Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Próbatétel után áldás jön

2023. február 10. 03:00 - Erika1832


femolvasztas.jpg

„Finomítani fogom őket, mint az ezüstöt, és meg fogom tisztítani őket, mint az aranyat. Kiáltani fogják a nevemet, én pedig válaszolni fogok nekik.” (Zak 13,9 NLT)

Egyes imákra azonnal választ kapunk, de vannak olyanok, amelyeknél hetek, hónapok vagy akár évek telnek el, mire megérkezik a válasz. Ezt valószínűleg te is jól tudod! De van egy jó hírem: miközben Isten válaszáért imádkozol, megtanulsz néhány dolgot, amit másképp nem tanulhatsz meg.

A várakozásban áldás van. Az egyik áldás az, hogy többet tudsz meg magadról, amikor nem kapsz meg azonnal mindent, amit szeretnél.

Életem két legfontosabb imája közül az egyiknél 13 évet vártam Isten válaszára, a másiknál pedig 25 évet. De Isten válaszolt! Akkoriban ezek voltak életem legfontosabb imái. Miért tartott ilyen sokáig? Mert miközben én imádkoztam, Isten munkálkodott bennem.

Elgondolkoztál már azon, hogy amikor "tűzön mész keresztül", az miért történik veled? Ez a próbatétel és a megtisztulás miatt van. Amikor újra és újra imádkozol valamiért, olyan próbatételeken mész keresztül, amelyek többet árulnak el rólad.

Isten azt mondja a Zakariás 13,9-ben: "Finomítom őket, mint az ezüstöt, és megtisztítom őket, mint az aranyat" (NLT).

Az aranyat úgy tisztítják meg, hogy egy nagy edénybe teszik, és addig melegítik, amíg annyira fel nem hevül, hogy az összes szennyeződés kiég belőle. Honnan tudják a kovácsok, hogy az arany vagy az ezüst már tiszta? Onnan, hogy meglátják abban a saját tükörképüket.

Isten akkor láthatja benned saját tükörképét, amikor az összes szennyeződés kiégett az életedből – miután „átmentél a tűzön". Azt mondja, hogy miután Ő elvégezte a próbát és a tisztítást, „kiáltani fogják a nevemet, én pedig válaszolni fogok nekik” (Zak 13,9 NLT).

Az ima megválaszolása a próbatétel után következik. Minden áldás előtt van próbatétel. Isten erőpróba elé állít mielőtt rád bízza a sikert. Ezek a kitartó imádkozás alapelvei.

Isten próbára tesz mielőtt megáld. És ebben a próbatételben sokat meg tudsz magadról. Ha feladod az imádkozást, soha nem fogod megtanulni azokat a leckéket, amik segítenek abban, hogy egyre inkább hasonlíts Jézushoz.

Minden nap kitartóan imádkozz. És ne feledd, hogy a próbatétel után megérkezik az áldás.

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

• Emlékezz vissza egy olyan időszakra, amikor Isten hagyta, hogy „tűzön menj át” mielőtt megválaszolta volna az imádat. Hogyan változtál ez alatt az időszak alatt? 
• Miért fontos, hogy még inkább hasonlíts Jézusra? 
• Isten hogyan tesz épp most próbára téged? Mit teszel, hogy kitartó légy az imádkozásban?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2023.02.03.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

 

 

 

 

Szólj hozzá!

Légy házastársad legnagyobb rajongója!

2021. június 18. 03:00 - Besther

seniors-2320166_1920.jpg

„Buzdítsátok egymást minden egyes napon, amíg »ma« van!” (Zsid 3,13 NCV).  

Ha te házas vagy, akkor Isten egy hihetetlenül fontos feladatot adott neked: légy házastársad legnagyobb rajongója! Ez egy olyan munka, amit csak te végezhetsz Isten óhaja szerint – és a házastársadnak borzasztóan szüksége van erre. 

Egy kritikákkal teli világban élünk. Nem kell túl messzire menned ahhoz, hogy találj valakit, aki lehúz. 

Ezért van az, hogy a bolygón mindenkinek kétségbeesetten szüksége van rendszeres megerősítésre valakitől. Isten így alkotott minket. Ha házas vagy, akkor ilyen embernek a házastársadnak kellene lennie. Egy növekvő házassághoz nélkülözhetetlen számodra és házastársad számára is, hogy folyamatosan megerősítsétek egymást.

Több, mint valószínű, hogy a megerősítés része volt házasságotoknak a kezdetekben. Talán nem is házasodtatok volna össze, ha nem így lett volna. De ahogyan egy növekvő házasság más részei is, úgy a megerősítés is gyakran elhalványul idővel.

A Biblia azt mondja A zsidókhoz írt levél 3. fejezetének 13. versében: „Buzdítsátok egymást minden egyes napon, amíg »ma« van!” (NCV). Mégis hogyan buzdíthatod a másikat? Mit kell megerősítened a házastársadban? Itt van néhány hasznos tanács, hogy miként erősíts meg valakit. Ezek nagyszerű tippek házassághoz és más szoros kapcsolathoz.

1. Erősítsd meg értéküket! Az „értékelni” szó egyik jelentése, hogy „emelni valaminek az értékét”. Akkor emeled mások értékét, amikor megbecsülöd őket. Amint megbecsülöd a házastársad, emeled az értékét és a házasságotok értékét is. A példabeszédek könyve 12. fejezetének 25. verse azt mondja: „Egy bátorító szó csodákat tesz” (TLB). Egy bátorító szó csodákat fog tenni a házasságoddal – vagy más kapcsolatoddal.

2. Erősítsd meg erősségeiket! A legjobbat fogod kihozni a házastársadból, ha rámutatsz legjobb tulajdonságára, és nem a legrosszabbat emeled ki. Válaszd, hogy álom építő leszel, és nem álom romboló! Végtére is azzá válunk, amit mások látnak bennünk. Házastársad életében senki sem hat úgy önazonosságára – és végső soron jövőjére –, mint te.

3. Erősítsd meg szolgálatukat! Te és a házastársad, mindketten hozzájárultok valami egyedivel a világhoz. Tudasd házastársaddal, hogy mennyire értékeled a szolgálatát. Szurkolj, és segíts neki abban, hogy lássa, milyen hatást gyakorol Jézus kedvéért!

Hihetetlen hatalmad van afelett, hogy házastársad hogyan ismeri meg magát. Ezt a hatalmat használhatod arra, hogy építed őt, vagy arra, hogy rombolod. Ez a te döntésed. És ez az egyik legfontosabb döntés, amit házasságod egészségéért hozhatsz.

Válaszd, hogy szántszándékkal építed ma házastársad!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogyan erősít egy kapcsolatot a megerősítés?
  • Mikor erősödött meg házasságod (vagy más kapcsolatod) attól, hogy társad (vagy barátod vagy családtagod) megerősített téged?
  • Te vagy házastársad legnagyobb rajongója? Ha nem, akkor milyen változtatással kezdhetnéd el most megerősíteni a társad? Ha nem vagy házas, akkor melyik ismerősödnek van szüksége tőled jövő bátorításra?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2021.06.11.)

(NCV, TLB: A bibliaidézetek szövege az angol New Century Version, illetve Living Bible fordításból származik.)

Szólj hozzá!

Tanuld meg elengedni magad a korlátaidon belül!

2020. november 21. 03:00 - Lilla:)

limitation.jpg

„Ez a kincs Istentől származik, mi azonban olyanok vagyunk, mint az agyagedények, melyekben tárolják a kincset. Ebből látszik, hogy Istentől ered a nagy erő, nem tőlünk” (2Kor 4,7 NCV fordítás).

Folyton elkedvetlenedsz majd, amikor szuperhős akarsz lenni, és olyat tenni, ami emberileg lehetetlen. Egy sokkal reálisabb képre van szükséged önmagadról: nem hozhatod rendbe mindenki problémáját, nem lehetsz egyszerre több helyen, nem tehetsz meg bármit, nem költheted el azt, amid nincs.

Meg kell tanulnod elengedni magad a korlátaidon belül. Bármikor, amikor az életedet ezen határokon túlra akarod terjeszteni, el fogsz csüggedni. Könnyebb megtölteni a napirendedet, mint végrehajtani azt. Mindig könnyebb belekeveredni valamibe, mint kikeveredni belőle. Könnyebb ígéretet tenni, mint betartani azt. Mindig könnyebb eladósodni, mint kijönni az adósságból.

Ha túlfeszíted a határaidat, annak első jelei gyakran a testeden jelentkeznek. Pál második levele a korinthusiakhoz 4. fejezetének 7. versében az apostol ezt mondja: „Ez a kincs Istentől származik, mi azonban olyanok vagyunk, mint az agyagedények, melyekben tárolják a kincset. Ebből látszik, hogy Istentől ered a nagy erő, nem tőlünk” (NCV fordítás). Vagyis ismerned kell a határaidat, és fel kell ismerned az intő jeleket, amikor ezeket átlépted! Rá kell jönnöd, hogy te csak az edény vagy, és Isten az erő forrása!

A testünk olyan, mint egy agyagedény; mindannyian sérültek vagyunk egy kicsit, mert ide-oda ejtenek minket. Isten azonban a legnagyszerűbb ajándékokat gyakran a leggyengébb emberekbe rejti. Ez ad számunkra lehetőséget, hogy visszamutassunk rá, és ezt mondjuk: „Ez biztosan Isten volt. Ez csakis az ő erején keresztül történhetett.”

A történelem során Isten ilyen sérült eszközök használatán keresztül mutatta meg az ő dicsőségét. Semmi sem történhetett volna meg ezek közül, ha Isten csakis tökéletes embereket használt volna, hiszen senki sem az!

Lehet, hogy azt gondolod, jobb elrejteni a gyengeségeidet, Isten azonban használni akarja őket az életedben. Először viszont fel kell ismerned a határaidat, és tiszteletben kell tartanod azokat! Utána bízz Isten erejében a sajátod helyett, hogy véghez viszi veled a célját!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Próbáltál már többet elérni az életedben, mint ami emberileg lehetséges lenne? Mi lett az eredménye fizikailag és lelkileg?
  • Milyen módon használja Isten a gyengeségeidet, hogy segítse a lelki növekedésedet és azt, hogy hozzá hasonlóvá válj?
  • Milyen területen feszítetted túl a határaidat? Hogyan ismerheted fel a korlátaidat és állíthatsz reálisabb elvárásokat magad felé?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2020.11.14.)

Szólj hozzá!

Valódi identitásod ismerete meghatározza a rendeltetésed

2020. január 05. 03:00 - nagynikoletta

20200105.jpg

„Mózes hit által elhagyta Egyiptom földjét, nem félve a király haragjától. Kitartott, mert szemeit azon tartotta, aki láthatatlan” (Zsid 11,27 NLT fordítás).

A saját identitásod meghatározza a rendeltetésed. Ez egy igazán nagy kijelentés. Mózes életében azonban láthatjuk, hogy helytálló. Miután Mózes ráébredt, ki is ő, az élete teljesen új irányt vett.

A zsidókhoz írt levél 11. részének 27. verse azt mondja: „Mózes hit által elhagyta Egyiptom földjét, nem félve a király haragjától. Kitartott, mert szemeit azon tartotta, aki láthatatlan” (NLT fordítás).

A valódi identitásod ismerete két dolgot eredményez: bátorságot ad ahhoz, hogy elengedd a múltat, és ahhoz, hogy elindulj a jövő felé.

Mózes „elhagyta Egyiptom földjét”. Megvolt benne a bátorság ahhoz, hogy elengedje a múltját.

A Bibliában Egyiptom mindig a rabszolgaságot és a fogságot jelképezi. Íme tehát a kérdés: mi a te Egyiptomod? Mi az, ami rabul ejt és irányít téged? Megvan benned a bátorság, hogy magad mögött hagyd? A valódi identitásod ismerete bátorságot ad neked.

Azután „kitartott”. Megvolt benne a bátorság ahhoz, hogy elinduljon a jövője, a rendeltetése felé.

A saját identitásod ismerete megadja a bátorságot ahhoz, hogy elindulj az új rendeltetésed felé. A Biblia azt mondja: „Azért, ha valaki Krisztusban van, ő új teremtmény: a régi dolgok elmúlnak; íme, minden újjá lesz” (2Kor 5,17 KJV fordítás).

Amikor befogadod Jézust hit által, Isten megbocsátja bűneidet. Ad neked egy teljesen új identitást Krisztusban. Az emberek olykor ezt nevezik „újjászületésnek”. Új kezdet, tiszta lap, új rendeltetés.

Amint felfedezte Mózes valódi identitását, a rendeltetésére összpontosított. Olyan volt, mint egy olimpiai futó, aki nem néz sem jobbra, sem balra, hanem csak előre a cél felé.

A zsidókhoz írt levél 12. részének 2. verse azt mondja: „Tartsátok a szemeiteket Jézuson, aki mind elkezdte, mind befejezte ezt a versenyt, amelyben vagyunk” (The Message fordítás).

Továbbá Pál levele a kolosséiakhoz 3. részének 1. és 2. verse így fogalmaz: „Szegezzétek tekinteteteket a menny valósága felé, ahol Krisztus ül! [...] Gondoljatok a menny dolgaira, ne pedig a földiekre!” (NLT fordítás).

Amikor Isten megajándékoz egy új identitással, összpontosíthatsz a hosszú távú dolgokra. Nem mások értékrendjére vagy véleményére, hanem a menny valóságára és arra a versenyre, amelyet Isten adott neked, hogy megfusd.

Ismerd meg a saját identitásodat! Hagyd magad mögött a múltad! Haladj előre a rendeltetésed felé!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • A múltad melyik részét kellene magad mögött hagynod?
  • Mikor találod a legnehezebbnek, hogy szemeidet Jézusra szegezve tartsd?
  • Milyen konkrét lépést tehetnél meg ma, hogy elindulj az Istentől kapott rendeltetésed felé?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2019.12.29.)

Szólj hozzá!

Valódi identitásod ismerete meghatározza az értékrendedet

2020. január 04. 03:00 - Tomes Lívia

20200104.jpg

„[Mózes] Krisztus kedvéért a szégyent nagyobb értéknek tartotta az egyiptomiak kincseinél, mivel előre látta jutalmát” (Zsid 11,26 NIV fordítás).

Az utóbbi néhány napban két dologról beszélgettünk: először arról, hogy Isten ismerete segít megismerni a valódi identitásodat; másodjára pedig arról, hogy a valódi identitásod ismerete segít meghatározni a feladataidat. Ma látni fogjuk, hogy a valódi identitásod ismerete hogyan segít az értékrended meghatározásában is.

Térjünk vissza Mózeshez, akinek az életét most megfigyeljük! Zsidó rabszolgaként született, de a fáraó unokájaként nevelkedett. Mózes korában a legtöbb ember értékrendje ugyanaz volt, mint ma. A népszerűséget, az élvezetet és a vagyont értékelték.

Amikor azonban Mózes figyelembe vette, hogy ő zsidó, az értékei és az értékrendjei megváltoztak. Hirtelen a palotai élet nem számított többé. „Krisztus kedvéért a szégyent nagyobb értéknek tartotta az egyiptomiak kincseinél, mivel előre látta jutalmát” (Zsid 11,26 NIV fordítás).

A valódi identitása segített neki meghatározni az értékeit, és életét ezen értékek alapján rangsorolta.

Három dolgot döntött el:

1. Isten céljának teljesítése jobb, mint a népszerűség,
2. Isten népének szeretete jobb, mint az élvezet,
3. Isten békéjének birtoklása jobb, mint a vagyon.

Mózes feladta mindazt, amit sok ember egész élete során próbál megszerezni. Miért? „...mivel előre látta jutalmát.” Látása meghatározta értékeit. Aztán az értékei meghatározták az értékrendjét: követni Istent, és kivezetni a zsidó népet az egyiptomi rabszolgaságból.

Pál apostol volt az első keresztyének egyike, és neki egy ehhez hasonló hosszútávú látása volt. A filippiekhez írt levél 3. fejezetének 8. versében ezt mondja: „Igen, minden más értéktelen, ha összehasonlítjuk Jézus Krisztus ismeretének megfizethetetlen nyereségével” (TLB fordítás).

Mi a helyzet veled? Milyen értékek a legfontosabbak számodra? Ha nem tudod, gondold át! Ha te nem döntöd el magad számára, hogy mi az, ami fontos, mások fogják eldönteni számodra.

Arra összpontosít az életed, amit mások értékelnek? Olyan dolgokra, mint a népszerűség, az élvezet és a vagyon? Ha igen, akkor kövesd Mózes és Pál példáját! Találd meg valódi identitásodat Krisztusban! Fogadd el Isten életedre vonatkozó látását! Hagyd, hogy ez a látás megmutassa neked értékeidet! És aztán hagyd, hogy ezek az értékeid meghatározzák az értékrendedet!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez: 

  • Hogy látod? A legtöbb körülötted élő ember mit értékel? Te mit értékelsz?
  • Készíts egy listát életed öt legfontosabb értékéről! Mennyire volt könnyű meghatározni ezeket az értékeket?
  • Milyen változások segítenének abban, hogy az életed következetesebben összpontosuljon ezen értékekre?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2019.12.28.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása