Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

Hogyan juthatsz a mennybe?

2015. március 28. 03:00 - FodorImi

„Az evangélium mondja el, hogyan tesz Isten igazzá a maga szemében. Ez az elejétől a végéig, hit által történik, ahogy az Írás mondja, ’az igaz ember hit által él.’ ” (Róma 1:17 – NLT fordítás)

Nincs az életünknek nagyobb célja a Mennynél. A Biblia beszél a mennyről: „Amit szem nem látott, fül nem hallott, és ember szíve meg sem sejtett, azt készítette el az Isten az őt szeretőknek.” (1 Korinthus 2:9b)

A Biblia azonban beszél arról is, hogy a mennybe vezető út keskeny, egyedül csak Istenben bízva érhetjük el. Róma 1:17 azt mondja, „Az evangélium mondja el, hogyan tesz Isten igazzá a maga szemében. Ez az elejétől a végéig, hit által történik, ahogy az Írás mondja, ’az igaz ember hit által él.’ ”

Hogyan jöhetünk tehát Istenhez hit által? A válasz olyan egyszerű, mint az ABC és a D.

A (admit = elismerni)
Ismerd el, hogy szükséged van Megváltóra. Saját erődből nem érheted el Istent. Bűnös vagy. Elszúrtad. A Menny tökéletes, te viszont nem vagy az.

B (believe = hinni)
„Higgy az Úr Jézusban, és üdvözülsz.” (ApCsel 16:31a) Hidd el, hogy Jézus valóban az, akinek a Biblia mondja, bízd rá mindened, amid csak van.

C (confess = megvallani)
Valld meg bűnödet. Mondd el Istennek, hogy amit tettél, rossz volt, kérj bocsánatot és térj meg.

D (depend upon = valamitől függeni)
Ragaszkodj Isten ígéretéhez, amit János 3:16-ban adott: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” Nem számít mit tettél, vagy milyen sokáig tetted, Isten azt ígérte, hogy aki hisz benne, az nem kárhozik el.

Lehet, hogy a mennybe vezető út keskeny, de nem azért, mert Isten nem akarja, hogy rajta legyél. Isten nagyon-nagyon szeretné, hogy az örökkévalóságot vele töltsd a mennyben.

Ez pedig olyan egyszerű, mint az ABC és a D!

Beszéljetek róla:

  • Melyik a legjobb hely, ahol valaha voltál az életedben? Milyen ez a Mennyhez hasonlítva?
  • Elkötelezted már életedet Jézus mellett, és biztosítottad-e már a helyed a Mennyben?
    Ha nem, akkor mi tart vissza attól, hogy ezt megtedd?
  • Kinek mondhatod el ezen a héten azt, hogyan juthat a mennybe?

 

*(Daily Hope by Rick Warren – 2015.03.21)

 

 

 

Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása