Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Csinálj kevesebbet, hogy többet tehess!

2024. június 03. 03:00 - Lencsés Tamás

„Hiába keltek korán és feküdtök későn, és hiába dolgoztok látástól vakulásig. Nem tudjátok, hogy Isten szeret pihenést adni azoknak, akiket szeret?”

(Zolt 127,2)

A Biblia ezt mondja a Márk evangéliuma 12. fejezetének 30. versében: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és teljes erődből!” Másképpen ezt így is mondhatjuk: Szeressétek Istent minden beszédetekkel, minden érzésetekkel, minden gondolatotokkal és minden cselekedetetekkel. Isten elsősorban beszélő, érző, gondolkodó és cselekvő lényeknek alkotott meg minket.

A „cselekvő” típusú emberek erejükkel szeretik Istent. Ők az élet energikus aktivistái, a teljesítők, a megvalósítók, a tevékenyek, és ők azok, akik előreviszik a dolgokat, akik által az életben történnek a dolgok. 

Mi céllal vannak a „cselekvők” a világban?

A világnak szüksége van arra, amit tesznek. Nem csak kommunikációra, együttérzésre és megfontoltságra van szükségünk. Munkához kell látni és tenni is kell a dolgokat valakiknek! Szükség van olyan emberekre, akik kezdeményezőkészséggel, energiával, tettrekészséggel és tenni akarással vannak tele.

Azonban mindannyiunknak vannak hibái, és a "cselekvők" esetében ez a túlhajszoltság. Ők mindig dolgoznak. Soha nem állnak le gondolkozni vagy érezni, mert ők mindig elfoglaltak.

Isten ezt mondja a 127. Zsoltár 2. versében: „Hiába keltek korán és feküdtök későn, és hiába dolgoztok látástól vakulásig. Nem tudjátok, hogy Isten szeret pihenést adni azoknak, akiket szeret?” Amennyiben Te is cselekvő típus vagy, ez egy jó igevers, amit kitehetnél a fürdőszobád tükrére. Isten azt akarja, hogy azok, akiket szeret, pihenjenek is.

Némelyikőtöknek kevesebbet kellene tennie. Nem Istenért kevesebbet, hanem kevesebbet más területeken, hogy több időtök maradjon arra, ami a legfontosabb.

A Biblia azt mondja, hogy amikor hívővé válsz, Isten belülről új emberré tesz: „Ezért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és új jött létre” (2Kor 5,17).

Amikor hívő leszel, Isten megbocsátja, amit a múltban tettél, az életed értelmet nyer, és otthonod lesz a mennyben. De a személyiséged nem lesz más, amikor Krisztushoz jössz. Isten nem lassít le, amikor hozzá jössz, csak más irányba fordít. Sőt, Ő erőt akar adni neked. Ne feledd, a személyiségedet tőle kaptad.

Isten nem azt akarja, hogy Őt mások mintáját utánozva imádd, szolgáld vagy szeresd. Ő azt akarja, hogy azzal a személyiségeddel szolgáld, amit tőle kaptál. Ő nem elnyomja a személyiségedet, hanem megerősíti azt. Sokkal inkább önmagad leszel, mint bármikor azelőtt.

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Te beszélő, érző, gondolkodó vagy cselekvő típusú ember vagy? Miért gondolod így?
  • Milyen területeken kellene kevesebbet tenned, hogy több időd maradjon az igazán fontos dolgokra?
  • Hogyan látod te, illetve mások azt, hogy a személyiséged megnyilvánul abban, ahogyan Istent tiszteled, imádod és szolgálod?

 *(Daily Hope by Rick Warren, 2024.05.27.)

 

Szólj hozzá!

Megfáradt a lelked? Gyere Jézushoz!

2023. december 13. 03:00 - gerbeaud

"Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek." (Mát 11,28)

Amikor Jézus azt mondja: "Jöjjetek énhozzám mindnyájan, ..., és én megnyugvást adok nektek." (Mát 11,28), milyen fajta megnyugvásról beszél?

Jézus olyan pihenést kínál a lelkednek, amely sokkal mélyebb, mint a fizikai pihenés - mert ő tudja, hogy a probléma, amiben most segítségre van szükséged, valószínűleg nem a túlhajszolt izmaid.

Amikor ürességedben Jézushoz jössz, valószínűleg az elméd, a lelked és a szellemed túlterhelt. Nemcsak a fizikai munkától van szükséged pihenésre, hanem a feszültségtől, a stressztől, a szorongástól, a sietségtől és az aggodalomtól is. Olyan pihenésre van szükséged, amire nem megoldás egy jó kis szundikálás vagy nyaralás.

A legtöbb ember másképp pihen, amikor fizikailag fáradt, mint amikor érzelmileg és lelkileg kimerült. Lehet, hogy amikor fáradt vagy, megnézel egy filmet, vagy a telefonodat bújod. Talán le kell feküdnöd, vagy talán szükséged van egy sétára a szabadban. Talán úgy döntesz, hogy a barátaiddal töltöd az időt, vagy talán jobb neked egyedül lenni.

Ezek mind jó dolgok lehetnek - de egyik sem képes helyreállítani a lelkedet.

Csak Isten tudja helyreállítani a lelkedet. Ezért van az, hogy amikor lelki üresség, lelki depresszió vagy lelki túlterheltség van benned, Jézus azt akarja, hogy hozzá fordulj.

Ézsaiás próféta azt mondja: "Erőt ad a megfáradtnak, és az erőtlent nagyon erőssé teszi" (Ézs 40,29). 

Amikor belül üres vagy, a kultúránk azt mondja, hogy többet kell tenned. Több pénzt kell keresned, több dolgot kell szerezned, több dolgot kell tenned, több helyre kell utaznod. Menj, menj, menj! Többet, többet, többet! De éppen ez az oka annak, hogy üres vagy!

Jézus azt akarja, hogy az ellenkezőjét tedd: Ne menj! Gyere hozzá - és gyere csak úgy, ahogy vagy!

A lelked sohasem fog megnyugvást találni semmiben, amit a világ kínál. Ez azért van, mert a lelked nem arra teremtetett, hogy bármi is betöltse ebben a világban.

Istennek teremttettél, és csak akkor találsz igazi megnyugvást, ha megfáradt lelkedet hozzá viszed.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • Érzel-e bármikor bűntudatot, amikor lelassítasz és megpihensz? Mire emlékeztet, amikor így kezdesz el érezni?
  • Honnan tudod, hogy a fáradtságod a lelkedből fakad, nem csak a testedből?
  • Amikor Jézus helyreállítja a lelkedet, milyen feladatra érzed magad megerősítve és felvértezve?

*(Daily Hope by Rick Warren – 2023.12.06.)

Szólj hozzá!

Ha elfáradtál, jelezd

2023. december 11. 03:00 - Anita.B

pexels-marcus-aurelius-4064174.jpg“Nem tudtad? Nem hallottad? Az ÚR az örökkévaló Isten; ő alkotta az egész világot. Soha nem fáradt vagy kimerült.”

(Ézs 40,28 GNT fordítás)

Minél nagyobb változás következik be az életedben, annál több időt szükséges Istennel töltened.

Ezt az időt Istennel csendes időnek hívják. Olvasod a Bibliát, imában szólsz Istenhez, és olyan csendben vagy, hogy képes vagy meghallani, amit Isten akar mondani neked.

Amikor kimerült vagy, az Istennel kettesben töltött idő egy nagyszerű stabilizátor az életedben. Szintén a legjobb feltöltődés, amikor erőtlen vagy. Mindnyájan sok feszültségen megyünk keresztül az utóbbi években, és néhányunknak már nincs annyi ereje, mint korábban. A krónikus stressz kimerített minket, hiszen annyi minden változott az életünkben.

Fáradtnak érzed magad? Ez természetes. Ezt teszi a folytonos feszültség a testünkkel. Nem számít, mennyit aludtunk éjszaka, fáradtan ébredünk vagy a nap néhány órájában vonszoljuk magunkat. Ha úgy érzed, épp, hogy csak boldogulsz, nem vagy egyedül.

Ha túlterheltnek, kimerültnek, stresszesnek érzed magad, és mintha alig lennél képbe, akkor emlékezz az Ézsaiás 40:28-ra: “Nem tudtad? Nem hallottad? Az ÚR az örökkévaló Isten; ő alkotta az egész világot. Soha nem fáradt vagy kimerült” (GNT fordítás).

Isten hat nap alatt teremtette az egész univerzumot — és csak a hetedik napon pihent meg, hogy mintázzon nekünk egy Szombatot (Sabath-ot). Sosem fárad el! Sosem túlterhelt vagy kimerült. Sohasem stresszes. Bármivel megbirkózik — beleértve mindazt, amivel te nem tudsz.

Ha kimerült vagy, ne gyors megoldás után kutass. Ne egy parancsikont keress. Ne küzdj olyan változások ellen, amelyeket nem tudsz irányítani. Ehelyett minden nap tölts időt Istennel.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Lehet, hogy azt gondolod, nincs időd elcsendesedni, de arra szánunk időt, ami számunkra a legfontosabb. Mik azok a dolgok, amelyekre a legtöbb időt fordítod?
  • Észrevetted a különbséget abban, hogy hogyan érzed magad és hogyan bánsz másokkal, ha csendes idővel kezded a napodat? Milyen tekintetben?
  • Hogyan befolyásolná a folytonos feszültségedet az, ha minden héten tartanál egy Sabath pihenőnapot?

 

*(Daily Hope of Rick Warren, 2023.12.04.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Túl fáradt vagy ahhoz, hogy megfelelően szeress másokat?

2023. október 20. 03:00 - ReveSz

 "Te alkottad a testemet, Uram; most adj nekem értelmet, hogy betartsam törvényeidet."

Zsoltárok 119:73 (TLB fordítás)

person covering own face

Nehéz szeretni másokat, ha fáradt vagy.

Az a helyzet, hogy a fizikai állapotunk erősen kihat a kapcsolatainkra. Ha nem vagyunk kimerültek és van energiánk, az sokat számít!

Mi történik a kapcsolataiddal, ha kimerült vagy? Az általában aprónak tűnő dolgok nagy problémává válnak. Nyűgösebb, sértődékenyebb vagy kritikusabb lehetsz, ha fáradt vagy és kevés az energiád.

Ha elkötelezted magad amellett, hogy jobban tudj szeretni másokat, akkor olyan szokásokat kell kialakítanod, amelyek fizikailag is felfrissítenek. A Biblia számos alapelvet tanít az egészségre vonatkozóan, de a három legalapvetőbb dolog a megfelelő pihenés, a kiegyensúlyozott étrend és a rendszeres testmozgás.

Pihenés. A Zsoltárok 127:2 szerint "Értelmetlen, hogy kora reggeltől késő estig keményen dolgozzatok... mert Isten azt akarja, hogy szerettei kellő pihenést kapjanak" (TLB fordítás). Ha túl fáradt vagy ahhoz, hogy szeresd a gyerekeidet, a házastársadat vagy egy barátodat, akkor a problémád elsősorban fizikai jellegű, nem pedig lelki. Elképesztő, mennyivel jobbnak látszanak a dolgok egy kiadós alvás után.

Kiegyensúlyozott étrend. A Biblia ezt mondja: "Te alkottad a testemet, Uram; most adj nekem értelmet, hogy betartsam törvényeidet" (Zsoltárok 119:73 TLB fordítás). Isten csodálatos finomságokat biztosít számunkra, hogy megegyük és élvezzük azokat. Úgy vagyunk teremtve, hogy élvezzük az ételt! Azonban Isten bölcsességet is adott nekünk, hogy tudjuk, mi és mennyi jó – vagy nem jó – abból, amit elfogyasztunk. Erre figyeljünk oda és étkezzünk ennek megfelelően.

Rendszeres testmozgás. "Isten nagy áron vásárolt meg téged. Használjátok hát testetek minden részét arra, hogy Istennek adjatok dicsőséget" (1Korinthus 6:20 TLB fordítás). A fáradtság leküzdéséhez el kell kötelezned magad a rendszeres testmozgás mellett. Tanulmányok sora bizonyítja, hogy a testmozgás nem csökkenti, hanem növeli az energiaszintünket.

Isten nem akarja, hogy kimerülten éld az életed. Amikor túl fáradt vagy ahhoz, hogy megfelelően szeress másokat, nézd meg alaposan, mennyit pihensz, mit eszel és milyen gyakran mozogsz. Aztán hozz jobb – gyakran nehezebb – döntéseket, hogy odafigyelj saját magadra.

Ez hosszútávon neked is hasznodra lesz, és azoknak is, akiket szeretsz.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen dolgok élveznek gyakran elsőbbséget az életedben az elegendő pihenéssel szemben? Ezek a dolgok fontosabbak, mint az egészséged?
  • Milyen bölcsességet mutatott meg már neked Isten azzal kapcsolatban, hogy hogyan étkezz? Odafigyelsz erre, vagy elhanyagolod?
  • Ha úgy gondolod, hogy túl fáradt vagy a testmozgáshoz, hogyan tudnád visszanyerni az energiádat? Hajlandó vagy kipróbálni néhány egyszerű testmozgást – például egy 30 perces sétát, reggeli nyújtógyakorlatokat vagy biciklizést – a következő néhány napban? Utána figyeld meg, hogyan érzed magad.

*(Daily Hope by Rick Warren, 2023.10.13)

Szólj hozzá!

A korlátok segítenek téged felkészülni a nehézségekre

2023. március 09. 03:00 - kennedymárti

kaosz.jpg

„A bölcs ember előrelátóan cselekszik és felkészíti magát a nehézségekre; az együgyű vakon bolyong és szenvedi a következményeket” (Példabeszédek 22:3 TLB fordítás).

Szükségünk van korlátokra, mert elkerülhetetlen, hogy ne adódjanak problémák életünkben, és a korlátok adnak lehetőséget, hogy észrevegyük őket.

A tervek hasznosak. A Biblia azt mondja, hogy terveznünk kell, mert az a helyes irányba tereli a dolgokat. Viszont semmi sem fog olyan tökéletesen sikerülni, ahogyan el volt tervezve, tehát nagy csalódásokra várhatsz, ha nem veszed figyelembe az esetleges buktatókat az úton.

Emlékszem, sok évvel ezelőtt meggyőztem a feleségemet, hogy úgy menjünk el nyaralni, hogy bármit is megterveztünk volna előre. Az egész életem meg volt tervezve. Szinte a napom minden percére volt valami betáblázva. Tervektől mentes üdülésre volt szükségem.

Szóval hajrá, tegyük be a gyerekeket az autóba és indulás! Egy igazi kaland lesz!

Elég jó ötletnek hangzott. A gyerekeket beültettük az autóba és elindultunk átszelni a sivatagot, anélkül, hogy bármi fogalmunk is lett volna, merre tartunk. Ezt Kay a mi „flipper vakációnknak” nevezi.

Az első éjszaka megérkeztünk Durango, Colorado-ba és az autóban aludtunk, mert az egész városban nem volt egy motel sem nyitva.

A második éjszaka Denverben kötöttünk ki és szintúgy nem volt egy árva motel szoba sem az egész városban. Honnan tudhattam volna, hogy épp akkor rendezik az éves rodeót a városban? Már hetekkel előtte lefoglalták a jegyeket a műsorra. Szóval újra vissza az autóba.

Ahol harmadik éjjel voltunk az egy benzinkút által üzemeltetett kopott lakókocsi park voltak. A mi kopott, lelakott lakókocsinkat senki sem gondozta, nem takarították. Szúnyoghálós ajtaja egy zsanéron lógott és a szúnyogháló ki volt lyukadva, tehát a szúnyogok bejutottak a kocsiba és kis csótányok mászkáltak a mennyezeten.

Így ment ez a legutolsó éjszakáig, ültünk egy zajos, füstös társalgóban Las Vegasban hajnali egykor, arra várva, hogy valaki kicsekkoljon és mi elfoglalhassuk az ő szobáját.

Milyen klassz nyaralás!

A Biblia azt mondja, hogy az előrelátás a bölcsesség jele. A Példabeszédek könyve 22. fejezetének 3. verse szerint, „A bölcs ember előrelátóan cselekszik és felkészíti magát a nehézségekre; az együgyű vakon bolyong és szenvedi a következményeket” (TLB fordítás).

Miért is nem láttam ezt a verset a nyaralásunk előtt?  Segített volna belátnom, mivel nem voltak életemben korlátok, még egy egyszerű szabadságot sem tudtam előre megtervezni.

Ne kövesd el ugyanazt a hibát, amit én. Építs rendszert az életedbe, s így egy olyan teret és perspektívát kapsz, ami a problémák megelőzésében és az azokra való felkészülésben segít téged.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • Hogyan segítenek a korlátok felkészülni a lehetséges problémákra?
  • Amennyiben számítasz egy lehetséges problémára vagy észleled azt, hogyan tudsz előre felkészülni rá?
  • Mit gondolsz, miért engedi meg Isten, hogy problémákat és nehézségeket tapasztaljunk meg abban az életben, amibe ő helyezett el bennünket?

 (Daily Hope by Rick Warren, 2023.03.02.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása