Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

Nyitott kézzel tartsd az áldásokat

2013. november 25. 03:00 - FHanna

"Valóban nagy nyereség a kegyesség megelégedéssel, mert semmit sem hoztunk a világba, nem is vihetünk ki semmit belőle." (1Tim 6:6-7)

11 compare (1).jpg

Istent jobban érdekli a jellemed, mint a kényelmed. Nem fog neked adni valamit, ha előtte nem tanultad meg az elégedettség fontosságát.

Az elégedettség nem az ambíciók hiányát jelenti. Nem a célok hiányát jelenti. Azt jelenti, hogy a boldogságod nem a körülményeidtől függ.

Hogy űzheted el az elégedetlenséget? Kizárod az okát, az összehasonlítást. Ebben az országban mindent hasonlítgatunk - a gyepet, az autókat, a férjeket, feleségeket, ruhákat, a gyerekeink oktatását (még "Az én gyerekem volt a Hónap Tanulója" feliratú matricákat is ragasztunk az autónkra).

Bármikor, ha összehasonlítgatsz dolgokat, elégedetlen leszel. Meg kell tanulnod abbahagyni azt, hogy másokhoz hasonlítod magad.

Pál azt mondja a Filippi 4:12-ben: "Tudok szűkölködni és tudok bővölködni is, egészen be vagyok avatva mindenbe, jóllakásba és éhezésbe, a bővölködésbe és a nélkülözésbe egyaránt." Az elégedettség nem jön magától, hanem olyasmi, amit meg kell tanulni. Ha megtesszük, Isten megígéri, hogy gondoskodik minden szükségünkről.

A Biblia azt írja: "Valóban nagy nyereség a kegyesség megelégedéssel, mert semmit sem hoztunk a világba, nem is vihetünk ki semmit belőle." (1Tim 6:6-7)

Az egyik legnagyobb titka, hogy megtanulj elégedettnek lenni az, ha megérted, hogy igazából nincs semmid. Mindent kölcsönbe kaptál egy olyan 80 évre! Egyetlen dolgot sem hoztál ebbe a világba és semmit nem is fogsz kivinni belőle. Egyszerűen csak hozzászoksz, míg itt vagy a Földön. A Biblia ezt sáfárkodásnak hívja. Te vagy a sáfára, intézője azoknak, amiket Isten megenged, hogy legyen neked, de valójában azok nem a tieid. Mikor megérted, hogy csak intézője vagy Isten áldásainak az életedben, és nyitott kézzel fogod őket, akkor nem fogsz aggódni, hogy elveszted-e őket.

És mi van, ha elvesztesz dolgokat? Isten elzárhat egy csapot és ugyanolyan könnyen megnyithat egyet. Tanulj meg elégedettnek lenni, mert a földi dolgok mulandóak. Istent sokkal jobban érdekli a jellemed, mint a kényelmed.

Beszéljünk róla:

  • Mit jelent a gyakorlatban nyitott kézzel tartani Isten áldásait?
  • Tedd ma a céloddá, hogy tudatosan ne hasonlítsd magad másokhoz. Mit kell tenned, mikor erre kísértést érzel?

(Daily Hope by Rick Warren, 2013.11.18.)

Szólj hozzá!

Istenben bízz, ne a bankszámládban!

2013. november 24. 03:00 - EZsolti

"Azoknak pedig, akik e világban gazdagok, parancsold meg, hogy ne legyenek gőgösek, és ne a bizonytalan gazdagságban reménykedjenek, hanem Istenben, aki megélhetésünkre mindent megad nekünk." (1Tim 6,17 NCV fordítás)

A teremtésben egyedül az ember aggódik. A növények vagy az állatok nem aggódnak. Egyedül az ember teszi ezt, mintha nem volna mennyei Atyja. Amikor a pénzügyeid miatt aggódsz, alapvetően ezt mondod: "Úgy gondolom, Isten hazug. Nem hiszem, hogy tudja, mire van szükségem". De tudja, ha elfogadod a feltételeit.

Amikor gyerek voltam, odamentem az apukámhoz és ezt mondtam neki, " apa, szükségem lenne egy kevés pénzre." Mielőtt felnőttem volna, egyszer sem töprengtem el rajta, hogy hol van ő, amikor elmegy pénzt keresni. Ez olyan, mint egy íratlan szabály: az apukák dolgoznak, és a gyerekek elköltik a pénzt. A gyerekek sohasem gondolnak bele abba, hogy hol van az édesapám, aki elmegy pénzt keresni. Sohasem aggódtam emiatt.

Az aggodalom valójában egyfajta ateizmus. Minden alkalommal, amikor aggódsz valamiért, azt üzened, hogy nem hiszel Istenben, aki gondoskodik rólad. Ha keresztény vagy és aggódsz, akkor úgy viselkedsz, mintha árva lennél. Úgy teszel, mint akinek nincs mennyei Édesapja, aki újra és újra megígéri neked a Szentírásban, hogy "meg fogom neked adni a szükségleteidet, ha engedelmeskedsz nekem és azt teszed, amire kérlek." A bizalom arra késztet majd, hogy a hit által élj.

Az aggodalom egy világos figyelmeztetés. Minden alkalom, amikor a pénzügyeid miatt nyugtalankodsz, egy jel számodra, hogy kételkedsz abban, hogy Isten szeret téged és gondoskodni fog rólad. Mindig bajba kerülünk akkor, amikor kétségünk támad afelől, hogy Isten szeret minket. Mindig.

Máté 6:33-ban ezt mondja, "De keressétek először az ő országát és igazságát, és ezek is mind ráadásul megadatnak nektek." (NCV fordítás)

Mindaddig, amíg te bármit is jobban szeretsz, mint Istent, az a dolog az aggodalmad forrása lesz. Volt egy dolog az életedben, ami az első helyen állt, és ez nem a családod. Bármi, amit az életedben előbbre helyezel, mint Isten, feszültséget fog okozni, mert az a dolog bármikor elveszhet.

A bankszámlád nem egyenlő a biztonságoddal, bármily nagy is. A Biblia azt mondja a Timóteushoz írt első levélben, "Azoknak pedig, akik e világban gazdagok, parancsold meg, hogy ne legyenek gőgösek, és ne a bizonytalan gazdagságban reménykedjenek, hanem Istenben, aki megélhetésünkre mindent megad nekünk." (NCV fordítás)

Helyezd a reménységedet Istenbe, mert ő magára fogja vállalni a felelősséget a szükségleteidért, ha bízol benne!

Beszéljünk róla:

  • Van bármi, amit Istennél jobban szeretsz? Egyértelműen látszik a válaszod az életeden?
  • A gazdasági válságban vagy pénzügyi nehézségben ki vagy mi az, ami reményt adhat neked?

(Daily Hope by Rick Warren, 2013.11.17)

Szólj hozzá!

Jobb szegénynek és őszintének lenni

2013. november 23. 03:00 - Á. Bözse

„Jobb szegénynek és őszintének lenni, mint bolondnak lenni és hazudozni.” (Péld 19,1)

1 blogra.jpg

Isten nem áldja meg a hamisságot. A Példabeszédek 16,11 azt mondja: „Az Úr minden üzleti ügyben becsületességet vár el.” Ez magában foglalja a béreket, fizetéseket és az adókat. Ha az anyagi életedben Isten áldását szeretnéd, akkor becsületesnek kell lenned ezzel kapcsolatban. A Példabeszédek ezt is mondja: „Jobb szegénynek és őszintének lenni, mint bolondnak lenni és hazudozni.” (19,1)

Miért olyan fontos alapelv ez? Amikor egy anyagilag nehéz időszakon mész át, hatalmas a kísértés, hogy a tisztességet félretolva csalással érd el a kellő eredményt. Ez lehet azt jelenti, hogy elhallgatod az igazságot, hogy eladj valamit, felnagyítod, vagy lekicsinyíted valaminek az értékét. Lehet, hogy azt jelenti, hogy hamis bevallást teszel az adódról. 

Hosszútávon mindig veszítesz, ha elveszíted a tisztességességed. Ezt viszed a Mennybe – a jellemedet, nem a pénzedet. Mindig veszítesz, ha feladod a becsületességet.

A Biblia azt mondja a Példabeszédek 10,22-ben „Az Úr áldása gazdagságot hoz, fájdalmas erőlködés nélkül.” Az a profit, amit hamissággal szerzel problémát hoz magával. Miért? Mert amit vetsz, egy idő után azt aratod. Ha valakit lehúzol, más emberek téged fognak lehúzni. Ha csalsz, még ha a kormány felé is, téged is megcsalnak az életben. Amit vetsz, azt aratod.

A döntés, hogy becsületes leszel az anyagiakban nem olyasvalami, amit egyszer meghozol. Ennek mindennap egy döntésnek kell lennie. Kísértve leszel. hogy hazudj. Néha az őszinteségnek ára van. Megtanultad már ezt? Néha valamilyen formában ára van annak, hogy az igazat mondod. De Isten azt mondja, hogyha ebben hozzá hűséges leszel, akkor soha nem kell aggódnod az anyagi szükségeid miatt.

Beszéljünk róla:

  • Mik azok az anyagi részletek az életedben, amikben ma azt választhatod, hogy Isten nevét emeled fel?
  • Miképpen láttad Isten áldását a nehéz, de őszinte döntésekben, amiket a pénzzel kapcsolatosan tettél?

(Daily Hope by Rick Warren, 2013.11.16)

Szólj hozzá!

Imádkozz, mielőtt fizetnél!

2013. november 22. 03:00 - Habakuk

,,Semmit sem kértetek az én nevemben. Kérjetek, és megkapjátok, hogy örömötök a lehető legteljesebb legyen.” (János 16:24 NCV fordítás)

Anyagi szükségeid vannak és Isten segítségére vársz?

Isten megígérte, hogy gondja lesz az anyagi szükségeinkre. Ő csak arra vár, hogy kérd a segítségét. Az Úr soha nem csukja be az Ő tárházát, amíg te be nem csukod a szád.

Az egyik ok, hogy nem látunk csodákat az életünkben, az, hogy egyszerűen nem kérjük őket. Ahelyett, hogy Jézusra alapoznánk az életünk, a hitelkártyáinkban bízunk. Amikor szükségük van valamire, ahelyett hogy megállnánk és Istentől kérnénk azt a dolgot, még csak nem is gondolunk arra, hogy Istent kérjük meg, és már használtuk is a bankkártyánkat. A hitelkártyáinkban bízunk Jézus helyett.

Ha látni akarod Isten munkáját az életedben, imádkozz, mielőtt fizetnél. Szoktál imádkozni a nagy kiadások előtt, vagy csak a bankkártyádra bízod? Minden alkalommal, amikor úgy használod a bankkártyád, hogy nem imádkoztál előtte, megfosztod magad egy lehetséges csodától. Miért nem kérdezed meg Istent először, mielőtt vásárolsz?

Isten nem fog mindent megadni, amiért imádkozol, tehát ne lepődj meg. De van néhány dolog, amit meg akar neked adni, csak azért, hogy csodát tegyen az életedben. Sokan nem kaptatok anyagi választ az imádságaitokra, mert soha nem imádkoztatok konkrétan.

,,Semmit sem kértetek az én nevemben. Kérjetek, és megkapjátok, hogy örömötök a lehető legteljesebb legyen.” (János 16:24 NCV fordítás) Tudod, miért akarja Isten, hogy megtanulj dolgokat kérni imádságban? Azért, mert Ő meg tudja adni, és így tele leszel örömmel. Isten egy szerető Édesapa. Ő nem emberevő óriás, aki az égben üldögél, arra várva, hogy tivornyázva éld az életed. Ő meg akarja áldani az életed! Csak kérned kell.

Beszéljünk róla:

  • Milyenek a kiadási szokásaid és hajlamaid?
  • Milyen a család hozzáállása, amikor nagy kiadások jönnek?
  • Miben tükrözi az életed azt, hogy megbízol Istenben az anyagiak terén is?

(Daily Hope by Rick Warren, 2013.11.15)

Szólj hozzá!

Különbség van a büntetés és a fegyelmezés között

2013. november 21. 03:00 - zsófi68

"Fedd meg gyermekeidet míg van remény; ne hagyd, hogy elpusztítsák önmagukat." (Péld 19,18 NCV fordítás)

10 2013.11.21.jpg

Ha szeretünk valakit, gondunk van rá, hogy javítsunk azon a személyen. A zsidókhoz írt levél írja: "Az Úr megfenyíti azokat, akiket szeret, és fegyelmezi azokat, akiket sajátjának hív." (Zsid 12,6 CEV fordítás)

Nincs tökéletes gyermek. Mindegyiknek szüksége van fegyelmezésre, felelősségre kell vonni őket és tanítani kell. Mint ahogy Isten fegyelmez minket, mert szeret, nekünk is ugyanúgy kell cselekednünk gyermekeinkkel.

Ha hívő vagy, Isten nem büntet meg, mert minden bűnöd kifizettetett a kereszten. Istennek nem kell büntetnie, mert Jézus átvállalta a büntetést, Ő tehát nem bünteti meg a keresztyéneket a bűneikért.

De megfegyelmezi őket. Nagy a különbség a büntetés és az elkövetett bűn között.

A büntetés célja kiróni a bírságot, míg a fegyelmezés célja elősegíteni a növekedést.

A büntetés a múltra koncentrál - mi rosszat tettél, a fegyelmezés viszont a jövőre koncentrál - mivé válhatsz.

A büntetés mögött düh áll, a fegyelmezés mögött pedig szeretet.

Isten nem azt akarja, hogy megbüntessük a gyerekeinket, Ő azt kívánja, hogy fegyelmezzük őket. Valójában, ha dühből feddünk meg valakit, mindig ugyanazt az eredményt érjük el: megsértődést. Isten azt mondja, hogy úgy feddjük meg gyermekeinket, hogy közben a jövő felé tekintünk, és megbizonyosodunk arról, hogy nem követik el újra a hibát. A jövőre figyelés megváltó, és nem romboló.

A Biblia azt mondja a Példabeszédekben: "Fedd meg gyermekeidet míg van remény; ne hagyd, hogy elpusztítsák önmagukat." (Péld 19,18 NCV fordítás) Ha sosem fedded meg őket, gyermekeid sikertelen emberek lesznek.

Beszéljünk róla

  • Végezz önértékelést ezeken a területeken: könyörület, tanácsadás, javítás.
  • Hogyan értékelnéd magad, ha a feltétel nélküli szeretetről van szó? Azt mondanád gyermekeidről, hogy "Szeretetem teljes mértékben a viselkedésüktől függ", vagy "Mindig feltétel nélkül szeretem őket"?
  • Hogy állsz a tanácsadással? Megtanítod gyermekeidnek, hogy mi a helyes és mi a helytelen? Imádkozol velük és bátorítod őket, hogy olvassák a Bibliát?
  • Mi a helyzet a fegyelmezéssel? Megtanultad megfeddni őket anélkül, hogy elítélnéd őket? Hogyan fegyelmezzünk pusztítás nélkül?

(Daily Hope by Rick Warren, 2013.11.14)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása