Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Isten soha nem enged el téged

2020. december 09. 03:00 - Besther

god-3176744_1280.png

„Mert meg vagyok győződve, hogy soha semmi nem választhat el az ő szeretetétől. A halál nem képes rá, és az élet sem. Az angyalok nem fognak, és maga a pokol minden hatalma sem képes távol tartani Isten szeretetét. A mai félelmeink, a holnapi aggodalmaink, vagy hogy hol vagyunk – magasan az ég felett vagy a legmélyebb óceánban –, soha semmi nem lesz képes elválasztani bennünket Isten szeretetétől, amit a mi Urunk, Jézus Krisztus mutatott be, amikor meghalt értünk” (Róm 8,38-39 TLB).

Nem számít, hogy milyen rossz az élet, egyetlen fontos és igaz dolog képes megnyugvást adni: Isten szeretete nem ér véget.

A dolgaid jól és rosszul is fognak alakulni. De Isten szeretete sosem ér véget – erre számíthatsz.

Ennek az igazságnak az életed egyik legfontosabb örömforrásának kellene lennie.

A Biblia így mondja ezt Pál rómaiakhoz írt levelének 8. fejezetének 38–39. verseiben: „Mert meg vagyok győződve, hogy soha semmi nem választhat el az ő szeretetétől. A halál nem képes rá, és az élet sem. Az angyalok nem fognak, és maga a pokol minden hatalma sem képes távol tartani Isten szeretetét. A mai félelmeink, a holnapi aggodalmaink, vagy hogy hol vagyunk – magasan az ég felett vagy a legmélyebb óceánban –, soha semmi nem lesz képes elválasztani bennünket Isten szeretetétől, amit a mi Urunk, Jézus Krisztus mutatott be, amikor meghalt értünk.” (Róm 8,38-39 TLB).

Ezek jó hírek. Mikor kezedet Isten kezébe teszed, akkor ő azt megragadja, és nem engedi el. Isten ragaszkodik hozzád mindennel, amije van.

Amikor a gyerekeim kicsik voltak, elmentünk a Grand Canyonhoz. Amikor felgyalogoltunk a széléhez, megragadtam a két legkisebb gyermekem, Josh és Matthew kezét. Természetesen, ők közelebb akartak menni a széléhez, mint ahogy én akartam, hogy menjenek. Csapkodással és rázással próbáltak szabadulni, de nem engedtem el őket. Az apjuk vagyok, és szeretem őket.

Lesznek olyan idők, amikor majd el akarod engedni Isten kezét. Nehéz idők, amikor feladnád az elkötelezettséged Krisztus felé.

De Isten nem enged el téged – soha. Ha egyszer a kezébe adtad a kezed, az ott is marad.

Ha az üdvösségért képes lennél megdolgozni, akkor el is veszítenéd abban a pillanatban, amikor abbahagyod az érte való munkálkodást. De nem te szerezted meg a kapcsolatodat Istennel. Ez ingyen ajándék volt. Ha egyszer odaadta, nem vehető vissza.

Ez elképzelhetetlen örömforrás a hívő számára.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Miért adna örömöt az az igazság valakinek, hogy Isten szeretete nem ér véget?
  • Miért olyan nehéz bízni Isten végtelen szeretetében?
  • Milyen aggodalmat vagy félelmet szükséges Istenre bíznod az ő irántad való nagy szeretetének a fényében?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2020.12.02.)

Szólj hozzá!

El tudod-e érni, hogy Isten ne szeressen téged?

2020. október 01. 03:00 - Deltajulietttango

lens-1209823_1280_1.jpg

„Mert meg vagyok győződve arról, hogy sem a halál, sem az élet, sem az angyalok, sem a démonok, sem a jelen, sem a jövő, sem a hatalmasok, sem a magasság, sem a mélység, sem pedig semmiféle teremtmény nem lesz képes elválasztani minket Isten szeretetétől, ami Krisztus Jézusban, a mi Urunkban van” (Róm 8,38–39 NIV fordítás).

A Biblia azt mondja az Efezusiakhoz írt levél 1. fejezetében, hogy Isten kiválasztott téged még mielőtt a föld alapjait megalkotta volna. De nem csak kiválasztott téged. Beléd helyezte szeretetét is. Azért hozta létre a világot, mert szeret téged, és akart egy helyet a családjának. Nem csak kiválasztott vagy! Szeretett is vagy!

Mielőtt a föld létrejött volna, Isten belehelyezett téged szeretetének középpontjába. Te talán ritkán koncentrálsz Istenre, de Isten mindig rád koncentrál. Valójában Isten egyszerre tud koncentrálni mindenkire. Miért? Mert ő Isten!

Életed bármely pillanatában Isten épp rád koncentrál. Lát minden vidámságot, minden meggyötörtséget, minden jó pillanatot, minden rossz pillanatot, minden hegyet, minden völgyet, minden örömöt és könnyet. Isten azért alkotott téged, hogy szeressen, és ezt soha nem fogja abbahagyni.

„Mert meg vagyok győződve arról, hogy sem a halál, sem az élet, sem az angyalok, sem a démonok, sem a jelen, sem a jövő, sem a hatalmasok, sem a magasság, sem a mélység, sem pedig semmiféle teremtmény nem lesz képes elválasztani minket Isten szeretetétől, ami Krisztus Jézusban, a mi Urunkban van” (Róm 8,38–39 NIV fordítás).

Két okból nem tudsz elszakadni Isten szeretetétől: mert örök, és mert feltétel nélküli. Isten soha nem mondja: „Szeretlek, ha…”. Nem mondja, hogy „Szeretlek, mert…”. Isten azt mondja: „Szeretlek" és pont. Isten örök, feltétel nélküli szeretetet ad neked, mert Isten maga a szeretet.

Isten irántad való szeretete nem azon alapszik, amit te csinálsz, hanem azon, hogy ő kicsoda. Nem a te teljesítményeden, hanem az ő jellemén alapszik. Egész életedben próbálkozhatsz azzal, hogy Isten ne szeressen, de bele fogsz bukni.

Semmit sem tehetsz azért, hogy Isten kevésbé szeressen téged. És nem tehetsz semmit azért sem, hogy Isten jobban szeressen. Eléggé szeretett téged ahhoz, hogy megalkosson és rád figyeljen. Eléggé szeretett téged, hogy örökre veled akarjon lenni, annak ellenére, hogy vétkezel ellene. Eléggé szeretett téged ahhoz, hogy elküldje Fiát, hogy megváltson bűneidből.

Soha nem találhatsz nagyobb szeretetet.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen érzés tudni, hogy Isten mindig rád figyel? Milyen érzés tudni, hogy te mindig szeretete középpontjában vagy?
  • Tartottál már valaha attól, hogy olyat tettél, ami miatt Isten kevésbé szeretne? Hogyan nyugodtál meg újra az ő szeretetében?
  • Mit tudsz Isten jelleméről, ami biztossá teszi számodra, hogy ő szeret?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2020.09.24.)

Szólj hozzá!

Ha Isten érted van, ki lehet ellened?

2019. augusztus 22. 03:00 - FodorImi

 

„Az angyal bátorította őket: »Ne féljetek! – mondta. Jó hírt hozok nektek, amely nagy öröm lesz minden ember számára«” (Lk 2,10 – NLT fordítás).

woman-591576_1920.jpg

Annak tudata, hogy Isten érted van, megváltoztatja az életre vonatkozó egész látásmódodat. Felhagysz azzal, hogy úgy gondolj Istenre, mint aki készen állva azért néz le a mennyből, hogy elkapjon, amikor elrontasz valamit.

Azonban nem kell félnünk Istentől. Ő azért van, hogy sikeres legyen az életed; egy célért teremtett, és azt akarja, hogy sikeres legyél. Maga Isten, a te Teremtőd az, aki  mérlegelni fogja a sikereidet az életben, senki más.

Ez különlegesen jó hír!

Sajnálatos módon egyes emberek félnek Istentől, és már attól idegesek lesznek, ha valaki beszél róla. Tudod miért? Bűntudatot éreznek, és így kezdenek gondolkodni: „Ha közel kerülök Istenhez, majd ki fog oktatni. Emlékeztetni fog minden dologra, amit elrontottam, aztán még rosszabbul fogom érezni magam.”

Nincs semmi sem távolabb az igazságtól. Jézus azt mondta: „Nem azért jöttem, hogy kárhoztassam a világot, hanem hogy megmentsem.” Azt mondta: „Nem azért jöttem, hogy leszidjalak, azért jöttem, hogy megmentselek.”

És ha Isten érted van, ki lehet ellened?

A Bibliában van Istennek 365 üzenete, amelyek ezzel a kifejezéssel kezdődnek: „Ne félj!” Más szavakkal, az esztendő minden egyes napján olvashatsz egy üzenetet Istentől, amely valójában azt mondja: „Nem kell félned! Érted vagyok! Veled vagyok! Szeretlek téged!”

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogyan változik meg az életed, ha mélyen hiszed, hogy Isten érted van? Ha küzdesz azzal, hogy elhidd ezt az igazságot, kérd Istent, hogy segítsen!
  • Mit gondolsz, miért fél sok ember Istentől?
  • Milyen más bibliai versek beszélnek arról, hogy Isten érted van? Próbálj meg memorizálni egyet közülük ezen a héten!

*(Daily Hope by Rick Warren, 2019.08.15.)

Szólj hozzá!

Isten szeretetének a tárgya vagy.

2019. április 11. 03:00 - FodorImi

„Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök életet nyerjen.” (János 3:16)

Isten annyira szeret téged, hogy elküldte Jézust a szeretet küldetésében, a szeretet üzenetével. A Biblia nem azt mondja, hogy Istennek „van szeretete”, hanem hogy Ő maga a szeretet. A szeretet az Ő természete, Isten a szeretet.

Isten alkotta az egész univerzumot. Ő teremtette ezt a bolygót, ő teremtette az emberi fajt, és ő teremtett téged, mert szeret.

Mondhatjuk, hogy létezésednek az oka, hogy Isten szeretetének tárgya vagy. Isten arra teremtett, hogy szerethessen téged, és hogy te szerethesd őt. Isten irántad való szeretete az oka annak, hogy a szíved ver éppen most, és hogy lélegzel.

Isten csodálatos jó híre, hogy ő éppúgy szeret a jó napjaidon, mind a rossz napjaidon. Szeret téged akkor is, amikor érzed a szeretetét, és szeret akkor is, amikor úgy tűnik, nem érzed a szeretetét. Szeret akár úgy gondolod, hogy kiérdemled a szeretetét, akár nem.

Semmit nem tehetsz, hogy megállítsd a szeretetét. Megpróbálhatod, de egyszerűen nem tudod megtenni, mert irántad való szeretete az Ő jelleméből fakad, nem pedig bármi másból, amit teszel, mondasz vagy érzel.

Isten annyira szeret, hogy elküldte egyetlen Fiát, Jézust ebbe a világba, „hogy bárki, aki hisz benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen,” (János 3:16 – TLB fordítás)

Amikor Jézus olyan szélesre tárta a kajait, mint a kereszt, ezzel ezt mondta: „Ennyire szeretlek téged! Olyan nagyon szeretlek, hogy az fáj. Annyira szeretlek, hogy meghalok érted, mert nem tudok élni nélküled.”

Isten szeretete felülmúl minden emberi ismeretet – és amint Efezus 3:17-19 mondja, lehetetlen bármelyikünk számára, hogy teljesen megértsük Isten irántunk való szeretetének szélességét, hosszúságát, mélységét és magasságát. Isten ennyire szeret téged!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogyan fejezed ki Isten szeretetét a kapcsolataidban?
  • Miket tettél, ami miatt azt gondolod, hogy Isten számára nehéz szeretni téged? Miben van szükséged Isten segítségére, hogy másképp lásd a dolgokat?
  • Mit gondolsz, mennyire fontos érezni Isten szeretetét, különösen a rossz és nehéz napokon?

 

*(Daily Hope by Rick Warren – 2019.04.04.)

Szólj hozzá!
Címkék: Isten szeret

Isten szeretetének szélessége

2017. március 24. 03:00 - nagynikoletta

„… képesek legyetek felfogni minden szenttel együtt: mi a szélesség és hosszúság, magasság és mélység; és így megismerjétek Krisztusnak minden ismeretet meghaladó szeretetét, hogy teljességre jussatok, az Isten mindent átfogó teljességéig." (Efézus 3:18-19, NLT fordítás)

nasa-140304_1280.jpg

Isten szeretetének szélessége az egész világra kiterjed és magába foglal mindenkit, akit teremtett: „Az ÚRnak minden útja igaz, és minden tette jóságos.” (Zsolt 145:17, NIV fordítás).

Isten soha nem teremtett olyan embert, akit nem szeretett. Ő teremtett téged és szeret téged – és Isten soha nem teremt olyat, ami vacak lenne. Ő feltétel nélkül szeret téged. Nagyon, nagyon szeret téged.

Istennek mindenki számít. Valóban, Jézus életútján keresztül láthatjuk, hogy még azokat is szereti, akik kissé ellenszenvesek és azokat is, akik úgy érzik, nem méltóak a szeretetre. Szeretnéd tudni az önbecsülés titkát? Íme: ha magabiztosságot szeretnél, ismerd fel, hogy mennyire számítasz Istennek. Ha Isten szeret téged, mit számít, mit gondolnak mások?

Mivel Isten szeret téged, nincs szükség arra, hogy bizonygasd értékeidet. Nincs szükségünk arra, hogy bizonyos típusú ruhákat viseljünk ahhoz, hogy jól érezzük magunkat; vagy arra, hogy bizonyos típusú autót vezessünk ahhoz, hogy a bizonytalan egónkat feltámogassuk. Nincs többé szükségünk státuszszimbólumokra.

Isten szeret téged!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Isten szeretete mindenhol jelen van. Hogyan változtatja ez meg a mások iránti szereteted?
  • Ha Isten mindenhol ott van, miért küszködik olyan sok ember a magánnyal?
  • Milyen módszerekkel próbáltad bizonygatni értékeidet Istennek és másoknak? Az igazság, melyet ez az áhítat tartalmaz hogyan változtatja azt, ahogyan saját magadat szemléled?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2017.03.17.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása