Eddig az örömnek öt hamis forrását azonosítottuk. Ezek valójában nem is igazi forrásai, csak annak tűnnek. Tehát ha hamisak, akkor mért követjük őket még mindig?

 

A Jeremiás 2:13. azt mondja: "Mert kétszeres rosszat cselekedett népem: engem, a folyóvíz forrását, elhagytak, hogy víztartókat vájjanak, repedezett falú víztartókat, amelyek nem tartják a vizet."

 

Azok, akik közülünk nem farmon, vagy tanyán nőttek fel, lehet nem tudják, hogy a víztartók (víztárolók) föld alatti tartályok, amik begyűjtik és megtartják a vizet. Ebben a versben Isten két dolgot említ, amiben Izrael népe csalódást okozott neki. Azt mondja, hogy elhagyták őt, az igaz Istent, és próbálták saját magukat megelégíteni, ahelyett, hogy benne bíztak volna.

 

Ez olyan, mintha reménytelenül elvesztünk volna a sivatagban, a szomjhalál kerülget, kutatunk bármi után, ami csillapítaná a szomjunkat. Meglátunk egy pavilont nagy, világító neon fényekkel és Isten a kezében tart egy táblát, amin az áll: "Éltető víz itt kapható". Erre mi azt mondjuk: "Kösz, nem, Isten! Értékelem az ajánlatod, de láttam ott egy lapátot. Inkább kiásom a saját víztárolóm."

 

Sietve nekiállunk ásni a mi saját víztárolónkat. Elhagyjuk Istent - akinél nem csak víz van, hanem a víz forrása, ami sosem szárad ki - és úgy döntünk, hogy majd magunk kitaláljuk, mi a problémánk.

 

A probléma az, hogy a mi víztartályunk mindig eltörik. A víz kifolyik, mi szomjasak maradunk, képtelenek vagyunk szomjunkat oltani.

 

Íme, hogyan is játszódik ez le az én életemben.

 

Rossz napom van. Minden rosszul sikerül, és lehangolt vagyok. Amit Isten akar, az az, hogy először vele beszéljek. Azt akarja, hogy olvassam az ő Igéjét és emlékeztessem magam, hogy ő képes csillapítani a lelkem fájdalmát. Azt akarja, hogy újra hozzá igazítsam a napom és rátaláljak az Élő Víz Forrására.

 

Ehelyett, gyakran érzem az ürességet és a fájdalmat lelkemben és úgy döntök, hogy felhívom a férjem vagy egy barátom annak reményében, hogy majd felvidítanak. Nem sokkal ezután viszont rájövök, hogy a jó érzések elszállnak és megint magányos vagyok, félek, vagy feldúlt vagyok. Aztán úgy döntök, hogy majd jobban leszek, ha bekapcsolom a TV-t egy időre és keresek valamit, ami szórakoztat.

 

Még mindig ott vannak a rossz érzések. Ahogy végigmegyek a konyhán, a hűtő a nevemen szólít, és azt gondolom az étel majd jobbá teszi a kedvem, úgy hogy elfogyasztok egy csomó csipszet. De még mindig üres vagyok. Beszéltem egy barátommal, elvontam a figyelmem az aggodalmaim felől, túl sokat ettem, és legbelül még mindig szomorú vagyok.

 

Kiásni a saját víztárolónkat sosem kielégítő. A törött víztartályok nem tudják megtartani a vizet. És mi tetőzi ezt be? Isten sosem segít neked kiásni a saját víztartályodat. Mérgesek leszünk, mert úgy tűnik, hogy nem segít nekünk. Ez gyakran azért van, mert olyan gyorsan lapátolunk, ahogy csak tudunk. Sosem segít nekünk abban, hogy rajta kívül keressük az örömöt.

 

Beszéljetek róla

 

 

(Daily Hope by Kay Warren, 2012.04.09.)