Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


A legjobb csak most következik

2016. május 08. 03:00 - Á. Bözse

"Az Úr házában fogok élni örökké." (Zsoltárok 23,6b NLT fordítás, második kiadás)

Amikor Dávid király azt mondja, hogy "Az Úr házában fogok élni örökké." (Zsoltárok 23,6b NLT fordítás, második kiadás), arra utal, hogy Isten helyet készített neki a mennyben.

Ez az egyik legfontosabb összefüggés, amit a Bibliában látunk. Összeköti a tegnapot a mával, és aztán ezt a kettőt a holnappal.  

Isten azt mondja: "Van egy nagyszerű tervem számodra, melyen a jóság és a kegyelem fog végigkövetni. De ez nem a vég! Van számodra valami más is a tarsolyomban!" Isten fokozatosan építkezik.  

Tehát Dávid így fejezi be a zsoltárát: "A mennybe megyünk!" Isten a legjobbat tartogatja a végére. Vele minden egyre csak jobb és jobb lesz.

Élhetsz úgy, hogy bízol az ígéretében. A legjobb csak most következik.

"Tudjuk, hogy ha a földi sátrunk lerombolódik, lesz egy épületünk Istentől, egy örök ház a mennyben, amit nem emberi kezek építettek." (II. Korinthus 5,1, NIV fordítás)

Beszéljetek róla

  • Hogyan változtatja meg egy el nem múló perspektíva azt, hogy miképp éled az életed?
  • Ki az az életedben, akinek hallania kell az Isten által felajánlott örök otthonról a mennyben? Mit fogsz tenni ezzel kapcsolatban?
  • Mit gondolsz, milyen helyet készített neked Isten?


(Daily Hope by Rick Warren, 2016.05.01.)

Szólj hozzá!
Címkék: otthon menny

Hogyan békélhetek meg Istennel?

2015. november 01. 03:00 - noemiblogol

 

 „Ha tehát nyiltan Úrnak vallod Jézust, és szíveddel hiszed, hogy Isten feltámasztotta őt a halálból, üdvözülsz. Mert a megigazulást azáltal nyerjük hogy szívünkben hiszünk, és a nyiot hitvallás által üdvözülünk.” (Rómaikhoz írott levél 10:9-10 NLT fordítás, második kiadás)

A Biblia ezt írja: „A jó hír mutatja meg nekünk, hogy Isten hogyan békült ki az emberekkel.” (Róm. 1:17 NCV fordítás)

Tehát: hogyan is kötött békét velünk az Úr? Ezt hívjuk Evangéliumnak, és három pontban foglalható össze:

Először is: nem tehetjük igazzá önmagunkat

A menny tökéletes hely. Nincs bűn, szomorúság, gonoszság vagy igazságtalanság. Van ugyanakkor mégis egy probléma – mi magunk. Mi vagyunk tökéletlenek. Isten pedig nem engedhet bűnösöket a mennybe, hiszen akkor ez a tökéletes hely is megtelne bűnnel.

A Rómaiakhoz írott levélben ez áll: „Mert a törvény cselekedeteiből senki sem fog megigazulni őelőtte. Hiszen a törvényből csak a bűn felismerése adódik.” (Rómaiakhoz írott levél 3:20 NLT fordítás)

Éppen azok nem ismerik Isten törvényeit, akik azt gondolják, maradéktalanul megtartják őket. A törvény ugyanis tökéletes – amit egyikünk sem mondhat el magáról. Nem igazulhatunk meg önmagunk által, így Istennek elő kellett állnia egy tervvel.

Másodsorban: Isten elküldte Jézust, hogy fizesse meg bűneink árát, ezáltal téve minket igazzá

Ha emberi törvények ellen vétesz, emberek által kiszabott büntetés jár érte. Ha Isten törvényét sérted meg, Isten büntet meg érte – ez a büntetés pedig az örök kárhozat. Valakinek meg kell fizetnie mindazért, amit elkövetsz az életed során: a magadnak, másoknak és az Istennek okozott fájdalmakért. Az Úr válasza erre az, hogy elküldi a fiát, Jézust, hogy megfizesse ezt a büntetést. Átveszi a helyed hogy ne kelljen a pokolba menned. Te pedig mindörökké az Úrral maradhass.

Érted már miért hívjuk az Evangéliumot Jó Hírnek? Azt jelenti, hogy minden, amit eddig elrontottál vagy ezután fogsz elrontani az életed során – minden ilyen bűnért Jézus Krisztus fizetett meg a kereszten. Istennel el vannak rendezve az ügyeid.

 „(…) nem az általunk véghezvitt igaz cselekedetekért, hanem az ő irgalmából üdvözített minket.” (Tituszhoz írott levél 3:5a)

Végül: hit által kell elfogadnunk azt, amit az Úr tett értünk.

Hogy végleg rendezd a soraidat Isten előtt, mindössze hinned kell, és hittel fogadnod Krisztus áldozatát. Innentől Isten családjának tagja vagy. Úgy élhetsz, ahogy azt ő szánta neked, és részed lehet az öröklétből a mennyben. Ez a megigazulás.

A Rómaiakhoz írott levél 10. részében ezt olvashatjuk: „Ha tehát nyiltan Úrnak vallod Jézust, és szíveddel hiszed, hogy Isten feltámasztotta őt a halálból, üdvözülsz. Mert a megigazulást azáltal nyerjük hogy szívünkben hiszünk, és a nyiot hitvallás által üdvözülünk.” (Róm. 10: 9-10)

Halleluja! Mindannyian megmenekülhetünk – tekintet nélkül arra, hogy kik vagyunk, mit tettünk, vagy mióta tesszük.

Ma kell ezt megalapoznod. Ha nem vagy biztos abban, hogy halálod után a mennybe kerülsz, imádkozz ma így: „Uram, köszönöm, hogy megalkottál, hogy terved van életemmel, hogy célokat adtál nekem, és megismerhettelek. Köszönöm, hogy hagyod, magam dönthessek arról, elfogadom vagy elutasítom megváltásodat. Alázattal kérlek Uram, hogy ments meg. Nem a saját cselekedeteim okán, hanem azért, mert Krisztus értem is az életét adta a kereszten. Nem foghatom fel teljesen, ugyanakkor szeretném a bizalmamat a te Fiadba helyezni. Meg akarlak ismerni. Szeretni akarlak, szomjazni és éhezni akarom az igazságot a hátralévő életemben. Minden bizalmam a kegyelmedben és a megbocsátásodban van. Azt akarom, hogy te légy az életem ura. Ámen.”

 

* (Daily Hope by Rick Warren, 2015.10.25.)

Szólj hozzá!

Milyen lesz a menny?

2015. március 31. 03:00 - angie.keyr

"Mert a bűn zsoldja a halál, az Isten kegyelmi ajándéka pedig az örök élet Krisztus Jézusban, a mi Urunkban." (Róma 6:23)

A kegyelem az az ajándék, ami folyamatosan megkapunk, mert a kegyelem egyik előnye az örök élet. A Róma 6:23 azt mondja: "Mert a bűn zsoldja a halál, az Isten kegyelmi ajándéka pedig az örök élet Krisztus Jézusban, a mi Urunkban."

Gondolkoztál már azon, hogy milyen lesz majd a Mmenny? A Biblia ezt a négy dolgot mondja Mennyről:

  1. A találkozás helye, ahol újra együtt lehetsz azokkal a szeretteiddel, akik elfogadták Isten kegyelmét.
  2. A hely, ahol megjutalmaznak azért, akivé váltunk, és azért, ahogy másokat szolgáltunk a földön.
  3. A hely, ahol új megbízást kapunk az Istentől kapott és formált jellemünk alapján. Olyan feladataink lesznek, amiket szeretünk majd csinálni, amik során használjuk az ajándékainkat, amiket Istentől kaptunk.
  4. A megkönnyebbülés helye, ahol megszabadulunk az összes fájdalmainktól, szenvedéseinktől, szomorúságunktól, bánatunktól és gyásztól, depressziótól és magánytól.

Csodálatos hely lesz! Isten ajándéka számodra.

Egyetlen buktató van csak, el kell fogadnod. Ha kapsz egy ajándékot, de nem bontod ki, akkor az ajándék értelmetlen. Meg kell értened, hogy Jézus Krisztus mindenkinek elérhetővé teszi a kegyelem ajándékát, ugyanakkor ez speciálisan a te életedre van szabva, mert Isten pontosan tudja, hogy mire van szükséged.

Az egyik legbrilliánsabb ember, akivel valaha találkoztam Peter Drucker, az amerikai menedzsment apja. Minden amit leír, nyomtatásba kerül a Wall Street újságban. Nagyszerű ember, aki tucatnyi könyvet és tankönyvet írt. Ez az ember néhány évig a mentorom volt. Egyszer megkérdeztem tőle: "Hogyan lettél keresztény?" Azt válaszolta: "Amikor először hallottam a kegyelemről, rájöttem hogy ennél sosem fogok jobb ajánlatot kapni".

Te sem fogsz jobb annál jobb ajánlatot kapni, mint amit Isten ma ajánl számodra. Nyisd meg az életed Isten kegyelmének Jézus Krisztuson keresztül. Ez az egyetlen reménységed!

Beszéljetek róla:

  • Hogyan befolyásolja az életszemléletedet az, hogy Isten kegyelmének az örökkévalóságba nyúló előnye van?
  • Mit gondolsz, Isten miért akarja hogy elfogadjuk az ajándékát?
  • Kinek tudsz beszélni erről a legjobb ajánlatról, amit életük során kaphatnak mások?

 

*(Daily Hope by RIck Warren, 2015.03.24)

 

Szólj hozzá!

Hogyan juthatsz a mennybe?

2015. március 28. 03:00 - FodorImi

„Az evangélium mondja el, hogyan tesz Isten igazzá a maga szemében. Ez az elejétől a végéig, hit által történik, ahogy az Írás mondja, ’az igaz ember hit által él.’ ” (Róma 1:17 – NLT fordítás)

Nincs az életünknek nagyobb célja a Mennynél. A Biblia beszél a mennyről: „Amit szem nem látott, fül nem hallott, és ember szíve meg sem sejtett, azt készítette el az Isten az őt szeretőknek.” (1 Korinthus 2:9b)

A Biblia azonban beszél arról is, hogy a mennybe vezető út keskeny, egyedül csak Istenben bízva érhetjük el. Róma 1:17 azt mondja, „Az evangélium mondja el, hogyan tesz Isten igazzá a maga szemében. Ez az elejétől a végéig, hit által történik, ahogy az Írás mondja, ’az igaz ember hit által él.’ ”

Hogyan jöhetünk tehát Istenhez hit által? A válasz olyan egyszerű, mint az ABC és a D.

A (admit = elismerni)
Ismerd el, hogy szükséged van Megváltóra. Saját erődből nem érheted el Istent. Bűnös vagy. Elszúrtad. A Menny tökéletes, te viszont nem vagy az.

B (believe = hinni)
„Higgy az Úr Jézusban, és üdvözülsz.” (ApCsel 16:31a) Hidd el, hogy Jézus valóban az, akinek a Biblia mondja, bízd rá mindened, amid csak van.

C (confess = megvallani)
Valld meg bűnödet. Mondd el Istennek, hogy amit tettél, rossz volt, kérj bocsánatot és térj meg.

D (depend upon = valamitől függeni)
Ragaszkodj Isten ígéretéhez, amit János 3:16-ban adott: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” Nem számít mit tettél, vagy milyen sokáig tetted, Isten azt ígérte, hogy aki hisz benne, az nem kárhozik el.

Lehet, hogy a mennybe vezető út keskeny, de nem azért, mert Isten nem akarja, hogy rajta legyél. Isten nagyon-nagyon szeretné, hogy az örökkévalóságot vele töltsd a mennyben.

Ez pedig olyan egyszerű, mint az ABC és a D!

Beszéljetek róla:

  • Melyik a legjobb hely, ahol valaha voltál az életedben? Milyen ez a Mennyhez hasonlítva?
  • Elkötelezted már életedet Jézus mellett, és biztosítottad-e már a helyed a Mennyben?
    Ha nem, akkor mi tart vissza attól, hogy ezt megtedd?
  • Kinek mondhatod el ezen a héten azt, hogyan juthat a mennybe?

 

*(Daily Hope by Rick Warren – 2015.03.21)

 

 

 

Szólj hozzá!

Feltárul a Mennyország rejtélye

2015. március 27. 03:00 - hofgartekesnoemi

"Amit szem nem látott, fül nem hallott, és ember szíve meg sem sejtett, azt készítette el Isten az őt szeretőknek." (Pál első levele a Korintusbeliekhez 2:9)

hargbhorseheadflame-final-image-600x365.jpg

Amikor kisgyermek voltam, a szüleimmel Észak-Kaliforniában éltünk. Az egyik nyaralásunkat Disneylandbe szerveztük. A hosszú autóút alatt édesapám megpróbálta elmagyarázni, hogy milyen is lesz, ha odaérünk. Időpocsékolás volt részéről: ugyanis nem tudod elképzelni, milyen is Disneyland, míg meg nem tapasztalod.

Néhány élményünk egészen egyszerűen leírhatatlan.

Ugyanez igaz a Mennyországra is. Nem hasonlíthatjuk a Mennyet semmihez, amit itt a Földön tapasztalunk. Az a bolygó, amelyen most élünk csak egy igen-igen szegényes másolata annak a helynek, amelyet az Úr az örökkévalóságra készített nekünk.

A Biblia azonban néhol felfed egy-egy részletet ebből a rejtélyből a Korintusbeliekhez írott első levélben: "Amit szem nem látott, fül nem hallott, és ember szíve meg sem sejtett, azt készítette el Isten az őt szeretőknek."

Habár az emberi szavak nem alkalmasak arra, hogy tökéletesen elmagyarázzák a Menny titkait, egy keveset azért tudunk arról, amiben részünk lehet.

  1. Újra egyesülhetünk minden hívővel. (Zsidókhoz írt levél 12:22-23) A Zsidókhoz írt levélben azt olvashatjuk, hogy a Mennyben minden egyes hívő velünk lesz. Ebben benne van minden ismerősöd is, akik követték Jézust, és azok a gyermekek is, akik nem hozhatták meg ezt a döntést.  
  2. Jutalmakban lesz részünk. (Lukács 6:35) A Biblia gyakran emlegeti a mennyei jutalmakat. Ebben lesz részed minden jó cselekedeted nyomán, a nagylelkűséged, a szolgálatod és a személyiséged miatt. Isten ugyanis mindent lát. Döntened kell, hogy hol szeretnél jutalomban részesülni: itt, ebben az ideig-óráig tartó világban, vagy fent a Mennyben, ahol a jutalmad örökké tart.
  3. A Mennyben is lesznek felelősségeink. (Lukács 16:10-12) Dolgozni fogsz a Mennyben is, de van azért egy különbség az evilági munkádhoz képest: az Istentől kapott adottságaidat használhatod majd arra, hogy azt tedd, amit igazán szeretsz. Százszázalékosan elégedett leszel a munkáddal. Nem tudom, hogy mi lesz ez. Lukács könyvének 16. fejezete szerint azonban azon fog múlni, hogy hogyan álltál az evilági kötelességeidhez.
  4. Nyugalomra találhatunk. (A Zsidókhoz írt levél 4:9-11) Sokunknak hangzik nagyon-nagyon jól ez az ígéret. Egy élethossznyi munka után olyan nyugalomra találhatunk a Mennyben, amilyet azelőtt soha nem tapasztaltunk. Lesz munkánk – de ez a munka pihentető és élvezetes lesz, nem pedig egy súlyos teher a vállunkon.
  5. Örvendezni fogunk. (Máté 25:21) Ünnepelni fogunk Istennél! Hatalmas élmény lesz vele lenni a Mennyben, hatalmas élmény lesz egymás társaságát élvezni nála, egy igazi „bulin” vehetünk részt Istennel.

Száz szónak is egy a vége: a Mennyben mind azt fogjuk tenni, amit a Földön előre begyakoroltunk. Hatalmas kaland lesz, amit az örökkévalóság ezen oldalán senki nem tud leírni.

Egy biztos: te sem szeretnél kimaradni belőle.

Beszéljetek róla:

  • Próbáld meg valakinek leírni az általad valaha látott legcsodálatosabb helyet. Ezután próbáld átgondolni, miért is olyan nehéz a Mennyről beszélni.
  • Kivel akarsz újra találkozni a Mennyben? Miért?
  • Ha el kellene képzelned azt a munkát, amelyet a Mennyben kell végezned, és tökéletesen passzol hozzád, mi lenne az?

 

* Daily Hope By Rick Warren (2015.03.20.)

1 komment
süti beállítások módosítása