Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

Valóban imádkozni kell az ellenségeinkért?

2026. március 16. 03:00 - csmsdvd

nr_alap_4.jpg

„Ne győzzön le a gonosz, hanem te győzd le a gonoszt jóval.” (Róm 12,21)

Nem tudom, van-e bármi más a mai világunkban, ami jobban szembemegy a jelenlegi közfelfogással, mint a gonoszságra jósággal válaszolni. És éppen azért, mivel ez ennyire ellentétes a kultúránkkal, ezért ezt a legnehezebb megtenni.

Amikor valaki fel akarja kavarni az életed, jósággal (mai szóhasználattal pozitívan) kell reagálnod. A Rómaiakhoz írt levél 12. fejezetének 21. verse azt mondja: „Ne győzzön le a gonosz, hanem te győzd le a gonoszt jóval.”

De a gonoszt jósággal legyőzni hitet igényel, mert bensőnkből minden azt sugallja, hogy a gonoszt gonoszsággal, a sötétséget pedig még több sötétséggel győzzük le. A világ ezt tanácsolja nekünk: piszkosan harcolj. Hitre szorulunk ahhoz, hogy szembe tudjunk szállni azzal, amit a közfelfogás tanácsol, bízzunk Istenben, és válaszoljunk a sötétségre az Ő fényével.

A sötétség ellen a fénnyel küzdesz. A gyűlöletet ellen a szeretettel harcolsz. A rosszkedv ellen a jókedvvel. Nem hagyhatjuk, hogy a gonosz legyőzzön minket. A gonoszt a jóval kell legyőzni.

Ez nehéz feladat. De még nehezebb is lehet: Szeressétek ellenségeiteket, áldjátok azokat, akik titeket átkoznak, jót tegyetek azokkal, akik titeket gyűlölnek, és imádkozzatok azokért, akik üldöznek titeket” (Mt 5,44)

Könnyű ez? Nem. Szokatlan? Igen. Választás kérdése? Abszolút. A te döntésed, hogy jobb legyél az ellenségednél. A sötétség helyett a fényt választani azt jelenti, hogy Jézus útját járjuk. Jézus csak úgy nem sétálna ki a harcból, nem lenne közömbös. Életét adná, ha erre van szüksége ahhoz, hogy megmutassa, mennyire szeret valakit, és pontosan ezt is tette.

Isten nem akarja, hogy bosszút állj. Azt akarja, hogy jót cselekedj. Azt akarja, hogy még a legkeményebb szívűeknek is megmutasd a szeretetet azzal, hogy imádkozol értük, és kéred Istent, hogy adjon nekik olyan szívet, mint az övé.

Jézus a legjobb példát mutatta nekünk arra, hogyan kell szeretettel reagálni és imádkozni ellenségeinkért. Ha követed példáját, ki fogsz tűnni egy olyan világban, ahol mindenki először magára gondol.

A hit útján járva, a rosszat jóval legyőzni, nem lesz mindig könnyű, de ezáltal erősen tanúskodsz majd Jézus mellett.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • Milyen módon mutatta meg nekünk Jézus, hogyan győzzük le a gonoszt a jóval, és hogyan szeressük ellenségeinket?
  • Mit gondolsz, miért akarja Isten, hogy imádkozzunk azokért, akik bántanak vagy zaklatnak minket? Miért fontos ez?
  • Imádkoztál már valaha következetesen valamelyik ellenségedért? Hogyan változott ezáltal a szíved az adott személy iránt?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2026.03.09.)

Szólj hozzá!

Miért bízhatsz Istenben, amikor igazságtalanság ér

2026. március 15. 03:00 - Timiiiii

Ne fizessetek senkinek rosszal a rosszért. A tisztességre legyen gondotok minden ember előtt. Ha lehetséges, amennyire tőletek telik, éljetek minden emberrel békességben.” 
(
Róm 12,17–18)

pexels-anthony-thai-774946527-18952277.jpg

Szerinted Isten képes arra, hogy valami jót kihozzon a rosszból, például amikor bántanak vagy zaklatnak?

Természetesen képes. A pillanat hevében ezt nehéz meglátni és elhinni. Amikor valaki igazságtalanul bánik veled, kísértést érezhetsz arra, hogy visszavágj vagy megvédd magad. De Isten igazságos, és az ő feladata, hogy ítéljen, helyreállítson, és jóra fordítsa a dolgokat.

Ne fizessetek senkinek rosszal a rosszért. A tisztességre legyen gondotok minden ember előtt. Ha lehetséges, amennyire tőletek telik, éljetek minden emberrel békességben. Ne álljatok bosszút önmagatokért, szeretteim, hanem adjatok helyet az ő haragjának, mert meg van írva: „Enyém a bosszúállás, én megfizetek” – így szól az Úr.” (Róm 12,17–19)

Figyeld meg ezt a kifejezést: „amennyire tőletek telik”. Amennyire csak lehetséges, éljetek békességben mindenkivel. Isten tudja, hogy vannak olyan emberek, akikkel szinte lehetetlen kijönni. Amikor zaklatnak vagy bántanak, Isten nem azt akarja, hogy visszavágj. Azt akarja, hogy elsétálj.

Erre talán azt mondod: „De te nem tudod, mit tettek velem! Megbántottak. Nagy sérelmet okoztak, és szeretnék visszavágni.”

Azok, akik másokat bántanak, bele akarnak húzni a konfliktusba. Magukra akarják vonni a figyelmedet, hogy reagálj rájuk – hogy aztán támadhassanak. Nem tudják elviselni, ha figyelmen kívül hagyod őket. Ez az internet világára is vonatkozik. Sokszor nehéz képszerűen „elsétálni” egy támadó Facebook-kommentsor alól. De amikor nem reagálsz, elveszed a bántalmazók irányítási hatalmát. Ha nem tudnak bevonni, nem tudnak irányítani sem.

Valahányszor azt mondod valakinek: „Annyira felidegesítesz!”, tulajdonképpen azt ismered el, hogy átadtad az érzelmeid irányítását valaki másnak. Ezt nem akarod megtenni. Nem akarod, hogy bárki hatalmat kapjon az érzelmeid fölött.

A Római levél 12. fejezete szerint Isten választást ad neked: vagy te magad próbálsz bosszút állni, vagy bízol Istenben, és hagyod, hogy ő szolgáltasson igazságot. Szerinted ki tudja ezt jobban megtenni?

Ne vágj vissza. Sétálj el. Engedd el! És hagyd, hogy Isten elvégezze a maga munkáját.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mi lehetne egy jó módja annak, hogy lezárj egy közösségi médiás beszélgetést, amikor úgy érzed, hogy bántanak?
  • Bíztál már valaha Istenben egy nehéz helyzetben ahelyett, hogy te magad próbáltál volna bosszút állni? Hogyan alakult?
  • Milyen gyakorlati eszközökkel tudod uralni az érzelmeidet egy feszült helyzetben, hogy úgy reagálj, ahogyan Isten szeretné?

* (Daily Hope by Rick Warren, 2026.03.08.)

Szólj hozzá!

Ne feledd: te a Királyok Királyának gyermeke vagy

2026. március 14. 03:00 - Lencsés Tamás

„Ti Istentől valók vagytok, gyermekeim, és legyőztétek őket, mert nagyobb az, aki bennetek van, mint az, aki a világban van.”
(1Jn 4,4)

Mi a te identitásod? Amennyiben keresztény vagy, akkor a Királyok Királyának és az Urak Urának fia, vagy lánya vagy. Isten családjának vagy tagja. Az Ő képmására lettél teremtve, és Isten szeret téged. Ő céllal teremtett téged, és terve van az életeddel.

Amikor zaklatnak vagy bántalmaznak, emlékezned kell arra, ki vagy. Miért? Mert a zaklatók és bántalmazók messziről megérzik a gyengeséget, a bizonytalanságot és az alacsony önértékelést. Ők általában nem a magabiztos személyeket vagy a helyes énképpel rendelkező embereket veszik célba. Olyanokat keresnek, akik lehangoltak, csüggedtek, bizonytalanok vagy gyengék. Akkor akarják bántani az embereket, amikor azok a legsebezhetőbb pillanataikban vannak.

Te ki vagy? Nem az vagy, amit mások mondanak rólad. Az vagy, akinek Isten mond. Isten mindig az igazat mondja, és ez az igazság szabadít meg téged, és ad önbizalmat és bátorságot. Addig leszel sebezhető a megtévesztés és a manipuláció által, amíg nem vagy biztos abban, hogy ki vagy. Ma el kell döntened, ki vagy Jézus Krisztusban, mert ez fogja meghatározni életed minden területét.

Isten a Teremtőd. Jézus meghalt érted. A Szentlélek benned él. Nem kell aggódnod az erőszakoskodók, a zaklatók miatt, mert ők nem rendelkeznek valódi hatalommal feletted.

A Biblia azt mondja: „Ti Istentől valók vagytok, gyermekeim, és legyőztétek őket, mert nagyobb az, aki bennetek van, mint az, aki a világban van.” (1Jn 4,4). Lehet, hogy a Sátán megpróbál téged egy zaklató személy által legyőzni. Azonban aki benned él, nagyobb annál, mint aki ebben a világban van.

Ne feledd, hogy ki vagy, ahogyan Dávid, Izrael egyik nagy királya sem felejtette el soha. Ő ezt írta: „Ha félelem fog el, akkor benned bízom. Dicsérem Istent azért, amit megígért. Bízom Istenben, miért is félnék? Mit tehetnek velem a halandók? (Zsolt 56,3-4 NLT fordítás)

Ha Isten veled van, nem számít, ki van ellened. Ha Isten veled van, mit tudnak tenni az emberek, ami megváltoztathatná azt, aki vagy, és ahogyan Isten érez irántad?

Semmit.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Válassz egyet a mai napi üzenet igeversei közül. Kezdd el még ma kívülről megtanulni azt, hogy bátorítani tudd saját magad, vagy segíteni és bátorítani tudj valakit, akit ismersz, amikor zaklatással szembesül.
  • Jézus Krisztuson kívül mire alapoztad eddig az identitásodat? Hogyan befolyásolta ez az önbizalmad?
  • A Zsoltárok könyvében az 56. zsoltár 5. versében ez áll: „Mit tehetnek velem a halandók?” (NLT fordítás). Az, hogy keresztény vagy, azt jelenti, hogy soha nem fogsz fizikai vagy érzelmi fájdalmat tapasztalni?

 Isten ma hív, hogy csatlakozz az Ő családjához

A Biblia azt mondja, hogy senki sem tud megfelelni Isten tökéletes mércéjének. Azonban Isten mégis szeret Téged. Sőt, annyira szeret, hogy elküldte Jézust, hogy megmentsen és bevezessen Isten családjába.

Ha készen állsz erre, kezdd ezzel az imával:

„Drága Istenem, bevallom, hogy vétkeztem, és a saját utamat jártam, és nem a Te utadat. Ma hozzád fordulok. Köszönöm, hogy elküldted Jézust, hogy meghaljon a bűneimért. Jézus, hiszek benned, és kérlek, bocsáss meg nekem, ments meg, és tegyél engem a családod tagjává. Jézus Krisztus nevében. Ámen.”

*(Daily Hope by Rick Warren, 2026.03.07.)

 

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

 

Szólj hozzá!

A zaklatás kezelése a digitális világban

2026. március 13. 03:00 - gerbeaud

"Mert mi nem test és vér ellen harcolunk, hanem erők és hatalmak ellen, a sötétség világának urai és a gonoszság lelkei ellen."
(Pál levele az efezusiakhoz 6,12)

Az iskolákban, a munkahelyeken és még az interneten is egyre gyakoribbá válik a zaklatás.

Amikor valaki agresszív módon viselkedik, vagy megpróbál irányítani vagy megfélemlíteni egy másik személyt, az gyakran zaklatásnak minősülhet. Ide tartoznak a fenyegetések, a pletykák terjesztése, a szóbeli támadások, a molesztálás vagy valakinek szándékos kizárása egy csoportból.

Zaklatás nem csak személyesen történik. Manapság egyre inkább összekapcsolódunk egymással szöveges üzenetek, közösségi média, videójátékok és alkalmazások révén is. Ez azt jelenti, hogy ezeken a területeken is  mindenhol előfordul a kíberzaklatás. A korábbi generációk esetében a gyerekek elmenekülhettek a zaklatók elől, ha például elhagyták a játszóteret, ma azonban a zaklatók telefonon, táblagépen vagy számítógépen keresztül is elérhetnek bárkit. Néha úgy tűnik, hogy nincs menekvés.

Ha te, vagy a gyermekeid ilyen viselkedéssel szembesülnek, fontos felismerni az erőszakos viselkedés mögött álló forrást.

"Mert mi nem test és vér ellen harcolunk, hanem erők és hatalmak ellen, a sötétség világának urai és a gonoszság lelkei ellen" (Pál levele az efezusiakhoz 6,12).

Nem a zaklató személy a valódi problémád. Az igazi harc lelki (szellemi) természetű. A gonosz igenis létezik, és a Biblia szerint nem emberek ellen harcolunk, hanem a sötétség szellemi erői ellen. A Sátán nagyon szeret félelmet, haragot és gyűlöletet kelteni, és bárkire hatással lehet, aki teret enged neki – különösen azokra van befolyással, akiknek nincs kapcsolatuk Istennel, vagy akiket nem vezet a Szentlélek.

A Sátán Istennek akar ártani, de mivel Őneki nem tud, ezért a második legjobb megoldást választja: Isten gyermekeit veszi célba. A legjobban úgy tudunk egy szülőnek ártani, hogy a gyermekének ártunk. Azért olyan fontos az imádság az iskolai vagy munkahelyi zaklatás vagy megfélemlítés kezelésében, mert nem csak emberekkel van dolgunk. Mindezek hátterében szellemi harc áll.

Lehet, hogy neked nincs erőd megállítani a zaklatást, de Istennek van.

Ezért mindig imádsággal kezdj! Mert akkor kapod meg Isten erejét, hogy harcolj a körülötted működő szellemi erőkkel.

Segítő kérdések elmélkedéshez és beszélgetéshez:

  • Mit tanácsolnál egy munkatársadnak, hogyan reagáljon egy zaklató személynek? Mit mondanál a gyermekednek?
  • Hogyan változik a nézőpontod, amikor meglátod a zaklatás mögött működő szellemi erőket?
  • Hogyan kapcsol össze minket az imádság Isten erejével?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2026.03.06.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása