Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Isten Szava segít újrakezdeni

2017. február 15. 03:00 - kennedymárti

„Isten „újjászült” bennünket az igazság üzenete által” (Jakab 1:18a, NIV fordítás).

Isten Igéjét használja arra, hogy egy új fejezetet nyithass az életedben.

Isten Igéje nélkül sosem nyerhetnénk megváltást, nem lenne célunk a Menny, nem hallottunk volna Jézus kereszthaláláról, nem tudnánk, mi Isten célja az életünkkel.

A Biblia nélkül nem tudjuk megismerni Istent.

Isten mindent nekünk akar adni – de ez az ő Beszédével kezdődik. A Biblián keresztül Isten újjáformál minket. Amikor úgy érzem, már nagyon fogytán van a türelmem, akkor Isten a Bibliát használja arra, hogy egy új lendületet adjon a folytatáshoz, egy újabb lehetőséget. A Biblia úgy nevezi ezt, hogy „újjászületni”. A Jakab 1:18a-ban, a Biblia azt mondja, „Isten „újjászült” bennünket az igazság üzenete által” (NIV fordítás).

A Bibliát sokszor egy maghoz hasonlítjuk. Amint a Biblia szava gyökeret ver a szívedben, elkezd kihajtani, növekedni, majd gyümölcsöt teremni. Isten Szava teszi ezt és a célja, hogy megjobbítsa az életedet.

Jézus a János 6:63b-ben úgy beszél az Igéről, hogy „Azok a dolgok, amiket mondtam nektek, telve vannak élettel és a Szent Lélekkel” (NIV). Isten Szava nem közönséges szavak leírva egy papírlapra. Élettel és szellemmel vannak tele. Lelki ereje van. Az Ő Szava társadalom- és történelem-formáló erővel bír. A lehetetlent is véghezviszi. Megváltoztathatja az életedet.

D.L. Moody, az ismert chicagoi lelkipásztor 100 éve azt mondta, „A Biblia nem azért adatott a kezünkbe, hogy tágítsa az értelmünket; hanem azért, hogy megváltoztassa az életünket.”

Vajon neked milyen változásra van szükséged? Életed mely területét érzed erőtlennek a változásra?

A Biblia azt mondja, Isten Szava képes olyan dolgokon változtatni, amiket magadtól képtelen lennél.

Tedd Isten Szavát mindennapi életed részévé és készülj fel a lehetetlenre!

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Régóta vagy keresztény? Milyen gyümölcsöket teremtél a Jézussal való kapcsolatodnak köszönhetően?
  • Szerinted Isten Szava miért tud megvátoztatni életeket?
  • Mi az a lehetetlen dolog, amit szeretnél, hogy Isten megvalósítson az életedben?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2017. 02.08.)

Szólj hozzá!

Ne csak tanulj a Bibliából - emlékezz is rá!

2016. szeptember 14. 03:00 - Babacson

Figyelj jól a szavaimra! Ne veszítsd azokat szem elől! Engedd, hogy a szíved mélyéig hatoljanak, mert életet hoznak azoknak, akik azokat megtalálják, és gyógyulást az egész testüknek." (Péld. 4:20b-22, NIV ford.)

A Biblia a bölcsességről azt mondja a Példabeszédek 22:17-18-ban: "Hallgass, és én majd megtanítom neked, amit a bölcsek mondtak. Tanulmányozd az ő tanításaikat, és boldog leszel majd, ha emlékszel azokra és idézni tudod őket." (TEV ford.) Nézzük meg a négy igét, ami ebben az idézetben szerepel: hallgatni, tanulmányozni, emlékezni és idézni - ezek mind a bölcsesség ismérvei. 

Nem válsz bölccsé attól, ha csak megtanulsz valamit - emlékezned is kell rá.  Sőt, nem csak emlékezned kell rá, hanem meg is kell magadban erősítened, amit tanultál, mert ha nem emlékszel és nem erősíted meg, akkor újra és újra meg kell tanulnod majd ugyanazt a leckét.

Meg kell őrizned az elmédben, emlékezned kell rá és ismételned kell, hogy aztán alkalmazni tudd.

Az emberek azt szokták mondani, "Semmire sem emlékszem!" Ó, dehogyis nem! Arra emlékszel, ami  számodra fontos vagy amit szeretsz. 

Például sokan ezt mondjátok: "Nem tudok kívülről igeverseket megtanulni a Bibliából!" Viszont emlékszel minden focimeccs eredményére, amit a legutóbbi szezonban játszottak. Mások azt mondják, "Nem tudom megjegyezni a Bibliát"...  viszont fejből tudják a népszerű slágerek szövegét vagy egy kedvenc receptjük minden apró lépését. Arra emlékszel, ami számít és ami fontos neked.

Ha az igazság fontossá válik a számodra, emlékezni fogsz rá. Emlékezni fogsz rá, ismételgeted, megerősíted, és ahogy alkalmazod, meg fogja változtatni az életed. 

"Figyelj jól a szavaimra! Ne veszítsd azokat szem elől! Engedd, hogy a szíved mélyéig hatoljanak, mert életet hoznak azoknak, akik azokat megtalálják, és gyógyulást az egész testüknek." (Péld. 4:20b-22, NIV ford.)

Beszéljetek róla:

  • Miért fontos, hogy kívülről megtanuljunk igeverseket?
  • Mi lenne az az egy dolog, ami még jobban segítene neked az Ige memorizálásában?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2016.09.07.)

Szólj hozzá!

Mi akadályoz meg abban, hogy meghalld Isten szavát?

2015. március 06. 03:00 - mintyovanviki

„A gazda kiment, hogy elvesse a magvakat. Ahogy szórta a mezőre némelyik mag az útra esett, és eltaposták vagy megették a madarak.” (Lukács 8:5 NLT fordítás)

seed.JPG

Ha hallani szeretnéd Isten szavát, akkor először nyitott elmére van szükséged.

Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy fogékonynak kell lenned. Készségesnek kell lenned. Nyitottnak kell lenned. Buzgónak kell lenned. Szolgálatkésznek kell lenned.

Amikor az ember ellenkezik, az akadályozza meg elsőnek, hogy meghallja Isten szavát. Olyan sok ember lehetetlennek tartja, hogy Isten beszélhet vele. Ha nem hiszel abban, hogy Isten beszélhet és beszélni is fog veled, találd ki mi történik? Akkor valóban nem is fog.

Jézus erről a fajta magról beszélt – az útfélre esett magról – a Lukács 8:5-ben:

A gazda kiment, hogy elvesse a magvakat. Ahogy szórta a mezőre némelyik mag az útra esett, és eltaposták vagy megették a madarak.” (Lukács 8:5)

Ahogy a munkások gyalogolnak a termőföld sorai között, lábukkal letapossák azt.  A magvak összenyomódnak és megkeményednek. Ha a magvak éppen az útra esnek, nincs esélye a csírázásra. Nem fog tudni gyökeret ereszteni. Csupán a felszínen hever, amíg a madarak meg nem eszik. 

Jézus elmagyarázza a 12.versben mit jelent: „Akiknél az útfélre esett, azok meghallották az igét, de azután jön az ördög és kiragadja szívükből, hogy ne higgyenek és ne üdvözüljenek.”

Két sajátossága van az útnak: megkeményedett és szűk. Ismered ezt a fajta gondolkodásmódot? Én nagyon sok olyan embert ismerek, akinek zárva van az elméje, kemény a szíve és szűklátókörű. Ők azok, akik nem adnak Istennek egyetlen esélyt sem. Az elméjük zárva van és nem hajlandók meghallani a hívó szót.

A zárva tartott elme és a kemény szív tragédiája az, hogy terméketlen. Semmi nem képes megteremni ott. Minden életképtelenné válik ott. Még ha egy kicsiny mag be is hatol a zárt elmén és kemény szíven, képtelen gyökeret ereszteni. A bezárt elmével rendelkező emberek nem élnek igazán, csak vegetálnak. A megkeseredett élet egy elpazarolt élet. Mindössze csak állandósítja a fájdalmat!

Mégis hogyan kell akkor reagálnunk? A Biblia azt mondja: „Ezért tehát vessetek el magatoktól minden tisztátalanságot és a gonoszság utolsó maradványát is, és szelíden fogadjátok a belétek oltott igét, amely meg tudja tartani lelketeket.” (Jakab 1:21) A zárt elme ellentéte a nyitott elme. Azt kell mondanod Istennek: „Képtelen vagyok a saját erőmből megtenni. Ahogy eddig próbálkoztam, nem működött jól. Úgy döntöttem, hogy hallgatok rád és kinyitom a szívemet, az elmémet. Uram, hiszek benned és szeretnék rád hallgatni.”

Beszéljetek róla:

  • Mit jelent, hogy teremtesz valamit? Hogyan alkalmazhatod ezt a nyitott elme érdekében?
  • Hogyan utasítottad vissza Isten szavát, amelyet elültetett a szívedben?
  • Milyen elvárásaid vannak, mikor Isten szavát szeretnéd hallani?

 
* (Daily Hope by Rick Warren, 2015.02.27.)

Szólj hozzá!
Címkék: Isten szava Ige

Alátámasztja a Biblia, amit gondolsz?

2014. december 12. 03:00 - Robin85

"Az ég és a föld elmúlik, de az én beszédeim nem múlnak el.” (Lukács 21:33, NIV fordítás)


Sokszor elgondolkozunk azon, hogy az ötlet, ami eszünkbe jut, vajon Isten útmutatása, a Sátán megtévesztése, vagy csak egyszerűen valami, amit mi szeretnénk megtenni. Nagyon fontos tudni a különbséget és azt, hogy miként lehet felismerni Isten hangját, mert ez kihat az örökkévalóságban eltöltött életünkre.

Nagyon sok gonosz dolog miatt Istent hibáztatják, mert egyesek azt állítják, hogy Isten mondta nekik, hogy ezt vagy azt tegyék. A Biblia azt mondja az 1 János 4:1-ben: "Ne higgyetek el minden üzenetet, amit hallotok csak azért, mert valaki azt mondja, hogy Istentől való üzenet az. Először ellenőrizzétek, hogy tényleg az-e." (LB fordítás)

Az ötlet vagy gondolat, ami épp a fejedben van, összeegyeztethető a Bibliával? Ugyanis Isten akarata soha nem mond ellent Isten írott Igéjének. Isten nem olyan, hogy mond valamit, aztán meggondolja magát, és aztán mást mond. Ha valamit kimond, az igaz, és mindörökké igaz is marad.

Isten következetes. Nem a hangulatai irányítják, és nem gondolja meg magát. Nem fogja tőled azt kérni, hogy szegjél meg egy olyan alapelvet, amit Ő már lefektetett az Igéjében.

Tehát amikor valami gondolatod vagy ötleted támad, az első kérdés, amit fel kell tenned magadban, a következő: "Összecseng ez a gondolat azzal, amit Isten már korábban kimondott?" Ha a fejedben lévő gondolat ellentmondásban áll azzal, amit Isten mond a Bibliában, akkor tudhatod, hogy a gondolatod téves vagy rossz.

Jézus azt mondja a Lukács 21:33-ban: "Az ég és a föld elmúlik, de az én beszédeim nem múlnak el.” Isten beszéde örökké érvényes, mert az igazság sosem változik. Ami igaz volt 5000 évvel ezelőtt, az igaz volt 1000 évvel ezelőtt is, igaz ma is, és 5000 év múlva is igaz lesz.

Az emberek gyakran mondják: "Isten mondta, én elhiszem, és akkor az úgy van." De nem! Mert ha Isten mondta, akkor - ha elhiszed, ha nem - az úgy van!

Ha Isten azt mondja, tegyél meg valamit, akkor Ő soha nem fog ellentmondásba kerülni azzal, amit mondott.

Az első és legfontosabb kérdés, amit mindig fel kell tenned magadnak tehát az, hogy "Összhangban van-e Isten Igéjével ez a gondolatom?"

 

Beszéljetek róla

  • Mi az, amiről úgy gondolod, hogy Isten azt mondja neked, hogy tedd meg?
  • Ellentmondásban van-e annak bármilyen része a Bibliával? Honnan tudhatod ezt?
  • Miként tudnád mélyebbé tenni a kapcsolatodat Istennel, hogy még könnyebben megértsd és felismerd az Ő útmutatását?

 

*(Daily Hope by Rick Warren 2014.12. 05.)

Szólj hozzá!

Az áldás Isten Igéjének való engedelmességből jön

2014. október 22. 03:00 - sema22

"Mindenki, aki hallja az én beszédemet és gyakorlatban is alkalmazza azt, hasonló a bölcs emberhez, aki a sziklára építette a házát." (Máté 7:24, NIV fordítás)

Átvenni, olvasni, kutatni, memorizálni, és reagálni Isten szavára semmit sem ér, ha azt nem építjük be a gyakorlatba. Isten Igéjének cselekvőivé kell válnunk. (Jakab 1:22)

Tudom, hogy ez nehéz dolog, mert a Sátán közben intenzíven támad. Nem bánja, ha eljársz bibliatanulmányozásra, amíg nem teszel semmit azzal, amit tanultál.

Magunkat csapjuk be ha azt hisszük, hogy csak azért, mert hallottuk, olvastuk vagy tanulmányoztuk az igazságot, magunkévá is tettük.

Lehet, hogy annyira lefoglalod magad a következő Bibliaórával, szemináriummal vagy Konferenciával, hogy nincs is időd az életedbe beépíteni, amit tanultál. El is felejted az üzenetet úton a következő Bibliaóra felé. Alkalmazás nélkül minden bibliatanulmányozás haszontalan. Jézus azt mondta, hogy "Mindenki, aki hallja az én beszédemet és gyakorlatban is alkalmazza azt, hasonló a bölcs emberhez, aki a sziklára építette a házát.". (Máté 7:24, NIV fordítás)

Jézus azt is kiemelte, hogy az áldások abból fakadnak, ha valaki engedelmeskedik Isten szavának, nem csak ismeri azokat. Jézus azt mondta, hogy "Most, hogy már tudjátok ezeket, akkor lesztek áldottak, ha meg is cselekszitek". (János 13:17, szabad fordítás)

Nem tudom eléggé hangsúlyozni, hogy milyen fontos egy bibliatanulmányozó kis csoporthoz tartozni. Mindig tanulhatsz másoktól olyan igazságokról, melyeket magadtól nem fedeznél fel. Segít abban is, hogy jobb rálátásod legyen és, hogy az igazságot gyakorlati úton megélhesd.

A legjobb módja annak, hogy az Ige cselekvőjévé válj az, hogy mindig állíts fel egy tervet, annak az eredményeként és válaszként arra, amit Istentől Igéjéből tanultál. Váljon szokásoddá, hogy pontosan kiírod, hogy mit tervezel tenni.

Ez a terv legyen személyes (rólad szóljon), gyakorlati (tartalmazzon valamit, amit meg kell tenned) és bizonyítható (határidővel). Miden lépésnek része lesz az Istennel való kapcsolatod, másokkal való kapcsolatod vagy a természeted.


Beszéljetek róla

  • Mi az, amit Isten már megmutatott az Ő Igéjén keresztül, de te még nem tetted meg?
  • Hogyan bíztat a kiscsoportod abban, hogy cselekvő legyél?
  • Mi volt az eredménye annak, hogy elmentél egy bibliatanulmányozó órára vagy konferenciára? Alkalmaztad, amit tanultál?

(Daily Hope by Rick Warren, 2014. október 15.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása