Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Pihenj!

2013. augusztus 27. 03:00 - angie.keyr

Hiába keltek korán, és feküsztök későn: fáradsággal szerzett kenyeret esztek. De akit az ÚR szeret, annak álmában is ad eleget. Zsoltárok 127:2

why-don-have-both-funny_5009337331550915.jpg

A Biblia ezt mondja: "Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és teljes erődből" (Márk 12:30). Másképpen mondva, szeresd Istent minden beszédeddel, minden érzelmeddel, minden gondolatoddal és minden cselekedeteddel. Isten úgy alkotott, hogy elsősorban vagy beszélő, érző, gondolkodó, vagy cselekvő legyél.

A "Cselekvők" Istent az erejükkel szeretik. Ők az energiával teli aktivistái az életnek - a munkálkodók, a magasba törők, azok, akik előrefelé hajtják a dolgokat az életben.

Mi a Cselekvők szerepe a világban?

A világnak szüksége van tettekre. Nem csak kommunikációra, könyörületre és megfontoltságra van szükségünk. Hozzá kell látnunk a munkálkodáshoz, és cselekednünk kell!
Olyanokra van szükségünk, akik a tettek emberei. Olyanokra, akik kezdeményeznek, tele vannak energiával, akik tenni akarnak és eredményeket akarnak elérni.

De mindenkiben van valami hiba, és a Cselekvőkben ez a túlhajszoltság. A Cselekvők mindig dolgoznak. Nem állnak meg, hogy gondolkodjanak vagy érezzenek. Mindig elfoglaltak!


A Biblia azt mondja a Zsoltárok 127:2-ben: "Hiába keltek korán és fekszetek le későn, és hiába dolgozod agyon magad. Nem tudod, hogy az Úr szeret pihenést adni azoknak, akiket szeret?" (MSG fordítás)
Ha cselekvő típus vagy, ez egy jó igevers, amit felírhatsz a tükrödre a fürdőszobában. Isten azt szeretné, hogy azok, akiket szeret, tudjanak pihenni.

Közöttünk vannak olyanok, akiknek nem kellene mindig annyira elfoglaltnak lenniük. Nem Istenért kell kevesebbet munkálkodnotok, hanem más területeken, hogy több időtök legyen arra, ami leginkább számít.

A Biblia azt mondja, hogy amikor hívővé válsz, Isten belülről alakít át egy új emberré: "Ezért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre."(2 Korintus 5:17)

Amikor hívővé válsz, a múltad meg van bocsátva, van célja az életednek, és otthonod van a Mennyben.

De hadd mondjak valamit, ami nem változik, amikor Krisztushoz jössz: a személyiséged nem változik.
Isten nem lassít le téged, amikor hozzá jössz. Ő csak az irányt változtatja meg, amerre haladsz. Sőt, Ő meg akar téged erősíteni. Ne felejtsd el, hogy a személyiséged Tőle kaptad.

Isten nem akarja, hogy te bárki másnak a klónja legyél abban, ahogyan dicsőíted, szolgálod és szereted Őt.
Azt akarja, hogy a saját személyiségeddel szolgáld. Ráadásul, meg is erősíti a személyiségedet, nem tompítja, és sokkal inkább önmagad leszel, mint azelőtt bármikor.

Beszéljétek át

  • Beszélő, érző, gondolkodó vagy cselekvő típus vagy? Miért?
  • Hogy látod te magad, és hogy látják mások a személyiségedet megnyilvánulni abban, ahogy dicsőítesz és szolgálsz?

(Daily Hope by Rick Warren, 2013. 08. 20)

Szólj hozzá!

Lásd meg, mire vagy elég önmagadban

2013. április 02. 03:00 - FHanna

"Nem mintha magunktól képesek volnánk valamit is kigondolni, mintegy a saját erőnkből, hiszen az alkalmasságunk Istentől való." (2 Kor. 3:5)

Az élet küzdelem, de a legtöbb ember nem veszi észre, hogy ezt a harcot, csakúgy mint Jákób, Istennel vívjuk! Mi akarunk lenni Isten, és bár semmi esélyünk sincs megnyerni a csatát, akkor is próbálkozunk.

A.W. Tozer mondta, "Azért vannak annyian még mindig bajban, még mindig keresnek, még mindig alig jutnak előrébb, mert még nem értek el saját határaik végére. Még mindig próbáljuk irányítani és akadályozni Isten munkáját magunkban."

Nem vagyunk Isten, és soha nem is leszünk. Emberek vagyunk, és amikor próbálunk Isten lenni, akkor sokkal inkább úgy végezzük, mint a Sátán, aki szintén egyenlő próbált lenni Istennel.

Elméleti síkon elfogadjuk az emberi mivoltunkat, de érzelmileg nem. Elméletileg egyetértünk az ötlettel, de mikor elérjük a határainkat, akkor irritálóan, dühösen és elutasítóan regálunk. Magasabbak akarunk lenni (vagy alacsonyabbak), okosabbak, erősebbek, tehetségesebbek, szebbek és gazdagabbak.

Mindent meg akarunk szerezni, mindent meg akarunk tenni és idegesek leszünk, ha ez nem történik meg. Aztán, mikor rájövünk, hogy Isten másoknak adta azokat a tulajdonságokat, amivel mi nem rendelkezünk, akkor meg irigyek, féltékenyek leszünk és sajnáltatjuk magunkat.

Megadni magadat Istennek, nem passzív lemondás, bukás vagy kifogás a lustaságra. Nem azt jelenti, hogy elfogadod a jelenlegi helyzetet. Pont az ellenkezője: rászánod az életed arra, hogy ellenállj a gonosznak és az igazságtalannak vagy arra, hogy szenvedj azért, hogy változtass a dolgokon, amiket meg kell változtatni. Isten gyakran hív el átadott életű embereket, az ő nevében harcoljanak. Ez nem gyáváknak vagy "lábtörlőknek" való.

A megadás nem azt jelenti, hogy többé nem godnolkodsz vagy hogy feladod a racionális látásodat. Isten nem pazarolná el azt az észt, amit neked adott! Nem akarja, hogy robotok szolgálják. A megadás nem jelenti, hogy beolvasztod a személyiséged. Isten használni akarja egyéni mivoltodat. A beolvadás helyett a megadás
sokkal inkább kiemeli az egyediségedet.

C. S. Lewis figyelte meg, "Minél inkább engedjük, hogy Isten átvegye felettünk az uralmat, annál inkább önmagunk leszünk - mivel Ő teremtett minket. Ő talált ki minden különböző embert, akivé téged és engem szánt, hogy legyünk. Mikor először fordulok Krisztushoz, mikor megadom magam az Ő személyiségének, akkor kapom meg a valódi, önálló személyiségem."

Beszéljetek róla:

  • Milyen módon próbáltad mostanában Isten munkáját végezni?
  • Mit veszel észre magadon, amikor Istennek még jobban alárendeled magad?

 

(Daily Hope by Rick Warren, 2013.03.25.)

Szólj hozzá!

Isten akarata és a képességeid

2012. november 03. 03:00 - FodorImi

„Legyünk találékonyak, hogyan bátoríthatjuk, szerethetjük és segíthetjük egymást! (Zsidók 10:24 – MSG fordítás)


Évekkel ezelőtt abban a kiváltságban volt részem, hogy pár órát együtt tölthettem egy igazi szupersztárral, Paradicsom Bobbal.

Valójában Phil Vischernek hívták, ő volt Paradicsom Bob hangja, az elragadó Veggie Tales megalkotója. Beszélgetésünk közben  Vischer azt mondta:  „Nincs boldogabb hely, mint mikor Isten akarata és a te képességeid találkozásában vagy.”

Rick pásztor tanítja, hogy az az A.L.K.A.T, ahogyan Isten megalkotott téged, az az ő számodra szóló akaratának lényeges része, az ő akaratának és a te képességeidnek, tehetségeidnek a közös metszetébe, találkozási pontjába hoz.

Az A.L.K.A.T. egy betűszó, egy akronim, amit Rick pásztor így magyaráz a „Céltudatos Élet” –ben:

A     A szív adománya
A Biblia azt tanítja, a szíved határozza meg az érzéseidet, a szavaidat, a cselekedeteidet.
„Minden féltve őrzött dolognál jobban óvd szívedet, mert onnan indul ki az élet!” (Példabeszédek 4:23)
„Mert az Isten adta szívükbe, hogy végrehajtsák szándékát” (Jel 17,17)
„Mert Isten az, aki munkálja bennetek mind az akarást, mind a cselekvést az ő tetszésének megfelelően.” (Fil 2,13)
Mit szeretek szívből adni?

L     Lelki ajándékok
Isten lelki ajándékokat ad, hogy használd a szolgálatban. (Róma 8; 1.Korintus 12; Efézus 4)
„…viszont mindenkinek saját kegyelmi ajándéka van Istentől: kinek így, kinek amúgy” (1Kor 7,7b)
Milyen lelki ajándékot kaptam?

K     Karakter
Karaktered, személyiséged meghatározza, hogyan használod az ajándékaidat. Például lehet két embernek ugyanaz az ajándéka, az evangélizálás, de ha az egyik introvertált (befelé forduló), a másik pedig extrovertált (kifelé forduló, aktív) személyiség, az ajándék különbözőképpen fog megnyilvánulni.
„Mert ki ismerhti meg az emberek közül azt, ami az emberben van? Egyedül az emberi lélek, amely benne lakik.” (1Kor 2,11)
Hogyan lehet személyiségem, karakterem leginkább segítségemre a szolgálatban?

A     Adottságok
Ezek természetes képességek, amelyeket Isten ad, hogy képes legyél megvalósítani a célját.
„Betöltöm őt isteni lélekkel, bölcsességgel, értelemmel és képességgel mindenféle munkálatra” (2Móz 31,3)
„És különbségek vannak az isteni erő megnyilvánulásaiban is” (1Kor 12,6)
„a mi alkalmasságunk Istentől van.” (2Kor 3,5b)
Milyen természettől fogva adott képességeim vannak?

T     Tapasztalat
Van ötféle általános tapasztalat, amelyek hatással vannak a mások felé történő szolgálatodra:
   tanulmányi, oktatási tapasztalatok,
   szakmai, hivatásbeli tapasztalatok,
   lelki, szellemi tapasztalatok, 
   szolgálati, szolgálatból fakadó tapasztalatok  
   és fájdalmas megtapasztalások.
Milyen tapasztalataim vannak, amelyeket alkalmazhatok a szolgálatomban?


Kérj meg más keresztyéneket, segítsenek neked meghatározni mely területeken vagy a legjobb, és hogyan használhatnád ezeket az ajándékaidat, tehetségeidet a szolgálatban.


Beszéljetek róla és imádkozd át ezeket a kérdéseket:
•    Miben vagyok jó, amit felajánlhatok mások szolgálataként másoknak?
•    Mit tudok, amit megtaníthatok másoknak?
•    Mit adhatok másoknak áldásként?

(Daily Hope by Jon Walker – 2012.10.27)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása