Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

Miért nem teszel meg mindent?

2024. május 08. 03:00 - R.K.A.

2024_05_01_kep.jpg„Tegyél meg mindent annak érdekében, hogy növeld a hitedet.” 

2 Péter 1:5 (CEV fordítás)

Hyman Rickover admirális az amerikai nukleáris haditengerészet atyja volt. Egyszer beszélgetett a tengerészeti akadémián végzett emberrel, és feltette neki ezt az igen egyenes kérdést: „Az iskolában és egész életében mindig megtett mindent, ami öntől tellett?”. A fiatalember azt akarta mondani, hogy „igen”, de aztán rájött, hogy ez nem lenne igaz. „Nem”, mondta, „nem mindig tettem meg a mindent”. Rickover admirális szúrós szemmel nézett rá, és azt kérdezte: „Miért nem?”.

Miért nem? A kérdés beleégett a fiatalember szívébe, és élete fordulópontjává vált. Az a fiatal kadét, Jimmy Carter lett az Egyesült Államok 39. elnöke, és könyvet írt Miért nem teszünk meg mindent? címmel.

Ha minden tőled telhetőt meg akarsz tenni Istenért, három dolgot kell tenned, amit minden katona ismer.

1. Meg kell határoznod, hogy mi az, amiért meghalnál.

A katonák tudják, hogy vannak dolgok, amelyek értékesebbek a saját életüknél. Még Jézus is beszélt erről: „A legnagyobb szeretet abban mutatkozik meg, ha valaki életét adja barátaiért” (János 15:13 TLB fordítás). A szeretet nem azzal mérhető, amit az emberek mondanak, hanem azzal, hogy hajlandóak-e valamiért feláldozni mindenüket.

2. Fel kell áldoznod a saját kényelmedet.

A katonák állandóan ezt teszik. Szélsőséges körülmények között szolgálnak, és nem sok pénzt keresnek. Sok mindenről le kell mondaniuk.

Nem attól leszel Isten nagyszerű embere vagy asszonya, hogy azt teszed, ami könnyű vagy kényelmes. Hanem attól, hogy elkötelezed magad valami nálad nagyobb dolog iránt, és hajlandó vagy áldozatot hozni érte. Minél nagyobb áldozatot hozol, annál inkább fejlődik a jellemed. „Tarts ki velem együtt a szenvedésben, mint Jézus Krisztus jó katonája” (2Timóteus 2:3 NLT fordítás).

3. Ki kell iktatnod a zavaró tényezőket.

„Egy katona sem keveredik polgári ügyekbe, hanem inkább igyekszik a parancsnoka kedvében járni” (2 Timóteus 2:4 NIV fordítás). A katonák tudják, hogy semmi sem terelheti el a figyelmüket, ha készen akarnak állni arra, hogy engedelmeskedjenek a vezetőjük parancsának.

Ha a tőled telhető lehető legjobbá akarsz válni, el kell kezdened több időt, pénzt és energiát fordítani olyan dolgokra, amelyek örökké tartanak, és kevesebb időt, pénzt és energiát áldozni olyan dolgokra, amelyek nem igazán számítanak.

Ha a legjobbat akarod adni Istennek, miért ne kezdhetnéd ezzel a három lépéssel?

 

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Miért vagy hajlandó meghalni? Lehet, hogy nehéz végiggondolni ezt a kérdést, de miért fontos feltenni?
  • Milyen dolgokról mondhatsz le azért, hogy több időd maradjon az életben fontos dolgokra?
  • Lehetnek-e jó dolgok azok a zavaró tényezők, amelyek megakadályozzák, hogy Istenre összpontosíts? Említs példákat.

 

Milyen döntést hozol Jézussal kapcsolatban?

Isten bebizonyította jóságát a Fia, Jézus Krisztus által. A Biblia azt mondja: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy Egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (János 3:16 CSB fordítás).

Készen állsz arra, hogy bízz Istenben, hogy beteljesíti az örök életre vonatkozó ígéretét? Ha igen, kezdd azzal, hogy elmondod ezt az egyszerű imát: „Drága Istenem, hiszem, hogy Jézus Krisztus a te Fiad. Megvallom, hogy vétkeztem, és bocsánatodat kérem. Hiszem, hogy Jézus meghalt, hogy elvegye bűneimet, és hogy feltámasztottad őt az életre. Szeretnék Jézusban mint Megváltómban bízni, és a mai naptól kezdve őt követni, mint Uramat. Vezesd az életemet, és segíts, hogy a te akaratodat cselekedjem. Jézus nevében imádkozom. Ámen.”

Ha most imádkoztál azért, hogy elfogadd Jézust, kérlek, írj nekem egy e-mailt a Rick@PastorRick.com címre, és tudasd velem. Szeretnék küldeni neked néhány ingyenes anyagot, hogy segítsek elindulni a Jézussal való utadon.

 

*(Daily Hope by Rick Warren, 2024.05.01.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Hinned kell, hogy meglásd

2024. május 07. 03:00 - Antal Péter Dávid

field-covered-grass-trees-surrounded-by-hills-covered-forests-cloudy-sky.png"A hit  a remélt dolgokról való bizonyosság és a nem látott dolgokról való meggyőződés." Zsidók 11,1 

A hit azt jelenti, hogy elképzeljük a jövőt és elhisszük azt, mielőtt szemeinkkel látnánk. A Zsidókhoz írt levél 11. fejezetének 1. verse ezt mondja: „A hit  a remélt dolgokról való bizonyosság és a nem látott dolgokról való meggyőződés." 

Hogyan tekinthetünk az életünk történéseire a hit szemüvegén keresztül?

Sokan azt mondják, „Hiszem, ha látom!” Isten azonban azt mondja, hogy ez pont fordítva igaz: „Meglátod, miután elhitted.” Sok olyan dolog van az életben, amit el kell hinnünk, mielőtt meglátunk.

1961-ben a Szovjetunió kiküldte az első űrhajóst az űrbe. Amikor az űrhajós visszatért a Földre, Nyikita Hruscsov szovjet vezető kijelentette, hogy jártak az űrben, és ott nem láttak istent.

Körülbelül 10 hónappal később az Egyesült Államok John Glenn űrhajóst küldte ki az űrbe, aki a Mercury-program során háromszor megkerülte a Földet, majd amikor visszajött, ezt közölte a világgal: „Mindenhol láttam Istent! Láttam a dicsőségét az egész csillagrendszerben. Láttam az Ő szépségét az egész univerzumban, és az Ő hatalmasságát a csillagokban.”

Melyiküknek volt igaza? Mindkettőjüknek. Jézus azt mondta, „ha valaki újonnan nem születik, nem láthatja az Isten országát” (János 3,3, NLT fordítás). Ha nem történik meg valakivel az, hogy a szelleme újjászületik és átformálódik, akkor túl szűk marad a látása és nem láthatja mindazokat a lehetőségeket, amelyeket Isten tenni akar az életében.

Wernher von Braun, az Egyesült Államok űrprogramjának egyik vezető tudósa ezt mondta: „A történelemben soha nem voltak nagy tettek hit nélkül.”

Hite volt a tudósoknak, amikor úgy gondolták, hogy embert tudnak küldeni a Holdra. Hite van az építésznek, amikor megtervez egy épületet, mert először hinnie kell, hogy az megvalósítható. A hit az, ami arra készteti az olimpiai sportolót, hogy gyakoroljon és részt vegyen az olimpiai versenyeken, mert hinnie kell abban, hogy eredményes lesz. A hit az, ami miatt egy festőművész vagy egy szobrász elkészít egy alkotást, mert hisz abban, hogy képes a képet megfesteni vagy a szobrot megalkotni. Először hinnünk kell valamit, hogy meg is lássuk azt.

Bízhatsz Isten ígéreteiben és abban, hogy ő munkálkodik az életedben. Higgy Isten szeretetében, gondoskodásában és útmutatásában azokkal a dolgokkal kapcsolatban, amelyekkel ma szembe kell nézned.

Először higgy, és utána látni is fogod!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mit gondolsz, mit akar elérni Isten rajtad keresztül?
  • Hogyan befolyásolja a hit azt, hogy milyen célokat tűzöl ki?
  • Miért akarja Isten, hogy higgyünk valamiben, ahelyett, hogy csak megmutatna nekünk dolgokat a hitünk nélkül?

 *(Daily Hope by Rick Warren, 2024.04.30.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

A te álmod, vagy Isten álma?

2024. május 06. 03:00 - Olajfa

"Ha megpróbálsz ragaszkodni az életedhez, el fogod veszíteni. De ha feladod az életedet értem és az örömhírért, akkor megmented." (Márk 8,35 NLT fordítás)

Honnan tudod, hogy a saját álmodért, vagy Isten álmáért élsz?

Talán azt hiszed, hogy Isten arra teremtett, hogy felkelj, elmenj dolgozni, hazamenj, tévét nézz, aludj, pénzt keress, nyugdíjba menj és meghalj. De tényleg ez a helyzet? Azt hiszed, hogy Isten csak erre teremtett téged?

Ha az álmod valóban Istentől való, akkor az valahogyan kapcsolódik az Ő egyházához és a világra vonatkozó tervéhez. Miért adna neked Isten egy önző álmot, amely nem kapcsolódik ahhoz, amit Ő a világban akar tenni? Ő téged a saját álma megvalósításához és az Ő saját terve elvégzéséhez szeretne használni.

Isten családot épít, és családtagokat gyűjt minden nemzetből, törzsből, nyelvből és népcsoportból. Amikor mindenki, akiről tudja, hogy bekerül majd benne lesz ebben a családban, akkor mindennek vége lesz, és valami új kezdődik. Belépünk az örökkévalóságba. Ez Isten nagy terve.

Közvetlenül azelőtt, hogy Jézus a feltámadása után visszament a mennybe, egy nagy álmot adott a tanítványoknak, amit csak úgy hívnak, hogy a nagy misszióparancs: "Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében, tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek; és íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig" (Máté 28,19-20).

A nagy misszióparancs a te megbízatásod is! Isten 2000 éven át építette családját, és most már 2,5 milliárd ember van benne. Az egyház majdnem akkora, mint Kína és India együttvéve. Nagyobb, mint bármi más ezen a bolygón – mert Isten teremtette. Ez az egész történelem célja.

És amikor Isten álmot ad neked az életedre, az valahogyan kapcsolódik az Ő átfogó tervéhez, az Ő országának és családjának növekedéséhez, egészen addig a napig, amíg az be nem fejeződik és mi mindannyian a mennybe nem megyünk.  

A Márk 8:35 azt mondja, "Ha megpróbálsz ragaszkodni az életedhez, elveszíted. De ha feladod az életed értem és az örömhírért, akkor megmented" (NLT fordítás).

Nem azért vagy itt a földön, hogy magadnak élj. Kérd Istent, hogy adja meg neked az életedre vonatkozóan az Ő álmát, hogy részese lehess a legnagyobb, legjobb és legfontosabb történetnek.

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Mik az életed álmai? Hogyan járulhatnának hozzá álmaid Isten országának növekedéséhez a földön?
  • Miért fontos, hogy legyenek céljaink?
  • Ha arra gondolsz, hogy mi történik a világban, milyen dolgok alapján látod, hogy Isten megvalósítja a tervét? 

Bízol Isten ígéretében, hogy Jézus Krisztus által megváltást nyerhetsz?

Ha készen állsz arra, hogy életedet Jézusnak szenteld, akkor mondd el ezt az imát:

"Drága Jézus, megígérted, hogy ha hiszek benned, minden bűnt és rosszat, amit valaha is elkövettem, megbocsátasz, és egy napon befogadsz a mennyei örök otthonodba.

Megvallom a bűneimet, és befogadlak az életembe mint Uramat és Megváltómat. Bízom benned, amikor azt mondod, hogy az üdvösség kegyelemből, hit által van, és nem az által, amit én teszek. Ma életem minden részét átadom a te irányításodnak.

Hálás vagyok a te feltétel nélküli szeretetedért. Életem további részét úgy akarom élni, hogy ne önmagamat, hanem téged szeresselek és szolgáljalak. Átadom neked az életemet, és arra kérlek, hogy ments meg és fogadj be a családodba. Jézus nevében imádkozom. Ámen."

*(Daily Hope by Rick Warren, 2024.04.29.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a "Rövidítések - Angol nyelvű bibliafordítások jelölései" pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

A kétség a képzelet ellensége

2024. május 05. 03:00 - Krisztina Ivanyina

„Ha valakinek nincs bölcsessége, kérje Istent, aki bőkezűen ad mindenkinek, anélkül, hogy hibát keresne, és Ő ad neki. De amikor kérsz, hinned kell, és nem kételkedni, mert aki kételkedik, az olyan, mint a tenger hulláma, amelyet a szél fúj és hány. Az ilyen ember ne várjon semmit az Úrtól.” (Jk 1,5-7 )

A kételkedés a képzelet ellensége.

Amikor gyerek voltál, nagyszerű képzelőerőd volt. De ahogy idősödsz, ez elkezd rozsdásodni. Nem képzeled el, hogy milyenek is lehetnének a dolgok, és  csak elkezdesz az adott helyzetnek megfelelően élni. Megrekedsz a "status quo"-ban, ami latinul jelenlegi állapot-ot jelent.

A kétség és a félelem megakadályozza azt, amit Isten akar tenni az életedben. Ahhoz, hogy elképzeljünk valamit, bátorság kell. Tudod, hogy a legtöbb ember miért nem képzel el bármit is? Mert fél a kudarctól.

Minden nagyszerű dologtól, amit a Saddleback gyülekezetben csináltunk, halálosan féltem először. De azt mondtam, akkor is meg fogjuk csinálni. Miért? Mert nem hagyom, hogy a félelem uralja az életemet. És lehet, hogy remegve, de akkor is megyek előre.

A bátorság az, amikor félsz ugyan, de mégis megteszed, ami helyes. Néha ez azt jelenti, hogy azt teszed, amitől a legjobban félsz! Felmerülhet benned a kérdés: „Meg kell várnom, amíg minden kétségem eloszlik?” Nem, szembe kell menned a félelmeiddel! Figyelmen kívül kell hagynod minden bizonytalanság érzést, és haladnod kell előre.

 A Jakab 1,5-7 ezt mondja: Ha valakinek nincs bölcsessége, kérje Istent, aki bőkezűen ad mindenkinek, anélkül, hogy hibát keresne, és Ő ad neki. De amikor kérsz, hinned kell, és nem kételkedni, mert aki kételkedik, az olyan, mint a tenger hulláma, amelyet a szél fúj és hány. Az ilyen ember ne várjon  semmit az Úrtól. 

 A képzeletedet vagy a félelem fogja irányítani, vagy a hit. Ezt te döntöd el. Ha hagyod, hogy a félelem uralja a képzeletedet, akkor állandóan kiborulva, stresszesen, aggódva fogsz élni, és rossz lesz az életed.

Dönts inkább úgy, hogy ne a félelem, hanem a hit legyen a meghatározó az életedben! Bízz Istenben! Ha bízol Őbenne, akkor hitben haladhatsz előre, és engedheted, hogy a képzeletedet a lehetséges jó dolgok sokasága töltse be – mert Istennel minden lehetséges!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  •  Mi az a nagy dolog, amiről úgy gondolod, hogy Isten meg akarja tenni az életedben, de te eddig hagytad, hogy a kételkedés visszatartson ettől?
  • Félnél megnyitni az elmédet és az életedet az Istentől való összes lehetőség előtt? Miért igen vagy miért nem?
  • Amikor imádságban kérsz valamit Istentől, miért akarja, hogy te hidd, hogy Ő válaszol az imádra?

*(Daily Hope by Rick Warren 2024.04.28.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

A hitedhez képzelőerő kell

2024. május 04. 03:00 - Krisztina Ivanyina

„A nem látható dolgokra szegezzük tekintetünket. Mert amiket most látunk, azok hamarosan eltűnnek, de azok, amiket nem láthatunk, örökké megmaradnak.” (2Kor 4,18 NLT fordítás)

Ha valamit nem látsz fizikailag, akkor el kell képzelned. Ezért a képzelet elengedhetetlen a hit általi élethez.

A Zsidó levél 11. fejezetének 1.verse ezt mondja: „A hit bizalom abban, amit remélünk, és bizonyosság arról, amit nem látunk” .

A hit az, amikor reménykedünk valamiben és tudjuk, hogy meg fog történni. Ahhoz, hogy reménykedhess valamiben, el kell képzelned azt. Ahhoz, hogy higgy valamiben, szintén képzelőerőre van szükséged.

A Zsidó levél 11. fejezetét Isten "hithősei csarnokának" is nevezik. Ha végigolvasod a neveket, rájössz, hogy mindegyikük azért lett a hit hőse, mert használták a képzelőerejüket.

Például Isten azt mondta Ábrahámnak, „Te 90 éves vagy, és nincs gyereked. De a nevedet Ábrámról Ábrahámra változtatom, ami azt jelenti, nagy nemzet atyja". Azt mondta Ábrahámnak, hogy menjen ki éjszaka és számolja meg a csillagokat; ugyanis Ábrahámnak ennyi unokája és dédunokája lesz – Izrael nemzete! Mit csinált Isten, amikor azt mondta Ábrahámnak, hogy számolja meg a csillagokat? Aktiválta a képzelőerejét. Mintha azt mondta volna, "Azt akarom, hogy képzeld el, mit fogok tenni az életedben."

A Biblia a 2. Korinthusi levél 4. fejezete 18. versében ezt mondja: „A nem látható dolgokra szegezzük tekintetünket. Mert a dolgok, amiket most látunk, hamarosan eltűnnek, de azok, amelyeket nem láthatunk, örökké megmaradnak” (NLT fordítás).

Nem láthatod az Atyát, a Fiút és a Szentlelket, de ők az örökkévalóságig léteznek. A saját lelkedet sem láthatod, de ez is megmarad az örökkévalóságig.

A Biblia azt mondja, hogy azokat a dolgokat kell szem előtt tartanod, amelyek maradandóak – azokat, amelyeket valójában nem láthatsz a szemeddel. Hogyan összpontosíts olyan dolgokra, amelyeket nem látsz? Használd a fantáziádat!

 A képzelőerő máshoz is kell, nem csak a kreativitáshoz és a szórakozáshoz. Ez Isten ajándéka számodra, mert tudja, hogy szükséged lesz rá ahhoz, hogy hitben tudj élni.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogyan segít a képzelőerőd megérteni a Szentírást és emlékezni az igeversekre?
  • Nehéz használni a képzelőerődet, ha hitről van szó? Miért igen, vagy miért nem?
  • Milyen képek élnek az elmédben például a Szentlélekről, a mennyországról vagy Isten akaratáról? Mi formálja az általunk létrehozott képeket?

*(Daily Hope by Rick Warren 2024.04.27.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!
Címkék: hit képzelet Isten
süti beállítások módosítása