Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

Azért teremtett Isten, hogy Krisztushoz hasonlóvá légy

2022. szeptember 20. 03:00 - daniella_89

"A kezdetektől fogva Isten eldöntötte, hogy akik hozzá jönnek - és Ő előre tudta, hogy kik lesznek -, azoknak olyanná kell válniuk, mint az Ő Fia." (Róma 8:29 TLB fordítás)

shutterstock_420557440-2-1024x715.jpeg


Jézus az egyetlen tökéletes ember, aki valaha létezett. Ő Isten volt ember alakban, és tökéletes életet élt. Jézus bemutatta nekünk, mit jelent embernek lenni.

Ezért Isten azt szeretné, hogy megtanulj úgy gondolkodni, mint Jézus, úgy cselekedni, mint Jézus, és azokat a dolgokat értékelni, amelyeket Ő is értékel. Isten azt szeretné, hogy felnőj, és mindinkább Jézushoz hasonlóvá válj.

Valószínűleg sok időt töltöttél már azzal, hogy rájöjj, mit szeretnél csinálni az életben. De Istent sokkal jobban érdekli, hogy ki vagy, mint az, hogy mit csinálsz. Nem a karrieredet viszed a Mennyországba, hanem a jellemedet.

A Biblia azt mondja, "A kezdetektől fogva Isten eldöntötte, hogy akik hozzá jönnek - és Ő előre tudta, hogy kik lesznek -, azoknak olyanná kell válniuk, mint az Ő Fia." (Róma 8:29 TLB fordítás)

Isten terve mindig is az volt, hogy olyanná válj, mint Jézus. Ez volt a terve egészen a kezdetektől – már azelőtt, hogy Ádám vétkezett.

A Szentélek gyümölcsei tökéletes képet adnak arról, hogy ki Jézus és hogyan cselekszik: "A Szentlélek ilyen gyümölcsöket terem az életünkben: szeretet, öröm, békesség, kedvesség, jóság, hűség, szelídség és önuralom." (Galata 5:22-23 NLT fordítás)

Hogyan teremti meg benned Isten ezeket a gyümölcsöket? Olyan helyzetekbe helyez, amelyek pont ellentétesek azzal a gyümölccsel, amit benned ki akar munkálni. Például, könnyű szeretni a szeretetreméltó embereket. Isten azonban úgy tanít meg szeretni, hogy ellenszenves emberekkel vesz körül, és így meg kell tanulnod azokat is szeretni. A szomorúság és fájdalom időszakában megtanít majd örülni.  És megtanulod, mi a türelem, mikor azt teszi próbára benned.

Isten a jellemedet akarja építeni az életedben. Lehet, hogy te azt szeretnéd, hogy ez a folyamat gyors és egyszerű legyen, olyan, mintha egy automatából vásárolnál valamit. Az automata azonnal kiadja, amit akarsz, de legtöbbször az, amit  egy ilyen gépből vehetsz, inkább csak szemét és árt neked hosszú távon. Isten pont fordítva működik, mint egy automata. Ez lassú és néha nehéz folyamat, de idővel erőssé formálódik a jellemed.

Ne felejtsd el, hogy a szellemi-lelki növekedés élethosszig tartó utazás. Legyél türelmes!

A Biblia azt mondja, "Isten elkezdte benned a jó munkát, és biztos vagyok benne, hogy folytatja, míg teljesen készen nem lesz, amikor Jézus  Krisztus eljön újra." (Filippi 1:6 NCV fordítás)

Számíthatsz erre az ígéretre!

 

Segítő kérdések elmélkedéshez és beszélgetéshez:

  • Mit gondolsz, milyen jellemvonásokat szeretne Isten kifejleszteni benned az életednek ebben a szakaszában? (Inspirációként nézd át a Szentlélek gyümölcseit a Galata 5:23-ban.)
  • Hogyan helyezett bele Isten egy "ellentétes helyzetbe" ahhoz, hogy fejlessze a jellemedet (például: egy nehezen szerethető embert helyezett eléd, és te megtanultál jobban szeretni)?
  • Hogyan vigasztal a tudat, hogy Isten nem adja fel a szellemi-lelki növekedésed kimunkálását?

 

Bízhatsz Isten ígéretében, hogy megbocsát neked!

Isten megígérte mindenkinek, hogy akik hisznek Jézusban, azok számára nincs kárhoztató ítélet. Elküldte Jézust, hogy megmentsen téged a bűneidtől. Az Ő kereszthalála által Ő kifizette az árat minden bűnért és rosszért, amit valaha is elkövettél vagy el fogsz követni. Azáltal, hogy feláldozta magát a bűneidért, odaadta neked az Ő igazságát, így Jézus lehetővé tette számodra, hogy kapcsolatba kerülj Istennel, az Atyával.

És a jó hír ezzel még nem ér véget! Isten Jézust a halálból is feltámasztotta, bebizonyítva ezzel hatalmát a bűn és a halál felett. És ez lehetővé teszi, hogy az örökkévalóságot Ővele töltsd a mennyben.

Ha készen állsz arra, hogy átadd az életedet Jézus Krisztusnak, kezdd ezzel az egyszerű imával: „Drága Istenem, tudom, hogy bűnös vagyok, és kérem a te bocsánatodat. Hiszem, hogy Jézus Krisztus a Te Fiad.
Hiszem, hogy meghalt a bűneimért, és Te feltámasztottad Őt. Bízni szeretnék Benne mint Megváltómban, és a mai naptól kezdve Uramként akarom követni Őt. Irányítsd az életemet, és segíts megtenni a Te akaratodat. Jézus nevében imádkozom. Ámen."

 *(Daily Hope by Rick Warren, 2022.09.13.)

Szólj hozzá!

Isten azért teremtett, hogy a családjához tartozz!

2022. szeptember 19. 03:00 - papk

 

father-and-son-2258681_1280.jpg

„Isten előre elhatározta, hogy a saját családjába fogad minket és magához vonz minket Jézus Krisztus által. És ez nagy örömöt okozott neki.” Efézus 1:5 (NLT fordítás)

A világegyetem létezésének oka az, hogy Isten családot akart. Gyermekeket akart. Nem volt ránk szüksége, de azért akart minket, hogy kimutathassa a szeretetét.

Bolygónk egy tengely körül forog. Ha ez a tengely egy fokkal rossz irányba mozdulna el, akkor megégnénk. Ha egy fokkal a másik irányba mozdulna el, megfagynánk. Bolygónk tökéletes szögben áll ahhoz, hogy lehetséges legyen rajta az élet.

Olyan értékes vagy Isten számára, hogy a Földet pontosan a legmegfelelőbb pozícióba helyezte, hogy élhess rajta. Előbb gondolt rád, mint az univerzumra. Te voltál szeretete középpontjában.

A Biblia ezt mondja az Efézus 1:5-ben: „Isten előre elhatározta, hogy a saját családjába fogad minket és magához vonz minket Jézus Krisztus által. És ez nagy örömöt okozott neki.” (NLT fordítás).

Isten családot akart, és azt akarta, hogy te is része legyél annak. Isten soha nem akarta azt, hogy egyedül éld le az életed.

Az első dolog, amit Isten Ádámnak mondott, ez volt: „Nem jó az embernek egyedül lenni.” (1Mózes 2:18, NLV fordítás). Nem az a lényeg, hogy megházasodsz-e vagy sem. Egy szellemi családba lettél teremtve, amelyet Isten azért teremtett, hogy gondoskodjon rólad – tehát nem vagy egyedül.

Isten családjához nem tartozunk automatikusan. Ez egy választás. Választanod kell azt, hogy Isten családjához akarsz tartozni. Mindenkit Isten teremtett, és mindenkit szeret Isten. De megadja neked a választás lehetőségét, hogy az ő családjába akarsz-e tartozni. 

Mi Isten családja?

A Biblia ezt mondja: „Ez a család az élő Isten gyülekezete, az igazság támasza és alapja.” (1Timótheus 3:15 NCV fordítás).

Isten családja a gyülekezet. Itt Isten gyermekei vagyunk, ami testvérekké tesz minket Isten családjában.

Isten azért teremtett téged, hogy a családjához tartozz. Isten nem akarja, hogy egyszerűen csak higgy; Ő azt akarja, hogy tartozz a családjához. Egy keresztény lelki család nélkül - árva.

Isten azt akarja, hogy megtanuld szeretni az embereket minden furcsaságukkal, hibáikkal és gyengeségeinkkel együtt. Ezért vagy ezen a bolygón, és nem a mennyben. Meg kell tanulnod szeretni, még akkor is, ha ez nehéz.

Van szellemi családod egy gyülekezetben? Ha nincs, mi tart vissza?

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen érzés tudnod azt, hogy Isten azért teremtett, hogy a családja tagja legyél? 
  • Néha a családi kapcsolatok nehezek lehetnek. Mit tanultál más keresztényekkel való nehéz kapcsolataidból? 
  • Mi tart vissza attól, hogy még szorosabb legyen a kapcsolatod lelki családoddal a gyülekezetben?

 

Akarsz úgy dönteni, hogy Isten családjának része leszel?

A Biblia azt mondja, hogy csak úgy lehetsz Istennel a mennyben, ha hiszel az Ő Fiában, Jézus Krisztusban. Nem érdemelheted ki, hogy a mennybe juss: „Kegyelemből üdvözültetek, hit által – és ez nem tőletek van, hanem Isten ajándéka – nem cselekedetek által, hogy senki ne dicsekedhessen.” (Efézus 2. 8-9 NIV fordítás).

Ha készen állsz megvallani bűneidet és Jézusra bízni az életedet, kezdd ezzel az imával:

„Istenem, Te megígérted, hogy ha hiszek Jézusban, minden bűnt és rosszat, amit valaha is tettem megbocsátasz, megtudom életem célját, és egy napon befogadsz örök mennyei otthonodba.

Megvallom a bűneimet, és alárendelem magam Jézusnak mint Megváltómnak és Uramnak. Jézus, követni és szolgálni akarlak Téged. Alázattal neked ajánlom az életem, és arra kérlek, hogy ments meg és fogadj be a te családodba. A te nevedben imádkozom. Ámen."

*(Daily Hope by Rick Warren, 2022. 09. 12.)

Szólj hozzá!

Isten azért teremtett, hogy szeressen téged

2022. szeptember 18. 03:00 - Lilla:)

heart-1164739_1920.jpg

"Az Úr örömét leli az Ő népében." (Zsolt 149,4 - GNT fordítás)

Isten azért teremtett, hogy szeressen téged.

A Biblia nem arról beszél, hogy Istenben van szeretet, hanem azt mondja, hogy "Isten a szeretet" (1Jn 4,8 - ESV fordítás). A szeretet az ő természetének lényege.

A Biblia azt mondja, "mert te teremtettél mindent, és azért léteznek, mert te megalkottad azt, amiben örömödet leled. " (Jel 4,11 - NLT fordítás)

Minden azért létezik, mert Isten örömét leli benne. Ő szeretni akar. Isten szeret minden egyes sziklát, növényt, állatot, csillagot, és minden emberi lényt is.

A  149. Zsoltár 4. verse ezt mondja: "Az Úr örömét leli az Ő népében." (GNT fordítás)

Isten mindig örömét leli benned. Miért? Mert Ő alkotott téged, Ő a te Mennyei Atyád.

Vannak, akik azt gondolják, hogy Isten csak akkor mosolyog rájuk, ha valami "vallásos" dolgot csinálnak. Pedig semmi sem állhatna távolabb az igazságtól. Isten örömét leli már abban is, ha figyel téged, hiszen Ő alkotott téged.

Ő a maga örömére tervezett és alkotott meg, és azt szeretné, ha megtanulnád viszontszeretni Őt.  Amikor Jézust megkérdezték, hogy "Mester, melyik a legnagyobb parancsolat a törvényben?" (Mt 22,36), akkor Jézus az egész Bibliát összefoglalta a válaszában: "Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez az első és a legnagyobb parancsolat." (Mt 22,37-38)

Az élet teljes egészében a szeretetről szól. Ha ezt nem érted, akkor nem tudod azt sem, mi életed elsődleges célja: az, hogy szeresd Istent teljes szívedből, lelkedből, elmédből és erődből.

Mielőtt reggelente kikelnék az ágyból, elmondom a következő imát: "Drága Istenem, egy újabb nap áll előttem. Ha mást nem is teszek ma, mindenképpen meg akarlak ismerni egy kicsit jobban, és szeretni akarlak  egy kicsit jobban."

Ha bármikor úgy érzed este, hogy szörnyű napod volt — mert hibáztál, bűnt követtél el, gyász vagy fájdalom ért—, de rájössz, hogy tudtad egy kicsit jobban szeretni Istent, akkor a napod már nem volt hiábavaló.

Pontosan azt tetted, amire Isten teremtett.

Segítő kérdések elmélkedéshez és beszélgetéshez:

  • Mit gondolsz, az emberek miért fogadják el olyan nehezen azt az igazságot, hogy Isten szereti őket és örömét leli bennük?
  • Mit gondolsz, az emberek miért nincsenek tisztában gyakran életük elsődleges céljával, hogy szeressék Istent teljes szívükkel, lelkükkel, elméjükkel és minden erejükkel?
  • Ha valóban elfogadod azt a tényt, hogy az élet a szeretetről szól, az hogyan változtat azon, hogy mi a fontos számodra egy nap folyamán?

 

Isten szeret téged, függetlenül a bűneidtől

Isten azért alkotott téged, hogy szeressen, még akkor is, ha bűnt követtél el. Ő annyira szeret téged, hogy elküldte a Fiát, hogy eltörölje a bűneidet, és Te az Ő családjához tartozz.

Ha még nem fogadtad el Isten szeretetét és nem hívtad be a szívedbe Jézust, szeretném, ha most erre lehetőséged nyílna. Mondd el ezt az imát:

"Drága Istenem, nem értek mindent, de köszönöm azt, hogy szeretsz engem. Köszönöm, hogy elküldted Jézust, hogy megmentsen.

Megvallom a bűneimet, és kérlek, bocsáss meg nekem. Szükségem van Jézusra mint Megmentőmre, és a mai napon be akarom Őt hívni a szívembe. Követni akarom Őt és megtenni, amit mond.

Be akarom tölteni azt a célt, amire teremtettél. Meg akarom tanulni, hogy szeresselek és bízzak benned. A családod tagja szeretnék lenni örökre. Jézus nevében imádkozom. Ámen."

*(Daily Hope by Rick Warren, 2022.09.11.)

Szólj hozzá!

Miért teremtett Isten?

2022. szeptember 17. 03:00 - BlaZsu

"Krisztusban tudjuk meg, hogy kik vagyunk, és miért élünk. 〈Jóval azelőtt, hogy hallottunk volna Krisztusról és remény ébredt volna bennünk, az Ő szeme már rajtunk volt és eltervezett egy dicsőséges életet számunkra〉, részeként annak az átfogó célnak, amit mindenben és mindenkiben kimunkál. “ Ef. 1,11-12 ( The Message fordítás)


miertteremtett1.jpgMark Twain azt mondta, hogy a két legfontosabb nap az életünkben az, amikor megszületünk, és az, amikor rájövünk, hogy miért.

Isten mindent valami céllal teremtett. Minden növényt, minden csillagot, minden állatot. Ha ver a szíved, Istennek célja van a te életeddel is! Maga a tény, hogy élsz, azt jelenti, hogy az életed fontos.

Ha meg akarod tudni életed célját, ne önsegítő könyvekben, ne a televízióban, és ne is filmekben keresd! De még önmagadban sem fogod megtalálni, mert nem te teremtetted magad. Isten teremtett!

Egyedül Isten - a Teremtőd - tudja megmondani neked az életcélodat!

A Biblia ezt mondja az Efézus 1,11-12-ben: “Krisztusban találjuk meg, hogy kik vagyunk, és miért élünk… részeként annak az átfogó célnak, amit mindenben és mindenkiben kimunkál.“ Ef. 1,11-12 (The Message fordítás)

Isten teremtett téged, és Ő a maga számára teremtett. Amíg ezt nem érted meg, az életednek nem lesz értelme.

A Biblia azt mondja, örökkévaló létre lettél teremtve! Egy nap megáll majd a szíved. Ekkor vége lesz a testednek, de neked nem lesz véged! Istennek hosszú távú célja van az életeddel! Azt akarja, hogy örökkön örökké létezz!

Hosszabb ideig fogsz élni a halálod után, mint amennyit itt a Földön élsz. Itt talán élsz 80 vagy 100 évet, a halál után azonban az örök élet vár!

A Biblia azt mondja, hogy még nem állsz készen a mennyországra. Először meg kell tanulnod néhány dolgot. Ez az élet felkészülés az ez után következőre. Mert az az élet fog örökkön örökké tartani!

Az elkövetkező néhány üzenetemben megosztom veled, mi az az öt szokás, amit Isten szerint gyakorolnod kell itt a Földön. Úgy hiszem, ez az öt üzenet talán a legfontosabb lesz azok közül, amiket valaha is olvastál.

Az élet alapkérdése az, hogy “Miért vagyok itt? A következő üzenetek erre a kérdésre segítenek majd megtalálni a választ.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Miért fontos választ kapnod arra a kérdésre, hogy “Miért vagyok itt?”
  • Hogyan próbáltad megválaszolni ezt a kérdést eddig? Kihez vagy mihez fordultál segítségért, hogy választ kapj? Mennyire volt ez sikeres?
  • Kik azok az emberek a környezetedben, akiknek többet kellene megtudniuk arról, hogy mi Isten célja az életükkel? Hogyan tudnád megosztani velük azt, amit te már tudsz erről?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2022.09.10.)

 

Szólj hozzá!

Isten arra hívott el, hogy másoknak szolgálj

2022. szeptember 16. 03:00 - R.K.A.

2022_09_09_kep.jpg

Mindannyian számot fogunk adni az életünkről Istennek.” Róm 14,12 (NLT fordítás)

Földi életed végén Te is Isten elé állsz majd, Ő pedig megvizsgálja, hogy életed mennyire szolgálta mások javát. A Biblia ezt mondja: Mindannyian számot fogunk adni az életünkről Istennek.” (Róm 14,12 NLT fordítás)

Gondold végig, hogy ez pontosan mit jelent. Egy nap Isten összeveti, hogy mennyi időt és energiát fordítottál önmagadra, és mennyit töltöttél mások szolgálatával.

Minden önző kifogásod üres magyarázkodásnak tűnik majd: Túl elfoglalt voltam” vagy „A saját céljaimra koncentráltam” vagy Lekötött a munkám, a szórakozás, a felkészülés a nyugdíjba vonulásra, ...”.

Kifogásaidra Isten valami ilyesmit fog mondani: „Rossz válasz. Megteremtettelek, megváltottalak és elhívtalak. Aztán pedig megparancsoltam neked, hogy szolgáló életet élj. Melyik részét nem értetted meg?”

A Biblia figyelmezteti azokat, akik nem hiszik ezt: Rázúdítja a haragját mindazokra, akik csak önmagukért élnek” (Róm 2,8 NLT fordítás). Azok a keresztények pedig, akik csak magukkal törődnek, el fogják veszíteni az örök élet jutalmát.

A Bibliában azt olvassuk, hogy csak akkor élsz igazán, ha segítesz másoknak. Jézus ezt így fogalmazta meg: Ha ragaszkodsz ahhoz, hogy megmentsd az életedet, el fogod veszíteni azt. Csak azok fogják megtudni, hogy mit is jelent valóban élni, akik értem és az örömhírért odaadják az életüket” (Márk 8,35 TLB fordítás).

Jézus még kétszer megismétli ugyanezt az igazságot Máté evangéliumában, és kétszer Lukács evangéliumában:

  • Ha ragaszkodsz az életedhez, elveszíted azt, ha viszont feladod értem, akkor fogsz rátalálni a valódi életre” (Máté 10:39 TLB fordítás).
  • Mert aki meg akarja tartani önmagának az életét, elveszíti azt, aki pedig odaadja értem az életét, az fogja igazán megtalálni” (Máté 16,25 TLB fordítás).
  • Aki odaadja értem az életét, az megmenti azt, aki pedig ragaszkodik ahhoz, hogy megtartsa az életét, az elveszíti” (Lukács 9,24 TLB fordítás).
  • Aki ragaszkodik az életéhez, az elveszíti azt, aki pedig feladja az életét, az örökre megmenti” (Lukács 17,33 TLB fordítás).

Érted? Ez annyira fontos igazság, hogy ötször megismétlődik az evangéliumokban. Ha nem szolgálsz másoknak, akkor csak vegetálsz - mivel valamennyien szolgálatra lettünk teremtve.

Mit vár tőled Isten? Azt, hogy megtanulj szeretni és önzetlenül szolgálni másokat.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen hatással volt rád, amikor másoknak szolgáltál?
  • Mit gondolsz, miért akarja Isten, hogy megtanulj szeretni és másokat szolgálni? Mit árul el ez Istenről?
  • Milyen szolgálatra hívott el Isten, amit eddig halogattál? Hogyan tudnád ezt elkezdeni, már ma?

*(Daily Hope by Rick Warren 2022.09.09.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása