Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Négy lehetőség, hogy a bibliaolvasás szokásunkká váljon

2012. március 09. 03:00 - zsófi68

"Ha ti megtartjátok az én igémet, valóban tanítványaim vagytok" (Jn. 8,31)

 
Tényleg nagyon fontos lépés az életünkben, hogy elhatározzuk: rendszeresen fogjuk olvasni a Bibliát egy rövid ideig - talán néhány hétig. Nagyszerű dolog ebbe belevágni, de az is fontos, hogy ne hagyjuk ennyiben a dolgot. Jézus így szólt: "Ha ti megtartjátok az én igémet, valóban tanítványaim vagytok." (Jn. 8,31) Tanítvánnyá akkor válunk, ha hosszabb távra is elkötelezzük magunkat, hogy Jézustól tanuljunk.

Hogyan folytassuk a bibliaolvasást és maradjunk Jézussal kapcsolatban az Ő Szaván keresztül, hosszú távon?

1) Határozzuk el, hogy megtesszük. Az első lépés a elkötelezettség. Ne várjuk, hogy majd csak lesz jobb alkalom arra, hogy a Biblia olvasása rendszeres napi programunk legyen. Kezdjük el még ma.

2) Mondjuk el másoknak is. Jelentsük be másoknak, hogy mire köteleztük magunkat. Tegyük lehetővé, hogy számon kérjék rajtunk. Ha Isten iránti elkötelezettségünket titokban tartjuk, könnyebb kibújni alóla.

3) Legyünk határozottak. Ne hagyjuk, hogy bármi is eltántorítson minket vállalásunktól. Legyünk egyértelműen eltökéltek, hogy életünkben állandó szokássá fog válni a bibliaolvasás, különösen az első hónapokban. Ha ki-kihagyunk egy-egy napot, sokkal nehezebb lesz elkötelezettnek maradni Isten Igéjéhez.

4) Duplázzuk meg erőinket. Kerítsünk egy lelki társat, aki segítségünkre lesz és bátorít. Ez legyen olyasvalaki, akivel megoszthatjuk, hogy mit tanultunk csendességünkben. Ez lehet valaki a kiscsoportunkból, egy barát vagy egy családtag. A Biblia is azt írja: "Jobban boldogul kettő, mint egy: fáradozásuknak szép eredméyne van." (Préd. 4,9)

Az Istenre szánt időnek egész életre szóló szokásnak kell lennie - nem pedig múló szeszély. A kutatások azt mutatják, hogy valamit megszakítás nélkül hat hétig kell csinálnunk ahhoz, hogy szokásunkká váljon. Váljon a bibliaolvasás életünk részévé ma - és egész hátralévő életünkben.

Beszéljetek róla

  • Milyen döntést hozol még ma azért, hogy a bibliaolvasás állandó szokássá váljon életedben?
  • Kivel fogod megosztani elkötelezettségedet, ki fogja számonkérni rajtad?
  • Állapítsd meg, hogy melyek azok a zavaró tényezők, amelyekkel valószínűleg szembetalálkozol a rendszeres bibliaolvasás során. Min változtathatsz az életedben, hogy csökkentsd vagy megszüntesd ezeket a zavaró tényezőket?

(Daily Hope by Rick Warren, 2012. március 2.)

Szólj hozzá!

Szükséged van egy tervre

2012. február 09. 03:00 - FHanna

"A szorgalmasnak a tervei csak hasznot hoznak, de mindenki, aki elsieti a dolgát, csak ínségbe jut." (Péld. 21:5)

A csendesség hasonlít sok más tevékenységhez, amit teszel életed során - legalábbis egy szempontból. Ahhoz, hogy sikeres legyél benne, segít, ha van terved. A Biblia írja: "A szorgalmasnak a tervei csak hasznot hoznak, de mindenki, aki elsieti a dolgát, csak ínségbe jut." (Péld. 21:5)

Ha még sosem tartottál csendességet, lehet, hogy nincs egy jó, egyszerű terved hozzá. Az egyszerűség fontos minden terv esetében, amit alakítasz. Ha bonyolultra csinálod, akkor annál valószínűbb, hogy el fogsz térni tőle. A hatékony csendességhez mindössze egy Bibliára, egy füzetre és esetleg egy énekeskönyvre lesz szükséged.

Tehát hogy néz ki egy napi csendesség?

Először is: légy csendben az Úr előtt. A Biblia úgy hívja ezt, hogy várni az Úrra. Azzal kezded, hogy egyszerűen leülsz és csöndben maradsz. Ahogy ezt teszed, azon kapod majd magad, hogy leáll a motorod és megnyugszol.

Másodszor: imádkozz röviden. Kezdd meg egy rövid nyitó imával. Kérd Istent, hogy nyissa meg az elméd és vezessen. Kérd, hogy tisztítsa meg az elméd.

Olvass el egy részt az Igéből lassan. Itt kezdődik a párbeszéded Istennel. Ő elkezd beszélni hozzád az Igéjén keresztül, aztán te válaszolsz neki imában. Olvasd a Bibliát lassan. Ne próbáld túl gyorsan olvasni vagy túl sokat. Minél lassabban olvasod a Szentírást, annál inkább rá vagy kényszerítve, hogy gondolkodj el azon, amit olvasol.

Elmélkedj az olvasottak fölött. Tölts vele egy kis időt, hogy megemészted, amit Isten mond. Rágcsáld az Igét, mint ahogy a tehén rágcsálja a füvet. Mérlegeld és küzdj vele a gondolataidban. Sok nagyszerű módja van az Igén való elmélkedésnek. Találhatsz különféle ötleteket rá a könyvemben: Rick Warren's Bible Study Methods (egyelőre csak angolul jelent meg-ford. megj.).

Írd le, amit felfedezel. Mikor Isten beszél hozzád az Igéjén keresztül, törődj vele annyira, hogy leírod. Az írás késztet minket arra, hogy emlékezzünk rá, mit mondott nekünk Isten és megörökítsük a felfedezéseinket.

Imádkozz megint. Légy csendben. Kérd Istent, hogy mutassa meg neked a Szavát. Beszélgess vele arról, amit mondott neked. Mondd el neki, mit gondolsz arról, amit mond neked. Mesélj neki bármi egyébről, ami benned van.

Nem csak egy módja van annak, hogy tarthatsz csendességed, de ha követsz egy ehhez hasonló tervet, elindíthat téged egy eredményes áhítatos utazásra.

Beszéljetek róla
Gondoltál már valaha arra, hogy a csendességed egy intim beszélgetés Istennel?
Milyen dolgokat kell kiküszöbölnöd, hogy "csendben lehess"?

(Daily Hope by Rick Warren, 2012. 02. 02.)

Szólj hozzá!

Nagyszerű bibliatanulmányozási módszerek (Második rész)

2012. február 04. 03:00 - *Agota*

Ő így válaszolt: "Meg van írva: Nem csak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten szájából származik." Máté 4:4

Isten azt akarja, hogy szavát alkalmazzuk és hogy engedjük, hogy az megváltoztassa életünket. Ez azonban csakis az Ő igéjének tanulmányozásával történhet.
Hogyan? Tegnap két olyan általános alapelvet osztottam meg veletek, amely alkalmazható bármilyen fajta igetanulmányozáshoz.

1. Tedd fel a helyes kérdéseket.

2. Írd le az észrevételeidet.

Ma még három alapelvet fogok megemlíteni.

3. Alkalmazd Isten igéjét. Elmozdulsz a "mi"-ről az "és akkor mi" felé és teszed, amit a Biblia mond. A végső célja a bibliatanulmányozásunknak az alkalmazás. Más szavakkal, hogyan fogja ez az igerész az életemet megváltoztatni? Nem nyugszunk meg abban, ha csak értjük Isten igéjét. Alkalmazni akarjuk a bibliai alapelveket a mindennapi életünkben.

A megértés alkalmazás nélkül abortusz. Megállítod a folyamatot, mielőtt még gyümölcsöt hozna. Mindaz a bibliatanulmányozás, amit végzünk semmit sem ér, ha a végén nem hasonlítunk jobban Krisztusra.

Valójában csak azt a részét hiszed el a Bibliának, amit alkalmazol is. Hiszel a Krisztus jó hírének másokkal való megosztásában? Hiszel a tized szerinti adakozásban? Teszed is ezeket a dolgokat? Ha nem teszed, akkor igazából nem hiszed el azt, amit a Biblia ezekről tanít. A legtöbbünknek nem az a gondja a Bibliával, hogy nem érti ami van benne, hanem az, hogy nem alkalmazza azt, amit igazából ért.

4. Tanulmányozd a Bibliát szisztematikusan. Ne csak véletlenszerűen. Úgy tanulmányozhatod szisztematikusan, ha igeversről igeversre, könyvről könyvre, témáról témára haladsz. Ennek ellentéte az ide-oda belekapok mód, amikor csak úgy kinyitod a Bibliát és ráböksz a helyre, ahonnan épülni akarsz. Ez nem jár olyan eredménnyel, amelyet Isten el akar érni az életedben.
 
5. Olvasd a Bibliát újra és újra. Ez a nagyon egyszerű tanács meg fogja változtatni az életedet. Elképesztő, hogy mennyit tanulhatsz egy igerészből, ha újra és újra elolvasod és aztan viszatérsz rá pár hónappal később. Minél többet olvasol egy részt, annál többet fogsz belől fejlődni, tanulni. 

A mai napnál nincs megfelelőbb idő arra, hogy te magad is elkezd az ige tanulmányozását. Bármely módon is tanulmányozod a Bibliát, alkalmazd ezt az öt alapelvet és többet fejlődsz majd, bármely részét is tanulmányozod.

Gondolat ébresztőnek:

Az életed melyik különleges területén akarja ma Isten, hogy alkalmazd az ő szavát?
 

 

Van lelki tanácsadód? Ha nincs, segítene ez esetleg abban, hogy a Bibliát szorgalmasabban tanulmányozd?

(Daily Hope by Rick Warren, 2012. Január 28.)
 

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása