Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


A hit kitágítja a képzeleted

2019. december 05. 03:00 - Krnl

20191205_300x200.jpg

„A dicsőség Istenhez tartozik, akinek a hatalma dolgozik bennünk. Ezzel a hatalommal végtelenül többet tehet, mint amit képesek vagyunk kérni vagy elképzelni” (Ef 3,20 GW fordítás).

Képzeld el a legnagyszerűbb dolgot, ami történhet az életedben! Akármit képzelsz el, Isten képes felülmúlni azt.

A Biblia azt mondja az Efezusiakhoz írt levél 3. fejezetének 20. versében: „A dicsőség Istenhez tartozik, akinek a hatalma dolgozik bennünk. Ezzel a hatalommal végtelenül többet tehet, mint amit képesek vagyunk kérni vagy elképzelni” (GW fordítás). A hit a képzelet kitágításával indít. Ez mindig egy elképzeléssel, egy látással, egy álommal, egy gondolati képpel kezdődik. Mindig egy ötlettel indul.

Isten eljött Ábrahámhoz egy nap, és ezt mondta: „Ábrahám, én egy nagy nép apjává foglak tenni. Rengeteg leszármazottad lesz.” Ábrahámnak ezt nehéz volt elhinnie. Nem volt gyermeke, és jól benne volt a 90-es éveiben. Azt kellett gondolnia: „Persze, Istenem. Akármit mondasz.”

Tehát Isten adott Ábrahámnak egy képet: „Ezután Isten szava eljött Abrámhoz egy látásban. […] »Egy gyermek, aki a te saját húsod és véred, lesz az örökösöd.« Kivitte őt, és ezt mondta: »Nézz fel az égre, és számold meg a csillagokat, ha valóban meg tudod számolni azokat!« Aztán ezt mondta neki: »Ilyen lesz a sarjadékod.« Abrám hitt az Úrnak, és ő jóváírta ezt neki igazságosságként” (1Móz 15,1.4–6).

Isten kitágította Ábrahám képzeletét azzal, hogy azt mondta neki, hogy nézzen fel a csillagokra, és próbálja meg megszámolni azokat: Isten azt ígérte, hogy Ábrahámnak ilyen sok leszármazottja lesz. Az egész zsidó nép ettől az embertől származik.

Ábrahámnak volt valamije, amit megjeleníthetett. Minden éjjel, amikor kint sétált, felnézhetett, és mondhatta: „Ez lesz a családom!”

Isten úgy növeli a hitünket, hogy egy álmot adva kitágítja a képzeletünket. Amiről tudsz álmodni, és amire hitben gondolsz, azt elérheted.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen nagy álmod volt az életedre, amit nem hittél, hogy beteljesülhet?
  • Miért akarja Isten, hogy nagy dolgokat tegyünk a hitünkkel? Ez mit mutat meg az ő jelleméről?
  • Milyen félelmeid vannak, amikor az következik, hogy egy nagy látást kapj az életedre nézve?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2019.11.28.)

Szólj hozzá!

Nézz Isten víziójára!

2018. április 20. 03:00 - FodorImi

„Nyisd fel a szemeimet, hogy megláthassam törvényedben a csodálatos igazságokat.” (Zsoltárok 119:18 – GNT fordítás)

A Biblia tele van olyan emberek példáival, akik megkapták Isten vízióját, mint pl. Ézsaiás, Jeremiás, Dániel, Hóseás, Jónás, Mikeás. Isten vízióját, az életedre vonatkozó látását nézni nem bolondság. Isten gyakran használ gondolati képet, hogy világossá tegye a következő lépést, amit vár tőled, hogy megtegyél.

Ezt nem kell elmagyaráznom a vizuálisan gondolkodó embereknek. Lehet, hogy te ilyen vagy: Olvasol egy történetet a Bibliában, és élénk színekben látod a történetet. Amikor olvasol egy könyvet, egész idő alatt az elméd képpé alakítja a történetet.

A többieknek azonban ez egy kicsit nehezebb. Én nem vizuálisan gondolkodom. Hajlamos vagyok szavakban gondolkozni, nem képekben.

Hogyan kaphatod hát meg Isten látását, vízióját, ha nem vagy vizuális gondolkodó?

Először is, kérdezd Istent konkrét kérdéssel.

A csendességedben, miután Bibliát olvastál és imádkoztál, csak maradj csendben és várj Isten előtt. Megkérdezheted „Istenem van valami, amit mondani akarsz nekem?”. És aztán várj. „Istenem, van valami, amit tudnom kell, amire nem gondoltam?”. És aztán várj.

Jakab 1:5 azt mondja: „Ha bárkinek közülete bölcsességre van szüksége, kérje Istentől, és megadatik neki. Isten nagylelkű, és nem fogja megfeddni érte.” (CEV fordítás) Isten azt akarja, hogy kérj tőle tanácsot, és azt akarja, hogy légy konkrét. Várja a kérdéseidet!

Másodszor, figyelj Isten Igéjére, hogy lásd, mit akar Isten mondani neked.

Meg kellene tanulnod, a Zsoltárok 119:18 verset: „Nyisd fel a szemeimet, hogy megláthassam törvényedben a csodálatos igazságokat.” Imádkozd ezt a verset, amikor előveszed Isten Igéjét. Minden problémádra minden válasz ebben a könyvben van, de olvasnod kell, tanulmányoznod kell, memorizálnod kell és elmélkedned kell rajta, amint Istennek az életedre vagy éppen a mai napra vonatkozó látását, vízióját keresed.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mit gondolsz, miért olyan nehéz csendben lenni és várni Istenre és a válaszaira?
  • Mi tart vissza attól, hogy csendben légy Isten előtt, hogy feltehesd a kérdéseidet és mélyebbre áss az Igében?
  • Milyen látást adott Isten neked? Mit gondolsz, mit kellene tenned ezzel a látással?

*(Daily Hope by Rick Warren – 2018.04.13.)

Szólj hozzá!

Te kinek a hangjára hallgatsz?

2016. augusztus 11. 03:00 - kennedymárti

„Kezd Istennel – az első lépés megtanulni meghajolni Isten előtt; csak az ostobák vetik meg a bölcsességet és a tanítást.” (Péld 1,7 MSG fordítás)

Feltűnt már neked, hogy abban a pillanatban, amikor kitűzöl egy megvalósítandó célt az életedben, elkezdesz olyan visszhangokat hallani, mint „Mit gondolsz, ki vagy te?” vagy „Ez tényleg megvalósítható?” vagy „Felejtsd el!”?

A kételkedők hangjára való figyelés ellenszere az, hogy ezek ellenére Isten hangjára hallgatsz. Képzeld csak el, hogy mennyi kritikát kapott Noé. „Ez a Noé azt hiszi, Isten szól hozzá, pedig csak a mi birtokainkat dúlja fel azzal, hogy azt a bárkát építgeti az utcafrontján.”

A Biblia azt írja, hogy Nóé figyelt Isten szavára. És mit is hallott? Isten figyelmeztetését, miszerint a világ hamarosan el fog pusztulni. Ő hitt abban, amit még nem látott. Ez a hit: bizonyos lenni valami olyan felől, amit nem látunk.

Tehát Noé nem fordított hátat annak a látásnak, amit Isten adott számára, hanem inkább megépítette a bárkát.

Isten fog adni egy célt számodra és bár néhányan azt hiszik majd, hogy őrültség, arra kell koncentrálnod, amit Isten kijelentett Igéjében a Biblián keresztül. Azután pedig menj és építsd meg a saját bárkádat!

Beszéljetek róla:

  • Engedted-e a félelemnek és a kritikus gondolkodásnak uralmat venni az életed felett, ami távol tartott céljaid elérésétől?
  • Mely álmodat törekednél megvalósítani, ha nem félnél a kritikus véleményektől?
  • Hogyan tudod gyakorolni, hogy az Isten hangjára figyelj?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2016.08.04.)

Szólj hozzá!

Hinned kell, mielőtt megláthatod

2015. szeptember 09. 03:00 - Robin85

“A hit annak a biztos tudata, hogy amiben reménykedünk meg is fog történni; bizonyosságot ad azokról a dolgokról, melyeket nem látunk." (Zsidókhoz írt levél 11:1, NLT kiadás)

believe2.jpg

A hit a jövőt ábrázolja. Elhinni valamit, mielőtt azt meglátnád. A Zsidókhoz írt levél 11:1-ben azt olvassuk, hogy “A hit annak a biztos tudata, hogy amiben reménykedünk meg is fog történni; bizonyosságot ad azokról a dolgokról, melyeket nem látunk." (NLT fordítás)

Sokan mondják, hogy "Hiszem, ha látom!" Isten azt mondja, hogy pont az ellentéte igaz: "Akkor fogod látni, ha először elhiszed." Nagyon sok dolog van az életben, amiben először hinni kell és csak utána látható meg.

Az 1960-as években az oroszok kiküldték az első asztronautát az űrbe. Körberepülte a földet, majd amikor visszatért, egy sajtótájékoztatón a következőket mondta: "Kerestem a Mennyországot, és kerestem Istent, de nem találtam sehol. Ezért, Isten nem létezik." A Kommunisták, akik ateista diktatúrát folytattak azt mondták: "Most már tudományos bizonyítékunk van arra, hogy nincs Isten." Úgy hat hónappal később, John Glenn kiment az űrbe, háromszor körberepülte a Földet a Geminivel, visszajött, majd ő is tartott egy sajtótájékoztatót. Azt mondta, hogy "Mindenhol Istent láttam! Láttam a dicsőségét a galaxisban. Láttam a pompáját az univerzumban. Láttam a fenségét a csillagokban."

Melyiknek volt igaza? Mindkettőnek. Jézus azt mondta: "Amíg nem születsz újjá, nem láthatod meg az Isten Királyságát." (János 3:3) Mielőtt az életedben megtörténne a lelki átalakulás, a tudatod beszűkült állapotban van, hogy láthasd annak a lehetőségét, hogy mire képes Isten az életedben.

Wernher von Braun, a nukleáris megmozdulások atyja azt mondta: "A történelemben soha nem jött létre nagyszerű eredmény, hit nélkül." A hit miatt tervez egy építész házat, mert először el kell hinnie, hogy meg lehet csinálni. A hit miatt gyakorol és vállalja a megmérettetést egy olimpiai atléta, mert hiszi, hogy elérheti a célt. A hit miatt dolgozik a szobrász vagy egy festő, mert hiszi, hogy meg tud festeni egy képet, vagy ki tud faragni egy szobrot. A hit miatt tartja lehetségesnek egy tudós, hogy embert küldhet a Holdra. Valakinek el kell hinnie, mielőtt megláthatod. Ez az élet egyik örökérvényű igazsága.

Beszéljetek Róla

  • Mit gondolsz, mit szeretne Isten elvégezni az életedben?
  • A hit hogyan kellene, hogy befolyásolja a célkitűzéseidet?
  • Mit gondolsz, miért akarja Isten hogy higgyünk, ahelyett, hogy csak megmutatná az eredményt mielőtt hinnénk?

 
*(Daily Hope by Rick Warren 2015.09.02.)

Szólj hozzá!

Nyisd ki a szemed Isten terveire!

2014. december 17. 03:10 - rorsy

"Nyisd meg a szemem, hogy láthassam a törvényedben csodálatos igazságodat." (Zsolt 119,18 TEV ford.)

A Biblia emberek százainak példájával van tele, akik kinyitották a szemüket Isten terveire, úgy mint Ézsaiás, Jeremiás, Dániel, Hóseás, Jónás és Mikeás. Isten tervét meglátni az életedben, nem is olyan őrületes dolog. Isten gyakran használ látomásokat, hogy a következő lépést megmutassa, amit meg kíván tenni rajtad keresztül.

Ezt valószínűleg nem kell sokak számára megmagyarázzam, hiszen a legtöbben vizuálisan gondolkodtok. Amikor egy bibliai történetet olvasol, akkor "élő egyenesben" látod az eseményeket magad előtt. Amikor egy könyvet olvasol, elképzeled az egészet.

De néhányunknak valószínűleg ez egy kicsit nehezebb. Én nem vagyok vizuális gondolkodó, inkább szavakban gondolkodom, nem képekben.

Tehát hogyan tudod átvenni Isten látását az életedre nézve, ha nem vagy vizuális típus?

Először is, kérdezz Istentől lényegre törően.

Amikor elcsendesedsz, miután Bibliát olvastál és imádkoztál, talán csak annyit jelent, hogy továbbra is csendben maradsz és vársz Istenre. Megkérdezheted: "Istenem, van valami, amit el akarsz nekem mondani?" És aztán vársz. "Istenem, van valami, amit tudom kellene, amire nem gondoltam?" És azután ismét vársz.

Jakab levelében a következőket olvashatjuk: "Ha bárkinek közületek bölcsességre van szüksége, kérjetek Istentől és megadatik nektek. Isten nagylelkű és nem veti a szemedre a kérésed." (Jakab 1,5, CEV ford.) Isten azt szeretné, ha tanácsot kérnél tőle és a kérdéseidben légy lényegre törő. Várja a kérdéseidet!

Másodszor, nézz Isten Igéjébe, hogy meglásd mit akar neked mondani!

A Zsoltárok 119,18. versét meg kellene tanulnod: "Nyisd meg a szemem, hogy láthassam a törvényedben csodálatos igazságodat." (TEV ford.) Ez imádságnak is megfelel, amellyel megnyilhat előtted a Szentírás. Minden kérdésedre a válasz ott van Isten Igéjében, de olvasnod kell azt, tanulmányozni, memorizálni és gondolkodni rajta, hogy ezen keresztül megtalálhasd Isten tervét az életedre nézve.

Beszéljetek róla:

  • Mit gondolsz, miért olyan nehéz számunkra csak ülni és várni Isten válaszát?
  • Mi az, ami csendben tart téged Isten előtt és segít kérdéseket feletenni, majd a Bibliából választ keresni rájuk?
  • Milyen látást adott már Isten számodra? Mit gondolsz, mit kellene tenned ennek elérése érdekében?

* Rick Warren, 2014.12.10.

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása