Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Kapcsolatainkon keresztül tanuljuk a szeretetet

2019. június 08. 03:00 - Besther

"azaz hogy együtt nyerjünk vigasztalást nálatok egymás hite által, a tietek és az enyém által" (Róm 1:12).

Nem élhetünk saját magunknak, ha Isten áldását kívánjuk életünkre. Isten megáldja az életedet, ha részt veszel a közösségben. Légy része az egyház családjának, és lépj kapcsolatba más hívőkkel!

A Biblia azt mondja: "azaz hogy együtt nyerjünk vigasztalást nálatok egymás hite által, a tietek és az enyém által" (Róm 1:12).

Más szavakkal, Pál azt mondja a keresztényeknek Rómában: "Buzdítalak titeket a hitetekben. Ti buzdítotok engem a hitemben. Ebben a folyamatban áldjuk meg egymást."

Az áldások többségét, amiket Isten tartogat a következő hónapokra, évekre, embereken keresztül fogja adni neked. Ha ezeket a kapcsolatokat nem alakítod ki, akkor sosem kapod meg az áldásokat.

A legfontosabb dolog, amit Isten meg akar tanítani neked az életben, az nem az, hogy miként légy gazdag vagy sikeres, vagy miképp tedd a világot jobb hellyé.

Isten azt akarja, hogy szeretni tanulj. A szeretetet pedig a kapcsolatokban tanulhatod. Mindegy, hogy iskolában, templomban, a szomszédodban vagy a munkahelyeden. Kapcsolatokra van szükséged, melyek segítenek abban, hogy olyanná válj, amilyenné Isten akar formálni.

Ha nem vagy tagja egy helyi gyülekezetnek, akkor találnod kell egyet. Ez legyen a legfontosabb. Ha templomba jársz, de nincs kapcsolatod a hívekkel, akkor légy tagja egy kis csoportnak vagy vasárnapi iskolának.

Nem lehet áldott életed elszigetelten, függetlenül az egyháztól. Együtt jobbak vagyunk.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • Milyen áldásokat kaptál már a helyi gyülekezetben?
  • Milyen módon lehet mélyebb, szorosabb kapcsolatokat építeni az egyházban?
  • Miként lehet áldás valakinek, ha segítesz neki egy közösséget találni a gyülekezeten belül?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2019.06.01.)

 

Szólj hozzá!

Ne csak higgy... Tartozz valahová!

2019. április 07. 03:00 - daniella_89

"Isten családja az élő Isten temploma, az igazság oszlopa és alapja" (1Timóteus 3:15 GW fordítás)

prayer_1.jpg

 

Arra hívott Isten, hogy tartozz valahová, nem csak arra, hogy legyen hited.

Még a bűntelen, tökéletes Édenben is azt mondta Isten: "Nem jó az embernek egyedül lenni" ( 1 Mózes 2:18 NIV fordítás)

Közösségre lettünk teremtve, baráti kapcsolatokra tervezve, és család létrehozására formálva - senki sem tudja betölteni Isten céljait magától. A Biblia semmit nem tud magányos szentekről, vagy lelki remetékről.

Miközben személyes kpcsolatuk van Krisztussal, Istennek nem az a szándéka, hogy ez kettőnk között maradjon. Isten családjában kapcsolatban vagy minden más hívővel. A Biblia azt mondja: "úgy sokan egy test vagyunk Krisztusban, és minden tag hozzátartozik a többihez" (Róma 12:5 NIV fordítás)

Krisztus követése hozzátartozást is jelent, nem csupán a hitet. A brit szerző és teológus C. S. Lewis feljegyezte, hogy a tagság szónak keresztény eredete van, de a világ kiüresítette az igazi jelentését. A boltok kedvezményeket ajánlanak fel "tagjaiknak", és a hirdetők felhasználják a tagok neveit levelezőlisták létrehozásához. A gyülekezetekben a tagság sokszor kimerül abban, hogy hozzáadják a neved egy jegyzékhez, elvárások és kötelezettségek nélkül.

Pál számára a gyülekezeti "tagság" egyenlő volt egy eleven testrész működésével egy élő testben, egy mellőzhetetlen, szorosan kapcsolódó részeként Krisztus testének. Helyre kell állítsuk és gyakorolnunk kell a tagság bibliai jelentését. A gyülekezet egy test, nem egy épület, egy szervezet, nem egy szerveződés - igazságok, melyekkel olyan igeszakaszokban találkozhatunk, mint a Róma 12:4-5, 1Korintus 6:15 és az 1Korintus 12:12-27.

 

Segítő kérdések elmélkedéshez és beszélgetéshez:

  • Hogyan gondoskodtál arról, hogy a Krisztussal való kapcsolatod kettőtök közt maradjon?
  • Hogyan néz ki gyakorlatban az, hogy "minden tag hozzátartozik a többihez"?
  • Hogyan gyakorlod a bibiliai értelemben vett tagságodat a gyülekezetedben?

 

*(Daily Hope by Rick Warren, 2019.03.31.)

Szólj hozzá!

Isten megáldja azokat, akik megosztják a hitüket

2018. december 05. 03:00 - csmsdvd

 „Imádkozom azért, hogy légy aktív abban, hogy megosztod a hitedet másokkal, hogy teljesen megérts minden olyan jó dolgot, ami a miénk Krisztusban.” (Filem 1:6, NIV fordítás)

Image result for sharing the gospel

Ha tudnám a rák ellenszerét de nem osztanám meg senkivel, azzal bűncselekményt követnék el. És ha tudnék gyógymódot az AIDS-re, de nem mondanám el másoknak, megérdemelném, hogy lecsukjanak.

Azoknak, akik Jézust követik, van egy nagyon fontos feladatuk.

Tudjuk, hogy az emberek hogyan nyerhetnek bűnbocsánatot a múltban elkövetett bűneikre, hogyan lehet életcéljuk és hogyan juthatnak a Mennybe.

Isten az mondja, akik az ő áldását szeretnék, azoknak ezt az üzenetet tovább kell adniuk.

Pál azt írja Filemonnak a 1:6 igerészben: „Imádkozom azért, hogy légy aktív abban, hogy megosztod a hited másokkal, hogy teljesen megérts minden olyan jó dolgot, ami a miénk Krisztusban.” (NIV fordítás).

Más szóval, ne tartsd titokban, hogy hiszel Jézus Krisztusban. Mondd el másoknak is, hívd el őket a gyülekezetbe, ajándékozz nekik egy Bibliát, adj a kezükbe egy olyan könyvet, amiből megtudhatják, mit jelent Jézust követni.

Isten megáld, amikor ezeket teszed.

Mindannyiunknak más a szerepünk. Lehet, hogy nem vagy prédikátor vagy misszionárius, viszont te is részt vehetsz az Evangélium hirdetésében, és bármilyen formában teszed is azt, a jutalmad nem marad el.

A Biblia azt mondja „annak, aki ültet és annak, aki öntöz, ugyanaz a célja, és mindegyik a maga jutalmát kapja majd fáradozása szerint.” (1Kor 3:8, NIV fordítás).

Ezt úgy is értelmezhetjük, hogy ha hűségesen megosztod a Jézusról való üzenetet az emberekkel, akkor tulajdonképpen arra a csodálatos napra készülsz, amikor majd a Mennybe mész. El tudod képzelni, milyen lesz az, hogy azokat az embereket látod ott, akik miattad kerültek oda, mert te megosztottad velük a hitedet?

Ez egy olyan áldás, ami semmi máshoz nem hasonlítható!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Számodra mi a legnehezebb abban, hogy megoszd másokkal a hitedet?
  • Mi gátol leginkább abban, hogy rendszeresen és következetesen megoszd másokkal a hitedet?
  • Ki az, aki miattad lesz ott a Mennyben?

 

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.11.28.)

Szólj hozzá!

Szükségünk van a lelki családunk támogatására

2018. szeptember 25. 03:00 - Mate Cseri

"Eleve arra rendelt minket, hogy fiaivá fogadjon Jézus Krisztus által, akaratának jóságos tetszése szerint." (Ef 1:5)

 

family-c.jpg

A Biblia ezt mondja: " Eleve arra rendelt minket, hogy fiaivá fogadjon Jézus Krisztus által, akaratának jóságos tetszése szerint." (Ef 1:5).

Isten többet akart angyaloknál, állatoknál és növényeknél. Családot akart. A Biblia szerint azért létezünk, mert Isten azt akarta, hogy családjának tagjai legyünk, és ez a család örökké megmarad.

A lelki család, Isten családja, túl fogja élni még a földi családokat is. A földi családok nem tartósak. Létrejönnek, szétválnak, majd elmúlnak. Isten lelki családja viszont örökkön örökké tart.

A Biblia szerint Isten soha nem akarta, hogy egyedül vágjunk neki az életnek. Tulajdonképpen Isten gyűlöli a magányt. Amikor Isten megalkotta a férfit, tökéletes környezetben, a Paradicsomkertben adott neki otthont és ezt mondta: "Nem jó az embernek egyedül lenni." Isten azt akarja, hogy te se légy egyedül, hanem te is tagja légy Isten családjának.

Mi tehát Isten családja? "Isten háza népe: az élő Isten egyháza, az igazság támasza és szilárd alapja (1 Tim 3:15, saját fordítás). Az egyház, Krisztus teste, nem intézmény. Az egyház nem hivatalnokoskodás. Az egyház nem szervezet vagy klub. Az egyház Isten családja. Nem szabályzatokról, rituálékról és vallásoskodásról szól. Kapcsolatokról szól. A szeretetről.

Az egyház az igazság alapja és támasza. Mi történik, amikor egy épületnek nincs alapja és támasza? Összedől. Ezt mi kaliforniaiak másoknál jobban értjük. Ha a házadnak nincs biztos alapja, akkor egy földrengés esetén összedől.

Isten szerint az életünk ugyanilyen. Földrengéseket tapasztalhatunk - pénzügyi, egészségügyi, érzelmi, kapcsolati, munkahelyi földrengéseket. Amikor ezek a nehéz idők beköszöntenek, az ember összedől, ha nincs lelki családja, aki támogatja.

Isten céljait nem tudjuk egyedül elérni. Úgy alkotott minket, hogy szükségünk legyen egymásra. Szükségünk van egymásra Isten családjában.

Segítő kérdések elmélkedéshez és beszélgetéshez:

  • Isten azt akarja, hogy földrengések idején mindenkinek kapjon támogatást lelki családjától. Hogyan tudnál segíteni egy olyan lelki családtagot, aki jelenleg nehéz időket él meg?
  • Isten családjának tagjai hogyan tudnak segíteni téged, amikor éppen erre van szükséged?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.09.18.)

 

Szólj hozzá!

Így tudsz befektetni a saját gyülekezeted közösségébe

2018. augusztus 09. 03:00 - FAmelita

"Amikor Isten emberei szükségben vannak, legyél kész segíteni nekik. Mindig légy buzgó a vendégszeretetben." (Róma 12:13, NLT fordítás)

Isten azt akarja, hogy használjuk a pénzünk egy részét arra, hogy erősítsük a közösséget, hogy mutassunk szeretetet a többi hívő felé és építsünk kapcsolatokat.

Bármikor, amikor Istennek adtam a pénzem, az minden esetben csak közelebb vitt engem Őhozzá. Bármikor, amikor másnak adtam a pénzem, az ahhoz a személyhez vitt közelebb. Amikor a kiscsoportban adok valakinek pénzt, vagy a kiscsoportomra költök, hozzájuk kerülök közelebb, velük fejlődik a kapcsolatom.

Bármikor, amikor elmegyek, veszek egy szép kártyát és írok bele valami bátorítót, akkor egész egyszerűen Isten befektetési alapjába fektetek be. Amikor egy másik hívő elbátortalanodott, és szüksége lenne valakire, akivel beszélhet, és én meghívom ebédelni, akkor is Isten  befektetési alapjába fektetek be. 

A Biblia azt mondja "Mikor kiterjeszted a vendégszeretetet olyan keresztény fivéreidre és nővéreidre, akik idegenek számodra. a hitet teszed láthatóvá." (3 János 1:5, The Message fordítás). Amikor a gyülekezetbe fektetjük a pénzünket és fejlesztjük vele a kapcsolatainkat, azzal Istenre mutatunk. Más szavakkal, ha a saját gyülekezeted közösségére költesz, az segít másokat a kereszthez vinni.

Legyél kreatív! Legyél újító! Dobj be néhány ötletet. "Lássuk, milyen leleményesek lehetünk a szeretet ösztönzésében és a segítségnyújtásásban." (Zsidók 10:24, The Message fordítás).

Bármikor, amikor más hívőknek adtam a pénzem, az ő hozzájuk vitt közelebb.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Látsz szükséget a kiscsoportodban vagy egy családnál a gyülekezetben?
  • Milyen félelmeid vannak, azzal kapcsolatban, hogy idegeneket érj el és az ő életükbe fektess? Kérd Isten segítségét, hogy túljuss a félelmeiden és teljesíthesd a küldetésed.
  • Hogyan segítenek az erős gyülekezeten belüli kapcsolatok Istenre mutatni?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.08.02.)

 

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása