Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

Tornáztasd elmédet, hogy emlékezz Istenre

2025. november 12. 03:00 - csmsdvd

„Krisztussal együtt keresztre vagyok feszítve: többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem; azt az életet pedig, amit most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem.” (Gal 2,20)

A Biblia nagyon világosan írja le, hogyan kell imádkoznunk. Azt mondja nekünk, hogy „szüntelenül imádkozzunk.” (1Thessz 5,17).

Ez valószínűleg sok ember számára lehetetlennek tűnik. Sokaknak már az is nehézséget jelent, hogy napközben meghatározott időpontokban imádkozzanak, például étkezéskor, lefekvéskor vagy egy állandó csendes időben.

Hogyan lehet állandóan imádkozni? Az egyik módszer az, hogy egész nap „lélegzetimádságokat” használunk, ahogyan sok keresztény évszázadok óta teszi. Válasszunk egy rövid mondatot vagy egy egyszerű kifejezést, amelyet egy lélegzetvétel alatt ismételhetünk Jézusnak: „Velem vagy.” „Elfogadom a kegyelmedet.” „Rád támaszkodom.” „Meg akarlak ismerni.” „Hozzád tartozom.” „Segíts, benned bíznom.”

Használhatunk rövid bibliai mondatokat is: „Nekem az élet Krisztus.” „Soha nem hagysz el.” „Te vagy Istenem.”

Imádkozzuk minél gyakrabban, hogy mélyen gyökerezzen a szívünkben. Csak ügyeljünk arra, hogy motivációnk Isten dicsőítése legyen, és ne próbáljuk manipulálni Őt, hogy a mi akaratunkat teljesítse. A lélegzetimádságok, ha engedjük, akkor Isten mély jelenlétének érzékeléséhez és gondoskodásának felismeréséhez vezetnek

Az Istenhez való közeledés gyakorlása egy készség; egy szokás, amit fejleszthetsz. Ahogy a zenészek minden nap gyakorolják a skálákat, hogy könnyedén tudjanak gyönyörű zenét játszani, úgy te is megtanulhatod, hogyan gondolj Istenre a nap különböző pillanataiban. Tornáztathatod az elmédet, hogy emlékezz Istenre.

Először emlékeztetőket kell készítened, hogy rendszeresen visszatérjenek a gondolataid arra a tudatosságra, hogy Isten veled van abban a pillanatban. Kezdd azzal, hogy vizuális emlékeztetőket helyezzel el magad körül. Kis cetliket tehetsz ki, amelyeken ez áll: „Isten velem van és általa vagyok!”

Ha mindezeken keresztül az Ő jelenlétének megtapasztalását keresed, akkor eltévesztetted a lényeget. Nem azért dicsérjük Istent, hogy jól érezzük magunkat, hanem azért, hogy jót tegyünk. A célod nem egy érzés, hanem az a folyamatos tudatosság, hogy Isten mindig jelen van.

Ez az imádságon keresztül történő imádat életmódja. Így imádkozhatsz folyamatosan.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • Próbáld ki a légzésimádságot, hogy egész nap Istent imádd. Milyen változást észlelsz a hozzáállásodban és másokkal való kapcsolataidban?
  • Milyen vizuális emlékeztetők segítenek legjobban abban, hogy tudatában legyél Isten jelenlétének?
  • Gondolj arra, hogyan tanultál meg hangszeren játszani vagy sportolni. Hogyan alkalmazhatod ugyanezt a fegyelmet és energiát az imádkozó életmód kialakításában?

(Daily Hope by Rick Warren, 2025.11.05.)

Szólj hozzá!

Krisztus testének szüksége van Rád

2025. november 11. 03:00 - Timiiiii

„Ti pedig Krisztus teste vagytok, és egyenként annak tagjai.”
(1Korinthus 12,27)

Isten teremtette az egyházat, az Ő családját, azért, hogy egymásra szükségünk legyen az Ő célja betöltéséhez ezen a földön. Mindannyian egy küldetésre születtünk és Isten azt akarja, hogy ezt a küldetést együtt végezzük el.

Az egyik legfontosabb oka annak, hogy szükséged van egy gyülekezeti családhoz tartozni, az, hogy betölthesd az elhívásodat és gyakorlati módon szolgálj más hívőket. A Biblia ezt mondja:
„Ti pedig Krisztus teste vagytok, és egyenként annak tagjai.” (1Korinthus 12,27)

A te szolgálatod létfontosságú a Krisztus testében. Mindannyiunknak megvan a maga szerepe és minden szerep fontos. Nincs „kicsi” szolgálat Isten előtt. Minden számít!

Az egyházban nincs jelentéktelen szolgálat. Némelyik látható, mások rejtve maradnak és a háttérben zajlanak, de mindegyik értékes — és gyakran épp a kisebb vagy háttérbe szoruló szolgálatok hozzák a legnagyobb változást. Az én otthonomban például a legfontosabb fény nem a nagy csillár az étkezőben, hanem a kis éjjeli lámpa, ami megóv attól, hogy beverjem a lábam amikor éjjel felkelek.

A nagyság és a jelentőség nem jár kéz a kézben. Minden szolgálat számít, mert egymásra vagyunk utalva azért hogy Krisztus teste teljesen működjön.

Ha a tested egyik része nem működik, megbetegszel — és a tested többi része is szenved. Képzeld el, ha a májad egyszer csak így szólna:
„Elegem van! Nem akarom többé szolgálni a testedet! Kiveszek egy év szabadságot, azért hogy engem tápláljanak. Azt teszem, ami nekem a legjobb! Vegye át a munkát valaki más!”

Mi történne? A tested meghalna.

Ma több ezer helyi gyülekezet azért haldoklik, mert a keresztények nem hajlandóak szolgálni. Nézőként ülnek a pálya szélén, és Krisztus teste emiatt szenved.

Isten olyan szolgálatra hívott el, amely messze túlmutat azon amit valaha is el tudnál képzelni. Ő szolgálatra teremtett téged:
„Mert az Ő alkotása vagyunk, akiket Krisztus Jézusban jó cselekedetekre teremtett, amelyeket előre elkészített Isten, hogy azok szerint éljünk.” (Efezus 2,10) Valahányszor másokat szolgálsz, valójában Istent szolgálod.

Ne elégedj meg azzal, hogy mások végzik a gyülekezet munkáját. Itt az ideje, hogy te is kivedd a részed!

Gondold át:

  • Miért nehéz betölteni az elhívásodat más hívők támogatása nélkül?
  • Milyen módon formált Isten a szolgálatra? Milyen képességeid, személyiségjegyeid, tapasztalataid és lelki ajándékaid segíthetnek abban, hogy hatékony légy egy bizonyos területen?
  • Hogyan használt Isten egy kisebb vagy csendesebb szolgálatot arra, hogy változást hozzon a te vagy valaki más életáben akit ismersz?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2025.11.04.)

Szólj hozzá!

Bízz abban, aki teremtett és megmentett téged!

2025. november 10. 03:00 - Lencsés Tamás

Magasztalja lelkem az Urat, és ujjong az én lelkem megtartó Istenemben
(Lk 1,46-47)

Te Isten ötlete vagy. Te Isten találmánya vagy. Te Isten alkotása vagy.

Nem te teremtetted magad. Isten teremtett téged. Senki sem tud rólad többet, mint Isten. Ő formált téged, megtervezett, megalkotott, felépített és megalkotott téged a célja érdekében. Isten soha nem teremt semmit cél nélkül. Az Ő célja a te sorsod.

Isten nemcsak teremtett téged, hanem meg is mentett.

Valóban meg kellett mentenie téged, mert bár Istennek terve van az életeddel, nem kényszerít téged arra, hogy kövesd azt. Te pedig nem követted. Elkalandoztál, és elkezdted a saját dolgaidat csinálni. A saját tervedet követted az életedben, és elrontottad. Vétkeztél. Emiatt Isten elküldte Jézust, hogy meghaljon a bűneidért, hogy megmentsen téged.

Valójában Isten elküldte Jézust, hogy megfizesse minden ember bűneit, aki valaha élt. Még Mária, Jézus anyja is Istenre támaszkodott, mint Megváltójára. Amikor Isten angyalt küldött Máriához, hogy elmondja neki, hogy őt választotta Fiának anyjául, Mária elfogadta Isten tervét, és aztán elmondta nekünk, miért.

Lukács evangéliumának első fejezetében Mária azt mondja: „Magasztalja lelkem az Urat, és ujjong az én lelkem megtartó Istenemben” (Lk 1,46-47). Mária azt mondja: „Isten nem csak teremtett engem, hanem meg is mentett. Nem véletlenszerűen, vonakodva vagy azért követem Isten tervét, mert muszáj. Lelkesedéssel, várakozással és lelkesedéssel követem. Örülök!”

Abban a pillanatban Mária tudta, mi a célja. Tudta, miért helyezte Isten őt a földre. Ezért úgy döntött, hogy követi Isten tervét, tudva, hogy bízhat abban, ahová Megváltója vezeti.

Az élet tervezése terén sok keresztény úgy viselkedik, mint az ateisták. Elfogadják Istent az üdvösségükért, de aztán azt gondolják: „Csak követem, és úgy tervezem az életemet, ahogy akarom.”

Tényleg? Azt gondolod, hogy Isten azért teremtett téged a földre, hogy magadért élj? Nem hiszem.

Isten a saját célja érdekében teremtett téged. Kire bízhatnád jobban a sorsodat, mint arra, aki teremtett és megmentett téged?

 

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Kinek az útján jársz ma? Szükséged van-e irányváltásra ahhoz, hogy az Isten által neked szánt úton haladj? Az, aki teremtett téged, az is, aki megmentett téged. Mit jelent ez az igazság számodra?
  • Milyen módon viselkedtél ateistaként, amikor az életed tervezéséről volt szó?
  • Könnyebbnek tűnik követni a Teremtődet, vagy a Megváltódat? Miért?

 

Bízol Jézusban, mint Megváltódban?

Ha még soha nem fogadtad be Jézust a szívedbe, szeretném, ha most megkapnád erre a lehetőséget. Mondd el Istennek, hogy bízol az Ő Jézuson keresztül adott üdvösségének ígéretében, az alábbi imával:

„Drága Atyám, megígérted, hogy ha bízom Jézusban, üdvözülök. Nem a cselekedeteim által, hanem kizárólag a kegyelmed által. Hiszek Jézusban, mint Urunkban és Megváltónkban. Megvallom bűneimet, és kérlek, bocsáss meg nekem, és átadom az életemet neki.

Vezess, irányíts és segíts, hogy hitben és engedelmességben kövessem Jézust. Jézus Krisztus nevében. Ámen.”

 

(Daily Hope by Rick Warren, 2025.11.03.)

Szólj hozzá!

Isten terve mindig jobb

2025. november 09. 03:00 - gerbeaud

"Amit szem nem látott, fül nem hallott, és ember szíve meg sem sejtett, azt készítette el Isten az őt szeretőknek."
(Pál első levele a korinthusiakhoz 2,9)

Isten terve mindig jobb, mint bármi, amit te magad találnál ki.

Ez nem csak azt jelenti, hogy itt a földi életünkben jobb. Persze ez is része a dolognak, de ami még ennél is csodálatosabb, hogy Isten tervei örökkévaló jutalommal járnak.

Az életed jelentőségét és az elégedettséget az adja, ha követed Isten rád vonatkozó célját és tervét. De az Isten tervével való együttműködés a kulcs a mennyei jutalmakhoz is. A Biblia az első korinthusi levélben (2,9) ezt mondja: "Amit szem nem látott, fül nem hallott, és ember szíve meg sem sejtett, azt készítette el Isten az őt szeretőknek".

El sem tudod képzelni, mit akar Isten általad megtenni, ha követed a tervét. Ha Isten megmutatná neked a terveit, elállna a lélegzeted! Megdöbbennél, hogy milyen rendkívüli módon tud használni egy hétköznapi embert. De ő azt akarja, hogy te az ő tervét válaszd és az ő módszerét használd. Azt akarja, hogy őt válaszd.

Mindannyiunknak vannak jó és rossz vágyai. Soha nem fogjuk megtudni, mi a legjobb út, amíg nem választjuk Isten útját.

Gondolj Máriára és Józsefre, Jézus földi szüleire. Mielőtt Isten felfedte előttük nagy tervét, gondolom, nekik is egyszerű és jó terveik voltak: megházasodni, családot alapítani, Istent szolgálni. De még ezek a jó tervek sem voltak összehasonlíthatók azzal, amit Isten akart tenni az életükkel. Amikor alávetették magukat Isten akaratának, csak akkor látták meg, hogy milyen fantasztikusan nagy Isten terve valójában, és hogy ez hogyan lehet áldás az egész világ számára. 

Isten terve mindig jobb. Ha nem veted alá magad annak, amit Isten az életedben tenni akar, akkor nem gondolkodsz elég nagyban. Ő nagy dolgokat tartogat számodra itt a földön, és még nagyobbakat a eljövendő életben!

De Isten tervével az a helyzet, hogy ő hagyja, hogy te döntsd el, követed-e azt. Sokan az életükben a legjobb dolgokról azért maradnak le, mert úgy döntenek, hogy a saját tervüket választják.

Ha értelmes, céltudatos életet akarsz élni, mondd el ezt az egyszerű imát: „Istenem, azt akarom, hogy az életemben a te akaratod teljesüljön, ne az enyém. Kérlek, mutasd meg nekem az utat, amely az általad számomra elkészített legjobb terv megvalósulásához vezet, hogy jól szolgálhassalak és szerethesselek.”

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogyan segít a Biblia abban, hogy helyes döntést hozz? Hogyan segít a Szentlélek?
  • Mi a legnagyobb dolog, amit el tudsz képzelni az életedre vonatkozóan? Megkérdezted már Istent, hogy Ő ezt meg akarja tenni rajtad keresztül?
  • Szerinted miért ad választási lehetőséget Isten abban, hogy kinek a tervét követed?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2025.11.02.)

Szólj hozzá!

Ne csak törődj az emberekkel, tegyél is értük

2025. november 08. 03:00 - Anita.B

pexels-matthiaszomer-339620.jpg“Példát mutattam nektek, hogy ti is úgy tegyetek, ahogyan én tettem veletek.”
(János 13,15 NLT fordítás)

Jézus azt mondta a követőinek: “Példát mutattam nektek, hogy ti is úgy tegyetek, ahogyan én tettem veletek” (János 13,15 NLT fordítás). Ha Jézus követője vagy, akkor ez neked is szól!

A tegnapi Napi Remény (Daily Hope) üzenetben a Lukács 4,18-19-et néztük meg, illetve az öt embertípust, akiknek Jézus segíteni jött: a szegényeket, a megtört szívűeket, a bebörtönzötteket, a vakokat és az elnyomottakat.

Jézus azt akarja, hogy ne csak törődj velük, hanem tegyél is értük. Jézus is törődött az emberekkel, és tett is értük. Azt akarja, hogy te is így tegyél.

Először is, hirdesd a Jó Hírt! Isten mindenekelőtt azt akarja, hogy mondd el az embereknek, hogy Jézus a válasz minden egyes problémájukra. Azt akarja, hogy elmondd nekik, hogy Ő (Isten) teremtette őket, Jézus meghalt értük, és a Szentlélek bennük akar élni. Mondd el, hogy Isten megbocsátást, célt és egy mennyei otthont kínál  számukra. Ezt elmondhatod nekik személyesen, elviheted őket a gyülekezetbe, vagy meghívhatod őket a házicsoportodba.

Másodszor, vigasztald meg a megtört szívűeket. Mindenhol körülvesznek olyan emberek, akiknek fáj valami. Valójában mindenki hordoz valamilyen sérülést, fájdalmat, akár látszik rajta, akár nem. Néha a legkönnyebben úgy találsz meg egy szenvedő embert, ha azt keresed, aki fájdalmat okoz másoknak. Mert a szenvedő emberek fájdalmat okoznak másoknak. Ha rátaláltál egy ilyen emberre, akkor extra szeretetet mutass iránta, és imádkozz érte.

Harmadszor, hirdesd a szabadulást azoknak, akik börtönben vannak. Lehet, hogy nem ismersz senkit, aki ténylegesen börtönben van, de mindannyian ismerünk olyanokat, akik valaminek a fogságában vannak — egy rossz szokás, egy egészségügyi probléma, szűkös anyagi helyzet vagy egy régi titok fogságában. Isten azt akarja, hogy mondd el nekik az Őróla szóló igazságot, amely szabaddá teszi őket: “Az igazság szabaddá tesz titeket” (János 8,32 NLT fordítás).

Negyedszer, a vakoknak hirdesd, hogy látni fognak. Itt Jézus olyan emberekről beszélt, akik szellemben, lélekben vagy emberi kapcsolataik területén vakok. Amikor látod, hogy valaki, aki fontos neked egy ostoba hibát követ el, akkor azt is gondolhatod, hogy ez nem a te dolgod. De ha törődsz vele, akkor igenis a te dolgod. Megoszthatod a Bibliának az adott helyzetre vonatkozó igazságát, vagy segíthetsz nekik olyan forrást találni, amelyből megtudhatják az igazságot, amelyet hallaniuk kell.

Ötödször, segíts az elnyomottaknak, hogy felszabaduljanak az elnyomás alól. Kik az elnyomottak? Ők azok az emberek, akikbe belerúgnak, akiket piszkálnak, és akiket lenyomnak. Mindannyian ismerünk ilyen embereket, sőt vannak egész embercsoportok, akiket elnyomnak. Ahelyett, hogy hátat fordítanál az ilyen helyzetnek, Jézus azt akarja, hogy foglalkozz ezzel és tegyél ellene.

Ne feledd, amikor azokkal törődsz és azokért teszel, akikkel Ő törődött és akikért Ő tett, akkor — ahogy Jézus is mondta — az olyan, mintha Ővele tennéd!

„Éhes voltam, és ennem adtatok, szomjas voltam, és innom adtatok, idegen voltam, és behívtatok, ruhára volt szükségem, és felruháztatok, beteg voltam, és gondot viseltetek rám, börtönben voltam, és meglátogattatok... Amit pedig e testvéreim közül a legkisebbel tettetek, velem tettétek” (Máté 25:35-36, 40 NLT fordítás).

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Az emberek mely csoportja az, akikkel törődsz, de még nem tettél értük? Mit tehetsz értük?
  • Jézus azt mondja, hogy amikor szenvedő emberekért teszel valamit, az olyan, mintha Vele tennéd. Mit jelent, vagy mit változtat meg ez az igazság számodra?
  • Mikor törődött veled és tett érted valamit egy hívőtársad — például amikor összetört volt a szíved, vagy amikor esetleg lelki vakságtól szenvedtél?

*(Daily Hope by Rick Warren 2025.11.01.)

 (A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a "Rövidítések - Angol nyelvű bibliafordítások jelölései" pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása