Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Ne csapd be a környezetedet!

2015. január 24. 03:00 - mintyovanviki

„A kegyelmi ajándékok között ugyan különbségek vannak, de a Lélek ugyanaz. Különbségek vannak a szolgálatokban, de az Úr ugyanaz. És különbségek vannak az isteni erő megnyilvánulásaiban is, de Isten, aki mindezt véghezviszi mindenkiben, ugyanaz.” (1 Korinthus 12:4-6 GW fordítás)

Amikor tudod mivé kellene fejlődnöd, akkor azt is tudod mit kellene érte tenned és máris képes vagy összpontosítani arra, hogy jobban kihasználd életed minden pillanatát.

Ez az a pillanat, amikor hitből megteszed azt a lépést, hogy kimondod: „Isten útján fogok járni, nem a saját utamon”. Megengedem, hogy irányítsa az életemet. Isten céljait akarom követni és nem a sajátjaimat. Azt fogom tenni, amire elvezet Isten és amire képessé tesz engem.

Abban a pillanatban, amikor megteszed ezt a lépést és a hitedet Jézus Krisztusba veted, Isten négy fontos ajándékkal fog megajándékozni.

Megbocsátás. A Rómaiakhoz írt levél 5:15 azt mondja: „Mert ha annak az egynek a vétke miatt sokan haltak meg, az Isten kegyelme és ajándéka még bőségesebben kiárad az egy ember, a Jézus Krisztus kegyelme által sokakra.” Az első dolog, amit Jézus tett az volt, hogy mindent eltörölt, amit valaha rosszul tettél. Megbocsátott. Nincs kárhoztató ítélet ellened.

Örök élet. Istennek hosszú távú tervei vannak veled. A Biblia a Rómaiakhoz írt levél 6:23-ban azt mondja: „Mert a bűn zsoldja a halál, az Isten kegyelmi ajándéka pedig az örök élet Jézus Krisztusban, a mi Urunkban.” Soha nem fogod tudni munkával vagy pénzzel megkeresni a Mennyországba vezető utat. Az egyetlen út, amellyel a Mennyországba mehetsz az Isten egyetlen ingyenes ajándékának hitből való elfogadása.

A Szentlélek. A Rómaiakhoz írt levél 5:5 azt mondja: „…mert szívünkbe áradt az Isten szeretete a nekünk adott Szentlélek által.” Honnan tudod, hogy Isten irányítja-e teljesen az életedet? Onnan, hogy ha nyilvánvalóvá válnak életedben a Lélek gyümölcsei: a szeretet, az öröm, a békesség, a türelem, a szívesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás.

Speciális képességek. A Bibliában megjelennek bizonyos speciális képességek, amelyeket a Lélek ajándékainak nevezünk, amelyek nagyban különböznek az anyagi vagy a fizikai ajándékoktól. Ezek olyan képességek, amelyekre azért van szükséged, hogy el tudd végezni azokat a munkákat, amelyeket Isten bíz rád. Sok hívő nem is sejti, hogy rendelkeznek ezekkel az ajándékokkal, még kevesebben tudják, hogy milyen képességekkel rendelkeznek. Pedig minden hívő rendelkezik ajándékokkal!

A Biblia az 1 Korinthus 12:4-6-ban azt mondja: A kegyelmi ajándékok között ugyan különbségek vannak, de a Lélek ugyanaz. Különbségek vannak a szolgálatokban, de az Úr ugyanaz. És különbségek vannak az isteni erő megnyilvánulásaiban is, de Isten, aki mindezt véghezviszi mindenkiben, ugyanaz.”

Mi a lelki ajándék? Istennek célja van a Te életeddel is és a Lelki ajándékok, amelyeket tőle kapsz olyan felszerelések, amelyekre akkor lesz szükséged, amikor Ő megkér téged egy feladat elvégzésére. Isten soha nem kér olyan dolgot, amelyhez nem adott neked képességet. Ezeket az ajándékokat abban a pillanatban megkapod, amint elfogadod Jézus Krisztust. Nem neked kell kiválasztanod az ajándékodat. Nem kell keresned ezt az jándékot.

Nem a Te saját céljaid elérésére kapod az ajándékokat. A lelki ajándékaidat azért kapod, hogy más embereket segíts vele. A gyülekezeti családod többi tagja pedig a saját ajándékaival szolgál feléd.

Amikor én a tanítói ajándékomat használom, áldást nyersz. Amikor Te használod a saját lelki ajándékaidat, a gyülekezet tagjai nyernek áldást. Mint egy puzzle. Ha egyetlen darabja hiányzik a kirakónak, mi az első dolog, amit észreveszel a kirakón? Az egyetlen hiányzó darabot. Ha nem fejleszted és használod a lelki ajándékaidat, mindannyiunkat becsapsz.

Beszéljetek róla

  • Hogyan tudod teljesíteni azt a szerepedet, amelyet Isten szánt neked a saját gyülekezetedben?
  • Ha keresztény vagy, megkaptad mind a négy ajándékot? Hogyan változtatta meg ez az életedet?

 

* (Daily Hope by Rick Warren, 2015.01.17.)

Szólj hozzá!

Legyenek Isten szerinti és szeretetteljes elkötelezettségeid

2013. január 15. 03:00 - BélaPéter

"Mivel körülöttünk minden el fog olvadni, milyen szent és istenfélő életet kellene éljetek!" (2Péter 3:11 LB fordítás)

countryroad.jpg

Az elkötelezettségeid fejleszthetnek vagy romba dönthetnek, de mindenképpen meghatároznak téged! Mondd el, hogy mire kötelezted el magad és én megmondom, hogy ki leszel húsz év múlva!

Az emberek pont ennél a fajta elkötelezettségnél feledkeznek meg arról, hogy mi Isten célja az életükkel. Sokan félnek elkötelezni magukat bármi iránt és így csak sodródnak az életben. Mások félszívvel kötelezik el magukat olyan egymásnak ellentmondó értékeknek, amik miatt csak csalódottságot és középszerűséget fognak érezni. Megint mások pedig teljes mértékben elkötelezik magukat olyan világi céloknak, mint a gazdagság vagy hírnév, és a végén csalódni fognak és elkeserednek.

Minden döntésnek megvan a maga örök életre szóló következménye, éppen ezért bölcsen kell döntenünk: "Mivel körülöttünk minden el fog olvadni, milyen szent és istenfélő életet kellene éljetek!" (2Péter 3:11 LB). Nekünk, hívőknek, Isten szerinti és szeretetteljes elkötelezettségeink kell legyenek. Ha egyre jobban szeretnénk Jézushoz hasonlóvá válni, akkor ugyanolyan dolgok mellett kell elköteleznünk magunkat, mint Ő.

Beszéljünk róla:

  • Mit mondanak a te elkötelezettségeid rólad?
  • Milyen elkötelezettségekről kell lemondj? Milyen elkötelezettségeket kell megújíts vagy elvállalj?

(Daily Hope by Rick Warren, 2013. 01. 08.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása