Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

Öt ok, hogy Istent szolgáld

2022. március 08. 03:00 - Besther

help-g49f5304e0_1920.jpg

„Bármit is tettetek valamelyik legkisebb testvéremért, azt értem tettétek.” (Mt 25,40 NIV)

Hogyan szolgálod Istent? Mások szolgálatával.

A juhokról és kecskékről szóló példázatban Jézus azt mondta: „Bármit is tettetek valamelyik legkisebb testvéremért, azt értem tettétek.” (Mt 25,40 NIV). Amikor olyat teszel, ami valamilyen módon más életét jobbá teszi, akkor Istent szolgálod. 

Vannak olyan emberek, akik bűntudatból, kötelességből vagy kényszerből szolgálnak. Isten viszont azt szeretné, ha hálából szolgálnál, azért amit érted tett. Ő az, aki megalkotott, megmentett és a mennybe visz. A hála a legjobb motiváció a szolgálatra.

Itt van öt dolog, amit a Biblia mond a szolgálatról:

A szolgálat életed egyik célja. Márk 8,35 ezt mondja: Csak azok fogják tudni, mit jelent igazán élni, akik az életüket eldobják értem és az örömhírért.” (TLB)  Amíg nem tanulod meg, hogy miként szolgálj, addig nem élsz igazán – csak létezel. Attól létezel, amit kapsz, de életed attól lesz, amit adsz. 

A szolgálattól jobban hasonlítasz Jézusra. Máté 20,28 ezt mondja: „Az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy másoknak szolgáljon, és hogy életét adja váltságul sokakért.” (NLT) Ha nem tanulsz meg másokat szolgálni, akkor sosem fogsz lelkileg éretté válni. Tulajdonképpen lelkileg egy kisbaba maradsz egész életedre. 

A szolgálat az időd lehető legjobb felhasználása. 1Korinthus 15,58 ezt mondja: „Mindig teljesen adjátok át magatokat az Úr munkájának!” (NIV) Ha hatást akarsz gyakorolni, és örökséget hagyni, akkor az időd legjobb felhasználása, ha Istent szolgálod mások szolgálatával. Az Úr felé végzett szolgálatod sosem vész kárba.

A szolgálat a nagyság titka. Máté 20,26 ezt mondja: „Ha nagy akarsz lenni, mindenkinek a szolgájának kell lenned.” (CEV) Az igazi nagyság a szolgaságból fakad, nem abból, hogy önmagadért élsz. A legnagyobb vezetők azok, akik a legtöbbet szolgálnak.

A szolgálat a mennyben nyeri el jutalmát. Jézus azt mondta a Márk 10,29–30-ban: ”Ezt az igazságot garantálhatom: aki miattam és az örömhír miatt feladott [valamit], az biztosan százszor annyit fog kapni.” (GW) Végtére a valódi főnököd Jézus. Ő egy nap mindenért megjutalmaz, amit tettél. Ez garancia.

Mennyire vagy szenvedélyes Isten szolgálatában? Tudod fokozni a lelkesedésed? Isten azt akarja, hogy gondolj másként a szolgálatra, és soha ne szenvedj hiányt a buzgóságban, hanem őrizd meg lelki buzgóságodat, szolgáld az Urat!” (Róm 12,11 NIV)

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen módon szolgálsz most? Mi motivál téged, hogy ebben a képességedben szolgálj?
  • Milyen érzés az, amikor valaki szolgálatot tesz neked?
  • Amikor segítesz valakinek, azt valójában Jézusért teszed. Ennek tudata hogyan befolyásolja másokért tett szolgálatodat?   

*(Daily Hope by Rick Warren, 2022.03.01.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Számíts rá, hogy Isten véghezviszi a lehetetlent

2022. március 07. 03:00 - daniella_89

ke_pernyo_foto_2022-03-04_22_00_33.png

„Mert nincs olyan, amit Isten ne tudna megtenni.” (Lk 1,37 GNT)

Soha ne hagyd, hogy egy lehetetlen helyzet megfélemlítsen! Miért? Mert Istennel semmi sem lehetetlen.

A Biblia azt mondja: „Mert nincs olyan, amit Isten ne tudna megtenni.” (Lk 1,37 GNT)

Ahelyett, hogy megijednél egy látszólag lehetetlen helyzettől, hagyd, hogy inkább motiváljon: hogy többet imádkozz, jobban higgy, jobban bízz, jobban várj, többre számíts és jobban függj Istentől!

Nem számít, mennyire tűnik lehetetlennek a helyzet, biztos lehetsz abban, hogy „aki elkezdte bennetek a jó munkát, elvégzi azt és befejezi.” (Fil 1,6 NIV) Amit Isten elkezdett az életedben, azt be fogja fejezni.

Ha kivinnéd a szótárt az irodámból, és fellapoznád benne a „lehetetlen” szót, azzal szembesülnél, hogy nincs benne – mert kivágtam. Úgy döntöttem, hogy ha ez a szó nincs benne Isten szótárában, akkor nem lesz benne az enyémben sem.

Hudson Taylor, egy misszionárius az 1800-as évekből ezt mondta Isten lehetetlent véghez vivő munkájáról az életünkben: „Isten minden nagyszerű munkájának három szakasza van. Először: ez lehetetlen. Aztán: ez nehéz. Majd: készen van.”

De a Sátán nem akarja, hogy elhidd, hogy semmi nem lehetetlen Istennel. Újra, és újra el fogja mondani: „Mit gondolsz, ki vagy te?! Nem tudod megtenni! Mi vesz rá, hogy elhidd, hogy te lehetsz Isten embere?” Ha hiszel és bízol Istenben a lehetetlent illetően, az zavarja az ördögöt.

Talán éppen most vagy egy lehetetlennek tűnő helyzetben. Nézz fel Istenre, és támaszkodj az ő ígéreteire, aztán figyeld, hogyan változik a helyzeted lehetetlenből lehetségessé! – Majd megtörténtté.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mit szeretnél, mit tegyen Isten az életedben, ami most lehetetlennek tűnik?
  • Ha valóban elhinnéd, hogy semmi nem lehetetlen Istennel, miben lenne más a következő heted?
  • Mikor voltál tanúja annak, hogy Isten megteszi a lehetetlent a saját életedben vagy más életében?

Bíztál eddig Isten megváltásodra tett ígéretében?

Isten meg tudja tenni a látszólag lehetetlent az életedben, és mindez a megváltásoddal kezdődik. Megbíztál már benne kérve a bűneid bocsánatát és kérve az ő családjába való befogadást?
Ha készen állsz arra, hogy elkötelezd magad Jézus mellett, akkor mondd el ezt az imát!

„Kedves Jézus! Megígérted, hogy ha hiszek benned, minden rossz, amit valaha tettem, bocsánatot nyer, hogy megismerem életem célját, és hogy egy napon befogadsz örökkévaló otthonodba a mennybe.

Megvallom, bűnös vagyok, Uramként és Megváltómként befogadlak életembe. Ma életem minden részét átadom neked. Követni akarlak és azt tenni, amit te mondasz.

Jézus, hálás vagyok szeretetedért és áldozatodért, amely lehetővé tette, hogy csatlakozzak hozzád a mennyben. Tudom, nem érdemlem meg. Köszönöm, hogy nem kell kiérdemelnem vagy megdolgoznom az üdvösségemért, mert tudom, hogy ez lehetetlen. Életem hátralévő részét arra akarom fordítani, hogy téged szolgáljalak, ahelyett, hogy magamat szolgálnám. Alázatosan neked ajánlom az életem, és arra kérlek, ments meg és fogadj be a családodba. Jézus nevében imádkozom. Ámen.”

Ha elmondtad most ezt az imát, hogy elfogadd Jézust, kérlek, írj nekem a Rick@PastorRick.com címre, és tudasd velem! Szeretnék neked néhány ingyenes anyagot küldeni, amelyek segítenek elindulni a Jézussal való utadon.

*(Daily Hope by Rick Warren, 2022.02.28.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása