Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

Ismerj meg másokat, hogy ne irigyeld őket

2017. július 13. 03:00 - Abidzsil

„Ekkor jöttek azok, akik öt óra tájban álltak munkába, és kaptak egy-egy dénárt. Amikor azután az elsők jöttek, azt gondolták, hogy többet kapnak, de ők is csak egy-egy dénárt kaptak.” (Máté 20:9-10 The Message)

envy.jpeg

Az irigység legyőzésének kulcsa abban rejlik, hogy felhagysz önmagad másokkal való összehasonlításával.

Az összehasonlítgatás a gyökere minden rossznak. Ez volt az első hiba, amit a szőlőművesek példázatában találunk: azok, akik utoljára jöttek, „munkába álltak, és kaptak egy-egy dénárt. Amikor azután az elsők jöttek, azt gondolták, hogy többet kapnak, de ők is csak egy-egy dénárt kaptak.” (Máté 20:9-10 The Message). Más szóval, elkezdték összehasonlítgatni egymást. „Nézzétek, mennyit kapnak ők. Mi többet fogunk kapni. Többet érdemlünk.”

A Biblia újból és újból azt mondja, hogy ne hasonlítsd össze önmagad másokkal két okból kifolyólag:

Először is, egyedi vagy. Isten különlegesnek teremtett téged. Nincs senki más ugyanolyan, mint te. Megalkotta az öntőformádat, majd széttörte azt. Nem vagy összehasonlítható senki mással.

Másodszor, ha elkezdesz összehasonlítgatni, az mindig egy újabb bűnhöz vezet az alábbi kettő közül: büszkeség vagy irigység. Amikor összehasonlítod magad másokkal, arra fogsz gondolni, hogy „Jobban csinálom, mint ők”, és tele leszel büszkeséggel, vagy arra, hogy „Ők jobban csinálják, mint én”, és tele leszel irigységgel. A büszkeség és az irigység is bűn.

Továbbá az irigység akkor jön elő, ha nem ismersz valakit igazán. Ha távolról nézel egy személyt, láthatod az erősségeit és sikereit, de csak amikor közel kerülsz hozzá, akkor ismerheted meg a sérelmeit, szokásait, gyarlóságait. Mindenkinek van rejtett fájdalma. Mikor távolról nézel egy embert, sokkal könnyebb nem látni a félelmeit és hibáit.

Nincs jobb módja közel kerülni és személyesen megismerni embereket, mint egy kis csoportban. Hallottam egy nőről szklerózis multiplexszel és lupusszal, aki azt mondta a kis csoportjának: „Ha a problémáinkat mindannyian a szoba közepén egy nagy halomba helyeznénk, és azokat tanulmányoznánk, az este végén feltehetőleg visszavennénk azokat, és hazavinnénk.”  Amikor közelebbről megismersz embereket, nem irigyled őket. De megtanulhatod, hogyan imádkozz értük.

Az irigység eltávolít minket egymástól. A közösség összeköt minket, és segít megismerni egymást, így abbahagyhatjuk önmagunk másokkal való összehasonlítását.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mi a feladatod abban, hogy másokkal való kapcsolatod egy mélyebb szintre lépjen?
  • Milyen ajándékokat adott neked Isten ahhoz, hogy különleges légy? Milyen utakat biztosított neked?
  • Ki az a valaki, akit irigyelsz, vagy irigyeltél korábban? Mit tudsz tenni azért, hogy ezt a személyt jobban megismerd?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2017.07.06.)

Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása