Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


A célok segítenek megvalósítanod azt, ami a legfontosabb

2018. március 05. 03:00 - K. Juc

 „Isten bármit megtehet – sokkal többet, mint amit valaha is el tudnátok képzelni, ki tudnátok gondolni vagy a legmerészebb álmaitokban kérni." (Efézus 3:20, The Message fordítás)

istock_000002746663_small.jpg

A Bibliából tudjuk, hogy Jézus mindig kitűzött maga elé célokat, és a szolgálata következő szakaszának célját gyakran nyilvánosan is kihirdette.

Hogy miért kellene neked is célokat megfogalmaznod? Ma és holnap három-három nyomós érvet osztok meg ezzel kapcsolatban.

Egyrészt azért kell célokat megfogalmaznod, mert szellemileg ez a te felelősséged.

Ha nincsenek céljaid, az azt jelenti, hogy úgy döntöttél, átadod másoknak az életed irányítását. Ugyanis ha nem határozod meg előre, hogy mi a fontos számodra, akkor hagyod, hogy azt mások döntsék el helyetted. Így végül elpazarolod az életedet, csak azért, mert nem tisztáztad le, hogy Krisztus követőjeként miben szeretnél növekedni.

A Biblia szerint ahhoz, hogy szellemileg érett légy, ki kell tűznöd egy célt, amely felé folyamatosan haladsz úgy, hogy közben mindig rajta tartod a szemed.

„Még nem értem el a célomat, és nem vagyok tökéletes. De Krisztus megragadott, ezért tovább futok és küzdök, hogy megszerezzem a díjat. [...] Futok a cél felé, hogy megnyerjem a díjat: a belépést a mennybe. Isten ezt a díjat annak köszönhetően ajánlja fel, amit Jézus Krisztus tett. Mindannyiunknak, akik érettek vagyunk, hasonlóan kellene gondolkodnunk." (Filippi 3:12, 14-15, CEV fordítás)

Másrészt azért fontos célokat megfogalmaznod, mert rajtuk keresztül kimutatod a hitedet.

Ha hiszel Jézus Krisztusban, és meghatározol egy célt, azzal a következőt fejezed ki: „Hiszek abban, hogy Isten szeretné, hogy eddig az időpontig ezt megvalósítsam, és hiszem, hogy éppen ez az, amit Isten el fog végezni az életemben."

A célok nemcsak megmutatják a hitedet, de növelik is azt. Minél nagyobb a célod, annál jobban növekszik a hited – ez pedig tetszik Istennek.

Az Efézus 3:20 szerint: „Isten bármit megtehet – sokkal többet, mint amit valaha is el tudnátok képzelni, ki tudnátok gondolni vagy a legmerészebb álmaitokban kérni." (The Message fordítás).

Továbbá azért szükséges célokat megfogalmaznod, mert így összpontosítani tudod az erődet.

A hatékony élet kulcsa az összpontosítás: ha ugyanis ezer felé szakadsz és egy rakás különböző dologba fektetsz energiát, akkor nem leszel hatékony. Ha viszont összpontosítva élsz, akkor erőteljes lesz az életed és megváltoztatja a világot.

Nincs időd mindent megtenni – a jó hír pedig az, hogy Isten nem is várja el, hogy mindent megtegyél! Ha Isten hatékony embere akarsz lenni, akkor a lényeg, hogy azt tedd, ami a leginkább számít, és felejtsd el a többit. A célok pedig segítenek, hogy folyamatosan ilyen szinten tudj összpontosítani.

„Nem cél nélkül futok. Úgy küzdök, mint egy bokszoló, aki eltalálja az ellenfelét – nem pedig csupán a levegőbe üt." (1 Korinthus 9:26, NCV fordítás)

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogyan tükrözik vissza a céljaid azt, amit Istenről hiszel?
  • Szoktatok családként célokat kitűzni? Miért lenne fontos családként megfogalmaznotok célokat?
  • Milyen tevékenységekre fordítasz időt és energiát, amelyek valójában nem igazán számítanak?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.02.26.)

Szólj hozzá!

A rövidebb utak csak eltérítenek a helyes ösvényről

2016. augusztus 13. 03:00 - FodorImi

„Gondosan figyelj a szavaimra, ne veszítsd szem elől azokat. Engedd, hogy mélyen áthassák szívedet, mert életet hoznak azoknak, akik megtalálják, és egész testüknek egészséget.” (Példabeszédek 4:20b-22, NLT fordítás - második kiadás)

http://www.freewebheaders.com/wordpress/wp-content/gallery/roads/amazing-dreamy-3d-road-sunset-website-header-image.jpg

Az egyik csapda, mellyel szembesülsz céljaid elérése során az életedben, az útrövidítések kísértése.

Az az igazság, hogy a rövidebb utak csak eltérítenek a helyes ösvényről. Az útrövidítések lehetnek erkölcsi, etikai, szellemi, pénzügyi, sőt kapcsolati területeken.

Mindezek viszont eltérítenek attól, amit Isten akar, hogy elérj az életedben, végső soron pedig felemésztik az idődet, energiádat, forrásaidat és kreativitásodat.

A rövid utak mindig rövidlátóak. Isten azt akarja, hogy „ne kötődjetek az éppen előttetek levő dolgokhoz. Nézzetek fel, arra figyeljetek, mi történik Krisztus körül – ez az, ami számít. Nézzétek a dolgokat az Ő perspektívájából.” (Kolossé 3:2, MSG fordítás)

Engedd, hogy Isten szavai „mélyen áthassák szívedet, mert életet hoznak azoknak, akik megtalálják, és egész testüknek egészséget.” (Példabeszédek 4:20b-22, NLT fordítás - második kiadás)

Beszéljetek róla

  • Hogyan ismered fel az útrövidítéseket?
  • Milyen útrövidítéseket próbáltál kihasználni korábban, mikor céljaid elérésén dolgoztál?
  • Hogyan tehetnek az útrövidítések minket engedetlenné Istennel szemben?


*(Daily Hope by Rick Warren – 2016.08.06.)

Szólj hozzá!

Az összpontosított élet ereje

2016. április 27. 03:00 - FodorImi

„A jó tervezés és a kemény munka bővelkedéshez vezet, az elhamarkodottság pedig szegénységhez.” (Példabeszédek 21:5 – NLT, 2. kiadás fordítása)

Ha azt akarod, hogy Isten használjon ebben az esztendőben, összeszedettnek kell lenned. Minél jobban célratörő vagy 2016-ban, annál hatékonyabb leszel – és Isten annál inkább tud használni.

Az összpontosított életnek csodálatos ereje van. A szórt fény nem sok hatással van arra, amit ér. Ha azonban fókuszálod a fényt – mint a napsugarakat a nagyítólencsével – lángra lobbanthatsz egy papírdarabot vagy egy száraz fűcsomót. Ha még erősebben fókuszálod a fényt, a lézert kapod. Egy lézersugár pedig képes elvágni az acélt vagy elpusztítani a rákot.

Ugyanez igaz az életedre. Ha a 2016. éved irányvesztett, céltalan, akkor csak sodródni fogsz, anélkül, hogy nagy hatással lennél környezetedre. Ha azonban összpontosítod az évedet néhány kulcsfontosságú célra, akkor erőteljes hatással lehetsz a világra Istenért.

A Biblia azt mondja: „A jó tervezés és a kemény munka bővelkedéshez vezet, az elhamarkodottság pedig szegénységhez.” (Példabeszédek 21:5 – NLT, 2. kiadás fordítása)

Az összpontosítás egyik nagyszerű példája az 1 Mózes 24-ben olvasható történet. Ábrahám megidősödött, és a fia még mindig nem nősült meg. Isten megígérte neki, hogy a családjából hatalmas népet formál, amit Isten meg is tett. Azonban fiának, Izsáknak, nem volt egyetlen gyereke sem, sőt még meg sem nősült. Ezért Ábrahám azt a feladatot adta szolgájának, Eliézernek, hogy találjon feleséget Izsák számára. Azt mondta a szolgájának: „Ne a körülöttünk élő kánaáni lányok közül szerezz feleséget. Menj vissza az országomba, rokonaim földjére, és onnan hozz feleséget fiamnak, Izsáknak.”

Mint minden jó cél, ez világos volt Eliézer számára. Tudta, hogy Izsák számára kell feleséget szereznie, pontosan tudta, milyen feleséget kell keresnie. Ábrahám szülőföldjéről kellett feleséget találnia. Soha nem fogsz elérni egy homályos célt, mert nem tudod, mikor teljesítetted. Eliézernek ez nem volt kérdés.

Például, ha az a célod, hogy 2016-ban jobb szülő leszel, ez nem egyértelmű. Sőt az sem, ha az a célod, hogy több időt tölts a gyerekeiddel ebben az évben, mert sosem fogod tudni, mikor teljesítetted a célod.

Ha azonban elkötelezed magad, hogy minden kedden este egy órát együtt töltesz a gyerekeiddel, az egyértelmű cél. Tudni fogod, hogy teljesítetted-e vagy sem. Az ilyen fajta célok tudják megváltoztatni az életed..

Tehát, milyen konkrét, határozott célt állítasz magad elé 2016-ban?

Beszéljetek róla

  • A pontosan meghatározott célok hogyan erősítenek abban, hogy teljesítsd azokat?
  • Milyen határozott célt állítasz magad elé?
  • Kivel tudod megosztani a céljaidat bátorításért és elszámoltathatóságért?

 

* (Daily Hope by Rick Warren – 2016.04.20.)

Szólj hozzá!

A célok növelik a hitedet

2016. április 11. 03:00 - K. Juc

"Legyen a hitetek szerint!" (Máté 9:29b, Egyszerű fordítás)

Minden alkalommal, mikor kitűzöl egy célt, valójában azt mondod: „Hiszem, hogy Isten azt szeretné, hogy a megadott dátumig a következő dolgot elérjem”. Ez egy hitbeli kijelentés.

Ha nagy célt fogalmazol meg, akkor Isten is nagyban fog munkálkodni. Ha közepes célt tűzöl ki, akkor közepes mértékben fog munkálkodni. Ha kis célt fogalmazol meg, akkor kicsiben fog cselekedni.

Ebből láthatod, hogyan növelik a célok a hitedet. Nem csak azt bizonyítják, hogy bízol Istenben, de azt is megmutatják, hogy mennyire. A Biblia azt mondja: Legyen a hitetek szerint!” (Máté 9:29b, Egyszerű fordítás)

Ez azt jelenti, hogy a célkitűzés elmulasztása is célkitűzés. Azzal, hogy nem tűzöl ki célt, máris kitűztél egyet: hogy ugyanolyan maradsz, mint amilyen eddig voltál. 

Figyeld meg, hogyan is működik ez:

  • Ha megkérdezlek, milyen célod van az egészségeddel kapcsolatban, és azt feleled, nincs ilyen jellegű célod, akkor a célod valójában az, hogy ugyanolyan maradj.
  • Ha megkérdezlek, milyen kapcsolati céljaid vannak, és azt mondod, neked ilyen nincs, akkor a célod az, hogy ne javuljanak a kapcsolataid.
  • Ha rákérdezek, milyen pénzügyi célod van, és hogyan akarsz megszabadulni az adósságtól, és erre azt válaszolod, hogy nem tűztél ki ilyen célt, akkor a célod az, hogy adósságban maradj.
  • Ha megkérdezem, milyen célt tűztél ki a karriereddel kapcsolatban, és erre azt mondod, hogy nincs ilyen célod, akkor a célod valójában az, hogy sodródj.

Ezért tanít bennünket a Biblia arra, hogy legyenek céljaink. Megedződik általuk a szellemünk. Fejlesztik a jellemünket és növelik bennünk a reménységet.

Beszéljetek róla:

  • Miként mutatják meg a céljaid, hogy mekkora a bizalmad Istenben és abban, hogy nagy dolgokat tesz meg az életedben?
  • Melyik az a terület, amelyet elhanyagoltál, és ahol nem tűztél ki célt?
  • Milyen célt fogsz kitűzni ma annak érdekében, hogy az életed minden területén folyamatosan növekedj?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2016.04.04)

Szólj hozzá!

Célok felállításával gyakorold a hitedet

2016. április 10. 03:00 - Anika Enikő

‘Az értelmes a bölcsességen tartja a szemét, de az ostoba szeme a föld végén kalandozik.'

 (Példabeszédek 17:24, GNT fordítás) 

A legtöbb dolog, amit napi szinten teszünk, öt perc elteltével nem fog számítani; öt éven belül pedig törlődik. Sok olyan dolgot teszünk, ami igazán semmit sem ér vagy nem számít.

Ahhoz, hogy elérd az álmaidat, el kell döntened mi az, ami igazán számít és maradandó az életedben, és arra fókuszálni. A Biblia azt mondja: "Az értelmes a bölcsességen tartja a szemét, de az ostoba szeme a föld végén kalandozik." (Példabeszédek 17:24, GNT fordítás)

Miután rájöttél mi ér a legtöbbet, állíts fel eléggé nagyszabású célokat, melyekhez hit szükséges. Jézus a Máté 9- ben azt mondja, hogy annyira fog megáldani bennünket, amennyire akarjuk. Áldásai a hitünk nagyságától, erősségétől függ. Ezt mondja Jézus: "Legyen a ti hitetek szerint." (Máté 9: 29 b)

Isten azt mondja, hogy válassz poharat és Ő megtölti azt. Legyen az akár egy kis teáscsésze, egy húszliteres vödör vagy egy hordó, Isten megtölti azt a te hited szerint. Az, hogy mennyire bízol meg Istenben meghatározza azt, hogy Isten mennyire áld meg téged.

Célok felállításával gyakorlod a hitedet. Egy célt állítsz fel, amikor azt mondod, hogy: "Istenem, hiszem hogy azt mondtad, hogy szeretnéd, ha elérném ezt vagy azt egy bizonyos határidőn belül. Valóban feszegetni fogja a határaimat, hogy ezt megtegyem, de hiszem hogy ezt szükséges tennem."

Milyen tulajdonságai vannak a hitből felállított célnak?

  • Fókuszált: Specifikus cél, ami mérhető.
  • Elérhető: Lehetséges és gyakorlati. Ha nem reális célt tűzöl ki, akkor nem éred el.
  • Személyes: Nem tűzhetsz ki célokat másoknak. Tulajdonjogod a saját céljaid fölött van, nem pedig valaki máséi fölött.
  • Nyomon követhető: Adj a célnak egy határidőt, hisz anélkül nem számít célnak.
  • Szívből jövő: Soha ne tűzz ki olyan célt, amitől nem dobban meg a szíved, mert a vágy hiányában sosem fogod elérni.

A célok életre fogják kelteni a halottnak vélt álmaidat. Vedd szemügyre a feladott álmaidat. Adj hozzá egy célt és figyeld meg, hogy Isten mire képes!

Beszéljetek róla:

  • Mit gondolsz, hogy a célok miért segítenek elérni az álmainkat?
  • Miért okoz nehézséget egy olyan célt kitűzni, ami kapcsolódik az álmainkhoz?
  • Melyek azok a célok, amiket mint elérhetetlen álomként állítanál föl? Memorizáld, jegyezd le és beszéld el másoknak.

* (Daily Hope by Rick Warren, 2016.04.03)

Szólj hozzá!
Címkék: célok hit
süti beállítások módosítása