Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

Bocsáss meg, mert neked is megbocsátottak!

2022. május 31. 03:00 - Mapetso

forgiveness2.jpg

„Emlékezzetek rá, hogy az Úr megbocsátott nektek, ezért nektek is meg kell bocsátanotok másoknak.” (Kol 3,13 NLT)

Amikor valaki mélyen megbánt téged, a megbocsátás valószínűleg nem a természetes reakciód. Lehet, hogy inkább ragaszkodni akarsz a sérelemhez és a keserűséghez azzal a személlyel szemben, aki fájdalmat okozott neked. Isten azonban arra hív, hogy bocsáss meg, engedd el a múltat, és engedj el minden keserűséget azokkal az emberekkel szemben, akik megbántottak.

Valójában a Biblia három okot ad meg, amiért meg kell bocsátanod, és ezeknek az okoknak semmi közük ahhoz, hogy azok az emberek megérdemlik-e a megbocsátásodat vagy sem.

Meg kell megbocsátanod azoknak, akik megbántottak, mert Isten megbocsátott neked is. A Kolossé 3,13 szerint: „Emlékezzetek rá, hogy az Úr megbocsátott nektek, ezért nektek is meg kell bocsátanotok másoknak.” (NLT)

Ha megbocsátó ember akarsz lenni, először is el kell fogadnod Isten megbocsátását Jézus Krisztus által. A Biblia azt mondja, hogy Isten emberi alakban, Jézusban azért jött a földre, hogy megbocsásson mindent, amit az emberek valaha is rosszul tettek. Jézus fizetett a bűnért, hogy neked ne kelljen. Ez az örömhír.

Meg kell bocsátanod azoknak, akik megbántottak, mert különben a neheztelés irányít téged. A Biblia azt mondja a Prédikátor 7,9-ben: „Csak a bolondok haragszanak gyorsan, és tartanak haragot.” (CEV)

A neheztelés nyomorulttá tesz, és a múltban tart. És amikor a múltban ragadsz, akkor a múlt irányít téged. Minden alkalommal, amikor neheztelsz valami miatt, az irányít téged. Engeded, hogy valaki, aki öt, tíz vagy akár húsz évvel ezelőtt megbántott, ma is bántson téged? Most azonnal döntsd el, hogy nem bántanak tovább az évekkel ezelőtt történtek! A múltad már a múlté. El kell engedned.

Meg kell bocsátanod azoknak, akik megbántottak, mert a jövőben újabb bocsánatra lesz szükséged. Jézus azt mondta a Máté 6,14–15-ben: „Mert ha megbocsátotok más embereknek, amikor vétkeznek ellenetek, mennyei Apátok is megbocsát nektek. Ha pedig ti nem bocsátjátok meg másoknak a bűneiket, a ti Apátok sem bocsátja meg a ti bűneiteket.” (NIV)

A megbocsátás kétirányú utca. Nem kaphatod meg azt, amit nem vagy hajlandó megadni. Valaki egyszer azt mondta John Wesley-nek: „Soha nem tudnék megbocsátani annak az embernek!” Wesley azt válaszolta: „Akkor remélem, soha nem vétkezel.”

Amikor a fájdalmak mélyre hatolnak, a megbocsátás nehéz. De emlékezz rá, hogy három nagy okod van a megbocsátásra: 1.: Isten már megbocsátott neked, 2.: nem akarod hagyni, hogy a neheztelés irányítson téged, 3.: a jövőben újabb bocsánatra lesz szükséged.

Válaszd, hogy ma a megbocsátás szabadságában élsz!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hol van szükséged arra, hogy megbocsátást ajánlj valakinek, hogy továbbléphess a múltadból?
  • Hogyan befolyásolta Isten megbocsátása a megbocsátás iránti vágyadat?
  • Milyen pozitív eredményei voltak egy másik ember megbocsátásának az életedben?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2022.05.24.)

Szólj hozzá!

Nem kell elfelejtened

2022. május 30. 03:00 - gerbeaud

„És tudjuk, hogy Isten mindenben azoknak a javára munkálkodik, akik szeretik őt, akik az ő szándéka szerint lettek elhívva.” (Róm 8,28 NIV)

Újra és újra hallottad ezt a mondatot: „Bocsásd meg, és felejtsd el!” Csak egy probléma van ezzel: nem tudod megtenni. Ez lehetetlen!

Tényleg nem tudsz elfelejteni egy támadást az életedben. Tényleg nincs értelme megpróbálni. Amikor megpróbálsz felejteni, valójában arra a dologra összpontosítasz, amit el akarsz felejteni.

A felejtés nem az, amit Isten akar tőled. Ehelyett azt akarja, hogy bízz benne, és lásd, hogyan tud jót kihozni a sérelemből. Ez fontosabb, mint a felejtés, mert így hálát tudsz adni Istennek azért a jóért, amit végül ő hoz ki a helyzetből. Nem tudsz hálát adni Istennek olyan dolgokért, amiket elfelejtesz.

A Róma 8,28 szerint: „És tudjuk, hogy Isten mindenben azoknak a javára munkálkodik, akik szeretik őt, akik az ő szándéka szerint lettek elhívva.” (NIV)

A Biblia nem azt mondja, hogy minden dolog jó – mert nem dolog minden jó. A rák nem jó. A betegség nem jó. A válás nem jó. A háború nem jó. A bántalmazás nem jó. Az életben sok minden rossz. Nem minden Isten akarata, ami ezen a világon történik.

De Isten azt mondja, hogy jót fog munkálni a rossz dolgokból az életedben, ha bízol benne. Amikor odamész hozzá, és azt mondod: „Istenem, neked adom életem minden darabját”, ő elcseréli a darabjaidat az ő békéjére. Olyan békét ad a szívedben, amely abból a tudatból fakad, hogy még ha nem is érted az életedben lévő fájdalmat, megbocsáthatsz, mert tudod, hogy Isten jóra fogja használni azt a fájdalmat.

Emlékezz: nem kell elfelejtened azt a rosszat, amit valaki tett veled. Ehelyett bízz Istenben, hogy segít megbocsátani, és utána meglátni, hogyan hoz ki jót a fájdalmadból.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Kiknek nem bocsátottál meg, mert megpróbáltad elfelejteni a fájdalmat, amit okoztak?
  • Mit tehetsz ma azért, hogy megbocsáss annak a személynek, mert a felejtés lehetetlen?
  • Hogyan láttad, hogy Isten jót hoz ki a fájdalmas helyzetekből az életedben?

Isten második esélyt kínál

Nem számít, mit tettél, vagy hol voltál, Isten második esélyt kínál neked. Tud minden rossz dolgot, amit valaha tettél, minden kudarcot, amit átéltél, és mégis szeret téged és törődik veled.

Nem várja el tőled, hogy kiérdemeld a kegyelmébe vezető utad; Isten kegyelmi ajándéka által üdvözülünk, amikor hitünket az ő Fiába, Jézus Krisztusba helyezzük. Ha készen vagy arra, hogy elfogadd Isten kegyelmét Jézus által, akkor mondd el ezt az egyszerű imát:

„Drága Istenem, tudom, hogy bűnös vagyok, és bocsánatodat kérem. Hiszem, hogy Jézus Krisztus a te Fiad. Hiszem, hogy meghalt a bűneimért, és hogy te életre keltetted őt. Bízni akarok benne mint Megváltómban, és a mai naptól kezdve követni akarom őt mint Urat. Vezesd az életemet, és segíts, hogy a te akaratodat tegyem! Jézus nevében imádkozom. Ámen.”

*(Daily Hope by Rick Warren, 2022.05.23.)

Szólj hozzá!

Hogyan lehet helyreállítani a kapcsolatot?

2022. május 29. 03:00 - gabormel

jason-leung-xrqlwqzcz4m-unsplash-1024x773.jpg

„Így ha áldozatot mutatsz be az oltárnál a templomban, és hirtelen eszedbe jut, hogy valakinek valami baja van veled, hagyd ott az áldozatodat az oltárnál! Menj, és békülj ki azzal a személlyel! Aztán gyere, és ajánld fel áldozatodat Istennek!” (Mt 5,23-24 NLT)

Mi jut eszedbe a megbocsátásról? Szerinted a megbocsátás azt is jelenti, hogy úgy folytatjuk a kapcsolatot, mintha mi sem történt volna? Nem! – És valójában nem is kellene ezt jelentenie.

Ha valaki jelentős sérelmet okoz, ami a kapcsolat megszakadásához vezet, a megbocsátás nem azt jelenti, hogy változtatások nélkül folytatható a kapcsolat. Valójában a megbocsátás és a kapcsolat folytatása két külön dolog.

A megbocsátás az, amit a sérelmet szenvedett fél tesz. Azonban a sérelmet elkövető személy feladata, hogy megtegye azt, ami a kapcsolat helyreállításához és újrakezdéséhez szükséges. Nem elég csak annyit mondani: „Sajnálom!”

A Biblia három dolgot tanít az elkövetőnek, hogy elkezdje helyreállítani a megromlott kapcsolatot:

A kapcsolat helyreállításához szükséges a megbánás. Más szóval igazán szomorú vagy amiatt, amit tettél. Nem csak azt mondod: „Sajnálom!”, hanem azt: „Tévedtem. Sajnálom. Kérlek, bocsáss meg nekem!” Sajnálatodat fejezheted ki, hogy elfelejtettél elintézni valamit a házastársadnak, vagy véletlenül nekimentél valakinek az élelmiszer áruházban, azonban a nagyobb vétkekhez bűnbánat szükséges. Amikor megbánsz valamit, elismered, hogy tévedtél, kifejezed valódi bánatodat, és bocsánatot kérsz.

A kapcsolat helyreállítása kárpótlást igényel. Némely esetben valamiféle fizikai kárpótlás megadása szükséges. Még ha meg is bocsátanak, nem jelenti azt, hogy azon nyomban mentesülsz a tetteid következményei alól. Előfordulhat, hogy továbbra is törlesztened kell a társadalomnak, vagy egy egyénnek amiatt, ami a tetteid által megrongálódott vagy megsemmisült.

A kapcsolat helyreállításához a bizalom újraépítése szükséges. A bizalom helyreállítása hosszú-hosszú ideig tarthat. Ha megbántottál valakit, ideális esetben az illető azonnal megbocsát neked. Azonban nem kell, hogy azonnal meg is bízzon benned. A megbocsátás a kegyelemre épül, és feltétel nélküli; a bizalmat idővel kell újjáépíteni.

Ne feledd! A megbocsátás és a kapcsolat újrakezdése nem ugyanaz. Tegyük fel például, hogy tudomásodra jut, hogy egy munkatársad vagy egy szeretted többször is hazudott rólad a hátad mögött. Amikor tudomást szerzel a sérelemről, itt az ideje megbocsátani. De ahhoz, hogy újrakezdhesd a kapcsolatot, a sértő személynek bűnbánatot kell tartania, kárpótolnia kell tettét, és dolgoznia kell a bizalom újjáépítésén.

Megbántottál valakit? Mit kell tenned, hogy ma elkezd helyreállítani ezt a kapcsolatot?

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Gondolj néhány példára az életedből, amikor igazán megbántál valamit! Hogyan fejezted ki ezt a bűnbánatot?
  • Mikor tett valaki neked jóvátételt? Hogyan segített ez helyreállítani a kapcsolatotokat?
  • Van olyan kapcsolat az életedben, ahol elveszett a bizalom? Ha valamilyen módon hibás voltál, mit tehetsz a bizalom újjáépítéséért?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2022.05.22.)

Szólj hozzá!

Mi is a megbocsátás valójában?

2022. május 28. 03:00 - Erika1832

im_sorry03.png

„Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit tesznek!” (Lk 23,34 - NIV)

A megbocsátás kultúránkban talán az egyik leginkább tévesen használt és leginkább félreértett fogalom. Azt hisszük, hogy tudjuk, mit is jelent pontosan, de ez valójában nem így van.

A következő teszt segít felmérni, hogy mennyire érted, mi a megbocsátás.  Döntsd el, hogy szerinted a következő állítások igazak vagy hamisak:

1. Addig nem kell megbocsátanom annak, aki megbántott, amíg nem kér bocsánatot.
2. Azzal, hogy megbocsátok, semmiségnek állítom be a sértés és az okozott fájdalom nagyságát.
3. A megbocsátásba beleértjük a bizalom és a kapcsolat helyreállítását is.
4. Addig nem igazán bocsátottál meg valakinek, amíg nem felejtetted el, hogy mivel bántott meg.
5. Amikor látod, hogy valaki mást megbántottak, neked kell megbocsátanod annak, aki a sérelmet okozta.

Ha megnézed a Bibliában, hogy mit mond Isten a megbocsátással kapcsolatban, akkor rájössz, hogy mind az öt fenti állítás hamis.

Mivel a legtöbb ember nem érti, mi a megbocsátás, a következő pár napban megnézzük, hogy az mi is valójában.

Először is, az igazi megbocsátás nincs feltételhez kötve. Nem jár elvárásokkal. Nem lehet megvásárolni, és nem lehet kiérdemelni. Nem alkudozhatunk érte. A megbocsátás nem azon az ígéreten alapul, hogy soha többé nem tesz meg valaki valamit. A megbocsátás független attól, hogy a másik bocsánatot kér, vagy sem.

Amikor Jézus kinyújtott kézzel a kereszten függött és azt mondta, "Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit tesznek", senki nem kérte Tőle azt, hogy bocsásson meg. (Lk 23,34 NIV). Senki sem mondta: "Jézus, kérlek, bocsáss meg azért, amit veled teszünk!" Ő kérés nélkül megbocsátott. Ő volt, aki ezt kezdeményezte.

Másodszor, a megbocsátás nem kisebbíti a vétség súlyosságát. Amikor valaki bocsánatot kér tőled, és te azt mondod: "nem nagy ügy, tényleg nem bántottál meg", ezzel valójában csökkented a megbocsátás jelentőségét. Ha a sérelem nem volt nagy dolog, akkor nem kell bocsánatot kérni vagy megbocsátani azért.

A megbocsátás a nagy horderejű dolgokra vonatkozik, nem az életben adódó csip-csup problémákra. Az élettel együtt járó apró dolgok csak türelmet és elfogadást igényelnek. Viszont a komoly dolgok esetén a megbocsátást kell alkalmazni, és ezeket a komoly sérelmeket nem szabad kisebbíteni. Ha egy vétség nagy dolog volt, ismerd be, hogy az volt! És akkor bocsáss meg, vagy kérj bocsánatot!

A megbocsátás megértése az első lépés ahhoz, hogy azt meg is tudjuk tenni. Tehát a következő alkalommal, amikor megbántasz valakit, vagy téged bántanak meg, emlékezz erre a két dologra: először is, a megbocsátás feltétel nélküli, másodszor, a megbocsátás soha nem jelenti a sérelem kisebbítését.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Van olyan, akinek úgy bocsátottál meg, hogy feltételekhez kötötted azt? Hogyan tudnál a feltétel nélküli megbocsátás felé haladni?
  • Miért olyan nehéz megbocsátani valakinek, aki ezt nem kéri? Hogyan tudsz megbocsátani még akkor is, ha az elkövető soha nem kéri ezt tőled?
  • Hogyan változik meg a megbocsátáshoz való hozzáállásod, amikor arra gondolsz, hogy Krisztus is megbocsátott neked?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2022.05.21.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Öt nyerő választás

2022. május 27. 03:00 - Anita.B

inspiration-g7c721057f_1920.jpg“Bárki, aki Krisztushoz kapcsolódott, új teremtés az; a régi elmúlt, új jött létre.” (2 Kor 5,17 GNT ford.)

Tegnap láttuk azt, hogy végső soron, az identitásod a döntéseiden alapszik. Most nézzünk meg öt olyan nyerő választást, amelyek rendkívül nagy hatással vannak a jövődre.

  1. Dönthetsz úgy, hogy egészségesebb leszel. Ahelyett, hogy azon siránkoznál, hogy nem olyan a tested, mint egy olimpikoné, találd meg a módját annak, hogy több legyen az energiád, kevesebbet stresszelj, többet aludj és erősebb legyél. A 119. Zsoltár 73. verse ezt mondja: “Kezed alkotott és formált engem; tégy értelmessé, hogy megtanuljam parancsolataidat.” Ha tudsz változtatni azokon a dolgokon az életedben, amelyekre befolyásod van, akkor csökkenteni tudod azoknak a dolgoknak a hatását, amelyekre nem tudsz befolyással lenni. 
  2. Választhatod a kapcsolataid elmélyítését. Az elutasítástól való félelem meggátolja a kapcsolatteremtést. Csak úgy szabadulhatsz meg a félelemtől, hogy megteszed azt, amitől a legjobban félsz. Tanulj meg jobban kommunikálni, a rossz kapcsolataidat cseréld le jókra, kezdeményezd a kapcsolatteremtést másokkal, és merd felvállalni ennek a kockázatát. A szeretet legyen a legfőbb célotok!” (Kor 14,1)
  3. Választhatod, hogy bízol Istenben, bármi történjék is. “Mindig hálát adok az Úrnak, soha nem hagyom abba az Ő dicséretét.” (Zsolt 34,1). Juss el az életedben arra a pontra, amikor azt tudod mondani, “Dicsérem az Urat, bármi történjék is.” Ez egy olyan bizalom, amihez semmi sem fogható. Ez a bizalom az Istennel való kapcsolatra épül!
  4. Megválaszthatod, min gondolkodsz. A 20. század során a tudósok úgy gondolták, a felnőtt ember agya nem változtatható meg. Amikor 2002-ben egy Nobel-békedíjas bebizonyította, hogy az agyunk újraprogramozható, a tudomány végre utolérte a Bibliát: "Engedjétek Istennek, hogy átformáljon egy új személlyé a gondolkodásotok megváltozása által.(Rom 12,2 - NLT). Énedet az emlékeid, az emlékeidet pedig a mentális szokásaid teremtik meg. Tápláld az agyadat Isten Igéjének igazságával.
  5. Választhatod Jézust Megváltódnak. Nem csak arról beszélek, hogy Jézus megment a bűneidtől, hanem arról, hogy minden nap engedned kell, hogy Jézus a Megváltód legyen. Ha hagyod, hogy Jézus megmentsen, az erőt ad ahhoz, hogy kitarts a döntéseid mellett. A Biblia azt mondja a 2Kor 5,17-ben: “Bárki, aki Krisztushoz kapcsolódott, új teremtés az; a régi elmúlt, új jött létre." (GNT ford.).

Megválaszthatod, hogy Isten mennyire áldja meg az életedet. Soha nem késő változtatni. Amikor meghozod ezt az öt nyerő döntést, Isten segít, hogy nyertes légy.

Ha készen állsz arra, hogy jobb döntéseket hozz, mondd el ma ezt az imát: „Drága Istenem, azok közül a dolgok közül, amiket az életemben Tőled, az élettől vagy más emberektől kaptam, van néhány, amit nem szeretek. De köszönöm, hogy a saját képmásodra teremtettél, és hogy tudok döntést hozni. Ma a te hatalmadban és erődben azt választom, hogy egészségesebb leszek. Azt választom, hogy olyan dolgokat csinálok, amelyektől több lesz az energiám és egészségesebb az elmém, a testem és az érzelmeim. Uram, úgy döntök, hogy egészséges kapcsolatokat építek. Halálosan félek, de meg fogom kockáztatni, hogy új, egészséges kapcsolatokat alakítsak ki. Azt akarom, hogy a szeretet legyen a legfőbb célom, és azt akarom, hogy az életem a szeretetre épüljön.

Istenem, úgy döntök, hogy megbízom benned a körülményektől függetlenül. Dicsérni foglak, bármi történjék is! Bízom abban, hogy életem minden részletét te jóvá fogod alakítani. Uram, meg fogom választani, hogy miről gondolkodom, és nem lesz több szemét a gondolataimban. Segíts, hogy életemet pozitív emlékekkel és az igazság szavával töltsem meg.

És legfőképpen, Jézus, téged választalak Megváltómnak. Szükségem van a megváltásodra, és arra is, hogy megments önmagamtól. Szükségem van rád, kérlek segíts abban, hogy megváltozzon a testem, a szívem, az elmém és a kapcsolataim, hogy életem hátralévő része jobb legyen. Jézus nevében. Ámen.”

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen döntést tudsz hozni ma annak érdekében, hogy egészségesebb légy?
  • Életed mely területén kell ma úgy döntened, hogy bízol Istenben?
  • Mit jelent az, hogy úgy döntesz, hogy engeded, hogy Jézus a Megváltód legyen minden egyes nap?

*(Daily Hope by Rick Warren 2022.05.20.)

1 komment
süti beállítások módosítása