Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Hová fordulsz segítségért?

2017. április 16. 03:00 - kennedymárti

“Azzal, hogy segítitek egymást a teherhordozásban, teljesen betöltitek Krisztus törvényét” (Galatabeliekhez írt levél 6:2 NCV).

Amikor nagy csalódásokon megyünk keresztül, a természetes reakciónk az, hogy visszahátrálunk és elzárjuk magunkat a többi embertől. Titkolni szeretnénk a veszteségeinket, a kudarcainkat, a baklövéseinket és kríziseinket. Visszavonulót fújunk. De ez egy rettenetes stratégia!

Amikor ilyen csalódásokon, kríziseken megyünk keresztül és veszteségek érnek, akkor van legjobban szükségünk a barátainkra. Szükséged van mások segítségének elfogadására. Isten nem azt akarja, hogy teljesen egyedül próbálj megbirkózni a fájdalmaiddal és a mindennapi stresszel. Arra lettünk teremtve, hogy kötelékekkel kössük magunkat egymáshoz. Szükségünk van egymásra, mert társasági lények vagyunk. A legelső dolog, amit Isten az Édenkertben mondott, az az volt, hogy „Nem jó az embernek egyedül lenni.” Kapcsolatokra lettünk teremtve.

Jób 6:14 azt mondja, „Amikor kétségbeesett emberek hátat fordítanak a Mindenható Istennek, a barátaiknak kell kitartaniuk helyettük” (MSG fordítás).

Lesznek olyan pillanatok, amikor olyan fájdalmak között leszel, hogy azt mondod, „Nem is hiszek Istenben!” Olyan barátokra lesz szükséged, akik odamennek hozzád és azt mondják, „Megértünk. Most helyetted is hiszünk Benne.”

Lesz olyan időszak, amikor azt mondod, „Teljesen hitemet vesztettem, kétségek gyötörnek.” Akkor szükséged lesz barátokra, akik közbelépnek és azt mondják, „Megértünk. Helyetted is hiszünk és bízunk Istenben ebben a próbában.”

„Azzal, hogy segítitek egymást a teherhordozásban, teljesen betöltitek Krisztus törvényét” (Galatabeliekhez írt levél 6:2 NCV) Mi Krisztus törvénye? A következő: Szeresd embertársadat, mint önmagadat. A Biblia azt parancsolja nekünk, hogy segítsük egymást. Minden alkalommal, amikor valaki segítségére sietsz a nyomorúság idején, betöltöd Krisztus törvényét.

Az, hogy egyedül próbálsz megküzdeni a problémákkal, csak még fáradtabbá és feszültebbé tesz. Szükséged van mások segítségének elfogadására és engedned kell, hogy a barátaid átsegítsenek a próbákon. És tudd, hogy Isten is veled van mindvégig. Ő munkálkodik a körülményeidben, még ha nem is látod ebben a pillanatban.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez: 

  • Kik azok, aki támogatnak a veszteségek és csalódások között? Hogyan viszonzod ezt?
  • Mely dolgokat találod a leghasznosabbnak, amikor nehéz élethelyzetben vagy?
  • Hogyan tud segítséget nyújtani egy imacsoport, amikor nehézségek között vagy?
  • Mit tanulhatunk a barátaink segítségnyújtása során, akik szintén Jézust követik?


* (Daily Hope by Rick Warren, 2017.04.08.)

 

 

Szólj hozzá!

Itt az idő, hogy igazat mondj önmagadnak

2017. március 11. 03:00 - kennedymárti

„Az Úr adott nekünk értelmet és lelkiismeretet; nem rejtőzhetünk el saját magunk elől” (Példabeszédek 20:27, TEV fordítás)

A legjobb módja a lelkiismeret-furdalás orvoslásának az, hogy beismered, valami bűnt követtél el és bűntudat van benned. Ne temesd el, ne tagadd le és ne hagyd figyelmen kívül. Egyszerűen ismerd be!

De még akkor is, ha tudjuk, hogy ez lenne a helyes, megpróbálunk elmenekülni a bűn és a bűntudat elől. De hiába próbálunk meg elmenekülni, az utolér minket. A probléma az elmeneküléssel az, hogy önmagadat akkor is mindig magaddal viszed. A probléma az elmédben van! Nem számít, mennyire vagy elfoglalt vagy hová, mibe menekülsz el, ugyanolyan feszült maradsz, ha a feszültség benned abból fakad, hogy megbántál vagy szégyellsz valamit, vagy hogy valami miatt bűntudatot érzel. Amikor végre visszaveszel a tempóból, azonnal rád törnek megint ezek a rossz érzések. Isten nem akarja, hogy így éld az életed.

A Biblia azt mondja, nem menekülhetsz el saját magad elől: „Az Úr adott nekünk értelmet és lelkiismeretet; nem rejtőzhetünk el saját magunk elől” (Példabeszédek 20:27, TEV fordítás). Talán sikerül elpalástolnod a bűnöd és a bűntudatod mások elől, de önmagad elől nem rejtheted el.

Hihetetlen, hogy mi emberek mennyire tudunk hazudni önmagunknak. Azt mondjuk valamire, nem is olyan rossz, pedig nagyon is az, vagy azt, hogy valami egyre jobb, holott egyáltalán nem is jobb a helyzet. Bemagyarázzuk magunknak, hogy milyen sokat haladtunk vagy fejlődtünk, pedig ez távol áll a valóságtól.

Ahhoz, hogy sikerüljön legyőzni önmagad, abba kell hagynod az önbecsapást. Az igazat kell mondanod önmagadnak.

Mi tud legyőzni bennünket? Sok minden, például az aggódás, az irigység, a keserűség, a féltékenység vagy a bűntudat. De legyőzhet még a félelem, a szorongás vagy a bizonytalanságérzés is.

Azt ajánlom, végezz egy kis tavaszi szellemi-lelki nagytakarítást. Sok ember szakít időt ilyenkor tavasszal arra, hogy átsuvickolja a lakását vagy rendbe tegyen dolgokat, amiket amúgy elhanyagol. Azonban legalább egyszer egy évben ajánlatos egy átfogó, személyes leltárt készítened a szellemi-lelki állapotodat illetően is.

Hogyan is kellene hozzáfognod?

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Először is, tegyél szabaddá néhány órát és vonulj el egyedül egy papírral és ceruzával valahová. Ülj le és mondd Istennek ezt: „Istenem, kérlek, hozd a felszínre minden bűnömet. Mit rontottam el? Milyen hibákat vétettem? Tudatosan vagy tudat alatt milyen dolgok miatt érzek bűntudatot?”
  • Ha őszinte bűnbánattal fordulsz Istenhez és őszinte vagy önmagadhoz is, Isten Lelke felhozza benned ezeket a dolgokat. Aztán írd le a gondolataid egy papírra.
  • Miért kell leírnod? Mert ez segít, hogy konkrétan meg tudd fogalmazni a problémáidat. Egyszerre egy dolgot követtél el, tehát egyenként is kell megvallanod őket. Ha konkrétan megnevezed az egyes dolgokat, azzal Isten tudomására hozod, hogy mindegyiket komolyan veszed.

 

*(Daily Hope by Rick Warren, 2017.03.04.)

Szólj hozzá!

Gyakorolj kegyelmességet másokkal szemben!

2016. október 28. 03:00 - kennedymárti

„A Mennyből jövő bölcsesség mindenekelőtt tiszta; ezenfelül békeszerető, figyelmes, engedelmes, telve van irgalommal, jó gyümölcsöt terem, pártatlan és őszinte.” (Jakab 3:17, NIV fordítás)

A Biblia azt mondja, hogy a bölcsesség telve van kegyelemmel és jó cselekedetekkel. „A Mennyből jövő bölcsesség mindenekelőtt tiszta; ezenfelül békeszerető, figyelmes, engedelmes, telve van irgalommal, jó gyümölcsöt terem, pártatlan és őszinte.” (Jakab 3:17, NIV fordítás)

Másképpen kifejezve, bölcs dolog irgalmasságot gyakorolni az emberek felé, amikor éppen hibáznak, amikor elrontanak valamit, amikor bűnbe esnek, amikor ügyetlenkednek, amikor tévednek, amikor elbuknak.

Ki a legbölcsebb személy az univerzumban? Isten. Ki a legkegyelmesebb személy az univerzumban? Isten. Tehát amikor én ítélkezem, bolond vagyok. Amikor kegyelmet gyakorolok, akkor Istenhez vagyok hasonló. És ezt tenni bölcs dolog! Bölcs dolog kegyelmesnek lenni másokhoz, mert Isten is az hozzád, minden nap.

Minden, amit kaptál az életben, ajándék Istentől; még a következő lélegzetvételed is. Ha azt kapnád, amit megérdemelsz, már nem is élnél. Mégis, Isten nem azt adja, amit megérdemelsz, hanem azt, amire szükséged van. Ez a kegyelem.

A bölcs ember azt adja a másik embernek, amire szüksége van, nem azt, amit megérdemel. Ez a kegyelem, és ez a bölcsesség. Az okos ember nem hangsúlyozza mások ballépését, hanem kegyelmet gyakorol.

A példabeszédek könyve 17. fejezetének 9. verse azt mondja, „A szeretet megbocsátja a hibát; az amiatt való zsémbeskedés pedig szétszakítja még a legjobb barátokat is.” (TLB fordítás)

Engedd meg, hogy beszéljek egy párról; ők a Saddleback gyülekezet tagjai. Mike évek óta a Saddleback dolgozója. Azon a napon, amikor ő és a felesége, Sally az 50. házassági évfordulóját ünnepelte, láttam a parkolóban. Sally már majdnem indulni készült, amikor odamentem az autójához, hogy gratuláljak neki. Megkérdeztem, „Mi a titka az 50 éves házasságnak?” Ő rám nézett, és azt mondta, „Pásztor, az, hogy sosem próbáltam megváltoztatni őt.”

Amikor elhajtott az autójával, odamentem Mike-hoz, és ugyanazt kérdeztem. „Mike, mi a titka az 50 éves házasságnak?” Ő is azt válaszolta, „Sosem próbáltam megváltoztatni őt.”

A bölcsesség csordultig van kegyelemmel.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogyan tudod a kapcsolatodban megmutatni a kegyelmességet?
  • Gondolj valakire, akinek szüksége van arra, hogy megtapasztalja az irgalmasságot. Hogyan tudsz ma irgalommal viselkedni azzal a személlyel?
  • Kik azok a személyek, akikről úgy vélekednél, hogy bölcsek, a fenti leírás alapján? Hogyan mutatják be azok az emberek a bölcsességet?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2016. 10. 21.)

Szólj hozzá!

Hogyan hagyhatod el és változtathatod meg régi szokásaid

2016. augusztus 31. 03:00 - csmsdvd

"Gyakorold ezeket, szenteld az életed ezeknek, hogy mindenki láthassa előrehaladásod ." (1Tim 4:15, GW fordítás)

Igaz, hogy egy teljesen új természetet kaptál abban a pillanatban, amikor megtértél, de még mindig vannak régi szokások, beidegződések és rutinok  az életedben, amiket el kell hagynod  és új szokásokra kell cserélned.

Szabadulj meg a fejlődésedet akadályozó félelmektől. Az igazság szabaddá tesz, viszont előtte gyakran nagyon rosszul érezzük magunkat. Félünk attól, hogy mit találunk majd, amikor őszintén szembenézünk a jellembeli hiányosságainkkal, ezért inkább a tagadás börtönében éljük az életünket. Csak akkor tudunk változtatni, ha Istennek megengedjük, hogy rávilágítson az ő igazságával a hiányosságainkra, hibáinkra és szorongásainkra. Éppen ezért, nem tudsz növekedni, ha nincs benned alázat és nem vagy tanítható.

Ne azonosítsd magad a hibáiddal. Biztosan szoktál ehhez hasonlót mondani: “én már csak ilyen vagyok…”, “én már nem leszek más...” stb. A tudatod mélyén valószínűleg aggódsz amiatt, hogy ha feladod a szokásaidat, a sérelmeidet és a szorongásaidat, akkor ki maradsz te? Ez a félelem mindenképp lassítja a szellemi-lelki növekedésed.

Tegnap arról írtam, hogy a jó szokások kialakításához idő kell. Ne felejtsd el, a jellemed a szokásaid összessége. Nem állíthatod, hogy tisztességes ember vagy, ha nem szokásod az, hogy mindig becsületes és tisztességes vagy.  Az a férj, aki általában vagy többnyire hűséges csak a feleségéhez, az egyáltalán nem hűséges! A szokásaidból épül fel a jellemed.

Ne felejtsd el, hogy gyakorolnod kell minden nap azokat a szokásokat, amik még jobban Krisztushoz hasonlóvá tesznek.

Gyakorold ezeket, szenteld az életed ezeknek, hogy mindenki láthassa előrehaladásod.” (1Tim 4:15, GW ford.)

Beszéljünk róla

  • Melyek azok a rossz szokásaid, amelyeknek hagyod, hogy meghatározzanak téged?
  • Hogyan tudsz alázatos lenni és megmutatni Istennek, hogy kész vagy szembenézni a hibáiddal és szorongásaiddal?
  • Mit szeretnél megváltoztatni az életedben – az időbeosztásoddal, a baráti társaságoddal vagy a szabadidőd eltöltésével kapcsolatban – annak érdekében, hogy minden nap tudj tenni azért, hogy jobb szokásaid  alakuljanak ki?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2016.08.24.)

Szólj hozzá!

Az első lépés a tiszta lelkiismeret felé

2016. június 23. 03:00 - csmsdvd

"Vizsgálj meg, Istenem, ismerd meg szívemet; próbálj meg, és ismerd meg aggodalmas gondolataimat. Mutass rá bennem bármire, ami sért téged, és vezess engem az örök élet ösvényén." (Zsolt 139:23-24, NLT fordítás)

 Az első lépés a tiszta lelkiismeret felé vezető úton az, hogy saját magunkról egy erkölcsi leltárt készítünk, vagy lelki-szellemi önvizsgálatot tartunk.

Ülj le Istennel egy csendes helyen, amikor nem sietsz, és mondd ezt: "Istenem, most szeretnék veled megbeszélni valamit. Készítek egy listát arról, ami rossz az életemben és ami elválaszt tőled. Segíts meglátnom azokat a dolgokat, amikről tudom, hogy rosszak, és azokat is, amikről nem tudom, hogy rosszak." Kérd Istent, hogy tisztítsa meg az elmédet és mutassa meg a bűneidet.

Imádkozhatsz a 139. Zsoltár 23-24. versei szerint is: "Vizsgálj meg, Istenem, ismerd meg szívemet; próbálj meg, és ismerd meg aggodalmas gondolataimat. Mutass rá bennem bármire, ami sért téged, és vezess engem az örök élet ösvényén."

Mondd ezt: "Istenem, lámpásoddal vizsgálj át. Találd meg bennem, ami összezavarja az életem és hátráltat engem."

Fontos, hogy elég időt szánj erre. Ne siesd el! Ne mondd azt, hogy " Istenem, van rá öt percem, hogy felfedd az összes eddigi bűnöm." Szánj rá elég időt, és írj le mindent!

Miért fontos, hogy leírd? Azért, hogy pontos és meghatározott legyen. Amikor kimondunk és leírunk valamit, rendeződnek a gondolataink is.  Te is mondd ki és írd le, amit gondolsz. Ha nem írtál még le valamit, akkor nem is gondolkodtál még el igazán arról.

Engedd meg, hogy feltegyek egy lényeges kérdést: Mennyire komolyan szeretnéd, hogy Isten megáldja az életed? Annyira, hogy kíméletlenül őszinte is tudnál lenni? Hajlandó vagy őszinte lenni Istennel? Hajlandó vagy őszinte lenni önmagaddal? És hajlandó vagy őszinte lenni másokkal is? Vagy továbbra is csak tagadsz?  A tagadás és Isten áldása nem férnek össze.

Ha komolyan gondolod, csak egy lépésre vagy a szabadulástól! Egy lépésre vagy attól, hogy olyan boldognak és tisztának érezd magad, mint eddig soha. Nagyon közel vagy, hogy megszabadulj azoktól a szokásoktól, fájdalmaktól és problémáktól, amik felkavarják az életed.

Ne halogasd ezt el! Semmi sem lehet fontosabb az életedben, mint az, hogy Isten megáldja azt. Szakíts rá időt még ma, hogy félrevonulj egy csendes helyre és lelki-szellemi önvizsgálatot végezz. Ez meg fogja változtatni az életed!

Beszéljetek róla:

  • Mi az, amiért nem érsz rá, hogy lelki-szellemi önvizsgálatot végezz?
  • Mit gondolsz, miért nem vagyunk őszinték sokszor Istennel, pedig tudjuk, hogy ő amúgy is mindent tud?
  • Hogyan tart vissza a félelem attól, hogy őszinték legyünk önmagunkkal a bűnünkkel, a szokásainkkal, a fájdalmainkkal és a problémáinkkal kapcsolatban? És hogyan tart vissza a büszkeségünk ettől?

 *(Daily Hope by Rick Warren, 2016.06.16.)

 

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása