Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Ahogy céljaid elérésén dolgozol, Isten munkálkodik benned

2015. január 10. 03:00 - magyarosijulia

„Nem értem még el a céljaimat, és nem vagyok tökéletes. De Krisztus megragadott engem. Így tovább szaladok és harcolok, hogy megszerezzem a díjat.” (Filippi 3:12, CEV fordítás)

Tegnap arról beszéltünk, hogy miért fontos célokat kitűzni. A mai napon három újabb okát vizsgáljunk meg annak, hogy miért annyira fontosak a célkitűzések, hogy még Jézus is foglalkozott ezzel.

Szükséged van célokra, mert azok reményt adnak, hogy tovább haladj és tűrj.

Jób a következőket írja: „Milyen erőm maradt még, amiben reménykedhetek? Milyen célom lehet még, amiért meg szeretném hosszabbítani az életem idejét? (Jób 6:11, NLT fordítás). Szükséged van a célokra, hogy tovább tudj haladni.

A célodnak nem kell nagy dolognak lennie ahhoz, hogy motiváljon. Például, ha épp műtét után vagy, a felépülésed első célja az is lehet, hogy fel tudj az ágyban ülni. Később lehet, hogy azért dolgozol, hogy fel tudj állni és végül, hogy, végig tudj sétálni a folyósón.

Ezek csak apróságok, de mind nagyon fontosak, hiszen a mostani helyzettől a sikerig nem egy nagy ugrás van, hanem sok apró lépés. A célodnak nem kell nagynak lenni ahhoz, hogy fontos legyen – csak bátorítania kell téged, hogy ne add fel!

Célokat kell kitűznöd, mert azok építik a jellemed.

Az életed legnagyobb előnyei nem a megvalósításaidból származnak, hanem sokkal inkább abból, hogy mi történik benned, ahogy haladsz előre a célod felé.

Istent sokkal jobban érdekli a jellemed, mint a megvalósításaid. Amíg te a céljaidon dolgozol, addig Isten benned munkálkodik. A jellemedet építi, és ez az, ami az örökkévalóságban is megmarad.

Ezért írja Pál a Filippi 3,12-ben, hogy „tovább szaladok és harcolok, hogy megszerezzem a díjat.” (CEV fordítás). Energiára, megerőltetésre és céltudatosságra van szükséged ahhoz, hogy a céljaidat elérd, az eredmény viszont az lesz, hogy egyre inkább Krisztushoz hasonlóvá válsz.

Szükséged van célokra, mert a jó célok megjutalmaznak.

A Példabeszédek 11:27-ben azt olvassuk, hogy „Ha jók a céljaid, tisztelni fognak.” (TEV fordítás). Amikor egy jó célra teszed fel az életed, tiszteletet szerez az neked és építi örökségedet a Földön.

A célkitűzésekért a legnagyobb jutalom az örökkévalóságban lesz a miénk. A Biblia azt írja az 1 Korinthus 9:25-26-ban: „Minden sportoló fegyelmezett az edzésben. Ők olyan jutalomért teszik ezt, ami elmúlik, mi viszont az örök jutalomért tesszük. Tehát minden lépésemben céllal futok.” (NLT fordítás). Pál apostolnak céltudatos célkitűzései voltak. Neked is ilyennek kell lenned, hogy elnyerd Isten jutalmát a Mennyországban.

Beszéljetek róla

  • Ha ma elcsüggedtél, szükséged van új célokra. Mi az, amiért dolgoznál, ami naponta motiválna és bátorítana, hogy közelebb kerülj a célodhoz?
  • Mit tanultál meg magadról és Istentől amíg a célod elérésén dolgoztál?
  • Hogyan szeretnéd Isten munkáját az életedben? Milyen módon tükrözik a céljaid a reménységed és elvárásaid, hogy Isten munkálkodni fog benned és általad?

 

*(Daily Hope by Rick Warren, 2014.01.03)

Szólj hozzá!

A célok segítenek azt tenni, ami igazán számít

2015. január 07. 03:00 - Lilla:)

"Isten bármire képes, sokkal többre, mint azt valaha is képzelnéd, gondolnád vagy várnád a legmerészebb álmaidban!" (Efézus 3:20. MSG)

A Biblia azt mondja, hogy Jézus célokat állított maga elé. Sőt gyakran elmondta a nyilvánosságnak, hogy mi volt a következő cél a szolgálatának következő fázisában.

Szóval miért is kell célokat állítanunk magunk elé? Ennek három okáról fogunk ma beszélni és háromról holnap.

Célokat kell felállítanunk, mert ez lelki felelősségünk.

Ha nincsenek céljaid az életedre, már el is döntötted, hogy engeded, hoy más emberek irányítsák az életedet. Ha nem döntöd el, mi az ami első sorban fontos, engeded, hogy mások döntsenek helyetted. Az lesz a vége, hogy elpazarlod az életed mert még nem tisztáztad magadban, hogyan is akarsz Krisztus követőjeként növekedni.

A Biblia azt mondja, ha lelkileg érett akarsz lenni, célokat kell állítanod és haladni is feléjük úgy, hogy végig rajtuk tartod a szemed.

"Még nem értem el célom, és nem vagyok tökéletes. Azonban Krisztus a kezében tart. Tehát tovább futok és küzdök, hogy elérjem a jutalmam... A cél felé futok, így megnyerhetem a jutalmat, hogy a mennybe kerülhetek. Ezt a jutalmat ajánlotta Isten azáltal, amit Jézus Krisztus tett. Mindannyiunknak, akik érettek vagyunk, hasonlóképpen kell gondolkodnunk." (Filippi 3:12, 14-15/a. CEV)

Célokat kell állítanunk, mert ezek a hitünkről beszélnek.

Ha hiszel Jézus Krisztusban és célokat állítasz, azt mondod: "Hiszem, hogy Isten azt akarja tőlem, hogy ezt elérjem ennyi idő alatt. Hiszem, hogy Isten ezt akarja tenni az életemmel."

A célok nem csak beszélnek a hitről, formálják is a hitedet. Minél nagyobb a célod, annál inkább formálódik majd a hited, ez pedig tetszik Istennek.

Az Efézus 3:20 mondja: "Isten bármire képes, sokkal többre, mint azt valaha is képzelnéd, gondolnád vagy várnád a legmerészebb álmaidban!" (MSG)

Célokat kell állítanod, mert ezzel összpontosíthatod az energiád.

Az összpontosítás a kulcsa a hatékony életnek. Ha mindenfelé szórod az energiád, egyszerre több dologra is, akkor egyikre sem lesz igazán hatással. Azonban ha összpontosítod az életed, akkor az erőteljes lesz és megváltoztathatja a világot.

Nincs időd mindenre. Van egy jó hírem: Isten nem várja el tőled, hogy mindent megtegyél! Tedd azt, ami igazán számít és felejtsd el a többit; ez a kulcsa annak, hogy Isten hatékony embere légy. A célok segítenek ezekre a fontos dolgokra összpontosítani.

"Nem cél nélkül futok. Úgy küzdök, mint egy ökölvívó, aki üt valamit - nem csak a levegőbe csapkod." (I. Korinthus 9:26. NCV)

Beszéljetek róla:

  • Hogyan tükrözik a céljaid azt, hogy mit hiszel Istenről?
  • A családodban tűztök ki közösen célokat? Miért lenne fontos, hogy együtt, családként tegyétek ezt?
  • Mik azok a dolgok amikre az időd és energiád szánod, pedig nem is igazán fontosak?

* (Daily Hope by Rick Warren, 2014. 12. 31.)

Szólj hozzá!

Gyakorlati alkalmazás: tedd a Biblia tanulmányozásod lendületessé és egyértelművé

2014. október 15. 03:00 - Robin85

"Ne csak hallgassátok Isten Igéjét. Meg kell tennetek amit mond. Máskülönben becsapjátok önmagatokat." (Jakab 1:22 NLT fordítás)

12173264-open-holy-bible-and-pencil.jpg

Semmi nem válhat lendületessé, amíg nem lesz egyértelmű. Éppen emiatt amikor olvasod Isten Igéjét, próbáld megtudni belőle, hogy ez alapján mit kell tenned, azaz átülteted azt a gyakorlatba.

Egy nagyszerű szokás amit érdemes kialakítani, hogy miután olvastál a Bibliádból, leírod egy mondatban az éppen olvasott rész gyakorlati alkalmazását. Ez segíteni fog abban, hogy "az Ige cselekvőjévé" válj és ne csak a hallgatója legyél.

Mitől jó egy gyakorlati alkalmazást leíró mondat? Négy jellemzője van:

Személyes. Nem írhatsz alkalmazást valaki másnak. Ez nem arról szól, hogy a világnak mit kellene tennie vagy a férjednek mit kellene tennie vagy a gyermekeid mit tegyenek. Ez arról szól, hogy neked mit kell tenned.

Gyakorlatias. Az alkalmazás valami olyasmi kell hogy legyen, amit tényleg meg tudsz tenni, valami amit meg tudsz tervezni hogy miként fogod megcsinálni. Az általánosítások sem fognak segíteni. Azok éppen csak némi cselekvésre ösztönöznek és alkalmatlannak fogod tőlük érezni magadat.

Megvalósítható. Ha nem tudod megvalósítani a gyakorlati alkalmazást, akkor több mint valószínű, hogy elbizonytalanodsz. Ha arról szól a gyakorlatod, hogy naponta 5 órát imádkozz, nem fogod megcsinálni. Nem gyakorlatias! Ne mulassz el egy napot sem imádság nélkül. Na ez gyakorlatias.

Visszaellenőrizhető. Ki kell tűznöd magad elé egy határidőt, amivel visszaellenőrzöd magadat. Amíg nem állítasz be egy határidőt és egy elérendő célt, nem tudod leellenőrizni magadat. Így minden csak álom marad.

Ezt a Biblia bármelyik általad olvasott részével meg tudod csinálni. A Biblia azt mondja: "Ne csak hallgassátok Isten Igéjét. Meg kell tennetek amit mond. Máskülönben becsapjátok önmagatokat." (Jakab 1:22 NLT fordítás)

 Beszéljetek róla

  • Miután elolvastad ezt az elmélkedést, miként fog változni a csendességedre szánt időd?
  • Milyen egy mondatos gyakorlatot valósítanál meg ma?
  • Van benned vágy arra, hogy azt tedd, amit Isten Szava mond? Miként tükrözi ezt vissza az életed?

 Daily Hope by Rick Warren 2014.10.08.

Szólj hozzá!

Hogyan tűzz ki egy hitbeli célt?

2014. szeptember 16. 03:00 - gyanus

"Testvéreim, én magamról nem gondolom, hogy már elértem volna, de egyet cselekszem: azokat, amelyek mögöttem vannak, elfelejtve, azoknak pedig, amelyek előttem vannak, nekifeszülve célegyenest futok Isten felülről való elhívásának jutalmáért, amely Krisztus Jézusban van." (Fil 3,13-14 Revideált Károli)

Hiszek a célkitűzésekben. Egész életemben tűztem ki célokat, mert a célok egyszerűen a hit kifejeződései. A Biblia azt mondja: "Az igaz hitből fog élni" és "Hit nélkül lehetetlen Istennek tetszeni" és "Minden ami nem hitből van, bűn az" és "Legyen neked a te hited szerint."

Isten mindig a hiteden keresztül működik az életedben. Ezért van szükséged célokra, mert a cél a hit kifejeződése. A cél azt mutatja, hogy hiszem, hogy Isten szeretné, hogy elérjek valamit egy bizonyos határideig. Ha nincs dátumod, akkor ez nem cél, hanem csak egy kívánság, egy álom, egy vágy. De a kívánságok értéktelenek. Az egyetlen dolog, ami megváltoztathatja az életedet, az egy célkitűzés. Fel kell ébredned az álomból és munkába kell indulnod!

Egy hitbeli célnak öt tulajdonsága van:

Célratörő. Ez azt jelenti, hogy pontos. Ha azokat a szavakat használod, hogy "jobban" vagy "kevésbé", akkor az nem egy pontos cél. Az, hogy "szeretnék kevésbé mérges lenni" vagy "kevesebb kiló szeretnék lenni" vagy "jobban szeretnék Jézushoz hasonlítani", nem lehetnek célok, mert nem tudod őket megmérni. Pontosabbnak kell lenned.

Elérhető. Ha nem reális célt tűzöl ki, akkor elbátortalanodsz. Ha azt mondod: "három órát fogok imádkozni naponta", akkor már kezdéskor elbuktál. Tűzz ki egy célt, amiben erőfeszítést kell tenned és bízz Istenben, hogy segíteni fog megtenni azt.

Egyéni. Ez azt jelenti, hogy személyes. Más embereknek nem tűzhetsz ki célokat, mert nem tudod ellenőrizni őket. Nem tűzhetsz ki célokat a gyermekednek, a férjednek, a barátodnak, vagy barátnődnek. Csak magadnak tűzhetsz ki célokat, mert csak magadat tudod ellenőrizni, senki mást. Az az egyetlen módja, hogy megváltoztass másokat, ha magad változol meg.

Nyomon követhető. A nyomon követhető célokat lehet ellenőrizni és hitelesek. Kitűzöl egy dátumot és azt mondod: "november 30-ig megvalósítom ezt, december 30-ig ezt is, január 30-ig pedig azt."

Szívből jövő. A céljaidnak szívből kell jönniük. Sosem fogsz elérni olyan célt, amit nem szenvedélyesen akarsz. Ha nem vagy szenvedélyes egy célt illetően, várj, amíg az leszel. Ha nincs benned mély vágy arra, hogy megtedd, akkor ne is tűzd ki.

Bátorítalak, hogy tűzz ki ma egy szellemi célt az életedben! Talán az lesz a célod, hogy a következő hónapban minden nap tarts egy ötperces csendességet. Ez egy hitbeli cél, és el tudod érni hit által.

Beszéljünk róla:

  • Mik azok a célok, amikért dolgozol? Megfelelnek a hitbeli cél kritériumainak?
  • Mennyiben játszik szerepet az imádság abban, ahogy a céljaidat kitűzöd?
  • Most, hogy hallottál a hitbeli célokról, mi az az új cél, amiről úgy gondolod, hogy Isten szeretné, hogy kitűzd?

(Daily Hope by Rick Warren, 2014.09.09)

Szólj hozzá!

Célok, melyeket Isten megáld

2014. január 10. 03:00 - FodorImi

„Nem futok cél nélkül. Úgy küzdök, mint egy ökölvívó, aki megüt valamit – nem csak a levegőt.” (1Kor 9,26 NCV fordítás)

39 (1).jpg

Célok nélkül esélyed sincs, hogy 2014 más legyen, mint amit 2013-ban tapasztaltál. Alapjaiban az életed többnyire mindig ugyanaz marad. A hosszú távú célok őriznek meg a rövid távú akadályok miatti csüggedéstől.

Mindannyiunkat meghátráltatnak különböző dolgok. Minden nap foglalkozol velük, de ezek az akadályok nem fognak visszahúzni vagy lelassítani, ha mindig arra figyelsz az úton, amit el akarsz érni. Az 1Kor 9,26-ban azt mondja a Biblia: „Nem futok cél nélkül. Úgy küzdök, mint egy ökölvívó, aki megüt valamit – nem csak a levegőt.” (NCV fordítás)

Ha nem a levegőbe akarsz ütni ebben az évben, akkor már most tedd fel magadnak az alábbi kérdéseket:

  • Mi a célod a házasságoddal?
  • Mi a célod a családoddal?
  • Mi a célod a munkáddal?
  • Mi a célod a szellemi fejlődésedben?

Célok nélkül csak a „parton hajózol”, csak eléldegélsz valahogy, de sosem fogod azt az életet élni, amit Isten szánt neked. A célok azonban önmagukban nem adnak választ. Isten nem fogja méltányolni minden kitűzött célodat.

Isten azokat a célokat áldja meg, amelyek:

  • Tiszteletet és dicsőséget hoznak Neki.  Az 1Kor 10,31-ben azt mondja a Biblia: "Akár esztek tehát, akár isztok, bármi mást cselekesztek, mindent Isten dicsőségére tegyetek!" A bűnt kivéve bármit tehetsz Isten dicsőségére. Ha helyes a motivációd, bármit tehetsz az Ő dicsőségére.

  • Szeretet által motiváltak. Istent sokkal jobban érdekli, hogy miért teszel valamit, mint hogy éppen mit teszel. Isten nem áldja meg a félelemből fakadó céljaidat, viszont megáldja mindazokat, amelyek a szereteten alapulnak. A Biblia azt mondja az 1Kor 16,14-ben: „Mindent szeretettel tegyetek!” (NLT fordítás) Céljaiddal a szeretetet kell kifejezd Isten vagy az emberek felé.

  • Isten életedre vonatkozó tervét kell betölteniük. Isten azért helyezett a Földre, hogy megtedd ezt az öt dolgot: okozz örömöt Istennek örömöt, légy az Ő családjának része, válj Krisztushoz hasonlóvá, szolgáld Istent, és oszd meg az életed örömüzenetét. Ha a célod hozzájárul, hogy beteljesedjen ez a terv, Isten meg fogja áldani.

  • Hitből fakadjanak. Legyenek a céljaid elég nagyok ahhoz, hogy Isten segítsége kelljen a megvalósításukhoz. Ahelyett, hogy elhatároznád, hogy lefogysz 5 kg-ot 2014-ben, miért nem határozod el, hogy fogysz 20-at? Istentől kell függnöd ebben is. A Biblia azt mondja: "Hit nélkül lehetetlen Istennek tetszeni." (Zsidó 11,6 NIV fordítás).

  • Isten ereje által valósuljanak meg. Nem fogod elérni 2014-es céljaidat Isten ereje nélkül. Saját erődből nem tudsz egészséges lenni. Saját erődből nem tudsz javítani a házasságodon. Azokat a célokat, amelyek igazán fontosak az életedben, nem érheted el Isten ereje nélkül.

Vess egy pillantást a 2014-es céljaidra. Tisztességet és dicsőséget hoznak Jézusnak? Ha még nincs egy célod sem, kezdd el ma, és tűzz ki néhány célt!

Beszéljünk róla:

  • Melyek a 2014-re kitűzött céljaid?
  • Vajon Isten megáldja ezeket? Miért igen, vagy miért nem?
  • Miben szeretnéd, hogy 2014 más legyen, mint az elmúlt esztendő?

(Daily Hope by Rick Warren, 2014.01.03)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása