"Köszönöm Istennek a segítséget, amellyel nekem segítettetek." (Fil 1,5a, NCV ford.)

A hála érzésének felfedezése nem automatikus reakció. Nem vagyunk természetünknél fogva hálás emberek, hanem hálátlanok. Mindig valami mást akarunk ahelyett, ami éppen adatott.

A Filippi levélben az ott éppen elinduló gyülekezetnek írt Pál apostol, ahol egy Lídia nevű nő megnyitotta az otthonát másoknak, és aki többekkel együtt köszöntötte a városban Pál apostolt. A filippi gyülekezet Pál missziói útjait is segítette. A Filippi 1,5-ben azt olvassuk: "Köszönöm Istennek a segítséget, amellyel nekem segítettetek."

A helyzet az, hogy Pál nem töltött szép időket Filippiben, sőt az itt induló gyülekezetet volt a legnehezebb megalapítani. Amikor megérkezett a városba és szerette volna elkezdeni a gyülekezet plántálását, megverték, megostorozták, megalázták, hamis vádak alapján letartóztatták és börtönbe is vetették, majd túlélt egy földrengést. Mindezek utána a város vezetői udavriasan megkérték, hogy hagyja el a várost.

Mégis így beszél Pál a hívőkhöz: "Minden alkalommal, amikor rátok gondolok, hálát adok az én Istenemnek." (Fil 1,3 NLT)

Mit csinál itt Pál? A szelektív memória áldásait választja. Filippi nem volt a boldogság városa Pál számára, mert sok üldöztetést és szenvedést kellett elviselnie ebben a városban. De mindezek ellenére nem a fájdalmas emlékek tengerén való hajózást választotta, hanem kifejezte háláját azokért a jó dolgokért, amit érte és vele tettek.

Minél régebben ismersz valakit, annál természetesebb a jelenléte és annál könnyebben látod meg a hibáit, emlékszel a rossz dolgokra a jók helyett.

Még mindig fájdalmas emlékek áradatában élsz? Nem tetted őket még félre és nem tudod élvezni a kapcsolataidat, mert még mindig a múltban ragadtál meg?

Meg kell értened, hogy az emlékek választás kérdései. Hallottam egyszer egy történetet két barátról, akik beszélgettek. Az egyik megkérdezte a másikat: "Nem emlékszel arra, hogy a férjed mit tett a múltkor?" A barátja így válaszolt: "Határozottan emlékszem arra, hogy elfelejtettem."

Az emlékeid válaszhatók. Ha meg akarod tartani a fájdalmas emlékeket, csak hajrá! De ettől nem leszel boldog. Pálnak sok oka lett volna arra, hogy fájdalommal emlékezzen a Filippiben eltöltött időre. Ehelyett azt választotta, hogy hálás lesz azokért az emberekért az életében, és a munkáért, amit Isten végzett el rajta keresztül. Amikor te is hasonlóan cselekszel, Isten meg fogja áldani a kapcsolataidat, melyek messze felül fogják múlni a képzeletedet.

Beszéljetek róla:

• Miért egyszerűbb néha megtartani a fájdalmas emlékeket, ahelyett, hogy a jókkal helyettesítenénk?
• Hogyan változtatják meg a jó dolgokra való koncentrálás a jövőtől való elvárásaidat?

(Daily Hope by Rick Warren, 2014.05.27.)

„Hálát adok az én Istenemnek, valahányszor megemlékezem rólatok”.
(Filippi 1:3)

Tanulmányok sokasága kapcsolja össze a hálát a boldogsággal; pszichológusok és szociológusok bizonyították be, hogy minél hálásabb vagy, annál boldogabbá válsz.

Ha egészséges kapcsolatokra vágysz, akkor kezd azzal, hogy gyakorlod a hálás magatartást! Sokkal boldogabb leszel és jobban fogod élvezni a kapcsolataidat, ha fejleszted azt a szokásodat, hogy hálás vagy az életedben lévő emberekért.

A Filippiekhez írt levél 1:3 azt mondja: „Hálát adok az én Istenemnek, valahányszor megemlékezem rólatok”.

Ez az egyszerű igazság a jó emberi kapcsolatok forrása. Amikor az emberek abbahagyják ezt a gyakorlatot a házasságban, akkor szétmorzsolódnak. Amikor már nem emlékszel, hogy miért is házasodtál meg; elfelejted a szép időket a kapcsolatodban, és már nem vagy hálás a társadért, akkor a házasságod a feledés homályába fog veszni.

Amikor az életedben jelenlévő emberekre gondolsz, az első érzés velük kapcsolatban a hála? Valószínűleg nem. A leggyakrabban ezek jutnak eszünkbe: „Mit kell megtenniük értem? Mi a problémánk? Mit kell tennünk, hogy túllegyünk rajta?” Az első gondolatod nem a hála. De Pál első gondolata a barátaival kapcsolatban a hála volt és ez az, amit nekünk is követni kell, hogyha a kapcsolatainkat meg akarjuk őrizni.

Íme, a probléma: minél régebb óta ismersz valakit, annál valószínűbb, hogy természetesnek veszed a létezését. Ugye, hogy így van? Minél régebb óta ismersz valakit, annál könnyebb ennek az embernek a hibáira és rossz periódusaira figyelned a boldog periódusai helyett.

Ezért erőfeszítésbe kerül részünkről, hogy döntést hozzunk arról, hogy hálás lesz a hozzáállásunk a környezetünkben élő emberekért. Minél régebbi egy kapcsolatunk, annál nehezebb emlékezni erre. De amikor fejlesztjük azt a szokásunkat, hogy hálát adunk Istennek a házastársunkért, a gyermekünkért, a szüleinkért, a testvéreinkért, a szomszédainkért, a munkatársainkért vagy a házicsoportunk tagjaiért, akkor ennek örökkévaló hatása lesz a kapcsolatainkra.

Beszéljünk róla:

• Mely negatív gondolataidat kellene kicserélned a hála szavaira?

• Kiért vagy hálás az életedben? Elmondtad ezt Istennek? Elmondtad annak az embernek is?

• Mit gondolsz: miért akarja Isten, hogy köszönetet mondjunk azokért az emberekért, akiket az életünkbe helyezett?

 (Daily hope by Rick Warren, 2014. 05. 26.)