Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


A bűnvallás négy előnye

2023. augusztus 15. 03:00 - BlaZsu

Valljátok meg azért egymásnak bűneiteket, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok. (Jak 5,16, TLB fordítás)

kozossegbunvallas.jpgA közösségépítés leggyorsabb módja, ha megvalljuk egymás előtt hibáinkat. De miért vállalná bárki, hogy őszinte legyen? Mert megéri a kockázatot! Isten szava azt állítja, hogy ha őszinte vagy az érzéseiddel, a vétkeiddel és a félelmeiddel kapcsolatban, akkor az négy előnnyel is jár.

Érzelmi gyógyulást nyersz. A Biblia azt mondja Jakab levele 5. fejezetének 16. versében: " Valljátok meg azért egymásnak bűneiteket, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok. " (TLB fordítás). Nagy különbség van a megbocsátás és az érzelmi gyógyulás között. Ha megbocsátásra van szükséged, csak annyit kell tenned, hogy megvallod Istennek. Az érzelmi gyógyulás akkor jön el, amikor elmondod valakinek, hogy mit követtél el.

Tiszta lappal indulhatsz újra. A Példabeszédek könyve 28. fejezetének 13. versében ezt olvashatjuk: „Aki takargatja vétkeit, soha nem lesz sikeres, aki pedig megvallja és elhagyja azokat, az irgalmat nyer.” (TLB fordítás) Nagy hasznára lehetsz közösséged tagjainak, ha segítesz az embereknek megbocsátani önmaguknak. Sok embernek van szüksége arra, hogy valaki segítsen neki ebben, és kijelentse - „Megvallottad Istennek? Ő megbocsátja! Engedd el."

Isten ereje segít megváltozni. „Alázzátok meg magatokat az Úr előtt, és ő felmagasztal titeket." (Jak 4,10 NLT fordítás). Hogyan történik ez? A Biblia azt mondja, hogy Isten ellenáll a kevélyeknek, de az alázatosaknak kegyelmet ad. Isten kegyelme a változás ereje. Ha megkapod Isten kegyelmét, akkor megváltoztathatod azokat a dolgokat az életedben, amiket mindig is meg akartál változtatni. De ez csak alázaton keresztül jön létre, és az alázat őszinteség útján keletkezik.

Mélyebb kapcsolataid lesznek. A Bibliában ezt olvashatjuk: „Ha pedig a világosságban járunk, ahogyan ő maga a világosságban van, akkor közösségünk van egymással.”  (1Ján 1,7 GNT fordítás)

Azt gondoljuk, hogy ha nyíltan beszélünk a félelmeinkről, gubancainkról, tökéletlenségeinkről és eltitkolt hibáinkról, akkor az emberek kevésbé fognak értékelni bennünket. Ez pont fordítva van! Minél őszintébb vagy, annál többen szeretnek és szeretnének veled lenni.

Sokan gondolkodnak így – „Elrontottam az életemet. Sok elakadásom, rossz szokásom, és rossz kapcsolatom van, sokszor rosszul reagálok. Kizárt, hogy  az összes rossz dolgot meg tudnám vallani."

Isten gyógyulássá akarja változtatni a sérüléseidet. Azután használni akar téged mások életében. Csak arra vár, hogy átadd magad!

 

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Más hívőknek nehezebb beismerni a hibáidat, mint nem hívőknek? Mit gondolsz, miért van ez így?
  • Mit kell megbocsájtanod magadnak ahhoz, hogy továbbléphess az érzelmi gyógyulás felé?
  • Mit jelent „a világosságban járni" (1Ján 1,7)?

Isten be akar fogadni téged a családjába!

Isten azért teremtett téged, hogy szeressen, s ez leginkább Jézus keresztáldozatából látszik. Jézus halála és feltámadása által Isten lehetővé tette, hogy örökre a családjához tartozz. Nem számít, mit tettél, hogyan éltél eddig, Isten örökkévaló családjában már készen áll és vár rád egy hely. Isten tárt karokkal vár téged! Csak higgy és fogadd el az áldozatot! Készen állsz? Ezzel az imával el is kezdheted: "Kedves Istenem, tudom, hogy amikor meghalok, számot fogok adni neked az életemről. Tudom, hogy vétkeztem ellened, és a saját fejem után mentem, nem a te terved szerint éltem. Szeretném, ha ez mostantól kezdve másképp lenne! El akarok fordulni a bűneimtől, és feléd akarok fordulni. Köszönöm, hogy elküldted Jézust, hogy meghaljon mindazért, amit rosszul tettem, hogy ne kelljen megfizetnem a bűneim árát. Tudom, hogy nem érdemlem meg a bocsánatodat. Tudom, hogy csak a te kegyelmed menthet meg engem, Uram. Soha nem tudnék elég jó lenni ahhoz, hogy a mennyországba kerüljek. Jézus, köszönöm, hogy annyira szeretsz engem, hogy minden bűnömet magadra vetted! Elfogadhatóvá tettél a mennyország számára. Kérlek ments meg, és formálj engem hozzád hasonlóbbá! Jézus nevében imádkozom. Ámen."

Ha most imádkoztál azért, hogy elfogadd Jézust, kérlek, írj nekem egy e-mailt (angolul) a Rick@PastorRick.com címre, és tudasd velem. Szeretnék küldeni neked néhány ingyenes anyagot, hogy segítsek elindulni a Jézussal való utadon.

*(Daily Hope by Rick Warren, 2023.08.08.)

 

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

A gyász ajándék

2023. július 18. 03:00 - gerbeaud

"Boldogok, akik sírnak, mert ők megvigasztaltatnak." (Máté 5,4)

A gyász kétségkívül a legfájdalmasabb érzelem, amin életünk során keresztülmegyünk. Ugyanakkor a leghasznosabb érzelem is. Hogyan segít neked a gyász?

A gyász Isten eszköze számodra, hogy átvészeld az élet átmeneti időszakait. Ha nem gyászolod meg a veszteségeidet, megrekedsz. Sokan még mindig megrekedtek 14, 28 vagy 45 éves korban, mert nem gyászoltak meg egy nagy veszteséget az életükben, és ott ragadtak. Ha nem megyünk végig a gyász folyamatán, akkor mindenféle szorongás, félelem és alacsony önbecsülés marad bennünk.

Jézus soha nem tett semmi rosszat vagy egészségtelen dolgot - és Jézus mégis gyászolt. A Biblia azt mondja, hogy olyan ember volt, aki ismerte a bánatot. A Biblia azt mondja, hogy amikor barátja, Lázár meghalt, Jézus szomorú volt. Még sírt is!

A szomorúság nem gyengeség. Sőt, minél erősebb vagy, annál magabiztosabb vagy, és annál kevésbé félsz kimutatni az érzéseidet.

A veszteségre két egészségtelen reakció létezik: Az egyik az elfojtás, a másik pedig az elnyomás. Az elfojtás az, amikor öntudatlanul megpróbálod kizárni a fájdalmas gondolatokat az elmédből. Az elnyomás az, amikor ezt tudatosan teszed. Szándékosan azt mondod: "Nem fogok erre a fájdalomra gondolni. Nem fogok arra a fájdalomra gondolni. Lehajtom a fejem és megyek előre."

Nem elgyászolni a veszteségeket hiba. Miért? Mert a gyász Isten ajándéka, hogy átsegítsen bennünket az élet változásain.

Ha nem engeded ki a gyászodat egészséges módon, akkor egészségtelen módon fogod kiélni.

Ha lenyeled a gyászodat, a tested kilöki azt. Az orvosok azt mondják, hogy az emberek sok betegsége a feldolgozatlan gyászból, bánatból és neheztelésből ered. Sok fájdalom a hátunkban vagy a fájó nyakunkban azért van, mert olyan érzések vannak bennünk, amelyeket Isten soha nem akart, hogy magunkba zárva tartsunk. Azt akarja, hogy a gyászodon keresztül engedd ki azokat.

Az élet veszteségei elkerülhetetlenek, de a gyász egy választás. Neked kell választanod azt, hogy elgyászolod. El kell fogadnod azért, hogy reménnyel tudj továbblépni.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mit gondolsz, miért bélyegzik meg olyan gyakran a gyász és a szomorúság kifejezését, mintha ez a gyengeség jele lenne?
  • Láttad-e már, hogy az elfojtott vagy elnyomott gyász fizikai fájdalmat okozott nálad vagy valaki másnál?
  • Ismersz-e valakit, aki éppen most gyászol? Milyen módon tudnád a legjobban támogatni őket?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2023.07.11.)

Szólj hozzá!

Ha Jézus hitt a Bibliának, akkor te is hihetsz

2023. június 13. 03:00 - Mapetso

bibliatrust.jpg"Mert bizony mondom nektek, hogy amíg az ég és a föld el nem múlik, egyetlen kicsi betű vagy vessző sem vész el a törvényből, amíg minden be nem teljesedik." Mt 5,18 NIV

Talán hallottad már, hogy valaki azt mondta, "Jézusnak hiszek, de a többieknek, akik a Bibliát írták, azoknak nem". Ezzel a logikával van egy probléma: Jézus hitt a Bibliának – Ő elhitte annak minden szavát! Azt tanította, hogy a Biblia egy különleges könyv, amely minden más könyv felett áll. 

Máté evangéliumában, az 5. fejezet 18. versében Jézus ezt mondta: "Mert bizony mondom nektek, hogy amíg az ég és a föld el nem múlik, egyetlen kicsi betű vagy vessző sem vész el a törvényből, amíg minden be nem teljesedik."

Jézus azt mondta, hogy a Biblia az idők végezetéig fennmarad. Be fogja teljesíteni azt, amit Isten be akar teljesíteni ebben a világban. Jézus ezt mondta: "Tudjuk, hogy a Szentírás mindig igaz" (Jn 10,35 NIRV). Jézus azt hirdette, hogy mindaz, ami a Bibliában van, igaz. És amikor Jézus azt mondja, hogy a Biblia igaz, akkor hallgatnunk kell rá. 

Amikor Jézus arról beszélt, hogy a Biblia igaz, és érveit a Bibliából vett egy-egy konkrét mondatra vagy egyetlen ottlévő szóra alapozta. Ő hitt a Szentírás minden egyes mondatában, minden egyes szavában. Ha tehát hiszel Jézusnak, miért ne hinnél a Bibliának?

Nyilvánvaló, hogy Jézus nem költészetnek vagy történelmi leírásnak tekintette a Bibliát. Ő úgy tekintett a Bibliára, mint valami olyasmire, ami megváltoztatja az ember életét. A Lukács evangéliuma 11. fejezetének 28. versében Jézus ezt mondta: "De még áldottabbak azok, akik hallgatják az Isten szavát, és megtartják azt." (NIV). Jézus nem azt akarja, hogy csak olvassuk a Bibliát – ahogy a verseket vagy a történelmi leírásokat. Jézus azt akarja, hogy engedelmeskedjünk a Bibliának. Mert amit a világegyetem Teremtője ír, annak engedelmeskednünk kell. 

Jézus úgy beszélt a Bibliáról, hogy az abban szereplő emberek és események valóságosak. Úgy beszélt a prófétákról, mint valóságos emberekről. És Dánielről is, mint valóságos személyről beszélt. Jézus elhitte, hogy élt Noé, és elhitte mindazt, ami az özönvíz idején történt. Elhitte, hogy volt Ádám és Éva, elhitte a Szodomában és Gomorrában történt tragédiát, és azt is elhitte, hogy Jónást elnyelte egy nagy hal.

Jézus elhitte a Biblia leginkább vitatott történeteit, különösen Noé, Ádám és Éva, Szodoma és Gomorra, valamint Jónás történetét. Akik szerint a Biblia csak érdekes, de nem valós történetekből áll, azok mindig erre a négy történetre szoktak hivatkozni. 

Ha Jézus elhitte, ami Jónással történt, akkor neked is el kell hinned. Nem tudom, hogyan teremtett Isten egy akkora halat, hogy képes volt lenyelni egy embert, de benne van a Bibliában, tehát igaz. 

Én hiszek a Bibliának, mert Jézus is ezt tette. Higgy a Bibliának te is!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Úgy tekintesz a Bibliára, hogy az képes megváltoztatni az ember életét? Mi ennek a bizonyítéka az életedben?
  • Vannak olyan részek a Bibliában, amit nehéz elhinned? Miért?
  • Mit gondolsz, mit akar Isten elvégezni az életedben az Ő Igéje által?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2023.06.06)

Szólj hozzá!

Tégy jót azokkal, akik szembeszállnak veled

2023. június 07. 03:00 - Anita.B

pexels-luis-quintero-1759525.jpg

“Nektek pedig, akik hallgattok engem, ezt mondom: szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket;  áldjátok azokat, akik átkoznak, és imádkozzatok azokért, akik bántalmaznak titeket!  Aki arcul üt téged, tartsd oda annak arcod másik felét is, és aki elveszi felsőruhádat, attól alsóruhádat se tagadd meg!”

Lukács 6,27-29

Amikor üldöznek, zaklatnak vagy ellenállással nézel szembe, áldással kell válaszolnod.

Jézus azt mondja a Lukács 6,27-29-ben, “Nektek pedig, akik hallgattok engem, ezt mondom: szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket; áldjátok azokat, akik átkoznak, és imádkozzatok azokért, akik bántalmaznak titeket! Aki arcul üt téged, tartsd oda annak arcod másik felét is, és aki elveszi felsőruhádat, attól alsóruhádat se tagadd meg!” 

Ki csinálja ezt? Valójában nem sokan. De ez az a fajta válasz, ami megkülönbözteti a Keresztényeket — hiszen ez nem természetes, nem népszerű és nem is könnyű.

Nagyon sok bátorság kell ezekhez a dolgokhoz! Bárki megtorolhatja amit tettek vele, vagy válaszolhat valami gonosz dolgot. De nagy bátorság szükséges ahhoz, hogy áldással válaszoljunk.

Isten azt akarja, hogy szeresd ellenségeidet, tégy jót azokkal, akik gyűlölnek téged, áldd meg azokat, akik átkoznak, imádkozz azokért, akik bántanak és fordítsd oda a másik arcodat is. Ez könnyű? Nem. De ez a tanúságtétel legerősebb formája — és csak úgy tudod megtenni, ha betelsz Isten szeretetével.

A Komornyik című film azt mutatja be, hogy a Szabadságlovasok, akik a Polgárjogi Mozgalom idején harcoltak a rasszizmus ellen az Egyesült Államok déli részén, hogyan képezték ki az embereket, hogy ne vágjanak vissza, ha megütötték, leköpték, átkozták, vagy lökdösték őket, vagy amikor az emberek ételekkel dobálták. Ez az erőszakmentes álláspont felvételének egy intenzív jelenete.

Ahogy néztem a jelenetet, könnyek kezdtek potyogni az arcomon. Azt gondoltam, “Ez a fajta ember akarok lenni Jézus számára. Ilyen bátor akarok lenni. Bátor szívet akarok, ami nem enged a rosszba, bármit dobjanak is rám. És szeretettel akarok válaszolni.”

Ha elutasítod a megtorlást, és ehelyett szeretettel válaszolsz a munkahelyeden vagy valakinek, aki nem kedvel téged, Istennek örömöt okozol. És áldott leszel.

Jézus azt mondja, “Boldogok, akiket az igazságért üldöznek, mert övék a mennyek országa. Boldogok vagytok, ha énmiattam gyaláznak és üldöznek titeket, és mindenféle rosszat hazudnak rólatok. Örüljetek és ujjongjatok, mert jutalmatok bőséges a mennyekben(Mt 5,10-12).

Jézus kifizette az árat érted. És azt mondja, hogy az ő követésének is ára van, amit meg kell fizetned. Ha Keresztény vagy, a Földön való népszerűség nem garantált — de a mennyei jutalmad igen.

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Hogyan reagálsz a Jézus Krisztusért való szenvedés gondolatára? A válaszod hogyan befolyásolja a sértések vagy rosszallások kezelését?
  • Miért a szeretetben való reakció és nem a megtorlás a Krisztusról szóló tanúságtétel legerősebb formája?
  • Hogyan láthatsz életeket megváltozni azáltal, hogy szereted az ellenségeidet, imádkozol a bántalmazókért és odatartod a másik orcádat is?

Hol töltöd az örökkévalóságot?

A Biblia azt mondja, csak úgy juthatsz a mennybe, ha bízol Istenben, az ő Fián, Jézus Krisztuson keresztül. Nem érdemelheted ki a mennybe vezető utat, “Hiszen kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék” (Efézus 2,8-9).

Ha készen állsz arra, hogy életedet Jézusnak szenteld, kezdd ezzel az imával:

“Drága Istenem, megígérted, hogy ha hiszek a Fiadban, Jézus Krisztusban, minden, amit valaha elhibáztam, megbocsáttatik, megtudom életem célját, és egy nap befogadsz mennyei, örök hajlékodba.

Bevallom, vétkeztem, és bocsánatot kérek tőled. Hiszem, hogy Jézus azért halt meg, hogy elvegye bűneimet és, hogy te feltámasztottad őt. Bízni akarok Jézusban, mint Megváltómban és a mai naptól fogva Uramként követni őt. Vezesd életemet és segítsd teljesíteni akaratodat. Jézus nevében imádkozom. Ámen.”

Ha elmondtad ezt az imádságot, hogy befogadd Jézust, akkor írj nekem egy e-mailt (angolul) a rick@PastorRick.com címre és tudasd velem. Szeretnék néhány ingyenes anyagot küldeni, melyek segítenek elindulni a Jézussal közös utadon.

*(Daily Hope by Rick Warren 2023.05.31.)

Szólj hozzá!

Miért kell foglalkoznod azzal, hogy rendben legyen a kapcsolatod Istennel?

2023. május 17. 03:00 - Lilla:)

 cross-3764311_1920.jpg

"Az Örömhír megmutatja, hogyan teszi Isten az embereket igazzá." (Róm 1,17 – NCV fordítás)

A "igaz" egy nagyon fontos szó a Bibliában, és több százszor szerepel benne. Például a Bibliában azt olvassuk, hogy Isten szereti az igazságot, és Ő maga az igazság. Máshol azt írja, hogy egy napon Isten igazsággal fogja ítélni a világot. A 23. Zsoltár azt mondja, hogy Isten az igazság ösvényén vezet minket.

De mit jelent egyáltalán az, hogy "igaz"?

Egyszer rákerestem erre egy teológiai szótárban, és a definíció 27 oldalon keresztül volt megfogalmazva! Ha össze akarom foglalni, akkor két dolgot jelent: kapcsolatot és életmódot.

Ha valaki igaz, az azt jelenti, hogy rendben van a kapcsolata Istennel. A Rómaiakhoz írt levél 1. részének 17. verse ezt mondja: "Az Örömhír megmutatja, hogyan teszi Isten az embereket igazzá" (NCV fordítás). Az Örömhír az, hogy Isten helyreállította a kapcsolatot Önmaga és mi közöttünk Jézus halála által, aki megfizette az árat a bűneinkért. Jézus halála miatt személyes kapcsolatunk lehet Istennel.

Az igaz életmódot is jelent. Azt jelenti, hogy igaz módon élünk, úgy, ahogy ezt Isten akarja. A Biblia azt mondja János 1. levele 2. részének 29. versében, hogy "Mindenki, aki az igazságot cselekszi, Isten igaz gyermeke" (The Message fordítás).

Tehát miért kell foglalkoznod azzal, hogy rendben legyen a kapcsolatod Istennel? Mert ez az egyetlen értelmes módja az életnek, és ez az egyetlen módja annak, hogy a Mennybe juss.

Amikor nem vagy kapcsolatban Istennel, nem is élsz igazán, csak létezel. A világon a legtöbb ember nem is él igazán, csak létezik, és megpróbálja végigcsinálni az adott hetet. De teljesen értelmetlen dolog az, ha valaki nincs kapcsolatban az Alkotóval, aki őt egy bizonyos céllal teremtette.

Az élet nem dolgok megszerzéséről vagy bizonyos célok eléréséről szól. Az élet lényege az, hogy megismerd Istent, aki szeret téged, és céllal alkotott meg. Addig nem is élsz igazán, amíg nincs rendben Istennel a kapcsolatod és nem vagy vele élő, személyes kapcsolatban.

A Mennyországba is csak úgy juthatsz, ha rendben van a kapcsolatod Istennel és igaz vagy az Ő szemében. Isten a Mennyet az Ő szeretett gyermekeinek teremtette, és azt szeretné, ha te is vele lennél örökké. Nagyon szeretné, hogy te is a Mennybe juss, azonban nem fog kényszeríteni erre. Választhatod azt is, hogy nem akarsz vele kapcsolatban lenni amíg itt élsz a Földön, viszont ha itt véget ér az életed, nem kapsz majd második esélyt, hogy eldönthesd, hol akarod tölteni az örökkévalóságot.

Isten most ad esélyt arra, hogy állítsd helyre a vele való kapcsolatodat. Azt szeretné, ha úgy döntenél, hogy szereted Őt! És amikor így teszel, akkor helyreáll a kapcsolatod Ővele. Ez a döntés megváltoztatja az életed – itt a Földön is, és az örökkévalóságban is!

Segítő kérdések elmélkedéshez és beszélgetéshez:

  • Ha helyreállítja Isten a kapcsolatot veled, akkor miért akarja mégis, hogy tanulj és növekedj a szellemi érettség terén?
  • Mit jelent az, hogy kapcsolatod van Istennel? Hogyan néz ez ki a te életedben?
  • A saját szavaiddal hogyan magyaráznád meg azt, hogy valakinek helyreáll a kapcsolata Istennel, és igaz az Ő szemében? Milyen változást hozott a te életedben az, hogy helyreállt a kapcsolatod Istennel?

Még ma helyreállíthatod a kapcsolatodat Istennel!

A bűneid elválasztanak Istentől, és te magad semmit nem tehetsz azért, hogy rendbe hozd a dolgokat. Szükséged van valakire, aki megment a bűneidtől és elfogadhatóvá tesz Isten számára – hogy igazzá legyél.

Ezért küldte el Isten Jézust. Az ő kereszthalála fizetség volt minden bűnért és rosszért, amit valaha elkövettél vagy elkövetsz majd. Jézus lehetővé tette számodra, hogy kapcsolatba kerülj Istennel, az Atyával. A Biblia azt mondja, "Igazzá váltunk Isten számára azáltal, hogy Jézus Krisztusba helyeztük a hitünket. Ez pedig igaz mindenkire, aki hisz, nem számít, hogy kik vagyunk" (Róm 3,22 – NLT fordítás).

Elindulhatsz a Jézussal való közös úton, ha hiszel Őbenne és megvallod a bűneidet. Ha készen állsz átadni az életed Jézus Krisztusnak, kezdd ezzel az egyszerű imával: "Drága Istenem, tudom, hogy bűnös vagyok, és a bocsánatodat kérem. Hiszem, hogy Jézus Krisztus a Te Fiad. Hiszem, hogy Ő meghalt az én bűneimért, és hogy Te feltámasztottad Őt a halálból. Bízni akarok Jézusban mint Megváltómban, és követni akarom Őt mint Uramat a mai naptól kezdve. Igaz akarok lenni, és helyre akarom állítani a kapcsolatomat Veled. Vezesd az életem és segíts a Te akaratod szerint élni és cselekedni. Jézus nevében imádkozom. Ámen."

*(Daily Hope by Rick Warren, 2023.05.10.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása