Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


A korlátok segítenek téged felkészülni a nehézségekre

2023. március 09. 03:00 - kennedymárti

kaosz.jpg

„A bölcs ember előrelátóan cselekszik és felkészíti magát a nehézségekre; az együgyű vakon bolyong és szenvedi a következményeket” (Példabeszédek 22:3 TLB fordítás).

Szükségünk van korlátokra, mert elkerülhetetlen, hogy ne adódjanak problémák életünkben, és a korlátok adnak lehetőséget, hogy észrevegyük őket.

A tervek hasznosak. A Biblia azt mondja, hogy terveznünk kell, mert az a helyes irányba tereli a dolgokat. Viszont semmi sem fog olyan tökéletesen sikerülni, ahogyan el volt tervezve, tehát nagy csalódásokra várhatsz, ha nem veszed figyelembe az esetleges buktatókat az úton.

Emlékszem, sok évvel ezelőtt meggyőztem a feleségemet, hogy úgy menjünk el nyaralni, hogy bármit is megterveztünk volna előre. Az egész életem meg volt tervezve. Szinte a napom minden percére volt valami betáblázva. Tervektől mentes üdülésre volt szükségem.

Szóval hajrá, tegyük be a gyerekeket az autóba és indulás! Egy igazi kaland lesz!

Elég jó ötletnek hangzott. A gyerekeket beültettük az autóba és elindultunk átszelni a sivatagot, anélkül, hogy bármi fogalmunk is lett volna, merre tartunk. Ezt Kay a mi „flipper vakációnknak” nevezi.

Az első éjszaka megérkeztünk Durango, Colorado-ba és az autóban aludtunk, mert az egész városban nem volt egy motel sem nyitva.

A második éjszaka Denverben kötöttünk ki és szintúgy nem volt egy árva motel szoba sem az egész városban. Honnan tudhattam volna, hogy épp akkor rendezik az éves rodeót a városban? Már hetekkel előtte lefoglalták a jegyeket a műsorra. Szóval újra vissza az autóba.

Ahol harmadik éjjel voltunk az egy benzinkút által üzemeltetett kopott lakókocsi park voltak. A mi kopott, lelakott lakókocsinkat senki sem gondozta, nem takarították. Szúnyoghálós ajtaja egy zsanéron lógott és a szúnyogháló ki volt lyukadva, tehát a szúnyogok bejutottak a kocsiba és kis csótányok mászkáltak a mennyezeten.

Így ment ez a legutolsó éjszakáig, ültünk egy zajos, füstös társalgóban Las Vegasban hajnali egykor, arra várva, hogy valaki kicsekkoljon és mi elfoglalhassuk az ő szobáját.

Milyen klassz nyaralás!

A Biblia azt mondja, hogy az előrelátás a bölcsesség jele. A Példabeszédek könyve 22. fejezetének 3. verse szerint, „A bölcs ember előrelátóan cselekszik és felkészíti magát a nehézségekre; az együgyű vakon bolyong és szenvedi a következményeket” (TLB fordítás).

Miért is nem láttam ezt a verset a nyaralásunk előtt?  Segített volna belátnom, mivel nem voltak életemben korlátok, még egy egyszerű szabadságot sem tudtam előre megtervezni.

Ne kövesd el ugyanazt a hibát, amit én. Építs rendszert az életedbe, s így egy olyan teret és perspektívát kapsz, ami a problémák megelőzésében és az azokra való felkészülésben segít téged.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • Hogyan segítenek a korlátok felkészülni a lehetséges problémákra?
  • Amennyiben számítasz egy lehetséges problémára vagy észleled azt, hogyan tudsz előre felkészülni rá?
  • Mit gondolsz, miért engedi meg Isten, hogy problémákat és nehézségeket tapasztaljunk meg abban az életben, amibe ő helyezett el bennünket?

 (Daily Hope by Rick Warren, 2023.03.02.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Hogyan töltsd meg életedet békével?

2022. január 01. 03:00 - Mapetso

hofadomb.jpg„Ajándékot adok nektek: a lélek és a szív békéjét! És ez a béke, amit adok, nem az a törékeny béke, amit a világ ad. Tehát ne aggódjatok és ne féljetek!” (Jn 14,27 TLB)

Amikor magadhoz engeded Jézust, ő az egyik legnagyobb ajándékot adja neked: „Ajándékot adok nektek: a lélek és a szív békéjét! És ez a béke, amit adok, nem az a törékeny béke, amit a világ ad. Tehát ne aggódjatok és ne féljetek!” (Jn 14,27 TLB)

Az a fajta béke, amit a világ ad, átmeneti. Az elmúlt 300 évben mintegy 260 békeszerződést írtak alá – és szinte egyiket sem tartották be.

A világban létező béke és nyugalom csupán átmeneti. Ha jó állásod van, akkor békességben vagy – de ha elveszíted az állásodat, akkor oda ez a békesség. Ha van pénzed a bankban, akkor békességben vagy – de ha ez a pénz elfogy, akkor oda ez a békesség is.

Jézus másfajta békét ad neked. A Biblia ezt úgy nevezi: „béke, amely minden képzeletet felülmúl” (Fil 4,7 ESV).

Mit is jelent ez? Azt, hogy akkor is békéd van, amikor nincs nyilvánvaló vagy látható oka annak, hogy békességben legyél. Körülötted lehet teljes a káosz, de te valami megmagyarázhatatlan okból békességben vagy. Ez az a béke, amely meghaladja a képzeletünket – és ez csak Jézustól, a Béke Fejedelmétől származhat.

Jézus ezt a fajta békét akarja neked adni ezen a karácsonyon, hogy ne aggódj és ne félj.

Amikor Jézus belép egy helyiségbe, megtölti azt békességgel. Vannak olyan helyiségek a szívedben, amelyek aggodalommal, idegességgel, szorongással vagy félelemmel vannak tele? Ezek azok a szobák, amelyekbe nem hívtad be Jézust. Aggodalmaid elárulják azokat a helyiségeket, amelyekbe nem hívtad be Istent. Ebbe beletartozhatnak a pénzügyeid, a randijaid, a karriered, a gyereknevelésed, az időbeosztásod vagy a gyülekezeti szolgálatod. Bármi is legyen, el kell engedned ezeket az aggodalmakat: át kell adnod Jézusnak.

Ez az egyetlen módja annak, hogy igazi békében élhess ezen a karácsonyon: add át életed minden részét Istennek, hogy ő azt a saját céljára fordítsa! Akkor olyan békességed lesz, amely ellenáll az élet minden nyomásának.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Békével telt az otthonod és a szíved? Miért válaszoltad erre a kérdésre azt, amit?
  • Szíved melyik „szobája” okoz szorongást vagy félelmet?
  • Szerinted mit akar Isten tőled, hogy tegyél vagy mondj, amivel megmutatod neki, hogy átadtad neki életed egy aggodalommal teli részét?

A békesség, amely minden értelmet felülmúl, Jézussal kezdődik. Ez azzal kezdődik, hogy békét kötsz a Teremtőddel. A bűneid elválasztanak Istentől. És csak Isten kegyelméből kerülhetsz újra helyes kapcsolatba vele.

A Biblia azt mondja: „Kegyelemből üdvözültetek, hit által – és ez nem tőletek van, hanem Isten ajándéka – nem cselekedetek által, hogy senki ne dicsekedhessen” (Ef 2,8–9 NIV).

Készen állsz arra, hogy békét köss Istennel ezen a karácsonyon, és megtaláld azt a békét, amely minden képzeletet felülmúl? Akkor imádkozd el a következő imát:

„Kedves Jézusom, nem akarom, hogy a bűnöm elszakítson többé tőled. Megígérted, hogy ha hiszek benned, akkor minden rosszat, amit valaha tettem, megbocsátasz, és megismerhetem életem célját, és egy napon befogadsz mennyei örök otthonodba.

Megvallom bűneimet, és hiszem, hogy te vagy a Megváltóm. Megígérted, hogy ha megvallom bűneimet és bízom benned, megmenekülök. Bízom benned, amikor azt mondod, hogy az üdvösség kegyelemből, hit által jön, és nem bármi olyan által, amit én teszek. Úrként fogadlak be az életembe. Ma életem minden részét átadom a kezeidbe.

Úgy akarok élni, ahogyan te teremtettél, és az életem hátralévő részét arra használom, hogy téged szolgáljalak, ahelyett, hogy magamat szolgálnám. Rád bízom az életem, és arra kérlek, hogy ments meg, és fogadj be a családodba. Jézus nevében. Ámen.”

Ha elmondtad ezt az imát, hogy befogadd Jézust, kérlek, írj nekem angol nyelven a Rick@PastorRick.com címre, és tudasd velem! Szeretnék neked néhány ingyenes angol nyelvű anyagot küldeni, amelyek segítenek elindulni az utadon Jézussal.

*(Daily Hope by Rick Warren, 2021.12.25.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása