Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Imádjátok Istent az ajándékaitokkal!

2021. május 02. 03:00 - Tomes Lívia

futas.jpg

„Atyámat az dicsőíti és tiszteli, ha sok gyümölcsöt teremtek” (Jn 15,8 AMP).

Amikor használod az ajándékaidat, amit Istentől kaptál, az az imádat egyik cselekedete.

Mi teszi Istent boldoggá? Vannak, akik úgy gondolják, hogy Isten csak akkor boldog, amikor imádkozol, dicséretet énekelsz vagy templomba mész. Az igazság az, hogy Isten akkor boldog, amikor használod a tőle kapott ajándékaidat.

Amikor azt csinálod, amire teremtettél és rendeltettél, akkor ez olyan, mintha Isten azt mondaná: „Ez nagyon jó! Ezért teremtettem őt!”

Amikor Eric Liddell, egy hívő keresztény, az 1924-es olimpián Nagy-Britanniát képviselte, azt mondta: „Isten meggyorsított. És amikor futok, érzem az ő örömét.”

Isten néhány embert futásra alkotott. Másokat úgy alkotott, hogy versenyezzenek vagy szörfözzenek. Ők ebben jók. Azt hiszem, amikor Isten rájuk néz, azt mondja: „Ez nagyon jó! Én teremtettem a hullámot. Én teremtettem a szörföst. Ez király!”

Nem kell mindig valami „spirituális” dolgot tenned ahhoz, hogy Istennek dicsőséget szerezz. Bármikor, amikor Isten ajándékait használod az ő dicsőségére, imádod őt.

De Isten lelki ajándékokat is adott. Egyes embereket megajándékozott a Biblia tanításával, amíg mások a színfalak mögött szolgálják őt. Vannak nagyszerű igehirdetők, míg mások segítenek keresztény társaiknak tisztán hallani Isten hangját.

A Biblia azt mondja: „Atyámat az dicsőíti és tiszteli, ha sok gyümölcsöt teremtek” (Jn 15,8 AMP).

Amikor az ajándékaidat helyesen használod, Isten megkapja a dicsőséget. De biztosan nem tudsz Istennek tetszeni olyan ajándékokkal, amelyek neked nincsenek. Isten nem várja el, hogy mindenben tehetséges légy. Csak azt akarja, hogy imádd őt azokkal az ajándékokkal, amelyeket neked adott.

A Bibliában az „öröm” és az „ajándék” szavak valójában ugyanabból a görög szóból származnak. Ha használod a lelki ajándékaidat, az örömöt hoz Istennek, és ez örömöt szerez neked is.

Olyan ez, mintha Isten azt mondaná: „Azt teszed, amire teremtettelek.” És te azt mondod: „Ez nagyon jó érzés.”

A legjobb érzés abból fakad, ha ajándékaidat Isten céljaira használod tudva, hogy Istent imádod és megteszed, amire ő alkotott. Ez a legizgalmasabb dolog a világon.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mit gondolsz, Isten mire teremtett téged?
  • Hogyan használod lelki ajándékaidat, szívedet, adottságaidat, személyiségedet és tapasztalataidat Isten imádására?
  • Írj le egy olyan időszakot az életedben, amikor az ajándékaidat mások szolgálatára használtad! Milyen volt ez?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2021.04.25.)

Szólj hozzá!

Ne félj! – Isten érted van

2021. március 28. 03:00 - daniella_89

bravery-700x460.jpeg

„Mit mondjunk az ilyen csodálatos dolgokról, mint ezek? Ha Isten értünk van, ki lehet valaha ellenünk?” (Róm 8,31 NLT).

Pszichológusok több száz különféle ismert félelmet fedeztek fel, amely emberek sajátja lehet. A félelem egy egyetemes probléma – és elveszi az örömünket.

De íme, itt a jó hír: Neked nem kell félned. Isten a te oldaladon áll.

„Mit mondjunk az ilyen csodálatos dolgokról, mint ezek? Ha Isten értünk van, ki lehet valaha ellenünk?” (Róm 8,31 NLT).

Istennel az oldaladon neked semmi másra nincs szükséged. Isten plusz egy: egyenlő a többséggel.

Mi a legnagyobb félelmed? A szégyen? A bukás? A visszautasítás? Az, hogy másoknak csalódást okozol? Vagy az, hogy nem tudsz beilleszkedni?

A Sátán mindezeket a félelmeket arra használja, hogy megfosszon az örömtől. Ő tudja, hogy mi tesz minket örömtelivé, ezért félelmeket kelt ezekkel a dolgokkal szemben.

Például, a Sátán tudja, hogy a helyes cselekedetek mindig örömet okoznak. Ezért félelmet ébreszt benned azzal kapcsolatban, hogy más emberek hogyan fognak vélekedni a jó cselekedeteidről. Nagyobb aggodalmat kezd kelteni benned a mások szerinti népszerűséged, mint az, hogy ez a cselekedet Istennek tetsző lenne-e.

A Sátán azt is tudja, hogy az élet egyik legnagyobb örömforrása az, amikor megosztod Krisztus szeretetét egy hitetlen emberrel. Ezért ő arra késztet, hogy félj másoknak beszélni Krisztusról.

Az igazság az, hogy az öröm megtalálásához csak egy dologra van szükséged. Egyszemélyes közönségnek kell élned: Istennek. Ez Jézus útja a tökéletes és teljes öröm felé.

Így fogalmaz: „Ezeket azért mondom nektek, hogy az én örömöm legyen bennetek, és örömötök teljessé legyen” (Jn 15,11 NIV).

Neked is lehet örömöd az életben tudva azt, hogy Isten érted van. Ne félj!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogy láttad, milyen hatással van a félelem azoknak az embereknek az életére, akiket szeretsz?
  • Milyen félelem van a legrombolóbb hatással az életedben?
  • Hogyan fogja befolyásolni a félelmeidet az, hogy felismered: Isten érted van?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2021.03.21.) (Fordította: mintyovanviki, daniella_89)

Szólj hozzá!

Élj a megbocsátás örömében!

2021. március 25. 03:00 - magyarosijulia

„A szívem örvendezik a te szabadításodban” (Zsolt 13,5 NIV).

Ha Jézus követője vagy, az öröm része kell, hogy legyen az életednek. Miért? Mert teljes bűnbocsánatot nyertél, és többé nincs semmi okod a bűntudatra és a szégyenre.

Szerintem ez nagyon jó ok arra, hogy örülj!

A Biblia ezt írja: „Nincsen azért most már semmiféle kárhoztató ítélet azok ellen, akik Krisztus Jézusban vannak” (Róm 8,1 NIV).

Pál levele a rómaiakhoz eredetileg görög nyelven íródott. Az a szó, amit mi a nincsen szóval fejezünk ki, a görög nyelvben a legerősebb tagadást jelentő szó. Olyan, mintha Isten azt mondaná, hogy „nincs, nincs, nincs – se ezer évig, se egymillió évig, se egész életedben nincs erre lehetőség.”

Mindannyian követünk el hibákat. De Isten nem akarja, hogy állandóan elítéld magad, vagy hogy folyton azt hajtogasd magadnak, hogy „jobbnak kellene lennem.”

De akkor hogyan kell Isten akarata szerint kezelnünk a bűntudatot? Úgy, hogy bevallasz mindent Istennek, és elmondod neki a rosszat, amit elkövettél. Menj Isten elé, és mondd neki! „Sajnálom. Kérlek, bocsáss meg nekem!” És aztán ő eltörli a bűnödet.

Ezért halt meg Jézus Krisztus a kereszten. És ő nem csak azokért a bűnökért halt meg, amelyeket már elkövettél. Ő azokért is meghalt, amelyeket még nem követtél el. Ő minden bűnödet eltörölte a kereszten.

Jézus magára vette a neked járó büntető ítéletet. Ezért halt meg. Ő fizette ki az árat a bűneidért. Neked nem kell újra megfizetni azokért.

Ez a megváltás, és ez a legfőbb okunk az örömre. Ez a tiszta lelkiismeret öröme.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Ha megvallod bűneidet Istennek, megtapasztalhatod a tiszta lelkiismeretből fakadó örömöt. Hogyan tudnád napi gyakorlattá tenni az életedben azt, hogy megvallod Istennek a bűneidet?
  • Megragadtad és elfogadtad már azt az igazságot, hogy Isten mindent és teljes mértékben megbocsátott neked? Ha igen, milyen érzés számodra megélni ezt az igazságot? Ha még nem, mi nem engedi, hogy elfogadd ezt az igazságot?
  • Kinek fogod ezen a héten elmondani Isten teljes és mindenre kiterjedő megbocsátását?

Fogadd el a megváltás örömét még ma!

A Biblia azt mondja, hogy aki hisz Jézusban, semmi oka nincs a bűntudatra és a szégyenre: „Nincsen azért most már semmiféle kárhoztató ítélet azok ellen, akik Krisztus Jézusban vannak” (Róm 8,1 NIV).

Ha készen állsz elfogadni ezt az ígéretet és a megbocsátás örömében élni, akkor mondd el ezt az imát:

„Drága Jézus, megígérted, hogy ha hiszek tebenned, minden bűnt és rosszat, amit valaha is tettem, megbocsátasz, és többé nem lesz kárhoztató ítélet ellenem. Te nem ítélsz el, hanem egy nap befogadsz majd engem a te mennyei örökkévaló otthonodba.

Megvallom neked a bűneimet, és a bocsánatodat kérem. Hiszem, hogy te Isten vagy, az én Szabadítóm. Befogadlak az életembe mint Uramat. Köszönöm, hogy nem nekem kell megszereznem vagy kiérdemelnem a te megbocsátásodat, és nem kell megdolgozzak azért. Ez a te kegyelmi ajándékod.

Ma életem minden területét átadom neked. Többé nem szégyenkezve, hanem a te szabadításod örömében akarok élni. Életem előttem álló részét a te szolgálatodra akarom használni, és nem arra, hogy magamat szolgáljam. Alázatosan rád bízom az életem, és arra kérlek, hogy ments meg, és fogadj be engem a te családodba! Jézus nevében imádkozom. Ámen.”

*(Daily Hope by Rick Warren, 2021.03.18.)

Szólj hozzá!

A pozitív ima erős kapcsolatokat eredményez

2021. január 29. 03:00 - gerbeaud

„És ez én imám: a szeretetetek egyre jobban bővelkedjen az ismeretekben és a belátás mélységében, hogy képesek legyetek felismerni azt, ami a legjobb, valamint tiszták és feddhetetlenek legyetek Krisztus napjára telve az igazságosság gyümölcsével, melyet Jézus Krisztus által hoztok Isten dicsőségére és dicsőítésére” (Fil 1,9–11 NIV).

Pál nemcsak imádkozott az életében lévő emberekért; ő örömmel imádkozott értük.

Valószínűleg vannak dolgok mások életében, amelyeken szeretnél megváltoztatni. Nem magadat akarod megváltoztatni; azt akarod, hogy ők változzanak meg. Mindig másokat akarunk megváltoztatni. De nem tudod.

Viszont imádkozhatsz, és hagyhatod, hogy Isten végezze el a munkáját másokban.

A pozitív imádság hatékonyabb, mint a pozitív gondolkodás. A világ minden pozitív gondolkodása nem változtatja meg házastársadat, gyermekedet, barátodat vagy a helyzetedet. A pozitív gondolkodás megváltoztathat téged, de senki mást nem fog megváltoztatni. A pozitív ima viszont változást hozhat valaki másban.

Hogyan lehet egy rossz kapcsolatot a leggyorsabban jóra fordítani? Kezdj el imádkozni a másik emberért! Ez megváltoztat téged, és megváltoztathatja a másik embert is.

Pál még azt is elmondta nekünk, hogyan imádkozzunk másokért: „És ez én imám: a szeretetetek egyre jobban bővelkedjen az ismeretekben és a belátás mélységében, hogy képesek legyetek felismerni azt, ami a legjobb, valamint tiszták és feddhetetlenek legyetek Krisztus napjára telve az igazságosság gyümölcsével, melyet Jézus Krisztus által hoztok Isten dicsőségére és dicsőítésére” (Fil 1,9–11 NIV).

Ezekből a versekből megtanulhatunk négyféleképpen imádkozni az életünkben lévő emberekért:

Imádkozz, hogy növekedjenek a szeretetben„És ez én imám: a szeretetetek egyre jobban bővelkedjen az ismeretekben és a belátás mélységében...”

Imádkozz, hogy bölcs döntéseket hozzanak: „...hogy képesek legyetek felismerni azt, ami a legjobb...”

Imádkozz, hogy feddhetetlenül éljenek: „...valamint tiszták és feddhetetlenek legyetek Krisztus napjára...”

Imádkozz, hogy Jézushoz hasonlóvá váljanak: „...telve az igazságosság gyümölcsével, melyet Jézus Krisztus által hoztok Isten dicsőségére és dicsőítésére.”

Imádkozd ezt magadért és az életedben bárki másért, és figyeld, Isten hogyan változtatja át a reménytelennek tűnő vagy újraéleszteni szükséges kapcsolatokat!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Gondolj egy feszült kapcsolatra az életedben! Hogyan imádkozhatnál a mai áhítatban tárgyalt négy szempont szerint?
  • Hogyan változtat meg a pozitív ima téged, és nem csak azt a személyt, akiért imádkozol?
  • Szánj egy percet arra, hogy elolvasod Pál levele a galatákhoz 5. fejezetének 22–23 verseit! „A Lélek gyümölcse pedig: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás.” Hogyan látsz egyre többet ebből a „gyümölcsből” az életedben, ahogy Jézust követed?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2021.01.22.)

Szólj hozzá!

A COVID-19 ellenére a karácsony még mindig jó hírt hoz

2020. december 23. 03:00 - Tomes Lívia

karacsonyi_kep.jpg

„A szűz teherbe esik és fiút szül, és Immánuelnek hívják (ami azt jelenti, hogy »Velünk az Isten«)” (Mt 1,23 NIV).

A COVID-19 miatt ez a karácsony különleges és példa nélküli az életünkben. Mégis nagy örömünk lehet tudván, hogy Immánuel, „Velünk az Isten”, eljött, hogy megmentsen minket bűneinktől és hazavigyen a mennybe.

Lehet, hogy most másképpen ünnepeljük a karácsonyt – de ez még mindig ünnep.

Ezt a karácsonyt úgy is ünnepelheted, hogy azokra a dolgokra figyelsz, amelyekért hálás lehetsz. És rácsodálkozhatsz, hogy a világegyetem Istene törődik életed minden egyes részletével. Törődik a stresszel, a csalódottsággal és a szívfájdalommal, amelyet ebben az ünnepi időszakban tapasztalhatsz. Törődik a jövőddel, és tervei vannak veled, amelyek reményt és gyógyulást hoznak (Jer 29,11).

Az a jó hír, amit az angyal több mint 2000 évvel ezelőtt hirdetett, ma is jó hír és még mindig az örök öröm forrása.

Az angyal azt mondta: „Jó hírt hozok nektek, amely nagy öröme lesz az egész népnek. Dávid városában Szabadító született ma nektek; ő a Messiás, az Úr. Ez lesz a jel számotokra: találtok egy csecsemőt, aki bepólyálva fekszik a jászolban” (Lk 2,10–12 NIV).

A világjárványtól és a körülményektől függetlenül három okból is nagy örömmel ünnepelhetjük ezt a karácsonyt:

Isten szeret téged. Isten elküldte Jézust a szeretet küldetésére. Valójában, a Biblia azt mondja, hogy Isten maga a szeretet. Isten megteremtette az egész világot azért, hogy megteremthesse az emberiséget azért, hogy megteremthessen téged azért, hogy szerethessen téged.

Isten azért teremtett téged, hogy szerethessen. Az ő szeretete pedig nem azon alapszik, hogy mit teszel. Szeretete azon alapszik, aki ő. A Biblia azt mondja: „Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség azoknak, akiken az ő kegyelme nyugszik” (Lk 2,14 NIV).

Ez ok arra, hogy nagy örömmel ünnepeljük Jézus születését.

Isten veled van. A Biblia azt mondja, Jézus Immánuel. Ő az Isten, aki eljött, hogy közöttünk éljen. Jézus valóban „Velünk az Isten” volt. És ma is velünk van. Lehet, hogy nem érzed a jelenlétét, de ettől még igaz. Lehetsz elhagyatott ebben az életben, de Isten soha nem hagy el.

Ha tudod, hogy Isten közel van hozzád, akkor nem kell aggódnod vagy félned a jövő miatt. Ő irányít, nem a körülményeid. Ő irányít, nem a koronavírus. Ha tudod, hogy Isten közel van, ez elűzi a félelmedet. Így emlékezhetsz rá: amikor Isten közel van, akkor nem kell félned.

Ez ok arra, hogy nagy örömmel ünnepeljük Jézus születését.

Isten érted van. A te oldaladon áll. Azt szeretné, hogy sikeres légy. Valójában Jézus ezt mondta: „Isten nem azért küldte a Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy megmentse a világot általa” (Jn 3,17 NLT). Sokan azért félnek Istentől, mert bűnösök. De a Biblia azt mondja, Jézus nem azért jött, hogy elítélje a világot. Azért jött, hogy megmentse azt. Ez jó hír!

Ez ok arra, hogy nagy örömmel ünnepeljük Jézus születését.

Ez a nagy öröm jó híre minden ember számára, mert Isten azt mondja: „Szeretlek téged, veled vagyok és érted vagyok.”

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mit mondanál, a te karácsonyod inkább a munkáról vagy az ünneplésről szól? Hogyan csökkentheted a stresszes előkészületeket és növelheted az örömteli ünneplést?
  • Mivel töltöd el a legtöbb idődet, hogy a felkészülj a karácsonyra?
  • Hogy értelmezed, hogy Isten azt akarja, hogy felkészítsd a szívedet karácsonyra, hogy igazán ünnepelhess?
  • Készíts listát azokról a dolgokról, amelyekért hálás lehetsz idén karácsonykor!

*(Daily Hope by Rick Warren, 2020.12.16.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása