Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Tanuld meg szeretni Isten családját!

2021. július 03. 03:00 - Anika Enikő

„Felépítem egyházamat, és a pokol kapui nem fognak diadalmaskodni rajta” (Mt 16,18 NLT).

Csak az egyház tart örökké.

Sok dolog van, amit szeretnénk, ha örökké megmaradna, ám a Bibliából tudjuk, hogy semmi más nem tart örökké. Semmilyen gazdaság, kormány, vagy nemzet nem marad fent örökre, csupán az egyház.

Jézus mondja Máté evangéliuma 16. fejezetének 18. versében: „Felépítem egyházamat, és a pokol kapui nem fognak diadalmaskodni rajta” (NLT).

A világegyetem Isten családja miatt jött létre. Hogy hívják Isten családját? Isten családja a gyülekezet, a templom, az egyház.

Az egyház, a gyülekezet nem egy épület, hanem Isten családja. Isten családot akart, és ezért úgy döntött, hogy megteremti a világmindenséget – csak azért, hogy létrehozhassa a földet, csak azért, hogy embereket alkothasson, csak azért, hogy mi szabad akartból dönthessünk mellette vagy visszautasíthassuk őt. Tudta, hogy jó-néhányunk úgy dönt, hogy viszontszereti őt, és mindazok, akik mellette döntenek a mennyországban örökre részei lesznek Isten családjának.

Mit jelent az számodra, hogy Isten családjába tartozol? Azt jelenti, hogy ha már az örökkévalóságban együtt leszünk, akkor jobb, ha már itt megtanulunk jól kijönni egymással. Amíg itt vagy a földön, szeretned kell Isten családját.

Úgy van! Nem elég csak Istent szeretni. Szeretned kell az egyházat is. Szeretnéd tudni, mennyire szereti Isten az egyházat? Meghalt érte. Aki azt mondja: „Szeretem Jézust, de nincs szükségem az egyházra”, az nem érti a dolgot. Az ilyen ember még éretlen hívő. Sokan járnak templomba, gyülekezetbe, de nem szeretik azt.

Szereted az egyházat? Vagy csupán használod azt, mint intézményt?

Krisztus meghalt az egyházért. Azt akarja, hogy tanuljunk meg szeretni és bízni Krisztus testének minden egyes hívőjében. Amikor szeretjük és szolgáljuk az egyházat, és együtt dolgozunk Isten világra szóló küldetésének beteljesítésén, belekóstolunk a mennybe, és mélyebben megértjük Isten szeretetét.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen módon használják az emberek az egyházat ahelyett, hogy szeretnék az egyházat?
  • Mit gondolsz, Isten miért teremtett minket úgy, hogy szükségünk legyen egymásra?
  • Milyen gyakorlati lépéseket tehetsz az egyház, gyülekezet iránti szeretet kimutatására?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2021.06.26.)

(A fordítások utáni 3 betűs rövidítések jelentése a https://napiremeny.blog.hu oldalon a jobboldali sávban a „Rövidítések - Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt találhatók.)

Szólj hozzá!

Az együttműködés elve: Szükségünk van közösségre

2011. január 27. 03:00 - Lilla:)

 „Mert ahogyan egy testnek sok tagja van, de nem minden tagnak ugyanaz a feladata, úgy sokan egy test vagyunk a Krisztusban, egyenként pedig egymásnak tagjai.” (Róma 12:4-5.)

Ha maradandó, radikális és teljes változást akarsz az életedben, akkor szükséged van egy támogató csapatra.
 
Isten összekapcsolt minket, hogy szükségünk legyen egymásra; szükségünk van közösségre. A mai igerészünkben Isten azt mondja: „sokan egy test vagyunk a Krisztusban, egyenként pedig egymásnak tagjai”. A maradandó és végleges változáshoz csapathoz kell tartoznod. 
 
A Saddleback Gyülekezetben van egy "helyreállást ünneplő" szolgálat, ami ezt bizonyítja be újra és újra. Már 22 éve segít meglátni az embereknek, hogy milyen változások történtek az életükben, úgy, hogy kis csoportban támogatást, megerősítést és bátorítást nyújt nekik. Nincs szükséged sok emberre, csak néhányra. Ez a lényege a gyülekezeti családnak.
 
Folyamatosan bátorítom új tagjainkat, hogy csatlakozzanak egy kis csoporthoz, vagy indítsanak el egyet. Egyszerűen csak össze kell szedni néhány barátot, és eldönteni, hogy hetente egyszer összejöttök Bibliatanulmányozásra. Ebből aztán mélyebb barátságok nőhetnek ki.
 

Rick Warren, Daily Hope, 2011. január 20.

Szólj hozzá!
Címkék: isten családja

Isten családja örökre megmarad

2010. szeptember 11. 03:00 - FodorImi

Mivel az Ő gyermekei vagytok, minden a tietek." (Galata 4:7 NLT  fordítás)

 

Szellemi családod sokkal fontosabb, mint fizikai családod, mert az örökké tart. A földi családunk csodálatos ajándék Istentől, de csak ideiglenes, gyenge, törékeny, gyakran szétszakítja a válás, a távolság, a gyerekek felnövekedése, a szülők megöregedése, és – elkerülhetetlenül – a halál.

Pál apostol ezt mondja: „Amikor elgondolkozom az Ő tervének bölcsességén és nagyságán, akkor térdeimre esek, és dicsőítem Istent, aki minden mennyei és földi család Atyja.” (Efézus 3:14-15 LB – fordítás)

Másrészről a szellemi családunk – a kapcsolatunk más hívőkkel – megmarad az örökkévalóságon keresztül. Sokkal erősebb közösség, sokkal maradandóbb kapocs, mint a vér szerinti rokonság.

A Biblia azt tanítja: „Akik pedig befogadták, azokat felhatalmazta arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek; mindazokat, akik hisznek az ő nevében, akik nem vérből, sem a test, sem a férfi akaratából, hanem Istentől születtek.” (János 1:12-13)

Abban a pillanatban, mikor beleszülettél Isten családjába, csodálatos születésnapi ajándékokat kaptál: a család nevét, a családhoz való hasonlóságot, a család előjogait, a meghitt családi kapcsolatot és a család örökségét!


(Rick Warren – Daily Hope 2010.09.04)


 

Szólj hozzá!
Címkék: isten családja

Isten saját családjának tagja vagy

2010. szeptember 10. 03:00 - Lilla:)

 „Az Ő akarata szült minket az igazság igéje által, hogy mintegy első zsengéje legyünk teremtményeinek.” (Jakab 1:18)

 
Amikor hitünket Krisztusba helyeztük, Isten az Apánk lett, mi pedig gyermekeivé váltunk, így lett a többi hívő testvérünk, a gyülekezet pedig lelki családunk. „Erre kinyújtotta kezét tanítványai felé, és így szólt: „Íme, az én anyám és az én testvéreim! Mert aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát, az az én fivérem, nővérem és az én anyám.” (Máté 12:49-50)
 
Az Ő családjába tartozik minden hívő a múltban, a jelenben, és mindazok, akik hinni fognak a jövőben: „Mert nem a szolgaság lelkét kaptátok, hogy ismét féljetek, hanem a fiúság Lelkét kaptátok, aki által kiáltjuk: Abbá, Atya! Maga a Lélek tesz bizonyságot a mi lelkünkkel együtt arról, hogy valóban Isten gyermekei vagyunk.” (Róma 8:15-16)
 
Minden embert Isten teremtett, de nem mindenki az Ő gyermeke. Az egyetlen mód, hogy bekerüljünk családjába az, ha újjá születünk Őbenne. Egy emberi család részese lettél az első születésed alkalmával, de Isten családjának is részesévé válhatsz a második születéseddel. „Áldott a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja, aki nagy irgalmából újjá szült minket Jézus Krisztusnak a halottak közül való feltámadása által élő reménységre.” (1Péter 1:3)(- Living Bible szabad fordítás: "Az Ő határtalan kegyelme által megkaptuk az újjászületés kiváltságát, így most Isten saját családjának tagjai vagyunk.")
 
A meghívás Isten családjába mindenkinek szól, de van egy feltétele: a Jézusban való hit.
 
„Mert mindnyájan Isten fiai vagytok a Krisztus Jézusban való hit által.” (Galata 3:26)
 
Nem csak a hit által születünk újjá Isten családjába, hanem a Biblia azt mondja, Isten is „örökbe fogad” minket. Nem érdemeljük meg, hogy gyermekei legyünk, de Ő kiválasztott minket erre a kiváltságra, mert szeret.
 
(Daily Hope by Rick Warren, 2010. szeptember 3.)
Szólj hozzá!
Címkék: isten családja
süti beállítások módosítása