Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Hogyan legyünk tele hálaadással?

2023. december 04. 03:00 - BlaZsu

„Adjatok hálát minden helyzetben, mert ez Isten akarata számotokra, akik Jézus Krisztushoz tartoztok.” 1Thessz 5,18 (NLT fordítás)

hala.pngHogyan tudsz akkor is örülni, amikor nagy változásokkal teli, stresszes időszakon mész keresztül?

Úgy, hogy kialakítasz egy szokást: minden nehézség ellenére hálát adsz Istennek minden jó dologért.

Ez a tanács a Thesszaloniki levél 5. fejezetének 18. versében olvasható: „Adjatok hálát minden helyzetben, mert ez Isten akarata számotokra, akik Jézus Krisztushoz tartoztok”(NLT fordítás). Ez azt jelenti, hogy adjunk hálát, bármilyen helyzetben is vagyunk. Ez persze nem azt jelenti, hogy mindenért hálásnak kell lennünk, ami velünk történik - különösen nem a rossz dolgokért, például egy rákbetegségért vagy egy autóbalesetért. És nem kell hálásnak lennünk azért a sok szörnyűségért sem, ami a világban történik.

De minden alkalommal, amikor csak egy percet is arra szánsz, hogy hálát adj Istennek valamiért - ez lehet a kedvenc zenéd, egy szép természeti látvány, vagy a Szentírás -, az segít feltölteni az üres érzelmi tankodat, hogy tovább tudj lépni. Ha hálás vagy valamiért, akkor magaddal teszel jót, mert a hála megakadályoz abban, hogy megkeseredj, és segít abban, hogy kitarts a nehézségek idején.

Könnyű hálásnak lenni akkor, amikor az érzelmi tankod tele van és minden remekül megy az életedben. De amikor válsággal vagy tartós stresszel nézel szembe, akkor sokkal nehezebb okot találni a hálára. Pedig ilyenkor van a legnagyobb szükség arra, hogy hálát adj!

Jób története nagyszerű példa a nehéz időkben való hálaadásra. Jób gazdag és sikeres ember volt, de egyetlen nap alatt mindent elveszített. Nem tudta, miért történt vele mindez, és minden oka megvolt rá, hogy dühös és keserű legyen. Ő azonban ennek ellenére dicsőítette Istent! Még a legsötétebb pillanataiban is a földre borulva imádta Istent, és azt mondta, „Áldott legyen az Úr neve." (Jób 1,21)

Az egyik legegyszerűbb, mégis rendkívül hasznos szokás, amit kialakíthatsz az, hogy minden nap készítesz egy listát azokról a dolgokról, amiért hálás lehetsz. Ülj le minden nap csak öt percre és kérdezd meg magadtól: „Miért vagyok hálás?" Ez a szokás erősíteni fogja a lelkedet, és akkor is megtart, amikor úgy érzed, hogy fel akarod adni.

Még a legsötétebb pillanatainkban is követhetjük Jób példáját és hálásan dicsőíthetjük Istent, tudva, hogy az Ő akarata számunkra az, hogy minden körülmények között hálát adjunk.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mit árul el az Istenbe vetett hitedről az, hogy hálát adsz?
  • Melyek azok a dolgok, amelyeket természetesnek veszel, holott hálát kellene adnod értük Istennek?
  • Mikor adott már neked erőt egy nehéz időszak átvészeléséhez az, hogy hálát adtál?

 *(Daily Hope by Rick Warren, 2023.11.27.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

A szeretet örül Isten másokhoz áradó jóságának

2023. február 25. 03:00 - BlaZsu

 

joytogether.jpg

Örüljetek az örülőkkel, sírjatok a sírókkal. (Római levél 12,15)

A Biblia azt mondja, „Örüljetek az örülőkkel, sírjatok a sírókkal.” (Római levél 12,15) Észrevetted, hogy a mondat második részét könnyű végrehajtani, míg az elsőt egyáltalán nem?

Ha valaki nehéz időszakon megy keresztül, nem nehéz együttérezni vele. Nem nehéz bátorítani valakit, aki épp mélységet él meg. Mi a helyzet akkor, ha valakit a környezetedben előléptetnek? Ezt sokkal nehezebb kezelni. Ahelyett, hogy örülnénk valaki sikerének, talán inkább neheztelünk rá. Talán még rosszat is kívánunk neki, hogy mi annál sikeresebbnek érezhessük magunkat. Az igazság azonban az, hogy Isten kegyelme bőséges és jut belőle elegendő mindenkinek.

Jézus elmondott egyszer egy történetet egy földművesről, aki kora reggel béreseket fogadott a szőlőjébe. A nap további részében még több munkást is felfogadott, némelyikük már csak egy vagy két órát tudott dolgozni. Ennek ellenére a tulajdonos mindegyiküknek pontosan ugyanannyit fizetett a munkáért. A kora reggel óta dolgozók reklamáltak, hogy ez nem igazságos, de a föld tulajdonosa így válaszolt: Hát nem tehetek azt a javaimmal, amit akarok? Vagy azért vagy irigy, mert én jó vagyok hozzájuk?” (Máté 20,15)

Néha talán te is így érzel, amikor Isten megáld valaki mást. Keményen dolgozol, és megteszel mindent, amit Isten elvár tőled. De akkor azt látod, hogy Isten valaki mást áld meg bőségesen. Talán azt gondolod, hogy az az ember nem is érdemli meg az áldást, mert nem láttad, hogy olyan keményen dolgozott volna mint te, vagy olyan hűségesen szolgálta volna Istent, mint te.

Tényleg baj, hogy Isten másokat is ugyanannyira megáld, mint téged? És azzal sem kellene törődj, hogy Isten mit ad másoknak. Egyedül az számít, hogy te mit kezdesz azzal, amit Tőle kaptál.

Hadd mondjak el neked valamit az irigységről. Az irigység a saját ismeretségi körödben működik legerősebben. Leginkább azokkal jelentkezik, akikkel kapcsolatban vagy. Általában nem azokat irigyled, akik máshol élnek. Néha talán eszedbe jut egy kedvenc énekesed vagy színészed, és azt gondolod: „Bárcsak olyan lennék, mint az a sztár!” A legnagyobb irigységet azonban, legtöbbször a saját környezetedben lévők váltják ki. A legnehezebb a saját családtagjaid, és a barátaid sikereit megélni.

Az irigység pusztító tud lenni. Leértékel másokat, tönkreteszi a kapcsolatokat, és keserűvé tesz. Az irigység láthatatlan, de nagyon ártalmas, és sok örömről lemaradsz miatta.  Ha például házasságra vágytál, de ez nem vált valóra, vagy házasságot kötöttél, de az tönkrement, akkor nem szereted az esküvőket. Amikor esküvőre szóló meghívót kapsz, elszomorodsz. Azt gondolod, hogy amikor valaki másnak felvirrad, neked besötétedik. De ez nem igaz.   

Sokkal jobban fogod élvezni az életet, ha megtanulsz örülni mások sikerének. Ha csak akkor vagy boldog, amikor a te dolgaid jól mennek, akkor életed nagy részében szomorú leszel. Ha azonban megtanulsz tapsolni mások sikereinek vagy ünneplésének, akkor egész életedben boldog lehetsz.

Ha irigységet érzel mások iránt, akkor nem szereted őket. A Biblia azt írja Pál apostol Korinthusiakhoz írt levelének 13. fejezetében a 4. versben: „ a szeretet nem irigykedik”. A szeretet nem irigy, hanem a szeretet örül Isten másokhoz áradó jóságának.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Kik azok az emberek, akiket felhívhatsz, amikor valami jó történt veled? Téged felhívhatnak a barátaid, ha örömhírük van?
  • Láttál-e már olyat, hogy az irigység tönkretett egy kapcsolatot?
  • Hogyan tud az irigység beszivárogni a szívedbe? Hogyan tudod elkerülni, hogy foglyul ejtse a szíved?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2023.02.18.)

Szólj hozzá!

Köszönd meg Istennek mindazt, amit tett!

2021. október 10. 03:00 - Deltajulietttango

gratitude_1.jpg

„Mondd el Istennek, mire van szükséged, és köszönd meg neki mindazt, amit érted tett!” (Fil 4,6 NLT).

Sok embernek egyetlen célja az életében, hogy boldog legyen. De gyakran rosszul próbálják meg azt elérni. Van azonban egy jó hírem: Istennek van egy négy hozzávalós receptje a boldogságra, amely segít abban, hogy boldogabbnak érezd magad – feltéve, ha ezt a gyakorlatban is alkalmazod a saját életedre.

Már korábban megnéztük a boldogság-recept első két összetevőjét: ne aggódj semmiért, és imádkozz mindenért. A harmadik fontos összetevő a hála: adj hálát Istennek mindenért.

Isten azt akarja, hogy bármiről és mindenről beszélgess vele. De ez több annál, hogy "add meg nekem” imákat mondunk: „Istenem, add meg nekem ezt”, „Istenem, add meg nekem azt”.

Képzeld el, ha minden alkalommal, amikor a szüleiddel beszélsz, csak annyit mondanál, „Apa, adj 15 ezer forintot!”, vagy „Anya, kérek egy autót!” Milyen kapcsolat lenne ez? A szülők néha csak azt szeretnék, hogy a gyerekeik eléjük álljanak és ezt mondják: „Köszönöm mindazt, amit eddig adtál.”

Isten is ugyanígy van ezzel. Ő is azt akarja, hogy odaállj elé és ezt mondd: "Mennyei Atyám, köszönöm! Köszönöm, amit eddig adtál nekem." Az ilyen imádság az, amely elvezet a boldogsághoz. Bármennyire kilátástalan is a helyzeted, mindig találhatsz valamit, amiért hálás lehetsz.

A Biblia ezt mondja: „Mondd el Istennek, mire van szükséged, és köszönd meg neki mindazt, amit érted tett” (Fil 4,6 NLT fordítás).

Az a történet, amikor Jézus meggyógyította a 10 leprást, jól mutatja, hogy hogyan befolyásolja a boldogságunkat az, ha megköszönjük Istennek „mindazt, amit értünk tett”.

A Bibliában a leprások társadalmilag kitaszítottak voltak. Senki sem akart a közelükbe menni, mert féltek, hogy esetleg elkapják a leprát. De Jézus mind a tízzel együttérzően bánt, és mindegyiküket meggyógyította. A Biblia viszont azt mondja, hogy miután meggyógyultak, csak egy volt közülük, aki visszament „és leborult Jézus lábához, és köszönetet mondott neki [újra meg újra]” (Luk 17,16 AMP fordítás).

Hasonlóan a lepráshoz, aki visszament, te is hálás vagy azért, amit Jézus érted tett? Akkor menj Istenhez imában, és boldogan köszönd meg neki „újra és újra”!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mit tett érted Isten, amiért még nem mondtál neki köszönetet?
  • Az életed mely területén nem bízol Istenben?
  • Milyen lenne egy napod, ha többet imádkoznál és kevesebbet aggódnál? Hogyan befolyásolná ez a boldogságodat?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2021.10.03.)

(A bibliai idézetek fordítása utáni nagybetűs rövidítés a szerző által választott angol bibliafordítást jelöli. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal, jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Élj a megbocsátás örömében!

2021. március 25. 03:00 - magyarosijulia

„A szívem örvendezik a te szabadításodban” (Zsolt 13,5 NIV).

Ha Jézus követője vagy, az öröm része kell, hogy legyen az életednek. Miért? Mert teljes bűnbocsánatot nyertél, és többé nincs semmi okod a bűntudatra és a szégyenre.

Szerintem ez nagyon jó ok arra, hogy örülj!

A Biblia ezt írja: „Nincsen azért most már semmiféle kárhoztató ítélet azok ellen, akik Krisztus Jézusban vannak” (Róm 8,1 NIV).

Pál levele a rómaiakhoz eredetileg görög nyelven íródott. Az a szó, amit mi a nincsen szóval fejezünk ki, a görög nyelvben a legerősebb tagadást jelentő szó. Olyan, mintha Isten azt mondaná, hogy „nincs, nincs, nincs – se ezer évig, se egymillió évig, se egész életedben nincs erre lehetőség.”

Mindannyian követünk el hibákat. De Isten nem akarja, hogy állandóan elítéld magad, vagy hogy folyton azt hajtogasd magadnak, hogy „jobbnak kellene lennem.”

De akkor hogyan kell Isten akarata szerint kezelnünk a bűntudatot? Úgy, hogy bevallasz mindent Istennek, és elmondod neki a rosszat, amit elkövettél. Menj Isten elé, és mondd neki! „Sajnálom. Kérlek, bocsáss meg nekem!” És aztán ő eltörli a bűnödet.

Ezért halt meg Jézus Krisztus a kereszten. És ő nem csak azokért a bűnökért halt meg, amelyeket már elkövettél. Ő azokért is meghalt, amelyeket még nem követtél el. Ő minden bűnödet eltörölte a kereszten.

Jézus magára vette a neked járó büntető ítéletet. Ezért halt meg. Ő fizette ki az árat a bűneidért. Neked nem kell újra megfizetni azokért.

Ez a megváltás, és ez a legfőbb okunk az örömre. Ez a tiszta lelkiismeret öröme.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Ha megvallod bűneidet Istennek, megtapasztalhatod a tiszta lelkiismeretből fakadó örömöt. Hogyan tudnád napi gyakorlattá tenni az életedben azt, hogy megvallod Istennek a bűneidet?
  • Megragadtad és elfogadtad már azt az igazságot, hogy Isten mindent és teljes mértékben megbocsátott neked? Ha igen, milyen érzés számodra megélni ezt az igazságot? Ha még nem, mi nem engedi, hogy elfogadd ezt az igazságot?
  • Kinek fogod ezen a héten elmondani Isten teljes és mindenre kiterjedő megbocsátását?

Fogadd el a megváltás örömét még ma!

A Biblia azt mondja, hogy aki hisz Jézusban, semmi oka nincs a bűntudatra és a szégyenre: „Nincsen azért most már semmiféle kárhoztató ítélet azok ellen, akik Krisztus Jézusban vannak” (Róm 8,1 NIV).

Ha készen állsz elfogadni ezt az ígéretet és a megbocsátás örömében élni, akkor mondd el ezt az imát:

„Drága Jézus, megígérted, hogy ha hiszek tebenned, minden bűnt és rosszat, amit valaha is tettem, megbocsátasz, és többé nem lesz kárhoztató ítélet ellenem. Te nem ítélsz el, hanem egy nap befogadsz majd engem a te mennyei örökkévaló otthonodba.

Megvallom neked a bűneimet, és a bocsánatodat kérem. Hiszem, hogy te Isten vagy, az én Szabadítóm. Befogadlak az életembe mint Uramat. Köszönöm, hogy nem nekem kell megszereznem vagy kiérdemelnem a te megbocsátásodat, és nem kell megdolgozzak azért. Ez a te kegyelmi ajándékod.

Ma életem minden területét átadom neked. Többé nem szégyenkezve, hanem a te szabadításod örömében akarok élni. Életem előttem álló részét a te szolgálatodra akarom használni, és nem arra, hogy magamat szolgáljam. Alázatosan rád bízom az életem, és arra kérlek, hogy ments meg, és fogadj be engem a te családodba! Jézus nevében imádkozom. Ámen.”

*(Daily Hope by Rick Warren, 2021.03.18.)

Szólj hozzá!

Isten soha nem enged el téged

2020. december 09. 03:00 - Besther

god-3176744_1280.png

„Mert meg vagyok győződve, hogy soha semmi nem választhat el az ő szeretetétől. A halál nem képes rá, és az élet sem. Az angyalok nem fognak, és maga a pokol minden hatalma sem képes távol tartani Isten szeretetét. A mai félelmeink, a holnapi aggodalmaink, vagy hogy hol vagyunk – magasan az ég felett vagy a legmélyebb óceánban –, soha semmi nem lesz képes elválasztani bennünket Isten szeretetétől, amit a mi Urunk, Jézus Krisztus mutatott be, amikor meghalt értünk” (Róm 8,38-39 TLB).

Nem számít, hogy milyen rossz az élet, egyetlen fontos és igaz dolog képes megnyugvást adni: Isten szeretete nem ér véget.

A dolgaid jól és rosszul is fognak alakulni. De Isten szeretete sosem ér véget – erre számíthatsz.

Ennek az igazságnak az életed egyik legfontosabb örömforrásának kellene lennie.

A Biblia így mondja ezt Pál rómaiakhoz írt levelének 8. fejezetének 38–39. verseiben: „Mert meg vagyok győződve, hogy soha semmi nem választhat el az ő szeretetétől. A halál nem képes rá, és az élet sem. Az angyalok nem fognak, és maga a pokol minden hatalma sem képes távol tartani Isten szeretetét. A mai félelmeink, a holnapi aggodalmaink, vagy hogy hol vagyunk – magasan az ég felett vagy a legmélyebb óceánban –, soha semmi nem lesz képes elválasztani bennünket Isten szeretetétől, amit a mi Urunk, Jézus Krisztus mutatott be, amikor meghalt értünk.” (Róm 8,38-39 TLB).

Ezek jó hírek. Mikor kezedet Isten kezébe teszed, akkor ő azt megragadja, és nem engedi el. Isten ragaszkodik hozzád mindennel, amije van.

Amikor a gyerekeim kicsik voltak, elmentünk a Grand Canyonhoz. Amikor felgyalogoltunk a széléhez, megragadtam a két legkisebb gyermekem, Josh és Matthew kezét. Természetesen, ők közelebb akartak menni a széléhez, mint ahogy én akartam, hogy menjenek. Csapkodással és rázással próbáltak szabadulni, de nem engedtem el őket. Az apjuk vagyok, és szeretem őket.

Lesznek olyan idők, amikor majd el akarod engedni Isten kezét. Nehéz idők, amikor feladnád az elkötelezettséged Krisztus felé.

De Isten nem enged el téged – soha. Ha egyszer a kezébe adtad a kezed, az ott is marad.

Ha az üdvösségért képes lennél megdolgozni, akkor el is veszítenéd abban a pillanatban, amikor abbahagyod az érte való munkálkodást. De nem te szerezted meg a kapcsolatodat Istennel. Ez ingyen ajándék volt. Ha egyszer odaadta, nem vehető vissza.

Ez elképzelhetetlen örömforrás a hívő számára.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Miért adna örömöt az az igazság valakinek, hogy Isten szeretete nem ér véget?
  • Miért olyan nehéz bízni Isten végtelen szeretetében?
  • Milyen aggodalmat vagy félelmet szükséges Istenre bíznod az ő irántad való nagy szeretetének a fényében?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2020.12.02.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása