Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Isten gondoskodása bármelyik csapból folyhat

2011. november 09. 03:00 - dlkyra

Hanem gondolj arra, hogy Istened, az ÚR ad neked erőt a gazdagság megszerzésére, hogy fenntartsa szövetségét, amelyre esküt tett atyáidnak. Így van ez ma is. (5 Mózes 8:18)
 
A Biblia azt tanítja, hogy Isten a forrása az anyagi javainknak. Ő az, aki a szükségleteinkről gondoskodik.
Ez mit jelent? Arról van szó, hogy ahelyett, hogy a munkaadómtól várnám az anyagi biztonságot, Istenre tekintek. És ahelyett, hogy a megtakarítási számlám kezelőjétől várnám az anyagi biztonságot, Istenre tekintek. Azt jelenti, hogy Istenen kívül senkitől és semmitől nem várom, hogy a szükségleteimről gondoskodjon.
Hadd illusztráljam egy példával: Amikor kinyitom a vízcsapot, tudom, hogy a víz nem magából a csapból jön. A csapon és a vezetékeken keresztül jön, valójában a víztározóból. A csővezetéken és a vízcsapon keresztül csak  eljut hozzám. Ugyanígy, az a jövedelem, amit Isten adni akar neked, származhat egy állástól, de máshonnan vagy másvalakitől is. A forrás maga azonban mindig Isten.
Nem kell afelől aggódnunk, hogy Isten melyik csapot használja arra, hogy gondoskodjon rólunk. Érthetjük így a szavait: „Ha egy csapot elzárok, könnyedén ki tudok nyitni egy másikat. Ha elveszítesz egy állást, én tudok neked egy másikat adni. Én vagyok a forrásod, nem a munkád. Én vagyok a forrásod, nem a bankszámlád.”
Aggodalmaidból kiderül, hogy melyek azok a területek, ahol nem bízol Istenben. Kérd őt, hogy segítsen megérteni, mi az oka annak, hogy nem bízol benne, és kérd, hogy tanítson, hogyan kezdj el bízni benne. Keresd, hogyan teheti ezt. És aztán, amikor netán aggódni kezdesz, tárd fel Istennek a félelmeidet.
 
Rick Warren, 2011. november 2., Daily Hope

 

Szólj hozzá!

Impulzív vásárlás költségvetés nélkül egyenlő az anyagi csőddel

2011. október 03. 03:00 - husztin

 

"A szorgalmasnak a tervei csak hasznot hoznak, de mindenki, aki elsieti a dolgát, csak ínségbe jut." (Példabeszédek 21:5)
 
 
A költségvetés egy egyszerű terv. Ez mutatja meg azt, hogy a pénzedet hova fogod befektetni, mielőtt még azon csodálkoznál, hogy az hová tünt. Sokunk problémája manapság, hogy nem tudjuk, hová is lesz a pénzünk, mert nincs költségvetésünk.
De ha ki akarsz keveredni az adósságból,  csírájában kell elfojtanod azt! Emlékszel a "Szélhámos Tűz" című show műsorra, amit  Andy Griffith vezetett? Gyakran mondogatta: "Elcsípni, megsemmisíteni, csírájában elfojtani." A költekezést már a csírájában szeretnénk megfogni.
 
Figyeld meg a mai igeverset, azt mondja, "Elővigyázatosan tervezz!" Ez azt jelenti, megtervezzük a kiadásokat. Elővigyázatosan tervet készíteni, annyit jelent, hogy kimondod: " Ez az, amit a következő évben vagy hónapban elkölthetünk," erre a hozzáállásra a Biblia is azt mondja, "Bővelkedni fogsz." Ez egy igéret Istentől.
 
 
Másrészt a mai vers azt is üzeni,  „Ha túl gyorsan, vagy hírtelen döntesz, szűkölködni fogsz."
Ez arra vonatkozik, amit a reklámszakemberek, kereskedők és eladók csak úgy hívnak: hírtelen indíttatás alapján vásárlás. Tudod mit jelent a hírtelen ihlet alapján való vásárlás? Voltál már úgy valaha, hogy betértél egy boltba úgy, hogy nem tervezted, hogy vásárolj bármit is, de vettél ezt-azt csupán hírtelen indíttatásból? Egyáltalán nem gondoltál a vásárlásra, ezt eljes mértékben érzelmi alapon tetted. Megláttad, megkívántad és megvetted. 
 
Ha túl gyorsan mozdultál ebben a helyzetben, akkor a hírtelen felindulásból fakadó költekezés és a terv nélküli kiadás szerencsétlen anyagi helyzetet teremtett.
Vettél már valaha bármit is, átgondolás nélkül, amit aztán később már sajnáltál? Közülünk a legtöbben már jártak így.
Éppen ezért szükséged van arra, hogy terved legyen. Ha ezen a héten vásárolni fogsz, kérdezd meg magadtól, amit most venni szeretnék, arra valóban szükségem van?
Tedd fel a kérdést: "Ez egy hírtelen felindulás alapján történő vásárlás?"
 
Tanulj többet a Bibliai szemléletről a költségvetéseddel kapcsolatban.
Az anyagi dolgaid fontosak Istennek.
 

 

Szólj hozzá!
Címkék: pénz anyagiak

Istennek tetszik, ha gondosan vezetsz pénzügyi feljegyzéseket

2011. szeptember 29. 03:00 - BManka

 "Ismerd meg juhaidat egyenként, törődj gondosan a nyájakkal, mert a kincs nem marad meg örökké..." (Péld.27:23-24a)

Ha Jézus követésére gondolsz, valószínűleg nem gondolkozol azon, hogy gondosan vezess pénzügyi feljegyzéseket. De Isten szeretné, ha nyomon követhető lenne, hogy mennyit költesz, mennyivel tartozol, és hogy mennyit keresel.

A Biblia azt mondja, fontos, hogy figyeljünk jól a pénzügyeinkre.
 
Más szóval, tudnunk kell, hova is kerül a pénzünk. Azt mondják az emberek, hogy a pénz beszél. De valójában csak jó gyorsan elsétál tőlünk. Aztán csak azon tűnődsz, hova is ment.
 
Nem tudni, hogy hova kerül a pénzed, egyenlő a katasztrófával. Azért keveredsz adósságba, mert nem vezeted helyesen, mi történik a pénzeddel.
Ahogy a mondás is tartja, úgy végzed majd, hogy elköltöd a pénzt, amit még meg sem kerestél, hogy olyan dolgokat vehess meg, amire semmi szükséged, hogy kiváltsd olyan emberek csodálatát, akiket nem is kedvelsz.
 
Ez mindenféle problémát okoz az életeben.
Az egy figyelmeztető jel, ha azon gondolkozol, hova is tűnt el. Már bajban is vagy, ha nem tudod, hová kerül a pénzed, mivel a tudatlanság és hitelek bajt eredményeznek.
 
Tudnod kell, mivel tartozol, mit birtokolsz, és mit keresel. Ezeket jól fel is kell jegyezned, mert a anyagi javak gyorsan eltűnnek.
 
Gondolj erre: Ha ugyanannyi időt szánsz arra, hogy leírd ezeket, mint amennyit aggódsz a pénzügyi dolgokon, máris kevesebb az, amiért aggódnod kell. Ügyelned kell arra, hogy  feljegyzéseket vezess annak érdekében, hogy Isten áldásai legyenek a pénzügyeiden.
 
Mit teszel a héten, hogy rendben tartsd a pénzügyi feljegyzéseidet? Ha van arra adottságod, hogy rendben tartsd őket, kinek fogsz segíteni, hogy hasonlóan kezelje pénzügyeit?
 
 
 
(Daily Hope by Rick Warren, 2011.09.22.)
Szólj hozzá!
Címkék: pénz anyagiak

Változtass azáltal, hogy megváltozol!

2010. október 26. 01:00 - jkriszti

„Amikor látta az ÚR, hogy az emberi gonoszság mennyire elhatalmasodott a földön, és hogy az ember szívének minden szándéka és gondolata szüntelenül csak gonosz, megbánta az ÚR, hogy embert alkotott a földön, és megszomorodott szívében.(...) De Nóé kegyelmet talált az ÚR előtt."(1Mózes 6:5-6,8)

Isten látta, hogy az emberi gonoszság átlépett minden határt. Az emberek gonosz dolgokat gondoltak, képzeletüket a gonoszság, gonoszság, gonoszság, gonoszság foglalkoztatta reggeltől estig. Isten megbánta, hogy megteremttette az emberiséget; összetörték a szívét... De Nóé más volt. Istennek tetszett az, amit Nóéban látott.

Négyféle csapda vár rád azalatt az idő alatt, amíg az Isten által neked kirendelt célok felé haladsz: kulturális elterelések, a kétség hangjai, csábító kibúvók és elbizonytalanító késlekedések. Mind a négy csapda megtalálható Nóé életében és megtanulhatjuk tőle, hogy hogyan kezeljük ezeket.

Az első próba a „kulturális elterelések". Ezek alatt azokat a körülöttünk zajló dolgokat értem, amik megzavarnak bennünket abban, hogy az Isten által adott álmainkat elérjük. Például:

  • A népszerűség elterelő hatása: ha állandóan azzal vagy elfoglalva, hogy mások mit gondolnak rólad, ez elterel a célodtól.
  • Az élvezet elterelő hatása: teljesen rendben van, ha jól és kényelmesen érzed magad, de ha ez az életed fő célja, sosem fogod beteljesíteni az elhívásodat.
  • A profit elterelő hatása: semmi gond nincs azzal, ha profitot szerzel. A Biblia azt írja, hogy Isten megáld minket, ha bölcsen és becsületesen üzletelünk, de az is írja, hogy nem tudod egyszerre Istent és a pénzt szolgálni. A profitszerzés nem lehet életünk fő célja.
  • A tulajdon elterelő hatása: Ha azalapján méred a sikeredet, hogy mennyi mindened van, az arra indít, hogy megszerezz és megtarts minél több javat. Egész életedet azzal töltheted, hogy ezekkel a dolgokkal vagy elfoglalva, és közben veszni hagyod az életed célját, tervét és a sorsodat.

Ha szeretnél valami igazán fontosat véghezvinni az életedben, ez a kultúra ellenére fog történni, és nem a kultúra következményeként. A mostani kultúra a rövidtávú gondolkodásra csábít. Legtöbbünk nem gondolkodik tíz évre előre; nem nagyon gondolunk még a jövő évre vagy a jövő hónapra sem. A mában élünk.

Tudom, hogy nehéznek tűnik, hogy erőltetem, hogy tíz évre előre gondolkozz, de ahogy tegnap már megjegyezhettük, „a bölcs ember előre néz" (Példabeszédek 14:8a).

A kulturális elterelés ellenszere ez: merned kell különbözni a többiektől. Ha eléred az álmodat a következő évtizedben, ha betöltöd a végzetedet, ha eléred a céljaidat és látod a látásodat valóággá válni, merni fogsz különbözni.

Amíg rendbe nem hozod ezt az ügyet magadban, addig nem fogod betölteni a sorsodat, mert nem hajthatsz végre változásokat úgy, hogy te magad nem változol meg. Nem lehetsz az, akivé Isten akar tenni, ha másoknak akarsz megfelelni.

Nóé különbözött. Istennek teszett, amit Nóéban látott. Minden a pusztítás felé haladt, de két szó megváltoztatta a történelmet: „de Nóé". Ez egyetlen ember ereje. Ez egyetlen személy hatalma. Ez az az erő, amivel te is rendelkezel, ha úgy döntesz, hogy különbözni fogsz és Jézus tanításait követed.

Imádkozz: Istenem, bevallom, hogy sokszor azzal voltam elfoglalva, hogy mások mit gondolnak, ahelyett, hogy a helyes dolgot tettem volna. Ahogy elkezdem ezt az új évtizedet, szeretnék különbözni másoktól. Szeretnék öröm lenni számodra. Szeretnék megváltozni, hogy megváltoztathassak dolgokat.

(Daily Hope by Rick Warren, 2010. október 19.)

 

Szólj hozzá!

Bízz Istenben: tanuld az elégedettséget

2010. augusztus 12. 00:25 - dlkyra

 „De valóban nagy nyereség az Istenfélelem, megelégedéssel; Mert semmit sem hoztunk a világra, világos, hogy ki sem vihetünk semmit.” 1Timóteus 6:6-7 (Károli)

Vajon mi az elégedettség? Az elégedettség azt jelenti, hogy a boldogságom nem a körülményektől függ. Sokan beleesnek a „majd akkor, ha” gondolkodásmód csapdájába – „Majd ha ezt vagy azt megszerzem, akkor boldog leszek.” „Majd ha elérek egy bizonyos anyagi szintre… Majd ha megkapok egy bizonyos állást… Majd ha nyugdíjba mehetek… akkor boldog leszek. Majd ha kifizetem a lakáshitelt... Majd ha kifizetem a számlákat… majd akkor!”
Isten ehelyett azt mondja, „Nem, amint eléred, mindig valami mást akarsz majd. Mindig többet fogsz akarni.” Valaki egyszer megkérdezte a milliárdos Howard Hughes-t, „Mennyi kell ahhoz, hogy egy ember boldog legyen?” Azt válaszolta, „Mindig egy kicsivel több.”
 
Isten azt mondja, „Azt akarom, hogy megtanulj elégedett lenni.” Nem arról van szó, hogy ne legyenek céljaink.  Hanem arról, hogy „A boldogságom az Úrtól függ, nem pedig az életem körülményeitől.”
 
Pál megtanulta a megelégedést. A Filippi 4:12-ben írja, „Tudok szűkölködni és tudok bővölködni is, egészen be vagyok avatva mindenbe, jóllakásba és éhezésbe, a bővölködésbe és a nélkülözésbe egyaránt.” Az elégedettség olyasmi, amit meg kell tanulnunk. Ez nem magától jön. Én személy szerint a természetemből fakadóan elégedetlen vagyok. Ugyanígy te is.
 
Hogyan tanulhatunk elégedettséget? Be kell fejeznünk az összehasonlítgatást. Isten szerint butaság magunkat másokhoz méregetni. Összehasonlítjuk a házakat, ruhákat, autókat. Néhány hete megvettem egy számítógépet és nagyon örültem neki. Aztán átlapoztam egy katalógust és benne volt egy újabb modell!
 
Folyton összehasonlításokat végzünk – és ez a hasonlítgatás elégedetlenséget okoz. Így az elégedetlenség miatt Istennek azt kell mondania, hogy „Nem tudod kezelni azt, amit adni akarok neked, mert túlzottan előtérbe helyezed az életed dolgait.” Bízhat ránk Isten gazdagságot? Megtanultuk hogyan lehetünk elégedettek?
 
Nem tudom miért, de Isten a pénzt választotta arra, hogy a hitünk szakítópróbája legyen. Az egész életünket azzal töltjük, hogy igyekezzük megszerezni, megkeresni, félre tenni, elkölteni és felhasználni. Tehát Isten az anyagi kérdéseket használja fel a belé vetett bizalmunk erősségének próbájaként. Isten azt várja, hogy hozzá menjünk, tőle kérjünk, amikor szükségben vagyunk és megtanuljuk hogyan lehet elégedetten élni, hogy a boldogságunk nem függ attól hogy milyen sok vagy milyen kevés az amink van. Ha nem tanulunk meg elégedettek lenni, sosem leszünk boldogok. Mindig többet fogunk akarni.
 
(Daily Hope by Rick Warren, 2010. augusztus 5.)
Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása