Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

Második lépés krízisben: Koncentrálj és keresd Istent

2017. november 15. 03:00 - Lilla:)

"Szeretem azokat, akik engem szeretnek és azok akik engem keresnek, megtalálnak." (Példabeszédek 8:17., ISV fordítás)

books-2158773_1280.jpg

Mindannyiunk életében vannak olyan krízishelyzetek amik mindent próbára tesznek, beleértve az Istenbe vetett bizalmunkat is. Dániel részletes leírást ad számunkra az ilyen helyzetekben való imádkozásra.

Hat fontos tanítást találhatunk a Bibliában Dániel könyvének 9. részében. A legutóbbi áhítatban megnéztük mi az első - engedjük Istent szólni hozzánk, még azelőtt, hogy mi szólnánk hozzá.

A következő lépés az imádságban ha Isten válaszát kérjük krízisben, hogy minden figyelmünket szenteljük Istennek és az ő keresésének.

Dániel ezt teszi a Dániel 9:3/a-ban: "Az Úr Isten felé fordítottam arcomat, keresve őt" (ESV fordítás)

Ez egy alap kapcsolati tanács, mely működik az Istennel való kapcsolatodon túl is. Bármelyik kapcsolatodon javíthatsz, ha ténylegesen odafordulsz a másik emberhez és figyelsz rá, amikor beszél hozzád. Amikor a feleségem beszél hozzám, felé fordítom az arcom. Már több mint 40 éve házas vagyok. Csak azt mondhatom, hogy ez bőségesen megtérül a kapcsolatunkban. Nagyon szereti ezt, mert tudja, hogy kizárólagosan élvezi a figyelmemet.

Azzal hogy odafordulsz valaki felé, megmutatod neki, hogy figyelsz rá. Ezt megteheted Istennel is. Fizikailag nézz az ég felé. Ha tudsz, menj ki az udvarra és nézz a mennyek felé ahogy imádkozol.

Ténylegesen fordulj Isten felé, hogy igazán rá tudj koncentrálni és keresni tudd őt. Ez alapvető fontossággal bír egy krízisben (és életed minden pillanatában).

Az Ámosz 5:4/b-ben Isten azt mondja: "Engem keressetek, és éltek!" (NIV fordítás) Nem éltek igazán hacsak nem keresitek őszintén Istent.

Gyakran kerülünk krízishelyzetekbe, mert leállunk Isten keresésével egy-egy hirtelen jött körülmény miatt. Ahhoz, hogy kikerülhessünk ezekből a helyzetekből, másképp kell cselekednünk.

Isten által garantált a siker, de csak akkor, ha őt keresed. Azt mondja nekünk: "Szeretem azokat, akik engem szeretnek és azok akik engem keresnek, megtalálnak." (Példabeszédek 8:17., ISV fordítás)

Segítő kérdések beszélgetéshez és elmélkedéshez:

  • Mit mondanál, mennyire összpontosítasz Isten akaratának keresésére az életed minden területén? Szánj egy kis időt ennek megválaszolására és dönteni ez ügyben! Mit tehetsz azért, hogy állhatatosabb legyél?
  • Hol zavarnak meg leggyakrabban imádkozás közben?
  • Hol tudsz teljes mértékben Istenre koncentrálni imádkozás köznem?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2017.11.08.)

Szólj hozzá!

Első lépés krízisben: Hallgasd meg és engedd először Istent beszélni

2017. november 14. 03:00 - Lilla:)

"A médek közül származó Ahasvérus fiának, Dáriusnak az első évében, miután ő a káldeusok országának a királya lett, az ő uralkodásának első évében én, Dániel, megértettem az írásokból, hogy mit jelent azoknak az éveknek a száma, amelyekről az Úr igéje szólt Jeremiás prófétának, hogy hetven évnek kell eltelnie a romba dőlt Jeruzsálem fölött." (Dániel 9:1-2., NLT fordítás)

people-2590997_1280.jpg

Mindannyian találkozunk krízishelyzetekkel az életünk során. Sőt, elég sokat el kell viselnünk. Történnek halálesetek a családodban, elveszted a munkád és olyan kapcsolati problémákkal találod szembe magad, melyek óriási csapássá változnak.

Ilyenkor az imádkozás a kulcs.

Nagyon sokat tanulhatunk Dánieltől és az ő imádkozó életéből. Már idős emberként, amikor az idő egyre közelített a zsidóknál a hazatérésükhöz, Dániel tudta, hogy a népe még nem állnak készen - a zsidóknak még mindig nem volt jó a kapcsolatuk Istennel. Ez elkeserítette Dánielt, ezért imádkozott.

Az imája Dániel könyvének 9. részében hat fontos dolgot tár elénk azzal kapcsolatban, hogyan imádkozzunk Istenhez válaszért krízis helyzetben. A következő pár áhítatban ezeket fogjuk sorra venni.

Elsőként engedned kell először Istent beszélni, még mielőtt te megszólalnál.

Meg kell hallanod Isten hangját. Mindig ő teszi meg az első lépést az életedben. Sosem vár tőled semmi olyat, amit ő már ne tett volna meg. A Biblia azt mondja, hogy azért szeretjük Istent, mert ő előbb szeretett minket. Mi szolgáljuk őt, mert először ő szolgált minket.

Isten elkezdi, mi válaszolunk.

Szóval, te hogyan figyelsz Istenre? Olvasod a Bibliát. Beszélünk Istenhez, mert előbb ő szólt hozzánk az Igén keresztül.

A Biblia azt mondja, hogy Dániel ezt tette: "A médek közül származó Ahasvérus fiának, Dáriusnak az első évében, miután ő a káldeusok országának a királya lett, az ő uralkodásának első évében én, Dániel, megértettem az írásokból, hogy mit jelent azoknak az éveknek a száma, amelyekről az Úr igéje szólt Jeremiás prófétának, hogy hetven évnek kell eltelnie a romba dőlt Jeruzsálem fölött." (Dániel 9:1-2., NLT fordítás)

Addig nem tudsz hatékonyan imádkozni, amíg nem kezded el tanulmányozni a Szentírást és meghallani az Úr szavát. Minél jobban ismered a Bibliát, annál hatékonyabban tudsz majd imádkozni.

Segítő kérdések elmélkedéshez és beszélgetéshez:

  • Mindig Isten teszi meg az első lépést. A saját életedben mikor láttad Istent kezdeményezni?
  • Mi nehezíti meg a dolgodat abban, hogy kizárólag Istenre figyelj, amikor az Igét tanulmányozod?
  • Még a krízis bekövetkezése előtt meg kell tanulnod, hogyan imádkozz egy krízis alatt. Mit gondolsz, ez miért fontos?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2017.11.07.)

Szólj hozzá!

A bátorságod elvezeti a hitetleneket Istenhez

2017. november 13. 03:00 - mintyovanviki

Akkor Dárius király ezt írta a birodalmában lakó különböző nyelvű népeknek és nemzeteknek: Békességetek növekedjék! Ő az élő Isten, aki megmarad mindörökké. Az ő királysága megdönthetetlen, uralkodása végtelen (Dániel 6:26)

lion-794962_1280.jpg

Néha nehéz kiállni amellett, amit Isten kíván és vár tőlünk, miközben mások gúnyolódnak.
De ha megteszed, hitetleneket fogsz Istenhez vezetni.
Ezt látod Dániel életében is. Amikor Dániel bátran kiállt Isten mellett  és nyilvánosan imádkozott az igaz Istenhez (ahelyett, hogy Dárius királyt dicsőítette volna), az éhes oroszlánok elé vetették. De ahogy a közelmúltbeli áhítatainkban is láttuk, Isten megmentette Dánielt. 
És Dárius király ezt észre is vette.
A Biblia a következőket mondja a pogány királyról:
„Ezután Dárius király ezt írta minden nemzetnek és minden nyelvű embernek a földön: Békességetek növekedjék! Elrendelem, hogy királyságom minden tartományában rettegve féljék Dániel Istenét! Ő az élő Isten, aki megmarad örökké; az ő királyságát senki le nem rombolhatja. Uralkodása soha véget nem ér. Ő megment, megszabadít; jeleket és csodákat tesz égen és földön. Ő mentette meg Dánielt az oroszlánok karmai közül. Dánielnek azután jó dolga volt Dárius uralkodása alatt és a perzsa Cirus uralkodása alatt. (Dániel 6:25-28, NIV fordítás)

A pogány királyok nem hoznak ehhez hasonló rendeleteket. Nyilvánvaló, hogy Dárius az egyetlen igaz Isten követőjévé vált. Dániel bátorságot mutatott és kiállt Isten mellett egy nagyon nehéz helyzetben. És Dániel Isten mellett tett bizonysága elvezette Dáriust ahhoz a döntéshez, hogy Isten követőjévé váljon.

Amikor kiállsz Isten mellett a saját körülményeid között – akár a munkahelyeden, akár egy golf tanfolyamon vagy az osztályodban – a többiek meg fogják jegyezni.

A bátorság – a valódi, Istent dicsőítő bátorság – elvezeti az embereket Istenhez.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • A bátorság milyen lépései annyira erőteljesek, hogy elvezessék a hitetleneket Istenhez?
  • Milyen konkrét bátorság tett vezetett téged közelebb Jézushoz?
  • Hogyan vezet Isten téged, hogy bízz benne és megmutassa bátorságát olyan módon, hogy másokat is Jézushoz vezess?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2017.11.06.)

 

Szólj hozzá!

A bátorságod motiválni fog más keresztyéneket

2017. november 12. 03:00 - magyarosijulia

„Az Úrban levő testvérek többsége erőt nyert az én bebörtönzésemből és még inkább bátorságuk van félelem nélkül beszélni az evangéliumról.” (Filippi 1:14 HCSB fordítás)

Isten azt akarja, hogy legyen bátorságod és kiállj az Ő útjai mellett amikor mindenki más meghátrál. Ez viszont nem csak a saját javadat szolgálja.

Mások javára is válik.

Amikor nyilvánosan kiállsz amellett, amit Isten akar, akkor biztatás leszel más keresztyének számára is. Amikor kiállsz Istenért, mások is követni fogják a példát!

A bátorság ragályos! Sosem fogod megtudni, hogy milyen sokan csatlakoznának hozzád, ha nem nem lépsz hittel.

A legtöbb ember egy vezetőre vár, aki megmutatja a bátorságot. Egy olyan valakire várnak, mint te, hogy bizonyságot tegyen a hitéről.

Pál ezt írta a Filippi levélben: „Az Úrban levő testvérek többsége erőt nyert az én bebörtönzésemből és még inkább bátorságuk van félelem nélkül beszélni az evangéliumról.” (Filippi 1:14, HCSB fordítás).

Pál bebörtönzése az evangéliumért arra vezetett, hogy mások is nagyobb bátorsággal álljanak ki hitükért.

Isten a te bátorságodat is fel fogja használni arra, hogy mások is bátorsággal merjenek kilépni.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogyan motivált mások bátorsága és hite?
  • Miért ragályos a bátorság?
  • Milyen hitbeli lépéseket tudsz megtenni ezen a héten, amelyek bátorságról árulkodnak és másokat is motiválhatnak, hogy ugyanezt tegyék?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2017.11.05)

Szólj hozzá!

Készen állsz a rád váró csodára?

2017. november 11. 03:00 - Szíj Melinda

„Sokáig éljen a király! Az én Istenem elküldte angyalát, hogy összezárja az oroszlánok száját, és ne tehessenek kárt bennem, mert ő az ő látómezején ártatlannak talált engem. És neked sem tettem semmit ellenedre, Felség” (Dániel könyve 6:21-22 NLT-fordítás).

31478-daniel_in_lions_den.jpg

Tapasztaltál már csodát az életedben? Sajnos, sok keresztyén nem, mert még sosem adtak rá alkalmat Istennek. Ezek a hívők egész életükben kizárólag a biztonságra törekedtek.

Akarod, hogy Isten veled is csodát tegyen? Akkor kockáztass!

Nem félj kimerészkedni a meredély szélére, a gyümölcs ott terem.

Ha nem vagy hajlandó szembenézni életed komolyabb nehézségeivel, sosem tudod meg, hogy Isten képes megoldani őket. Ő akkor lép a színre, amikor te már eljutottál végső erőfeszítéseidhez. Ha sohasem teszel olyat, ami meghaladja lehetőségeid és képességeid, akkor valójában nem bízol Istenben.

A legtöbben biztonságos korlátok között élnek, és félnek ledönteni azokat. Pedig Isten segítségével messze többre lennének képesek.

A bibliai Dániel nagyszerű példája ennek az alapelvnek. Ő megtapasztalta a csodákat, mert nem riadt vissza a kockázatvállalástól.

Dániel könyvének 6. fejezetében, amikor a király olyan rendeletet hozott, hogy rajta kívül senkihez sem lehet imádkozni, Dániel ellenszegült a rendeletnek – méghozzá nyíltan. Ezután pedig vállalta annak kockázatát, hogy teljes elszántsággal, naponta három alkalommal egy nyitott ablak előtt fohászkodjon Istenhez. A király erre megtorlásul egy oroszlánverembe vetette.

Isten csodát tett, mert Dániel hittel cselekedett. Az emberek általában nem élnek túl egy éjszakát egy éhes oroszlánokkal teli veremben.

Ám az oroszlánveremben töltött éjszaka után Dánielnek királyi látogatója érkezett – és a király legnagyobb ámulatára Dániel életben volt. Így szólt a királyhoz: „Sokáig éljen a király! Az én Istenem elküldte angyalát, hogy összezárja az oroszlánok száját, és  ne tehessenek kárt bennem, mert ő az ő látómezején ártatlannak talált engem. És neked sem tettem semmit ellenedre, Felség” (Dániel könyve 6:21-22 NLT-fordítás).

A király ezt követően úgy rendelkezett, hogy Dánielt emeljék ki a veremből.

Csoda történt tehát, hiszen Dániel hősies ellenszegülése a király szentségtörő rendeletével szemben, kiváltotta Isten segítségét - a csodát.

Minél több kockázatot vállalsz, és minél több problémával küzdesz meg, annál több csodában lesz részed.

Bízz tehát az Úrban, és merészkedj ki a meredély szélére.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mely más hívőktől hallott „csodás történetek” – akár személyesen ismered ezeket, akár nem – bátorítottak téged leginkább?
  • Hazárdíroztál-e valaha hívőként, és ha igen, milyen csodához vezetett ez?
  • Életed mely pontján vezérel az Úr kockázatvállalásra? Hogyan szándékozol válaszolni Istennek?  

* (Daily Hope by Rick Warren - 2017.11.04)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása