Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Lelki táplálék a lelki teherbíráshoz

2013. július 02. 03:00 - husztin

"A Krisztus beszéde lakjék bennetek gazdagon." (Kolossé 3:16a HNT)

Éppen úgy, ahogyan enned kell, hogy erőd legyen, lelki táplálékra is szükséged van, a lelki teherbíráshoz. A Biblia úgy beszél magáról, mint szellemi táplálékról - a szellemi életünk víze, teje, kenyere és húsa. Ez minden, ami kell a létfenntartáshoz.

Ha építési vállalkozó vagy, akkor nem fogsz dilemmázni azon, hogy kiküldj-e dolgozni egy olyan srácot, aki két hete semmit sem evett. Ha egy hadsereg parancsnoka vagy, akkor sem fogsz olyan embert kiküldeni harcolni, aki már egy hónapja koplal. Igazam van? Táplálni kell magunkat, hogy erőnk legyen megvalósítani az előttünk álló feladatokat.

Nem sok sikerre számíthatsz a szellemi harcodban, ha halálra éhezteted magadat. Ezért szükségünk van arra, hogy táplálkozzunk az Isten Igéjével.

Ellentétben a fizikai étellel, ahányszor csak magamhoz veszem Isten szavát, egyre jobban éhezem azt. Minél inkább érzékelem és látom, hogy Isten mennyire jó, annál inkább vágyom Rá.

A Biblia azt mondja a Kolossé 3:16-ban, "A Krisztus beszéde lakjék bennetek gazdagon" (HNT). Pál azt mondja nekünk, hogy mélységes és éltető módon vegyen lakozást a Biblia az életünkben.

Akkor hát, hogyan táplálkozhatunk Isten Igéjéből, mit tehetünk, hogy ez megvalósuljon?

Fogadd be a hallott Igét a füleddel. Kötelezd el magad arra, hogy jársz gyülekezetbe és hallgatod a prédikáción keresztül Isten Szavát.

Olvasd a Szentírást a szemeiddel. Ahogy már mondtam, önmagában az, hogy van egy Biblia az otthonunkban, még nem fogja megáldani az életünket. A szívedben is ott kell lennie a Bibliának!

Kutasd Isten beszédét a kezeiddel és a száddal. Amikor tanulmányozod az Isten szavát, fogj egy tollat a kezedbe. Írd le, mit tanított Isten. Amit felfedeztél, azt oszd meg más hívőkkel is vagy a környezetedben levő kiscsoportban.

Gondolkodj az Igén az elméddel. Töprengj és elmélkedj az Isten Szaván.

Emlékezz az Igére a szíveddel. Ritkán lesz éppen akkor nálad a Bibliád, amikor erre szükséged lenne. Tanuld meg az Igeverseket.

Beszéljünk róla

• Táplálod magad annak érdekében, hogy egyre inkább növekedj, vagy alapjában véve megtorpansz a fent leírt első lépés után? Milyen változásokra van szükséged ahhoz, hogy szellemileg táplálva légy?

• Leírod, amit Isten tanít neked? Hogyan tanulsz a Szentírásból?

• Milyen szellemi harcot vívsz ma? Oda fordultál Isten Szavához, hogy az tápláljon téged?

Szólj hozzá!

Isten azokat használja, akik odafigyelnek az egészségügyi alapelvekre

2012. május 02. 03:00 - mirjam07

"Nem tudjátok, hogy a testetek a bennetek lakó Szent Szellem temploma, aki bennetek lakik és akit Istentől kaptatok? Többé már nem a magatok urai vagytok, hanem Istené.  Isten nagyon drága váltságdíjat fizetett értetek! Használjátok hát a testeteket is az Isten dicsőségére!" (1. Kor. 6:19-20, TEV fordítás)

Megszentelni valamit azt jeleni, hogy odaszánunk valamit Isten személyes használatára. Veheted a házadat és mondhatod: "Istenem, odaszánom neked ezt a házat." Vagy mondhatod: "Istenem, itt ez az autó, odaszánom ezt neked." Ezt azt jelenti, hogy veszel bármit, ami tiéd, és odaadod Istennek, hogy Ő használja.

A Biblia ezt mondja: "Nem tudjátok, hogy a testetek a bennetek lakó Szent Szellem temploma, aki bennetek lakik és akit Istentől kaptatok? Többé már nem a magatok urai vagytok, hanem Istené.  Isten nagyon drága váltságdíjat fizetett értetek! Használjátok hát a testeteket is az Isten dicsőségére!" (1. Kor. 6:19-20, TEV fordítás)

Isten minden fajta cserépedényt használ, de azt akarja, hogy az edény tiszta legyen és egészséges. Ha azt akarod, hogy Isten használjon téged, formába kell jönnöd. Amikor a testedet - a te cserépedényedet - odaszánod Isten szolgálatára, a lehető legjobb formában kell lennie, hogy képes legyél megtenni azokat a dolgokat, amire Isten elhívott. A Biblia azt mondja: "Kezed alkotott és megerősített, tégy értelmessé, hogy megtanuljam parancsolataidat!" (Zsolt. 119:73)

Isten lefektette az egészséges élet alapelveit. Egyensúlyban kell tartani az evést, a mozgást és az alvást. Mindháromra szükséged van a jó egészséghez.

Isten azt akarja, hogy ugyanolyan egészséges légy fizikailag, mint amilyen egészséges vagy lelkileg, hogy nagyszerűen munkálkodhasson rajtad keresztül.

Beszéljétek meg -

Milyenek az alvási szokásaid? Néha a leginkább lelki dolog, amit tenned kell, az, hogy elmész lefeküdni.

Azért eszel, hogy élj, vagy azért élsz, hogy egyél? Mit gondolsz, az evési szokásaid milyen hatással vannak a lelki egészségedre?

(Daily Hope by Rick Warren, 2012.04.25.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása