Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


A hit legnagyobb haszna

2024. május 03. 03:00 - Anika Enikő

orok-elet-1.jpg

„Én vagyok az, aki feltámasztja a halottakat, és újra életet adok nekik. Aki hisz bennem, még ha meghal is újra él. Örök életet kap, mert hisz bennem, és soha nem vész el.” (János 11,25-26 TLB fordítás)

Nagyon sok előnye van annak, ha hiszel Jézusban, és kapcsolatban vagy vele. De még ha Isten el is távolítaná az összes többi előnyt, akkor is, ez megmaradna, és ez elég nagy dolog: Ha hiszel Jézus Krisztusban, garantált az örök életed. Örökkévalóságod Jézus feltámadása miatt van megpecsételve.

Látod, az, hogy Jézus visszatért az életbe, mindent megváltoztatott. Szó szerint felosztotta a történelmet Kr. előtt és Kr. utáni időszakra. Ez a valaha volt legfontosabb esemény, és ez három dolgot bizonyít.

Az első, hogy Jézus az, akinek vallotta magát. Többször egymás után kinyilvánította, hogy Ő az Isten Fia, aki azért jött, hogy meghaljon a mi bűneinkért; és pontosan ezt tette.

Jézus feltámadása a történelem egyik legjobban dokumentált eseménye. Bármilyen bíróságon megállná a helyét; ahogy valójában meg is állta az évszázadok során.

A feltámadás is bizonyítja, hogy Jézus megtartja ígéreteit. Jézus azt mondta a tanítványainak, hogy hagyja, hogy az emberek megöljék őt, és hogy vissza fog térni az életbe. Ha betartotta ezt az ígéretét, akkor biztosan tudhatod, hogy bízhatsz abban az ezerféle ígéretében is, amelyeket Isten tesz az ő Igéjében.

A harmadik dolog, amit a feltámadás bizonyít, hogy van élet a halál után. Ha Jézus Krisztus nem támadt volna fel, akkor nem lenne reményed a jövőre nézve. Ez az élet itt a földön lenne minden, és ebben nem érdemes reménykedni!

Jézus mondja a János evangéliuma 11.részének a 25. és 26. verseiben, hogy: „Én vagyok az, aki feltámasztja a halottakat, és újra életet adok nekik. Aki hisz bennem, még ha meghal is újra él. Örök életet kap, mert hisz bennem, és soha nem vész el” (TLB fordítás).

Hol kapsz még ilyen ígéretet? Most, itt! Ki tud még ilyet adni neked? Senki! Ha nem kapod meg Jézustól az örök élet ígéretét, akkor sehonnan máshonnan nem kaphatod meg.

Ez egy elképesztő előny, és már ma a rendelkezésedre áll. Mi a feltétele? Csupán hinned kell.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mit gondolsz, miért akarja Isten, hogy úgy dönts, hogy hiszel benne? Miért nem automatikus a megváltás?
  • Mit jelent számodra, hogy Isten megtartja ígéreteit?
  • Hogyan ad reményt a megváltásod?

 

Hogyan döntesz Jézussal kapcsolatban?

A Biblia azt mondja, hogy csak úgy juthatsz a mennybe, ha bízol Isten Fiában, Jézus Krisztusban. Nem lehet kiérdemelni azt, hogy a mennybe kerülj: „Kegyelemből üdvözültetek, hit által – és ez nem tőletek van, hanem Isten ajándéka az – nem cselekedetek által, hogy senki ne dicsekedhessen” (Efézus 2,8-9).

Ha készen állsz arra, hogy Jézusnak szenteld az életedet, kezdd ezzel az imával:

„Kedves Istenem! Megígérted, hogy ha hiszek a Fiadban, Jézus Krisztusban, minden rossz, amit valaha elkövettem, megbocsáttatik, és hogy egy napon örökkévaló mennyei otthonodba fogadsz engem. Bevallom, hogy vétkeztem, és bocsánatot kérek tőled. Hiszem, hogy Jézus azért halt meg, hogy elvegye a bűneimet, és hiszem, hogy te feltámasztottad őt a halálból. Bízni akarok Jézusban, mint Megváltómban, és a mai naptól fogva követni akarom őt. Irányítsd az életemet, és segíts teljesíteni akaratodat. Jézus nevében imádkozom. Ámen."

Ha most, az elmondott ima által fogadtad be Jézust a szívedbe, akkor kérlek, hogy írj nekem (angolul) a Rick@PastorRick.com címre, és jelezd nekem, mert szeretnék néhány ingyenes anyagot küldeni neked, amelyek segítenek elindulni Jézussal az utadon.

*(Daily Hope by Rick Warren, 2024.04.26)

Szólj hozzá!

A félelmeid ellenére tedd meg a hitbeli első lépést!

2024. április 23. 03:00 - Besther

daniel-7886652_1280.jpg

"Most pedig, Urunk, tekints az ő fenyegetéseikre, és add meg szolgáidnak, hogy teljes bátorsággal hirdessék igédet." (ApCsel 4,29.)

Mindannyiunknak vannak félelmei. Azonban, túl gyakran engedjük, hogy ezek a félelmek eluralják életünket és hagyjuk, hogy megakadályozzanak minket kiállni azért, amit Isten akar, hogy megtegyünk.

Ugyanúgy, mint ahogy Dániel az oroszlán barlangjában, mi is olyan helyzetekkel és emberekkel nézünk szembe, amelyek azzal fenyegetnek, hogy megsemmisítenek, tönkretesznek minket és megakadályozzák Krisztusról szóló tanúságtételünket. Nekünk viszont van választásunk:  vagy engedünk a félelmeinknek, vagy kiállunk Isten mellett a félelmeink ellenére is!

Ha le akarod győzni azokat a félelmeket, amik megbéklyóznak, akkor világosan meg kell értened, mi a jutalma annak, ha úgy döntesz, hogy kiállsz azért, amit Isten akar. A legfontosabb, hogy megértsd: amikor megteszed azt, amit Isten akar tőled, akkor egyértelműen győztél a félelem felett.

Mert a félelem növekszik. Minden alkalommal, amikor engedsz a félelemnek, egyre az erősebb lesz.

A félelem minden alkalommal még tovább növekszik, amikor visszautasítod, hogy megtedd azt, amit Isten akar tőled. Végül azt fogod érezni, hogy legyőztek.

Szóval, mit kell tenned?

Kövesd a korai keresztények példáját, hiszen nem mi vagyunk a keresztények első generációja, akik szembetalálkoznak a félelemmel. Sőt a korábban a hívőket mindenfelé üldözték is.

A Bibliában az Apostolok Cselekedetei könyv megmutatja miként álltak ellent félelmeiknek. Péter és János apostol bátran hirdették Jézust és heves szembenállásba ütköztek - ahogy az az Apostolok Cselekedeteinek 4. fejezetében le van írva. Ezért így imádkoztak, "Most pedig, Urunk, tekints az ő fenyegetéseikre, és add meg szolgáidnak, hogy teljes bátorsággal hirdessék igédet." (ApCsel 4,29.)

A válasz a félelmedre nem az, hogy engedsz neki. A válasz az, hogy mindennek ellenére bátran elé állsz és szembeszállsz a félelemmel. A félelem nem érti a logikát, tehát egyetlen esélyed van megszabadulni a félelemtől, ha Istenben bízva szembeszállsz vele.

Azt viszont soha ne felejtesd el: Isten addig "nem választja ketté előtted a vizet", míg te meg nem teszed az első lépést (lásd, ahogy tette ezt Illéssel és Elizeussal a Bibliában a Királyok 2. könyvének 2. fejezetében a 8. versben). Teszel egy lépést a hitben és Isten megmutatja az utat. De ez addig nem fog megtörténni, míg te félelembe burkolódzva állsz.

Tégy meg egy lépést a hitben még ma, és figyeld, ahogy a félelem összeomlik, miközben Isten irányítja a lépteidet.

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Mit láttál, hogyan növekedett a félelem életedben, amikor engedtél neki?
  • Miként tapasztaltad meg a félelem csökkenését akkor, amikor bátran kiálltál Istenért?
  • Milyen félelmek a legnehezebben legyőzhetők a mindennapi életedben? Miért? Hogyan tudnád átadni ezeket a félelmeket Istennek?

Követnéd Jézust még ma?

A hit első lépése: bízz Jézusban, hogy megment. Ha kész vagy életedet rábízni Jézusra, akkor mondd el ezt az imát:

"Drága Jézusom! Megígérted, hogy ha hiszek benned, minden eddigi rossz, amit tettem, megbocsátást nyer és egy napon befogadsz örökkévaló mennyei otthonodba.
Megvallom bűnös vagyok és elfogadlak Uramként, Megváltómként életemben. Bízom benned, amikor azt mondod, hogy az üdvösség kegyelemből, hit által jön és nem azért, amit én teszek. Ma átadom életem minden részét a te vezetésednek.
Hálás vagyok feltétel nélküli szeretetedért. Életem hátralévő részében szeretni és szolgálni akarlak, ahelyett, hogy magamat szolgálnám. Neked szentelem életemet, arra kérlek ments meg és fogadj be a családodba. Jézus nevében imádkozom. Ámen."

*(Daily Hope by Rick Warren, 2024.04.16.)

Ha imádkoztál, hogy elfogad Jézust, kérlek, tudasd velem ezt és írj nekem (angolul) a Rick@PastorRick.com címre! Szeretnék neked néhány ingyenes anyagot küldeni, amelyek segítenek elindulni Jézussal.

Szólj hozzá!

Hogyan nézz szembe a félelmeiddel és a határozatlanságoddal

2024. március 24. 03:00 - Anita.B

pexels-karolina-grabowska-4386156.jpg“Bízzál az Úrban teljes szívből, és ne a magad eszére támaszkodj! Minden utadon gondolj rá, és ő egyengetni fogja ösvényeidet.” Péld 3,5-6

Minden határozatlanság gyökere a félelem. Mindannyian más-más félelmekkel küzdünk. Félünk, hogy hibát követünk el és szégyenbe hozzuk magunkat. Félünk, hogy nem tudjuk befejezni, amit elkezdtünk. Félünk, hogy nem vagyunk elég jók.

Az egyik félelem, amely visszatart bennünket a döntéshozataltól, az a rosszallástól való félelem. A Példabeszédek könyve 29. részének 25. verse azt mondja “Az emberektől való rettegés veszélyes csapda, de az ÚRban való bizalom biztonságot jelent” (TLB).  Abban a pillanatban, hogy elkezdesz aggódni amiatt, hogy mások mit gondolnak, vége, mert a rosszallástól való félelem mindig rosszabb, mint maga a rosszallás.

Tehát hogyan szabadulhatsz meg egy bizonyos félelemtől? Csak egy út van: Nézz szembe vele, és tegyél ellene. Tedd azt, amitől a legjobban félsz!

De hogyan tedd meg ezt a lépést? Hitben. A félelem egyetlen ellenszere a hit. Hittel kell lépned. Bíznod kell Istenben és meg kell tenned az első lépést.

Minden nagyobb döntéshozatalnál, miközben a Saddleback Gyülekezet növekedett, féltem. De így is haladtam előre.

A bátorság nem a félelem hiánya; a bátorság az, hogy a félelmed ellenére is tovább haladsz. Ha nem félsz, nincs szükséged bátorságra. A bátorság azért jön, mert halálra vagy rémülve, de ugyanakkor biztos vagy abban, hogy Isten mit vár el tőled, így mégis megteszed.

A Példabeszédek könyve 3. részének 5. és 6. versei ezt mondják, “Bízzál az Úrban teljes szívből, és ne a magad eszére támaszkodj! Minden utadon gondolj rá, és ő egyengetni fogja ösvényeidet”.

Isten támogatja azokat, akik hitben mozognak. Tehát a kérdés, amit fel kell tenned: Hol kell bíznod Istenben? Addig nem bíztál benne igazán, amíg nem próbáltál valami olyasmit, amire saját erődből nem vagy képes.

Nem tudom, milyen döntést kell meghoznod, de fel kell rá készülnöd, majd hittel meglépned. Miért? Mert a döntéseid határozzák meg a jellemedet és a sorsodat. Kötelezd el magad az Úr mellett, és ő megadja neked a bölcsességet és a bátorságot, hogy meghozd azt a döntést, ami közelebb visz ahhoz, akivé teremtett.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogyan tartottak vissza a félelmeid az életben attól, hogy lépj?
  • Van olyan meghozandó döntés amely megköveteli, hogy bízz Istenben? Milyen hitbeli lépésről gondolod, hogy várja tőled, hogy megtedd?
  • Ha minden döntésedet az Úrra bíztad volna, mit gondolsz, miben lenne más az életed, mint ma?

*(Daily Hope by Rick Warren 2024.03.17.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Az akaraterő nem oldja meg a problémádat

2024. február 21. 03:00 - gerbeaud

"Mert gyönyörködöm Isten törvényében a belső ember szerint, de tagjaimban egy másik törvényt látok, amely harcol az értelmem törvénye ellen, és foglyul ejt a bűn tagjaimban lévő törvényével." (Róm 7,22-23)

Egy életen át tartó háború dúl benned aközött, hogy ki voltál és ki lettél Jézus Krisztusban. Még Pál, a kereszténység történetének legkitüntetettebb misszionáriusa és az Újszövetség nagy részének szerzője is küzdött ezzel.

A Biblia azt mondja a Pál rómaiakhoz írt levelében (7,22-23): "Mert gyönyörködöm Isten törvényében a belső ember szerint, de tagjaimban egy másik törvényt látok, amely harcol az értelmem törvénye ellen, és foglyul ejt a bűn tagjaimban lévő törvényével".

Utálom ezt mondani, de mindig is harcolni fogsz ezzel. Soha nem fogsz kitörni ebből. Nem olvashatsz elég Szentírást ahhoz, hogy a kísértések eltűnjenek. Nem tudsz elbújni előlük.

Amíg a Mennyországba nem jutsz, addig a két természeted közötti teljes harcban kell élned. Már régóta hívő vagyok, de a régi természetem még mindig ott van. A régi természetem azt akarja, hogy büszke, kéjsóvár, önző, csalárd és néha egyenesen bűnös legyek.

Ugyanaz a régi természet mindig a legjobbat akarja belőled kiszakítani. A kérdés az, hogy mit fogsz tenni ellene?

Az akaraterő nem fogja megoldani a problémát. Csak azért, mert meg akarsz változni, és mindent beleadsz a változásba, még nem jelenti azt, hogy meg is fogsz változni. Lehet, hogy egy ideig működni fog, de aztán elfáradsz, és abbahagyod az erőfeszítést.

A lelki utadon az új természeted követését kell választanod, ami azt jelenti, hogy nem a régi természeted követését választod. Például, ha megkísért a testi vágy, de azonnal eltávolodsz a kísértéstől, akkor kiéhezteted a régi énedet. Ha eszedbe jut az Istentől való függésed, amikor a büszkeség kísértése ér, a régi természeted nem sokáig fogja tartani magát.

Döntéseket kell hoznod - naponta akár százat is -, hogy félretedd a régi természetet, és kövesd az új természetedet, amely Jézus Krisztushoz hasonlóvá válik.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogyan látod, hogy milyen módon küzd a régi természeted az új természeteddel a mindennapokban?
  • Hogyan tudod magadat sikeressé tenni ezekben a helyzetekben?
  • Miért van szükség arra, hogy eltávolítsd magad a kísértéstől ahelyett, hogy csak félrenéznél vagy imádkoznál miatta?

Hol fogod tölteni az örökkévalóságot?

A Biblia szerint csak úgy juthatsz a mennybe, ha bízol Isten Fiában, Jézus Krisztusban. Nem érdemelheted ki a mennybe jutást: "Hiszen kegyelemből van üdvösségetek hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék" (Efe 2,8-9).

Ha készen állsz arra, hogy életedet Jézusnak szenteld, kezdd azzal, hogy ezt az imát elimádkozod:

"Drága Istenem, megígérted, hogy ha hiszek a Fiadban, Jézus Krisztusban, minden, amit valaha is rosszul tettem, megbocsátást nyer, megismerem életem célját, és egy nap befogadsz a mennyei örök otthonodba.

Megvallom, hogy vétkeztem, és a bocsánatodat kérem. Hiszem, hogy Jézus meghalt, hogy elvegye bűneimet, és hogy feltámasztottad őt az életre. Szeretnék Jézusban mint Megváltómban bízni, és a mai naptól kezdve őt követni mint Uramat! Vezesd életemet, és segíts, hogy a te akaratodat cselekedjem! Jézus nevében imádkozom. Ámen."

Ha most imádkoztál azért, hogy elfogadd Jézust és tudsz angolul, kérlek, írj nekem egy e-mailt a Rick@PastorRick.com címre, és tudasd velem. Szeretnék küldeni neked néhány ingyenes angol nyelvű anyagot, hogy segítsek elindulni a Jézussal való utadon.

*(Daily Hope by Rick Warren, 2024.02.14.)

Szólj hozzá!

Az nem bűn, ha kísértést érzel

2024. február 05. 03:00 - Anita.B

 bermix-studio-rgt7tz7gbdo-unsplash.jpg

“Járuljunk tehát bizalommal a kegyelem trónusához, hogy irgalmat nyerjünk, és kegyelmet találjunk, amikor segítségre van szükségünk.” Zsid 4,16

Egy elromló bolygón lenni azt jelenti, hogy sosem fogsz kifogyni a kísértésekből. De azt fontos észben tartani, hogy nem bűn, ha megkísértve érzed magad. A bűn az, ha engedsz a kísértésnek. Nem vagy rossz keresztény azért, mert állandóan kísértéseknek vagy kitéve. Ember vagy!

Egyáltalán nem vagy felelős azokért a gondolatokért, amiket - ezerféle külső ingert kihasználva - a Sátán juttat az elmédbe. De azért felelős vagy, hogy mihez kezdesz ezekkel a gondolatokkal. Választhatod azt, hogy nem foglalkozol velük. De azt is, hogy kicseréled a Sátán által sugallt gondolatot valami másra. Ezekben az esetekben nem vétkezel, hiszen nem cselekedtél a kísértésed szerint.

Luther Márton azt mondta, “Nem akadályozhatod meg, hogy madarak repdessenek a fejed felett, de azt megakadályozhatod, hogy fészket rakjanak a hajadba.” Ha van egy rossz gondolatod, ne ijedj meg tőle! Ne hibáztasd, ne szégyelld magad, mert a Sátán pont ezt akarja! Minél jobban ostorozod magad, annál jobban tudja manipulálni ezeket a negatív érzelmeket és annál könnyebben elcsábulsz a bűnre. A gondolat csak egy kísértés. A te döntésed, hogy bűnné válik-e.

Életed hátralévő részében kísértéseknek leszel kitéve. Még a világ legidősebb, legérettebb kereszténye is állandóan kísértések alatt áll. Az érett keresztény tudja, hogy minél közelebb kerülsz Istenhez, annál több kísértésre csábít a Sátán, remélve, hogy ezekből valami csak megragad benned. De, minél közelebb kerülsz Istenhez, annál felkészültebb is vagy arra, hogy szembenézz bármivel, amivel a Sátán megkísért, és ellen tudj állni.

Ne ijedj meg a Sátántól! Keresztényként a Szentlélek ereje van benned. Isten Igéje azért van veled, hogy elmondja az igazat. Kiálts Jézushoz! Meg van mindened, amire szükséged van ahhoz, hogy legyőzd kísértéseidet!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen Isten Igéjéből való gondolatokra tudod kicserélni a kísértő gondolatokat?
  • Hogyan segít a Szentlélek, amikor megkísértenek?
  • Milyen kísértés miatti szégyenérzetedet kell ma átadnod Istennek?

*(Daily Hope by Rick Warren 2024.01.29.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása