Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Van erőd nemet mondani

2018. június 01. 03:00 - FAmelita

„Tehát, drága testvéreim, többé nem vagyunk arra kötelezve, hogy azt tegyük, amiért a régi bűnös természetünk könyörög, hogy tegyük meg." (Róma 8:12 TLB fordítás)

Nem tudom, te hogy vagy vele, de én beismerem, hogy sok olyan dolog volt, amire nem tudtam nemet mondani azelőtt, hogy a Szentszellem belépett volna az életembe. Nemet akartam mondani, de nem tettem.

Nem is igazán számít, hogy hogy hívjuk őket, mindannyiunknak vannak kényszerei, vágyai, szokásai, ösztönei, kívánságai vagy vonzódásai, amik azt éreztetik velünk,hogy nincs más választásunk, csak azt tenni. Te pedig képtelen vagy uralkodni magadon, egyszerűen képtelen vagy nemet mondani.

De ha befogadod Jézust Krisztust az életedbe, akkor képes leszel nemet mondani. A Róma 8:9 ezt mondja: „Nem vagytok a bűnös természetetek irányítása alatt. Az életetek a Lélek irányítja, ha Isten Lelke lakik bennetek. (És emlékezzetek, hogy azok, akikben nem lakik Krisztus lelke, azok nem tartoznak hozzá.)"  (NLT fordítás).

Igen, utána is megmaradnak a kívánságaid. De a Szentszellem meg fogja adni az erőt, hogy nemet mondj rájuk. Nem kell kielégítened őket. És pontosan ez az a változás, amit Isten Lelke végez el benned. Így szabadít meg Isten azokból a kényszerekből.

A legrosszabb szolgaság, mikor a saját természetes kívánságaid rabja vagy. Sokan úgy gondolják 'Nos, ha természetes, akkor miért kéne korlátoznom?'. Rengeteg minden tűnik természetesnek. Önközpontúnak lenni természetes, de nemigazán lesz jótékony hatással a gyerekeidre és a házastársadra.

A természetes nem mindig jelent jót. Természetes lehet, hogy bennem van a késztetés, hogy elcsaljam tőled az összes pénzed, de ez nem azt jelenti, hogy meg is kell tennem. 

Amióta befogadtam Krisztust az életembe, azóta a Szentszellem segít és erőt ad nemet mondani a természetes kívánságokra, és igent a lelkileg érett döntésekre.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mik azok a 'természetes' kívánságok a saját életedben, amelyek eltávolítanak Jézustól?
  • Milyen stratégiád van ezekre a kívánságokra, hogy kezelni tudd őket? Mennyire működik?
  • Hogyan segít a Szentszellem nemet mondani a 'természetes' kívánságokra, és igent a 'lelkileg' érett döntésekre?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.05.25.)

Szólj hozzá!

A változáshoz szükséged van a Szentlélekre

2018. május 02. 03:00 - magyarosijulia

„Mivel hallottatok Jézusról, és megismertétek a tőle jövő igazságot, vessétek el a régi bűnös természeteteket és életformátokat, amely csalárd és gonosz kívánságok miatt megromlott. Helyette engedjétek, hogy a Lélek újítson meg lelketekben és elmétekben, öltsétek fel az új embert, aki Isten tetszése szerint valóságos igazságban és szentségben teremtetett." (Efézus 4:21-24 NLT fordítás)

Többre van szükséged az életben, mint az akaraterő! Isten erejére van szükséged!

A „Lélek gyümölcsei" azok a tulajdonságok, amelyekkel Isten megálld téged, amikor a Szentlélek benned él. Ezek a szeretet, öröm, békesség, kedvesség, jóság, hűség, gyengédség és önuralom.

Hogyan teszi Isten gyümölcsözővé e tulajdonságokat az életedben? Nem az akaraterőd által. Nem úgy van, hogy kijelented, hogy „Mostantól türelmesebb ember leszek!" 

Amikor kijelented, hogy ezentúl toleránsabb és szeretetteljesebb leszel, az olyan, mintha narancsokat ragasztanál egy eukaliptuszra, majd narancsfának titulálnád azt. Ez így nem helyénvaló, a gyümölcs ugyanis csak belülről teremhet – azáltal, hogy a Szentlélek benned él!

Hogyan munkálkodik a Szentlélek az életedben? A válasz: fokozatosan! „Az Úr, – aki a Lélek –, egyre inkább magához hasonlóvá tesz, ahogy az Ő dicsőséges képére formálódunk." (2Kor 3:18 NLT fordítás).

Amikor Isten egy gombát teremt, a folyamat hat órát igényel, amikor viszont egy tölgyfát alkot, ahhoz hatvan év szükséges. A kérdés az, hogy mihez szeretnéd, hogy hasonlítson az életed: egy gombához vagy egy tölgyhöz?

Sérelmeid, rossz szokásaid vagy csalódásaid nem egy szempillantás alatt alakultak ki. Hosszú idő kellett ahhoz, hogy ekképp álljanak a dolgok! Egyszer valaki megszólított: „Rick pásztor, kérlek oldd meg a házassági problémámat!" Megkérdeztem, hogy hány éve házas az illető. Azt válaszolta, hogy tizenöt éve. Na, és mióta létezik a nehézség? Tíz éve!

Most pedig egy 5 másodperces megoldásra vársz? Nem fog megtörténni! A hagymát rétegről rétegre lehet csak megpucolni!

A Szentlélek munkálkodik bennünk, hogy egyre inkább Hozzá hasonlóvá váljunk. A jellemed a szokásaid összessége. A te felelősséged pedig az, hogy egyre több olyan szokást alakíts ki, amelyek segítenek a változásban!

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Milyen új gyümölcs– ami szellemi növekedést jelent – ért be az életedben?
  • Milyen új szokásokat szeretnél kialakítani, hogy a Szentlélek folyamatosan munkálkodhasson az életedben, hogy egyre inkább Krisztushoz hasonlóvá légy?
  • Kérd meg a kiscsoportod vagy az imatársadat, hogy imádkozzon érted, amíg a Szentlélek kimunkálja benned ezeket az új szokásokat.

* (Daily Hope by Rick Warren, 2018.04.25.)

Szólj hozzá!

A Szent Lélek teszi Isten szavát személyessé

2017. november 26. 03:00 - FAmelita

A Segítő, a Szent Lélek, akit az Atya fog küldeni az én nevemben, ő fog megtanítani titeket mindenre és emlékeztetni fog mindenre, amit mondtam nektek.(János 14:26 GNT fordítás)

Ahhoz, hogy megértsd az ima természetét, tudnod kell, hogy Isten kétféle módon nyilatkozik meg. Amikor általánosságokban szól, azt logos-nak hívjuk, ez Isten szava, amelyet egyaránt mindenkihez intéz. Amikor pedig  egyénekkel beszél, személyesen az Ő szaván keresztül, ez a rhema. Ez is egy módja annak, ahogyan Isten válaszol az imáidra.

Hogyan beszél hozzánk Isten személyesen?

Az Ige szrint a Szentlélek feladata, hogy a Biblián keresztül rámutasson, hogyan alkalmazzuk azt személyre szabottan:

A Segítő, a Szent Lélek, akit az Atya fog  küldeni az én nevemben, ő fog megtanítani titeket mindenre és emlékeztetni fog mindenre, amit mondtam nektek.(János 14:26 GNT fordítás)

De, amikor ő, az Igazság Lelke eljön, ő fog vezetni titeket minden igazságra. János 16:13a NIV fordítás)

A fenti két idézetben Jézus arra utal, hogy a Szentlélek három feladatot lát el az életünkben: oktat, emlékeztet és vezet bennünket. Így formálja át a logos-t rhema-vá, és így világít rá, eképp érteti meg velünk az Igazságot.

Nincs semmi misztikus abban, amit fentebb leírtam. Ez bármikor megtörténhet veled is. Voltál valaha olyan misén, amelyen úgy érezted, mintha a lelki pásztor kifejezetten hozzád beszélt volna? Eközben pedig a következő járt a fejedben: Vajon honnét tudja ez az ember, hogy nekem éppen ilyen jellegű problémáim vannak? Vajon honnét veszi, hogy most pontosan ezekre a szavakra van szükségem? Isten mindegyőnk számára személyessé teszi az egyébként általános értelmű üzenetet, azaz egy rhema-val ajándékoz meg.

Előfordult már veled, hogy egy baráttal vagy szomszéddal személyes problémákat vitatva azon törted a fejed: 'Most mégis mit kellene mondanom?', majd hirtelen eszedbe jutott egy témába illő Ige-rész? Mit gondolsz, hogyan történhetett ez? Csak úgy, hogy a Szentlélek tökéletes időzítéssel sugallta neked a  helyzetnek megfelelő gondolatokat.

Így munkálkodik Isten az életünkben. A Szentlélek Isten Igéjével tanít bennünket annak személyes használatára. Úgy is mondhatnánk, hogy elevenné, valódivá teszi az Igét az életeünkben.

rhema jelenléte nagyban hozzájárul hited épüléséhez, fejlődéséhez. Pál apostol azt mondja a hit Isten rhema-jának hallásából fakad, amely mégerőteljesebb és méghatékonyabb imaéletet eredményez. Így lehetsz tanúja annak, hogyan dolgozik Isten Igéje az életedben.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Jellemezd azt az időt, amikor Isten adott neked egy rhema-t.
  • Mit mondanál, örömmel fogadod vagy inkább kizárod a Szent Lélek munkáját az életedben? Miért?
  • Hogyan hoz létre a hit elmélyültebb imaéletet?

 

*(Daily Hope by Rick Warren, 2017.11.19.)

 

Szólj hozzá!

Isten Szentlelke munkálkodik benned

2017. január 21. 03:00 - magyarosijulia

„Isten munkálkodik benned, és megadja neked a vágyat és az erőt, hogy azt tedd, amiben Ő örömét leli." (Filippi 2:13, NLT fordítás, második kiadás)

A Szentlélek feladata az, hogy krisztusi jellemet alakítson ki benned.

A Biblia azt mondja, hogy „Az Úr... egyre inkább önmagához tesz hasonlóvá, amint az Ő dicsőséges képmására átváltozunk." (2Kor 3:18b, NLT fordítás, második kiadás). A változásnak ezt a folyamatát - hogy egyre inkább hasonlóvá válunk Jézushoz - megszentelődésnek hívjuk.

A saját erődből nem tud a jellemed olyan lenni, mint Jézusé. Újévi fogadalmak, akaraterő, de még a legjobb szándék se elég ehhez. Egyedül a Szentléleknek van ereje megtenni azokat a változásokat, amelyeket Isten akar az életünkben. A Biblia ezt mondja: „Isten munkálkodik benned, és megadja neked a vágyat és az erőt, hogy azt tedd, amiben Ő örömét leli." (Filippi 2:13 NLT fordítás, második kiadás).

Amikor a Szentlélek munkáját említjük, sokan csodák megnyilvánulásaira és intenzív érzelmekre gondolnak. De a legtöbb esetben a Szentlélek munkája olyan csendesen és visszafogottan megy végbe az életünkben, hogy arról tudomást sem veszünk és nem is érezzük. Legtöbbször egy „halk és szelíd hangon" szól hozzánk (1Kir 19:12b).

A Krisztushoz való hasonlóságot nem utánzással tudjuk elérni, hanem úgy, hogy hagyjuk, hogy a bennünk lakozó Krisztus éljen rajtunk keresztül. „Ez a titok: Krisztus benned él." (Kolossé 1:27, NLT fordítás, második kiadás)

Hogyan történik ez a mindennapi életünkben? A döntéseink által, amelyeket meghozunk. Úgy döntünk, hogy a helyes dolgot fogjuk tenni egy adott helyzetben, és bízunk Isten Szentlelkében, hogy megadja nekünk az Ő erejét, és mellé szeretetet, hitet és bölcsességet, hogy azt meg is tegyük. Mivel Isten Szentlelke bennünk lakik, ezeket bármikor kérhetjük tőle.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Szerinted miért engedi meg Isten, hogy mi döntsük el, hogy odafigyelünk a Szentlélek működésére és akaratára az életünkben, vagy sem?
  • Ha a Szentlélek csendes és visszafogott módon munkálkodik, mit tehetsz azért, hogy érzékenyebb legyél az életedben végzett munkájára?
  • Kérd Istent, hogy tegyen érzékennyé arra, hogy meglásd, hogyan működik a Szentlélek az életedben, és hogy a Szentlélek munkálkodjon benned és formáljon egyre inkább Jézushoz hasonlóvá. Kérd Tőle, hogy vegye el a félelmeidet és adjon bátorságot, hogy betölthesd a célodat a benned lévő Szentlélek ereje által.

*(Daily Hope by Rick Warren, 2017.01.14.)

Szólj hozzá!

A változás időbe telik

2017. január 11. 03:00 - Szíj Melinda

„Öltsétek magatokra az új embert, mely Isten képmására teremtetett valóságos igazságban és szentségben” (Efézusiakhoz 4:24 ESV-fordítás).

oak-acorns.jpg

Amikor Isten száműzni akarja életedből a hibákat, akkor nem egyszerűen csak csettint egyet az ujjával, hogy ez nyomban megtörténjék, hanem Ő fokozatos ütemben munkálkodik. Ha Isten egy gombát akar teremteni, akkor hat órát vesz igénybe ehhez. Ám ha egy tölgyfát kíván alkotni, ez 60 esztendejébe telik.    

Te gomba vagy tölgyfa szeretnél inkább lenni?

A Szentlélek olyan változásokat fog véghezvinni az életedben, melyek messze felülmúlják minden képzeletedet, ám ezek nem történnek egyik napról a másikra. Imádkozom érted, hogy a Szentlélek munkája és Isten Igéje által, valamint kis gyülekezeti csoportod támogatásával válj megfontoltabbá, érettebbé, és Krisztushoz mind inkább hasonlóvá; imádkozom, hogy a mai naptól fogva egy, öt és tíz évig haladj töretlenül előre célod megvalósításában.

Imádságom szól azért is, hogy erősödj érzelmileg, testileg, lelkileg, mentálisan és pénzügyi téren - de magadnak is oda kell szánnod magad. A Biblia így fogalmaz: „Öltsétek magatokra az új embert, mely Isten képmására teremtetett valóságos igazságban és szentségben” (Efézusiakhoz 4:24 ESV-fordítás).

Így válunk egyre inkább hasonlatosakká Jézushoz. Pál apostol szavaival: „Mivel az Úr Lelke munkálkodik bennünk, egyre és egyre hasonlóbbak leszünk hozzá” (2 Korinthus 3:18b TLB-fordítás).

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mit gondolsz, Isten miért fokozatos, nem pedig azonnali változásokat akar benned véghezvinni?
  • Hogyan munkálkodik a Szentlélek a te életedben? Hogyan érheted tetten munkálkodását?
  • Milyen szerepet tölt be egy kis gyülekezeti csoport valakinek a lelki növekedésében?

 

*(Daily Hope by Rick Warren 2017.01.04)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása