Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

Mi teszi a bölcs embert bölccsé?

2010. december 27. 03:00 - Kingdom

 "Amikor Jézus megszületett a júdeai Betlehemben Heródes király idejében, íme, bölcsek érkeztek napkeletről Jeruzsálembe,és ezt kérdezték: "Hol van a zsidók királya, aki most született? Mert láttuk az ő csillagát, amikor feltűnt, és eljöttünk, hogy imádjuk őt." Mt 2,1-2

 

Ha szeretnél bölcs lenni ebben az évben, akkor ugyanazt kell neked is tenned, amit a bölcsek tettek.

Eloször is ők az igazság keresői voltak. Valóban akarták tudni az igazságot. Nem hagyták magukat eltántorítani attól, hogy megtudják az igazságot Istenről.

Látjuk ahogyan kérdezik "Hol van a zsidók királya, aki most született?". Az egyedüli módja, hogy tudhatták ezt az igazságot, az, hogy tanulmányozták az Írásokat. Ez az egyedüli módja annak, hogy ismerték a próféciát, mely szerint egy Messiás, egy Megváltó, a Krisztus születik meg.

Ismered a mondást: "A bölcs ember ma is Jézust keresi". Te keresed Jézust? A bölcs férfiak és a bölcs nők ma is keresik Őt. Tulajdonképpen kétféle ember létezik, ha az igazság kereséséről beszélünk: spekulánsok és keresők.

A spekulánsok azt mondják: "Igen,akarom tudni, hogy mi az igazság", de nem tesznek semmilyen valódi erőfeszítést, hogy megtalálják. Nem keresik az igazságot hanem feltételezgetnek. Ilyen dolgokat mondanak: "Tudod, szeretek úgy gondolni Istenre, mint...", vagy "Valóban segít azt gondolnom Istenről, hogy...".

Azonban igazából egyáltalán nem számít az, hogy mit gondolnak Istenről. Ugyanis egy spekuláns gondolhat úgy is Istenre mint hónyuszi, vagy Elvis, vagy egy ember a Holdon - bárhogyan - de az egyetlen dolog, ami számít az, hogy ki Isten valójában - ami számít, az egyedül az igazság.

A kereső emberek veszik az időt és a fáradtságot, hogy felfedezzék az igazságot. A Biblia azt mondja, hogyha teljes szívvel keressük Jézust, megtaláljuk Őt. Ha arra fókuszálsz, hogy megtaláld Őt, nem tudod elszalasztani. Ha valóban meg akarod találni, Isten nem engedi, hogy elszalaszd.

A bölcsek készek voltak bármilyen messze elmenni, hogy megtalálják az igazságot. Ha te is erre törekszel ebben az évben, te is bölcsnek neveztetel.

(Daily Hope by Rick Warren, 2010. december 20.)

Szólj hozzá!
Címkék: karácsony

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása