Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


A nagylelkűséged növeli a befolyásodat

2024. május 15. 03:00 - Anita.B

pexels-zen-chung-5529538.jpg“Bőven adakozik a szegényeknek, igazsága örökre megmarad, hatalma dicsőségesen emelkedik.” (Zsolt 112,9)

A nagylelkűség növeli a befolyásodat. Minél nagylelkűbb leszel, annál befolyásosabb is.

A befolyás nem abból fakad, amit az életben kapsz. Abból ered, amit az életed során adsz, és minél többet adsz, annál befolyásosabb leszel — és annál több lehetőséged lesz arra, hogy befolyásodat Isten céljaira fordítsd.

A Biblia azt mondja a Példabeszédek 11. fejezetének 24. versében, “Van, aki bőven osztogat, mégis gyarapszik, más meg szűken méri a járandóságot, mégis ínségbe jut”.

Azt is mondja, “Bőven adakozik a szegényeknek, igazsága örökre megmarad, hatalma dicsőségesen emelkedik” (Zsolt 112,9).

Amikor Kay és én összeházasodtunk közel 50 évvel ezelőtt, 10 százalékos tizedet fizettünk. Házasságunk első évének végén 11 százalékra emeltük adományunkat. A második évünk végén 12 százalékra. A harmadik év végén 13 százalékra emeltük. Negyven éve minden évben, még a nehéz időkben is, egy kicsit megemeljük az adakozásunkat.

Miért? Mert azt akartam, hogy a szívem évről évre nagyobb legyen. Olyan akartam lenni, mint Jézus. Istenfélő akartam lenni. Szent akartam lenni.

Ezt nem azért csináltuk, hogy megmutassuk. Valójában több, mint 25 évig nem beszéltem róla senkinek. Csendben csináltuk minden évben, egészen 20 évvel ezelőttig, amikor elkezdtük odaadni a bevételünk 91 százalékát és 9 százalékból éltünk.

Azért tesszük, mert nem tudjuk kihagyni Istent. És miközben  az adakozásom nőtt, a befolyásom is növekedett. Isten felhasználta ezt a befolyást arra, hogy Jézus nevét ismertté tegye a világ számos pontján. Igyekeztem minden tőlem telhető befolyást felhasználni, hogy segítsek a többi embernek meghallani az evangéliumot.

Isten arra akar téged használni, hogy nagy dolgokat tégy érte. Ahogy növekszik a nagylelkűséged, ő is növelni fogja a befolyásodat, hogy jóra fordíthasd.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Miért ugyanolyan fontos hűségesnek lenni Istenhez a kis dolgokban, mint a nagy dolgokban?
  • Hogy állsz a tizeddel (visszaadsz 10 százalékot Istennek)? Hogyan vezetett Isten arra, hogy a tizeden felül és azon túl is adj? Mi volt a válaszod?
  • Milyen befolyást szeretnél elérni a köreidben, a közösségedben és a világban? Mit tehetsz annak érdekében, hogy megmutasd Istennek, hogy rád bízhatja ezt a befolyást?

*(Daily Hope by Rick Warren 2024.05.08.)

Szólj hozzá!

Mikor hasonlítasz leginkább Jézusra?

2022. november 01. 03:00 - Besther

man-g34c37fb6f_1920.jpg

"Legyetek tehát Isten követői mint szeretett gyermekei, és éljetek szeretetben, ahogyan Krisztus is szeretett minket, és önmagát adta értünk áldozati ajándékul, Istennek kedves illatként." (Efézusiakhoz 5,1-2.)

Csodálatos átalakulás történik életed minden területén, ha nagylelkűen élsz. Az anyagiasság szorítása elkezd megtörni és a szíved egyre nagyobb lesz.

De valami ennél nagyszerűbb is történik: Olyanná válsz, mint Jézus.

Milyen Jézus? Jellemvonásai egyike, hogy botrányos, pazarló és a nagylelkűsége szélsőséges. Mindened, amid van- a levegő és a víz, az elméd és a szívverésed- Isten nagylelkűségének összes ajándéka. Valójában, Isten nagylelkűsége nélkül semmid sem lenne.

Jézus a nagylelkűség mesterpéldája. A Biblia azt mondja, "Mert ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelmét: hogy gazdag létére szegénnyé lett értetek, hogy ti az ő szegénysége által meggazdagodjatok." (2Korinthus 8,9.)

Mit jelent ez a fejezet? Jézus Krisztus Isten. Övé volt a mennyek ragyogása, de feladta és a Földre jött, hogy egy istállóban megszülessen. Egy ember körülbelül ennyire tud mélyre menni. Miért tette ezt? Természetesen nem önmagáért.

Jézus érted tette.

Ez volt a nagylelkűség végső cselekedete: "Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta... " (János 3,16a)

Tehát, miért akarja Isten, hogy nagylelkűen élj? Mert azt akarja, hogy olyan legyél, mint Ő és ez azt jelenti, hogy akarja, hogy nagylelkű légy!

A Biblia azt mondja, "Legyetek tehát Isten követői mint szeretett gyermekei, és éljetek szeretetben, ahogyan Krisztus is szeretett minket, és önmagát adta értünk áldozati ajándékul, Istennek kedves illatként." (Efézusiakhoz 5,1-2.)

Isten nem azért helyezett a Földre, hogy önmagadnak élj. Helyette azért vagy itt, hogy megtanulj önzetlennek lenni és másokra figyelni. Úgy formált, hogy visszatükrözd Őt.

Hogyan tudnál hasonlítani Jézus nagylelkűségére már ma? Úgy, hogy minden alkalommal, amikor nagylelkű vagy az időddel, a pénzeddel, a befolyásoddal vagy a szereteteddel, egyre jobban hasonlítasz rá. 

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Mikor tapasztaltad meg azt, hogy a nagylelkűséged eredményeként kevésbé vagy anyagias?
  • Miként tükrözi most életed Jézus nagylelkűségét?
  • Milyen, eddig általad nem alkalmazott, módon tudnád mintaként alkalmazni Jézus nagylelkűségét a héten?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2022.10.25.)

Szólj hozzá!

Az alázat kapcsolatokat épít

2021. július 29. 03:00 - Erika1832

„Legyetek alázatosak, és tartsátok a másikat többre magatoknál! [...] Ugyanaz a hozzáállás legyen meg bennetek is, ami Jézusban volt! Bár ő Isten volt, nem úgy gondolt az Istennel való egyenlőségre mint valamire, amihez ragaszkodni kell” (Fil 2,3.5–6 NLT).

A szerénységre, az alázatra való képesség építi a kapcsolatokat. Mi az alázat? Amikor másokat tisztelsz, többre tartasz magadnál, és nem ragaszkodsz, nem követeled ki, hogy jogaidat érvényesítsd velük szemben.

Az önteltség viszont tönkreteszi a kapcsolatokat, és nagyon sokféle módon mutatkozhat meg. Kritikussá, ítélkezővé, rivalizálóvá, makaccsá és könyörtelenné tehet. A példabeszédek könyve 16. fejezetének a 18. verse azt mondja: „Pusztulást hoz az önhittség, az öntelt viselkedés romba dönt” (NCV).

A önteltséggel saját magunkat is megtévesztjük. Amikor gondod van az önteltséggel, akkor azt te nem ismered fel magadban. De rajtad kívül mindenki más észreveszi azt benned.

Hogyan mutatkozik meg az önteltség egy kapcsolatban? Először: tanácsot adsz akkor is, amikor erre senki sem kért. Másodszor: nem vagy hajlandó bevallani, hogy nehéz heted volt. Mindenki más azt mondja hasonló helyzetben, hogy „Hú, az elmúlt hét nehéz volt!” De te nem vagy hajlandó elismerni, hogy bármi nehézséget okozzon neked.

De hogyan alakul ki az alázat a kapcsolatokban? Nézzük meg Péter első levele 3. fejezetének 8. verséből az öt kapcsolatépítő magatartást! „Éljetek mindannyian harmóniában, legyetek együttérzőek, szeressétek egymást, legyen bennetek könyörület és alázat!” (GW). Az első négy valójában az ötödikre épül rá: legyetek alázatosak! Ez egy kiváló modell a kapcsolatokhoz.

Miként valósul meg az alázat az életünkben? Úgy, hogy hagyjuk, hogy Jézus irányítsa a gondolatainkat, a szívünket, a hozzáállásunkat és a reakcióinkat. Az alázatban való fejlődés csak Jézussal lehetséges.

Az emberi kapcsolatok alaptörvénye: olyanná szoktunk válni, mint azok az emberek, akikkel időt töltünk. Ha morcos emberekkel töltesz időt, morcosabb leszel. Ha boldog emberekkel töltesz időt, akkor boldogabb leszel. Ha több alázatra vágysz, tölts több időt Jézus Krisztussal imádságban, és olvasd Igéjét. Csak beszélgess vele. Ő alázatos, és személyes kapcsolatot szeretne kialakítani veled.

Az alázatban való növekedés nagy feladatnak tűnhet, de Jézussal lehetséges. Tedd meg az első lépést az alázatossághoz, és még ma válj kapcsolatépítővé!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogyan jelenik meg az önteltség az életedben?
  • Milyen összefüggést látsz az alázat és a Jézussal való időtöltés között? Mit gondolsz, hogyan fogsz viselkedni, ha már jó ideje kapcsolatban vagy Jézussal?
  • Kit mondhatsz alázatos embernek életedben? Mi van azokkal, akik ellenállnak az alázatosságnak?

*(Daily Hope by Rick Warren 2021.07.22.)

(A bibliai idézetek fordítása utáni néhány betűs rövidítés a szerző által választott angol bibliafordítást jelöli. Ezekről a napiremeny.blog.hu oldal, jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Valakinek fizetnie kell a bűnökért

2021. március 16. 03:00 - ReveSz

tingey-injury-law-firm-venb0ddegze-unsplash.jpg

Szemeid túl tiszták ahhoz, hogy a rosszat nézzék, nem tudod elnézni az elnyomást” (Hab 1,13 NIV).

A görög és a római mitológiában minden istennek – például Zeusznak, Jupiternek és Apollónak – voltak emberi gyengeségei. Mérgesek. Vágyakozók. Türelmetlenek. Villámokkal csapkodják az embereket. Következetlenek és megbízhatatlanok.

De az igaz Isten, az az Isten, aki teremtette az univerzumot, 100 %-ig tiszta, igazságos és szennytől mentes. Soha nem tesz semmi rosszat, tisztátalant vagy tökéletlen dolgot. Ezt hívják szentségnek. A Habakuk próféta könyve 1. fejezetének 13. versében olvashatjuk: Szemeid túl tiszták ahhoz, hogy a rosszat nézzék, nem tudod elnézni az elnyomást” (Hab 1,13 NIV).

Mivel Isten 100 %-ig tökéletes, megbízhatsz benne, nem úgy, mint a mitológiai istenekben. Az ő tökéletessége viszont azt is jelenti, hogy nem állhat a bűn közelében. A kereszten Isten a világ minden bűnét az ő tökéletes Fiára, Jézus Krisztusra helyezte, aki ezt önként vállalta, hogy megtegye. Ezért jött a földre.

Amit Jézus a kereszten tett érted, azt helyettes áldozatnak hívják. Hogyha Jézus nem halt volna meg helyetted, akkor neked kellett volna a saját bűneidért fizetned. Isten nem azt akarta, hogy neked kelljen ezekért fizetned, ezért elküldte Jézust, hogy önként áldozza fel magát érted és helyetted. Jézus beteljesítette a törvényt. Azt tette, amit az igazság megkövetelt.

De ez Jézusnak nem volt könnyű. Valójában ez egy tortúra volt. Tudod milyen rossz érzés tölt el, mikor egy bűnt elkövetsz? Hogyan lennél képes elviselni azt az összes rettenetes tettet, mely valaha megtörtént, minden bűnt, amit valaha elkövettek egy másik ember ellen, minden bűnt, mely titokban történt? Ezt elviselni mentális, fizikális, érzelmi és lelki tortúra lenne.

A kereszten Jézus így kiáltott: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?” (Mt 27,46 NIV). Ő nem csak fizikai kínokat élt át. Azt a gyötrelmet kellett átélnie, hogy el lett szakítva az Atyjától.

Isten, aki szent, még csak nem is nézhetett Fiára, aki a világ minden bűnét hordozta magán. Isten eltekintett tőle, mert ő tökéletes Isten. El tudod képzelni, hogy mibe került ez Jézusnak?

De hajlandó volt keresztülmenni ezen a fájdalmon, mert szerette volna, hogy utad legyen a szent Istennel való közösségbe.

Valakinek vállalnia kellett a büntetést, és Jézus ezt megtette érted. Jézus feláldozta magát helyetted Isten előtt, így amikor rád néz, nem a bűneidet látja. Jézus Krisztus igazságosságát látja.

Emiatt megtapasztalhatod az örök életet és egy teljes, céltudatos életet már itt a földön.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Miért szeretetre méltó az, hogy Isten igazságos?
  • Mit fed fel előttünk a helyettes áldozat Isten személyéről?
  • Mit gondolsz, hogyan kellene válaszolnod arra az igazságra, hogy Jézus szenvedett, és meghalt érted a kereszten?

Hogyha még nem bíztad rá magad Jézusra, és nem döntötted el, hogy követed őt, miért várnál még?

Nem kell kiérdemelned Isten szeretetét vagy kimunkálnod az utadat a mennybe. A Biblia azt mondja: Mert egyedül Isten kegyelme tette lehetővé, hogy a hitetek által üdvösségre jussatok. Ez nem a ti érdemetek, hanem Isten ajándéka! Nem a jó cselekedetek eredménye, hogy senki ne dicsekedhessen (Ef 2,8–9 EFO).

Ha készen állsz arra, hogy az életed neki szenteld, imádkozz így:

„Drága Jézus, azt ígérted, hogyha hiszek benned, minden rosszat, amit valaha tettem, megbocsátasz. Megtudom életem célját, és egy nap befogadsz örök otthonodba, a mennybe.

Megvallom bűneimet, és hiszem, hogy te vagy az én Megváltóm. Azt ígérted, hogyha megvallom bűnömet és hiszek benned, akkor meg leszek mentve. Bízom benned, amikor azt mondod, hogy az üdvösség kegyelemből, hitből fakad, és nem bármi más által, amit csinálok. Uramként fogadlak az életembe. Ma életem minden részét átadom a te vezetésednek.

Életem hátralévő részében téged szeretnélek szolgálni magam helyett. Odaadom az életem neked, és arra kérlek, hogy ments meg és fogadj be családodba. Jézus nevében imádkoztam. Ámen.”

Ha imádságban elfogadtad Jézust, kérlek írj egy e-mailt erről angol nyelven a Rick@PastorRick.com címre, hogy néhány angol nyelvű, ingyenes anyagot kaphass, melyek segítenek elindulni a Jézust követő úton.

*(Daily Hope by Rick Warren, 2021.03.03.)

Szólj hozzá!

Add át az életed!

2019. október 21. 03:00 - Molyhoslepke

„Ha ragaszkodsz ahhoz, hogy megtartsd az életed, el fogod veszíteni. Csak azok tudják meg, mit jelent igazán élni, akik értem és a Jó Hírért feláldozzák az életüket" (Mk 8,35 TLB fordítás).

Isten úgy alkotta meg a világot, hogy a boldogság nem az anyagi helyzettől vagy a fizetéstől függ, nem a szexualitásból vagy a sikerből ered.

A boldogság a szolgálatból fakad. Isten úgy alkotott meg téged, hogy akkor lehetsz igazán boldog, ha átadod magad a szolgálatra. Azt kérded, miért? Azért, mert azt szeretné, hogy hozzá hasonlóvá válj. Az egész a szeretetről szól.

Minden egyes nap gyakorolnod kell magad a nagylelkűségben és a szolgálatban, hogy igazán boldog lehess.

Jézus azért jött, hogy szolgáljon minket, és adjon nekünk. Ez a két dolog jelenti Jézus valódi követését. Ez a két cselekedet boldogabbá tesz, mint bármi más a világon. Ha nem adsz, ha nem szolgálsz, nem vagy Jézus követője. Ennyire egyszerű.

Isten ugyanakkor úgy alkotta meg a világot, hogy minél többet adsz magadból, és minél többet szolgálsz, annál többet kapsz az Úrtól, és annál boldogabb és áldottabb leszel.

Pál ezt írja a filippiekhez 2. fejezet 17–18. versében: „A hitetek késztetni fog titeket, hogy felajánljátok életeteket Isten szolgálatára. Ha a saját véremet kell felajánlanom áldozatul értetek, akkor is örvendezni fogok. Örvendjetek ti is velem!" (NCV fordítás).

A hited arra fog késztetni, hogy felajánld magad Isten és embertársaid szolgálatára. Az élethosszig tartó boldogság kulcsa ez a kettő: a szolgálat és önmagad felajánlása: azaz, hogy nagylelkűen odaadd életed az evangélium nevében.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Téged mi tesz igazán boldoggá?
  • Mondj egy példát arra, amikor a nagylelkűség vagy a szolgálat töltött el örömmel!
  • Időd mekkora részét fordítod szolgálatra? Ma hogyan szolgálhatnál másokat?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2019.10.14.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása