segítsen neked a félelmeidet bizalommal helyettesíteni.

Egy nagyon fontos gondolat! Ne csak reméld, hanem számíts rá, hogy Isten minden egyes félelmeddel kapcsolatban segít megtanulni bízni benne. Aztán csak figyeld, ahogy megtörténik.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen félelmeid vannak az életeddel kapcsolatban?
  • Mit gondolsz, miért van az, hogy egyes területeken bízol Istenben, míg máshol nem?
  • Mikor történt meg veled, hogy Isten segített, holott attól féltél, hogy nem fog?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2023.11.12.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Hagyd, hogy Isten legyen a védelmeződ!

2023. május 05. 03:00 - Mapetso

kobak.jpg"Egyedül Istenre hagyatkozom; reményemet belé helyezem. Egyedül ő véd meg és ment meg engem; ő az én védelmezőm, és soha nem fognak legyőzni. Üdvösségem és becsületem Istentől függ; ő az én erős védelmezőm; ő az én menedékem." Zsolt 62,5-7 (GNT fordítás)

Mindig lesznek olyan emberek az életedben, akik félreértenek és nem kedvelnek majd téged. Mások kritizálnak, elítélnek, támadnak, és pletykákat terjesztenek rólad.

Mindezen körülmények között a természetes reakciód az lesz, hogy visszavágj. Amikor félreértenek téged, meg akarod majd védeni magad. Amikor megtámadnak, kísértésbe esel, hogy te is támadást indíts. Amikor az emberek kritizálnak téged, te is kritizálni akarod majd őket. Amikor az emberek sértegetnek téged, vissza akarod majd vágni a saját sértéseidet.

Ne tedd! Hagyd inkább, hogy Isten legyen a védelmeződ! Minden alkalommal, amikor megtámadnak, kritizálnak, nevetségessé tesznek vagy félreértenek, két választásod van: megvédheted magad, vagy hagyhatod, hogy Isten védjen meg téged. Melyiket választod? Mit gondolsz, ki tud jobban megvédelmezni téged? Isten vagy te magad? Természetesen Isten.

Ne feledd: akkor hasonlítasz leginkább Krisztusra, amikor nem reagálsz semmit a támadásokra, hazugságokra és igazságtalan kritikákra. Akkor hasonlítasz leginkább Jézusra, ha hallgatsz, és Isten kezében hagyod a dolgot.

A Biblia azt mondja: "Amikor [Jézust] sértegették, nem felelt vissza sértéssel; amikor szenvedett, nem fenyegetőzött, hanem Istenbe, az igazságos bíróba vetette reményét" (1Pét 2,23 GNT fordítás).

Az igazságtalan elítélése és üldöztetése ellenére Jézus nem vágott vissza. A legfontosabb pillanatokban bízott Istenben, hogy megvédi őt és elhozza a végső igazságot.

Dávid királyt egész életében bírálták és támadták. Sőt, az emberek többször meg akarták ölni, mert féltékenyek voltak rá. De Dávid ezt mondta: "Egyedül Istenre hagyatkozom, belé helyezem reményemet. Egyedül ő véd meg és ment meg engem; ő az én védelmezőm, és soha nem fogok vereséget szenvedni. Üdvösségem és becsületem Istentől függ, ő az én erős védelmezőm, ő az én menedékem" (Zsolt 62,5-7 GNT fordítás).

Az emberek irigykedni fognak a sikeredre, és néhányan biztosan meg is akarnak majd támadni. De Dávidhoz hasonlóan neked is hagynod kell, hogy Isten legyen a védelmeződ, a Megváltód, az oltalmazód, a győztesed és a menedéked.

Hagyd, hogy Isten kezelje a dolgot! Hagyd, hogy Ő legyen a védelmed!

 Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen gyakorlati dolgokat tehetsz egy feszült pillanatban, hogy ne beszélj vagy cselekedj megtorlásból?
  • Miért akarja Isten, hogy csendben maradj, amikor támadás alatt állsz? Miért nem akarja, hogy megpróbáld bebizonyítani, hogy igazad van?
  • Hogyan mond többet arról az emberről a jellemed ellen indított támadása, mint rólad, akit kitámadott?

 Követed-e ma Jézust?

Isten bebizonyította jóságát Fia, Jézus Krisztus által. A Biblia azt mondja: "Mert Isten úgy szerette a világot: Egyszülött Fiát adta, hogy mindaz, aki hisz benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen" (Ján 3,16 CSB fordítás).

Készen állsz arra, hogy bízz Istenben, hogy beteljesítse az örök életre vonatkozó ígéretét? Ha igen, imádkozd el ezt az egyszerű imát: "Édes Istenem, hiszem, hogy Jézus Krisztus a te Fiad. Megvallom, hogy vétkeztem, és bocsánatodat kérem. Hiszem, hogy Jézus meghalt, hogy elvegye bűneimet, és azt is, hogy feltámasztottad őt az életre. Szeretnék Jézusban mint Megváltómban bízni, és a mai naptól kezdve őt követni, mint Urat. Vezesd életemet, és segíts, hogy a te szándékod szerint cselekedjek! Jézus nevében imádkozom. Ámen."

Ha éppen most azért imádkoztál, hogy elfogadd Jézust, kérlek, írj nekem egy e-mailt a Rick@PastorRick.com címre, és tudasd velem! Szeretnék küldeni neked néhány ingyenes anyagot, hogy segítsek elindulni a Jézussal való utadon.

 *(Daily Hope by Rick Warren 2023.04.28)

Szólj hozzá!

Hagyd, hogy Isten legyen a védelmeződ

2023. február 06. 03:00 - Besther

angel-g10565e7f5_1920.png

"Asztalt terítesz nekem ellenségeim szeme láttára." (Zsoltárok 23,5.)

Dávid király tudta, hogy mit jelent az érzelmi, verbális és fizikai támadás. Ifjúként felkente őt Sámuel próféta Izrael következő királyának, miközben Saul még mindig király volt. Annak ellenére, hogy Dávid hűségesen szolgálta Sault, ő féltékeny volt a leendő királyra és elhatározta, hogy megöli őt. Dávidnak barlangokban kellett bújkálnia Saul elől, miközben hazugságokat terjesztettek róla a királyságban. Dávid azonban soha nem mondott egy rossz szót sem Saul királyra. Soha nem állt bosszút, mert Isten felkészítette Dávidot arra, hogy olyan király legyen, aki Isten szívét követi. 

Dávid ezt mondta Istennek, "Asztalt terítesz nekem ellenségeim szeme láttára." (Zsoltárok 23,5.)

Úgy hangzik ez, mintha Dávid kimerült lett volna? Nem! Nem kellett minden energiáját védekezésre fordítania, mert hitt abban, hogy Isten a védelmezője.

Sok hitre és alázatra van szükség ahhoz, hogy megbízz Istenben és nyugodt maradj, amikor támadások érnek, amikor félreértenek téged és amikor pletykák terjednek rólad. Amikor ez történik, akkor felháborodsz és cselekedni akarsz. Hogyan bánj azokkal, akik megtámadnak téged? Te sehogy. Hagyod, hogy Isten kezelje őket.

Bízz Istenben, hagyd, hogy Ő legyen a védelmeződ!

Isten nemcsak megvédeni akar, hanem közösségben lenni veled: "Tárt karokkal fogadsz minket, amikor védelemért jövünk hozzád. Vígadunk egész éjjel! Őrzöd az ünneplésünket"  (Zsoltárok 5,12. The Message)

A 23. és az 5. zsoltár egyaránt egy lakomát vagy egy ünneplést fest le, egy valószínűtlen időpontban. Nem csak akkor történhet ilyen, amikor jó idők járnak, hanem akkor is, amikor támadások érnek.

Ha épp egy csata hevében vagy, arról Isten tud. Lehet, hogy a munkádért harcolsz vagy az egészségedért küzdesz. Harcolsz a józan eszedért. Küzdesz a méltóságodért. Míg folyik a csata, Ő rendezni akar neked egy lakomát, hogy egy kis bátorítást adjon neked.

Isten egy ünnepséget akar rendezni a harci zónában, lakomára invitál a csatatéren. Ez a bátorítás könnyen elérhető számodra is, ha átadod aggodalmaidat, fájdalmadat és hagyod, hogy Jézus irányítson és megnyugszol az ígéreteiben. 

Ha Isten gyermeke vagy, akkor mennyei Atyád büszke rád. Lehet, hogy a kritikusaid bosszantanak, rágalmaznak, mellőznek vagy sértegetnek téged, de nem tudják megállítani Isten áldását az életeden.

Ahogy a Biblia mondja, "Bevisz engem a borozó házba, és zászló felettem a szerelme." (Énekek éneke 2,4.)

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen csatában vagy most? Milyen ellenállás mered rád?
  • Mit kell elengedned ahhoz, hogy átadd a védelmet Istennek?
  • Miként segíthet a harc közepén való pihenés abban, hogy jobban harcolj? 

 (*Daily Hope by Rick Warren, 2023.01.30.)

 

 

Szólj hozzá!

Jézus előtted megy és könyörületes veled

2023. február 02. 03:00 - BlaZsu

jopasztor.jpg

 „Én azért jöttem, hogy életük legyen, sőt bőségben éljenek. Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja a juhokért.”(János 10,10-11)

A juhok kiszolgáltatott állatok, ezért a pásztor néhány eszköz segítségével kell, hogy megvédje őket. A pásztorbotjával terelgeti, védi, a bot kampójával pedig visszairányítja őket. Mi, emberek olyanok vagyunk, mint az elveszett juhok, védelemre és irányításra van szükségünk. Jézus azért jött a Földre, hogy jó pásztorunk legyen. Azt mondta: „Én azért jöttem, hogy életük legyen, sőt bőségben éljenek. Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja a juhokért.” (János 10,10-11)

Ahogy egy pásztor a botjával irányítja és védi a juhokat, úgy akar Isten irányítani és védeni téged. Két módszere is van erre:

Ha követed Őt, Jézus a helyes irányba vezet téged.

Amikor idegenvezető nélkül nézel meg egy olyan nagyvárost, mint Párizs, rengeteg fontos látnivalót kihagysz, mert nem tudod, mit érdemes megnézned. Ugyanez igaz az életedre is. Vezetőre van szükséged – egy pásztorra – aki előtted jár. Jézusra, a Jó Pásztorra van szükséged, aki vezet és előremenetelre ösztönöz. Egészen más ez, mint egy marhapásztor tevékenysége, aki hátulról irányítja a csordát. Jézus nem fog áttolni az életen. Ő előtted jár és lényegében azt mondja: „Figyeld, hogyan haladok! Nézd, merre megyek!” A János 10,4-ben ezt olvashatjuk: „Amikor az összes juhát kivezette a karámból, előttük jár, ők pedig követik, mert ismerik a hangját.” (CEV fordítás)

Ha bánatoddal Jézushoz fordulsz, Ő könyörületes veled.

Jézus megértő velünk, mert tudja, hogy nélküle tehetetlenek vagyunk. A Máté 9,36 azt mondja: „Amikor látta a sokaságot, megszánta őket, mert elgyötörtek és elveszettek voltak, mint a juhok pásztor nélkül.” Az eredeti görög szöveg jelentése, hogy Jézust mélyen megindították az emberek szenvedései, és segíteni akart nekik. Ugyanígy, amikor fájdalmaddal Jézushoz fordulsz, ő nem leural, hanem felemel. Nem megszid, hanem meggyógyít.

Isten jóságának köszönhetően Jézus irányt mutat és könyörületes veled. Jézus a mi jó pásztorunk, aki „nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon és életét adja váltságul sokakért." (Máté 20,28)

Holnap megvizsgálunk még 3 dolgot, ami Isten jóságából fakad: hogyan szabadít ki, hogyan őriz, és hogyan ment meg bennünket.

 Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mikor érezted Isten vezetését életedben? Ez hogyan növelte a hitedet?
  • Hogyan segítette Jézus együttérzése gyógyulásodat vagy más ember gyógyulását?
  • Most merre vezet téged Jézus a munkádban, a családodban, a lakókörnyezetedben, a gyülekezetedben és a kapcsolataidban?

Elmondhatod magadról, hogy az „Úr az én pásztorom”?

Ha vágysz Isten megingathatatlan szeretetére és biztosan beteljesülő ígéreteire, bízd magad a Jó Pásztor gondjaira. Kezdd azzal, hogy elmondod ezt az egyszerű imát: „Drága Istenem, tudom, hogy bűnös vagyok, kérlek bocsáss meg nekem! Hiszem, hogy Jézus Krisztus a Te fiad. Hiszem, hogy meghalt a bűneimért és hogy Te feltámasztottad Őt a halálból. Bízni akarok benne, mint Megváltómban, és követni Őt, mint Uramat. Jézus, kérlek gyere be életembe és változtasd meg prioritásaimat, értékeimet, céljaimat és az irányt, amerre megyek. Változtass azzá az emberré, akinek látni akarsz. Jézus nevében imádkozom. Ámen”

Ha most imádkoztál azért, hogy elfogadd Jézust, kérlek küldj egy emailt nekem (angolul) a Rick@PastorRick.com címre, és tudasd velem. Szeretnék küldeni neked néhány ingyenes anyagot, hogy segítsek elindulni a Jézussal való utadon.

*(Daily Hope by Rick Warren, 2023.01.26.)

 (A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Isten hatalma mindig megvéd!

2022. október 28. 03:00 - BlaZsu

 godprotects.jpg

“Titeket pedig Isten hatalma őriz hit által az üdvösségre.” (1Péter 1,5 NLT fordítás)

A remény fontos!

Ebben a sokszor ridegnek tűnő világban talán nehéz elhinned, de Isten a legjobbat készíti számodra.  

Péter első levele első fejezetében 5 okot találsz arra, hogy miért reménykedhetsz, bármilyen nehézségek vannak is most az életedben.

Korábbi Napi Remény üzeneteimben az első három okot néztük meg:

  • Isten kiválasztott téged, még mielőtt te Őt választottad volna
  • Isten mindig kegyelmesen és irgalmasan bánik veled
  • Isten bebiztosította a jövődet.

Ma megnézzük, mi a negyedik oka annak, hogy reményünk lehet: Isten hatalma megvéd minket.

A Biblia azt mondja, “Titeket pedig Isten hatalma őriz hit által az üdvösségre.” (1Péter 1,5 NLT fordítás)

Legyünk őszinték! Néha mindannyian kerülünk olyan helyzetbe, amit reménytelennek és megoldhatatlannak érzünk.

De az az igazság, hogy ez hazugság. Soha nem vagy reménytelen, tehetetlen, erőtlen, ha a Szent Lélek veled van. Isten kijelenti, hogy mindenható ereje megőriz téged!

Láttál már olyan feliratot egy házon, hogy “Biztonsági szolgálattal őrzött terület”? Mint Krisztus követőjének, neked is lehetne hasonló táblád, amin ez áll: “Isten által őrzött személy”.

Az 1 Péter 1,5 -ben szereplő “ őriz” szó egész pontosan azt jelenti, hogy “ helyőrség”.  Azt jelenti, hogy téged - mint egy erődöt a helyőrség - folyamatosan, nagy erőkkel védelmez Isten hatalma.

Isten a nap minden pillanatában figyel és vigyáz rád, ahogyan egy őrszem vagy egy testőr tenné. Az életedben minden az Atya ellenőrzésén megy keresztül. Ő még a nehézségeket is - akár a te bűnöd, akár másé miatt van - jóra használja.

Mi a te szereped mindebben? Ez igazán egyszerű!  Az, hogy bízol Istenben! Egy szerető, mindenható Isten vesz körül, ezért mindig remélheted, hogy hatalmával megvéd téged.  

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Az, hogy Isten őrszemként figyel rád és védelmez téged, hogyan hat a mai nap kihívásaihoz való hozzáállásodra?
  • Életed minden területén bízol Isten védelmében? Miért, vagy miért nem?
  • Hogyan láttad már megvalósulni az életedben Isten védelmét?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2022.10.21.)

 (A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása