"Fájdalmam és hontalanságom gondolata keserű méreg. Folyamatosan ezen gondolkodom és lehangolttá vált a lelkem. Reményem azonban visszatért, amikor ez eszembe jutott: az Úr kimeríthetetlen szeretete és kegyelme megmarad, megújul, mint a reggel és biztos, mint a napsütés. Az Úr az egyetlen akim van, így benne reménykedem." (Jeremiás siralmai 3:19-24., TEV fordítás)

Amikor a világod darabokra esik, nagyon könnyű a fájdalomra, a problémákra, a nyomásra és a bonyodalmakra koncentrálni. Ez a természetes reakció. A biblikus reakció viszont az, hogy Isten szeretetére koncentrálsz.

Akkor is ha mérges vagy Istenre, emlékeztetned kell magadat arra, mennyire szeret téged. Az ő feltétel nélküli szeretetére kell figyelned. Emlékezz rá, hogy nem tehetsz semmit az ellen, hogy Isten szeressen téged. Panaszkodhatsz, kiabálhatsz vele, ráüvölthetsz, ő akkor is örökké szeretni fog.

Ezt a biblikus megközelítést láthatod Jeremiás életében a Jeremiás siralmai 3: 19-26-ban. Jeremiás elkezdett kitekinteni a fájdalmából: "Fájdalmam és hontalanságom gondolata keserű méreg. Folyamatosan ezen gondolkodom és lehangolttá vált a lelkem." Felemésztette a környezetében lévő pusztulás. Ezzel teltek meg a gondolatai és keserűvé, lehangolttá vált.

Ha meg akarod változtatni az életedet, változtatnod kell a gondoltaidon, ahogy azt Jeremiás is tette. Láthatjuk a változást a következő pár versben: "Reményem azonban visszatért, amikor ez eszembe jutott: az Úr kimeríthetetlen szeretete és kegyelme megmarad, megújul, mint a reggel és biztos, mint a napsütés. Az Úr az egyetlen akim van, így benne reménykedem."

Egészen addig nem ismered fel, hogy Isten minden, amire szükséged van, amíg nem marad másod rajta kívül. Viszont tényleg ez minden, amire csak szükséged lehet, hiszen ő gondoskodik rólad.

Ostoba hibákat követünk el, amikor kételkedni kezdünk Isten szeretetében. Amikor azon kezdünk el gondolkodni, hogy "Én ezt jobban tudom Istennél, úgy hogy inkább a magam módján kezdem intézni a dolgokat, ahelyett, hogy Istent követném." Vagy azt gondoljuk, hogy Isten egy kozmikus ünneprontó, aki arra keresi a lehetőségeket, hogy minket nyomorba döntsön.

Változtatnunk kell a gondolkodásunkon. Emlékeznünk kell, "Mert nem vet el örökre az Úr. Még ha megszomorít is, irgalmaz, mert nagyon szeret. Mert nem szíve szerint alázza és szomorítja meg az embereket." (Jeremiás siralmai 3:31-33.)

Isten szeret téged. Ő nem a szigorú szülő, akitől nem kérhetsz semmit. Ő nem az a tökéletlen szülő, aki gyenge, hibákat halmoz fel és mindent tönkretesz. Ő Isten - az örökkévaló, mindentudó, tévedhetetlen Isten, aki téged is megteremtett és soha el nem hagy.

Szóval, amikor úgy érzed, hogy mindent elvesztettél, ne a veszteségre figyelj, hanem arra, amid maradt: Istenre és az ő irántad való szeretetére.

Segítő kérdések beszélgetéshez és elmélkedéshez:

• Mik azok az ígéretek és igazságok, amivel bizonyíthatod, mit érez irántad Isten?
• Mit gondolsz, miért engedi meg Isten, hogy a veszteséget és a fájdalmat is megtapasztaljuk?
• A tapasztalataink változtatnak bármin is Istennel kapcsolatban?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2017.03.23.)

"...az ember életének nem az a mércéje, hogy mennyit birtokol"  (Lukács 12:15, NCV fordítás)

A veszteségek és a tragédiák egyik velejárója, hogy mindent más távlatba helyeznek. Világossá teszik, mi az, ami érték, és segítenek felállítani a fontossági sorrendet. Azonnal megérted, mi számít a leginkább.

A Lukács 12:15-ben Jézus ezt mondta: "az ember életének nem az a mércéje, hogy mennyit birtokol" (NCV fordítás). Ne keverd össze a vagyonod értékét és azt, hogy te magad mennyit érsz. Ezek teljesen függetlenek egymástól. Ne keverd össze a javaidat a Krisztusban elfoglalt helyeddel és céloddal. Ne keverd össze azt, hogy miből élsz azzal, hogy miért élsz.

A veszteség idején tisztáznod kell, mi az értékes, és tudnod kell, mi a fontos - a kapcsolatok és az emberek. Az emberek számítanak, nem a tárgyak. Ne veszítsd el az örömödet olyan dolgok miatt, amik nem fontosak!

Láttál valaha életedben halottaskocsit, amely utánfutót húz maga után? A Biblia az 1Timóteus 6:7-ben ezt mondja: " ...amikor világra jöttünk, semmit sem hoztunk magunkkal. Világos, hogy el sem vihetünk semmit, amikor meghalunk."
Emlékszem a gazdag texasi olajmágnás történetére, akit a Cadillacjében temettek el. Ahogy éppen a föld alá helyezték, az egyik ember ezt mondta: "Barátom, ez aztán az élet!"  Nem! Az az ember halott!

A valódi biztonság az, ha valami olyasmire építed az életed, amit nem lehet elvenni tőled. El lehet venni a munkádat? Igen. Ma már nincs garancia arra, hogy valaki nem veszítheti el az állását. Elveszítheted az egészséged? Igen. Elveszítheted a társadat? Igen. Elveszítheted fiatalos külsődet vagy szépségedet? Igen!

Muszáj az életedet az egyetlen olyan dologra építened, amit nem vehetnek el tőled: az Istennel és az Ő Fiával, Jézus Krisztussal való kapcsolatra.

Ha erre építed az életed, képes leszel a veszteség idején is túltenni magad a nehéz helyzeten, csak helyezd középpontba Krisztust és azokat az embereket, akik körülötted vannak az életben.


Beszéljünk róla:

• Mik tűnnek a legfontosabb dolgoknak most az életedben?
• Mit kell tenned ahhoz, hogy megerősödjenek az emberi kapcsolataid és a legfontosabbak legyenek számodra az életedben?

Daily Hope by Rick Warren, 2013. 11. 9.)

"Öntsétek ki előtte szíveteket, Isten a mi oltalmunk!" (Zsoltárok 62:9b)

A Biblia azt mondja, hogy amikor veszteségek érnek, az első dolog, amit tenned kell, hogy elengeded a gyászodat.

Egy tragédia mindig erős érzelmeket vált ki: dühöt, félelmet, depressziót, aggódást és néha bűntudatot. Ezek az érzelmek félelmetesek, és nem tudjuk mit kezdjünk velük. Amikor nagy veszteség ér bennünket, ezek az érzelmek felkavarodnak bennünk. Ha nem rendezed el őket most, sokkal tovább fog tartani a felépülés.

Vannak közöttetek olyanok, akik sohasem rendezték le a bánatukat, gyászukat. Ti vagytok azok, akik elnyomják magukban ezeket az érzelmeket. Úgy tesztek, mintha nem lennének ott. Eljátszátok, hogy nem is léteznek. Ezért okoznak érzelmileg nehézséget olyan veszteségek, amik 20 vagy 30 éve értek benneteket.

Van egy legenda, ami azt mondja, Isten azt akarja, hogy állandóan mosolyogva járj, mondván: "Dicsőség Istennek!". A Biblia ilyet sehol sem állít.

Sőt, a Biblia az ellenkezőjét tanítja. A Máté 5:4-ben ez áll: "Boldogok, akik sírnak, mert ők megvigasztaltatnak." Nincs semmi baj azzal, ha gyászolsz. Amikor valaki keresztény, tudjuk, hogy a mennybe megy, emiatt nem úgy gyászoljuk, mint a világ. Nem miattuk gyászolunk, hanem magunk miatt, mert hiányozni fognak nekünk.

Mit teszel az érzelmeiddel? Le kell őket rendezned. El kell engedned a gyászodat. Nem tartod vissza vagy nyomod el őket. Nem játszod le újra és újra a fejedben. Elengeded, vagyis odaadod Istennek. Kiáltasz hozzá: "Istenem, ez fáj! Gyászban vagyok! Ezt nagyon nehéz elviselnem!" Ha jó példát akarsz látni, olvasd el a zsoltárok könyvét, ahol Dávid sokszor kifakad, és azt mondja: "Istenem, nehéz időszakon megyek keresztül. Tényleg nagyon fáj". Kiáltasz Istenhez, akárcsak Dávid tette.

A Zsoltárok 62:9b azt mondja: "Öntsétek ki előtte szíveteket, Isten a mi oltalmunk!" Akik most veszítettetek el valakit, meg kell értenetek, ha nem szabadultok fel a gyász alól, az előbb-utóbb ki fog törni belőletek. Az elnyomott érzelmek felgyülemlenek, és végül egy sokkal rosszabb helyzet alakul ki, mikor kirobbannak.

Először engedd el a gyászt, hogy Isten elkezdhesse meggyógyítani a szíved.

Beszéljünk róla:

• Mik azok a téves értelmezések a világban, amik visszatartanak bennünket attól, hogy elengedjük a gyászunkat, bánatunkat?
• Mi az a gyász vagy veszteség az életedben, amit még nem rendeztél le? Mit gondolsz, ez hogyan hat rád?

(Daily Hope by Rick Warren, 2013.11.10)

"Hittem, ha így szólok is: Igen nyomorult vagyok!"  (Zsolt 116,10)

Tudtad, hogy reménytelenséged beismerése Isten előtt a hited kinyilvánítása is lehet? Amikor Dávid bízott Istenben, ugyanakkor kétségbesett volt, ezt írta: "Hittem, ha így szólok is: Igen nyomorult vagyok!" (Zsolt 116,10)

Ellentmondásnak tűnik: Istenben bízom, ugyanakkor nyomorult vagyok. Dávid nyílt őszintesége valójában mély hitéről árulkodik. Először is hitt Istenben. Másodszor hitte, hogy Isten meghallgatta imádságait. Harmadszor pedig hitte, hogy Isten akkor is szeretni fogja, ha kimondja amit érez.

Összpontosíts arra, ki is valójában Isten – az Ő soha nem változó természetére. A körülményeid és az érzéseid ellenére merj rátámaszkodni Isten változhatatlan jellemére. Emlékeztesd magad arra, amit tudsz, hogy  örökké igaz Istenről: Ő jó, szeret engem, velem van, tudja min megyek keresztül, gondot visel rám, és terve van az életemre nézve. Raymond Edward mondta: „Soha ne kételkedj a sötétség idején abban, amit Isten mondott neked a világosságban!”

Amikor Jób élete szétesett, és Isten is csendben maradt, Jób még mindig talált okot arra, hogy dicsőítse az Urat:

    - mert Ő jó és szerető Atya. (Jób 10:12)
    - mert Ő mindenható. (Jób 42:2; 37:5,23)
    - mert Ő az életem minden apró részletét számon tartja. (Jób 23:10; 31:4)
    - mert Ő mindent az ellenőrzése alatt tart. (Jób 34:13)
    - mert terve van az életemre nézve. (Jób 23:14)
    - mert Ő fog megmenteni engem. (Jób 19:25)

Bízz benne, hogy Isten megtartja, amit ígért. A szellemi kiszáradás ideje alatt is Isten ígéreteire kell támaszkodnunk, nem pedig az érzéseinkre, és egyben fel kell ismernünk, hogy Ő a szellemi érettség egy magasabb szintjére akar eljuttatni bennünket. Az a barátság, amely csupán érzelmeken alapul, valójában sekélyes.

Ne légy gondterhelt a gondok között. A körülmények nem befolyásolják Isten jellemét. Isten kegyelme most is teljes erejével árad rád: Ő ma is érted él és cselekszik, még ha te nem is érzed. Bizonyító körülmények hiányában is kitartott Jób Isten szava mellett. Ezt mondta, „Az ő ajakinak parancsolatától sem tértem el; szájának beszédeit többre becsültem, mint életem táplálékát” (Jób 23:12 Károli)

Ez az Isten szavába vetett bizalom segített Jóbnak, hogy hűséges maradjon, amikor ennek már semmi értelme sem maradt. Hite erős volt a fájdalmak közepette:

„Isten megölhet engem, de én bízom benne mindvégig” (Jób 13:15, eredeti szöveg alapján, CEV)

„De csak apránként űzi el előled ezeket a népeket Istened, az ÚR. Nem semmisítheted meg mindjárt őket (...)” 5Móz. 7:22

Habár Isten azonnal meg tudna minket változtatni, Ő úgy döntött, hogy lassanként formál át bennünket. Jézus megfontoltan irányította a tanítványok növekedését. Ahogyan Isten is apránként engedte meg az izraelieknek, hogy elfoglalják az Ígéret Földjét, így a mi életünkben is kis lépésekben szeret munkálkodni. Ezért cselekedett így, hogy ne terhelje túl Izreal népét.

Miért tart olyan sokáig, hogy megváltozzunk és felnőjünk? Rengeteg oka van:

Lassan tanulunk. Ahhoz, hogy egy tanulságot igazán megértsünk, gyakran negyven-ötven alkalommal kell újra és újra megélnünk. A problémák folyton visszatérnek, és mi ekként gondolkozunk, „Jaj ne, már megint! Hiszen ezt a leckét már megtanultam!” – de Isten ezt jobban tudja nálunk. Izrael története jól bemutatja, hogy mennyire gyorsan elfelejtjük mindazt, amire Isten tanít minket és milyen gyorsan visszatérünk a korábbi utainkhoz és viselkedésünkhöz. Tehát szükségünk van ismételt gyakorlási lehetőségre.

Sok mindent kell átértékelnünk. Rengetegen keresnek fel lelkigondozót olyan személyes vagy kapcsolati problémával, amely hosszú évek alatt keletkezett, majd ezt mondják: „Kérlek, segíts, van rá egy órám.” Naivan gyors megoldást várnak a régóta létező, mélyen gyökerező nehézségeikre. Mivel gondjaink nagy része – és minden egyes rossz szokásunk – nem egyetlen nap alatt alakult ki, életszerűtlen arra számítani, hogy azok azon nyomban megszűnnek.

Nem létezik olyasféle pirula, imádság vagy rítus, ami sok év veszteségét pillanatok alatt semmissé tenné. Ehhez a kitakarítás és helyreállítás kemény munkája szükséges. A Biblia ezt a „régi ember levetkőzésének” és az „új ember felöltözésének” nevezi. (Róma 13:12, Efézus 4:22-25, Kolossé 3:7-10, 14)

A növekedés gyakran fájdalmas és félelmetes. Növekedés nincs változás nélkül, változás pedig nincs félelem vagy veszteség nélkül, és veszteség sincsen fájdalom nélkül. Félünk ezektől a veszteségektől, még akkor is, ha régi ösvényeinken önmagunknak okoztuk a bajt. Olyan ez, mint egy pár jól viseltes cipő: kényelmes és megszokott.

Minden változás magában foglal valamiféle veszteséget. Le kell térnünk régi utainkról ahhoz, hogy újakat járjunk be.

(Daily Hope by Rick Warren, 2010. június 10.)