Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Te vagy Isten szeretetének tárgya

2025. október 19. 03:00 - R.K.A.

„Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.”
János 3,16

2025_10_12_kep.jpg

„Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” János 3,16

Isten annyira szeret téged, hogy elküldte Jézust szeretet-küldetésre, a szeretet üzenetével. A Biblia nem azt írja, hogy Istennek van szeretete, hanem János első levele 4,8-ban azt olvassuk: „Isten szeretet” (NIV fordítás). A szeretet az ő természete.

Isten teremtette az egész univerzumot. Ő teremtette ezt a bolygót. Ő teremtette az emberi fajt. És téged is azért teremtett, mert szeret téged.

Azt mondhatjuk, hogy azért élsz, mert Isten teremtett téged, mint szeretete tárgyát. Azért teremtett téged, hogy szerethessen, és hogy te is szerethesd őt. Az irántad érzett szeretete az oka annak, hogy a szíved most is ver, és hogy lélegzel.

A jó napjaidon ugyanúgy szeret, mint a rossz napjaidon. Ez hihetetlen hír! Szeret, amikor érzed a szeretetét, és akkor is szeret, amikor úgy tűnik, hogy nem érzed. Szeret, függetlenül attól, hogy szerinted megérdemled-e vagy sem.

Semmi, amit teszel, nem fogja Isten szeretetét megakadályozni. Megpróbálhatod, de egyszerűen nem fog sikerülni, mert az irántad érzett szeretete az Ő jellemén alapul, és nem azon, amit teszel, mondasz vagy érzel.

Isten annyira szeret téged, hogy elküldte egyetlen Fiát, Jézust, ebbe a világba, „hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (János 3,16).

Amikor Jézus széttárta karjait a kereszten, mintha azt mondta volna: „Ennyire szeretlek – annyira, hogy fáj, annyira, hogy meghalok érted –, hogy ne kelljen nélküled élnem.”

Isten szeretete meghalad minden emberi értelmet. A Bibliában az Efézusbeliekhez írt levél 3,17-19-ben ez olvassuk: „Hogy Krisztus lakjék szívetekben a hit által, a szeretetben meggyökerezve és megalapozva képesek legyetek felfogni minden szenttel együtt: mi a szélesség és hosszúság, magasság és mélység; és így megismerjétek Krisztus minden ismeretet meghaladó szeretetét, hogy Isten mindent átfogó teljességére jussatok.”

Elképesztő, ha belegondolunk! Hogyan is tudnánk valaha is teljes mértékben felfogni Isten irántunk érzett szeretetének szélességét, hosszúságát, magasságát és mélységét? De Isten ennyire szeret minket. Isten ennyire szeret téged.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogyan változtatja meg az Isten irántad érzett szeretetéről alkotott véleményedet az a gondolat, hogy Isten maga a szeretet, és nem csak szeretettel rendelkezik?
  • Érezted már valaha, hogy tettél valamit, ami miatt Istennek nehéz lenne szeretni téged? Hogyan segíthet Isten abban, hogy másképp lásd a dolgokat?
  • Mennyire fontos szerinted Isten szeretetét érezni, különösen a rossz vagy nehéz napokon?

 

(Daily Hope by Rick Warren, 2025.10.12.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Ne feledd, hogyan gondolkozik Isten rólad!

2025. június 28. 03:00 - FodorImi

mountains-1412683_1920.png

„A hegyek és a halmok leomolhatnak, de az én szeretetem irántad soha nem múlik el.” (Ézsaiás 54,10 GNT fordítás)

Ha nem érzed, hogy Isten szeret téged, akkor sokkal nehezebb lesz szeretni a többi embert. De amikor rájössz, hogy milyen mélységesen szeret téged Isten, és erre gondolsz, akkor sokkal természetesebbé, sőt könnyebbé válik szeretni az embereket.

Hogy ez megtörténjen, minden nap arra kell emlékezned, Isten hogyan gondolkozik rólad, és nem arra, hogy mit gondol rólad a világ vagy akár te magad. „Az emberektől való rettegés csapdába ejt, de aki az ÚRban bízik, az oltalmat talál.” (Péld 29,25).

Isten azt szeretné, hogy emlékezz négy igazságra arról, hogy Ő hogyan gondolkozik rólad, a te kilétedről. Ezek segítenek, hogy jobban érezd Isten szeretetét, és, hogy azt továbbadd másoknak.

Isten teljesen elfogadott téged.

Életünk jelentős részét azzal töltjük, hogy megpróbáljuk kiérdemelni az elismerést a szüleinktől, a társunktól, azoktól, akiket tisztelünk, azoktól, akiket irigylünk, sőt még a vadidegenektől is. De tudnod kell, hogy Isten már elfogadott, már elismert téged: „Jézus ... elfogadhatóvá tett minket Isten előtt” (Titus 3,7 CEV fordítás ). Amit Jézus megtett a kereszten, az teljes mértékben elfogadhatóvá tett téged Isten számára - függetlenül attól, hogy mit tettél vagy mit fogsz tenni.

Isten feltétel nélkül szeret téged.

Isten nem azt mondja: „Szeretlek, ha ...” vagy „Szeretlek, mert ...”. Azt mondja: „Szeretlek - és pont.” Nem tudod elérni, hogy Isten ne szeressen, mert az Ő szeretete nem azon alapul, hogy mit teszel, hanem azon, hogy Ő ki. A Bibliában Ézsaiás könyvének 54. fejezetében a 10. vers azt mondja: „A hegyek és a halmok leomolhatnak, de az én szeretetem irántad soha nem múlik el.” (GNT fordítás ).

Isten teljesen megbocsátott neked.

Mivel Jézus meghalt a kereszten, és életével megfizetett a te bűneidért is, Isten teljes mértékben megbocsát neked, ha elfogadod az Ő megbocsátásának ajándékát. A Római levél 8. fejezetének 1. verse szerint: „Nincs már semmiféle kárhoztató ítélet azok ellen, akik Krisztus Jézusban vannak”. Isten nem kéri számon a bűneidet. Ő felszabadít téged azok alól.

Isten rendkívül értékesnek tart téged.

Két dolog határozza meg valaminek az értékét: az, hogy kié, és az, hogy valaki mennyit hajlandó fizetni érte. Az igazság az, hogy te Isten gyermeke vagy - és „Krisztus megvásárolt és fizetett is érted” (1Korinthus 7,23 – TLB fordítás). Isten azt mondja, hogy Őhozzá tartozol, és Jézus már fizetett érted - az életével. Ennyire értékes vagy!

Ha észben tartod, hogy a világegyetem teremtője elfogad, szeret, megbocsát, és értékesnek tart, akkor te is jobban ki tudod mutatni ugyanezt a szeretetet mások iránt, és mélyebb kapcsolatokat tudsz építeni.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • Hogyan változtatja meg az, ahogyan Isten gondolkozik rólad, azt, ahogyan magadról gondolkodsz?
  • Mi tart vissza attól, hogy teljes szívből szeresd és elfogadd az életedben megjelenő embereket, és megbocsásd a hibáikat?
  • Hogyan tudod megmutatni másoknak, hogy értékesek számodra?

* (Daily Hope by Rick Warren  2025.06.21.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Az érzelmeidnek célja van

2025. június 24. 03:00 - R.K.A.

„A legfontosabb parancsolat ez…»Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és teljes erődből.«” (Mk 12,29-30)

2025_06_17_kep.jpgJézus ezt mondja a Márk  evangéliuma 12. fejezete 29-30. verseiben: „A legfontosabb parancsolat ez… 'Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és teljes erődből.”

Hallod az érzelmeket Jézus szavaiban? Azt mondja, hogy nem azt akarja, hogy csak úgy egyszerűen szeresd őt. Azt akarja, hogy szenvedélyesen szeresd - teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és teljes erődből. Isten többet akar a puszta értelemnél. Érzelmi kapcsolatra vágyik veled.

Van néhány dolog, amit meg kell értened az érzelmekről.

Először is, Istennek vannak érzelmei. Isten egy érzelmes Isten. Örömöt, bánatot, fájdalmat érez, és gyűlöletet a bűn iránt. Frusztrált lesz az emberek miatt. Csak azért vannak neked is érzelmeid, mert Isten képmására teremttettél. Ha Isten nem lenne érzelmes Isten, neked sem lennének érzelmeid.

Másodszor, az érzés képessége Isten ajándéka. Az érzelmek tesznek bennünket emberré. Az érzelmi képességed teszi lehetővé, hogy szeress és alkoss, hogy hűséges, lojális, kedves és nagylelkű légy - hogy megtapasztald mindazokat az érzelmeket, amelyek az élet jó dolgaihoz kapcsolódnak. Lehet, hogy az érzelmeid nem mindig tűnnek ajándéknak, de még a negatív érzelmeknek is van céljuk az életedben.

Harmadszor, két végletet kell elkerülni. Az érzelgősség az a véglet, amely szerint csak az számít az életben, hogy mit érzel - nem pedig az, hogy mit gondolsz, vagy hogy mi a helyes vagy helytelen. Az életben minden az érzelmeidre épül. Az érzelmek irányítják az életedet. A sztoicizmus ezzel szemben azt hangsúlyozza, hogy az érzések egyáltalán nem fontosak, és csak az értelmed és az akaratod számít.

Az érzelmekkel kapcsolatban sokféle megközelítés létezik. Vannak, akik úgy döntenek, hogy nem igazán számít, amit éreznek. Alábecsülik az érzelmeket - de ez nem helyes.

A Bibliában ezt olvassuk Istenről: „Mélyen belenézel az elmékbe és a szívekbe, te igaz Isten” (Zsolt 7,9, NLT fordítás). Őt tényleg érdekli, hogy mit gondolsz és mit érzel!

Isten okkal adta neked az érzelmeidet, és azt akarja, hogy az érzelmeiddel imádd őt - teljes szívedből és teljes elmédből.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen az, amikor néha inkább az értelmünkkel imádjuk Istent, mint a szívünkkel?
  • Mi jellemző rád: inkább kimutatod, vagy inkább elrejted az érzelmeidet?
  • Könnyen vagy nehezen engeded be az érzelmeidet az Istennel való kapcsolatodba? Miért?

 

*(Daily Hope by Rick Warren, 2025.06.17.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Isten várja, hogy kérj tőle

2025. május 17. 03:00 - Anita.B

pexels-tima-miroshnichenko-5206087.jpg“Ha tehát ti.... tudtok jó ajándékokat adni gyermekeiteknek, akkor mennyivel inkább ad jó ajándékokat a ti mennyei Atyátok azoknak, akik kérik." Máté 7,11 (NIV)

Isten mindennek a forrása. Mindent, amit a világban látsz, és mindent, amit nem látsz a világban és az univerzumban, Isten teremtett. Ő minden jó dolog forrása, ami valaha létezett vagy létezni fog.

Ha Istenre támaszkodsz mint mindenek forrására, négy igazságra kell emlékezned.

Először is, minden Isten ajándéka. Semmit sem érdemeltél ki, amid van. Mindez Isten kegyelmének ajándéka. Ha Isten nem akarná  adni, neked sem lenne.

A Biblia azt mondja nekünk a Jakab 1:17-ben: „Minden jó és tökéletes ajándék felülről való”. Ezért kezdődik az Úr imájának egyik része az „add” szóval: „Add meg nekünk mindennapi kenyerünket.” Miért? Mert ajándék. Nem érdemelheted ki.

Másodszor, nincs olyan dolog, amit Isten ne tudna megadni, ha szükséged van rá. Nem tudhatod, mire lesz szükséged az év – vagy akár a nap – hátralévő részében. De bármi is legyen az, Istennek hatalmában áll, hogy megadja azt.

A Biblia azt mondja a Filippibeliekhez írt levél 4:19-ben, „Az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket az ő gazdagsága szerint dicsőséggel Krisztus Jézusban”. A „dicsőségének gazdagsága” azt jelenti, hogy olyan bőkezűen, ahogyan csak Isten tud bőkezűen adni. Istennek korlátlan erőforrásai vannak.

Harmadszor, Isten mindent meg akar adni neked, amire szükséged van. A Máté 7:11 azt mondja, „Ha ti... tudtok jó ajándékokat adni gyermekeiteknek, akkor mennyivel inkább ad jó ajándékokat a ti mennyei Atyátok azoknak, akik kérik!” (Máté 7:11). Isten jó Atya, és be akarja tölteni a szükségleteidet. Mielőtt még tudnád, mire van szükséged, Isten már tudja. Ő kész megadni azt, és bőségesen többet adni, mint amennyit kérhetnél.

A negyedik igazság a következő: Isten rád vár. Ha vannak még be nem töltött szükségleteid az életedben, akkor a probléma nem az, hogy Isten nem akarja betölteni azokat, hanem talán az, hogy még nem kérted tőle. Ő rád vár! A Jakab levél 4:2 azt mondja, „…nem kapjátok meg, mert nem kéritek”.

Bármire is van szükséged, menj és kérd mennyei Atyádtól, a világegyetem Teremtőjétől, és nézd meg, mit tesz érted.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Kihez fordulsz a szükségleteid kielégítése érdekében?
  • Mi az, amit még nem kértél Istentől, pedig szükséged van rá?
  • Hogyan tudna jobban tudatosulni benned az, hogy Isten betölti a szükségleteidet és válaszol az imáidra?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2025.05.10.)

Szólj hozzá!

A szeretet elűzi a félelmet

2025. április 17. 03:00 - FodorImi

milky-way-4006343_1920.jpg

„Aki a bűnt cselekszi, az az ördögtől van, mert az ördög cselekszi a bűnt kezdettől fogva. Azért jelent meg az Isten Fia, hogy az ördög munkáit lerombolja.” (1 János 3:8 – RÚF)

Jézus legyőzte a halált, és ez azt jelenti, hogy a Sátánt is legyőzte. Ezért jött a földre. A Biblia azt mondja: „Az Isten Fia azért jött, hogy az ördög munkáit lerombolja” (1János 3:8).

Mi az ördög munkája? Ő összezavarja az elmédet. Aggodalommal, bűntudattal, nehezteléssel, haraggal, félelemmel és zavarodottsággal tölti meg. Azt suttogja a füledbe, hogy értéktelen, tehetetlen, reménytelen és céltalan vagy.

A Sátán ezeket a gondolatokat és érzelmeket használja arra, hogy rabszolgasorban tartson téged.

A legnagyobb eszköz, amit a Sátán arra használ, hogy tönkre tegye az életedet, a félelem. A Biblia egyértelműen azt mondja, hogy a félelem nem Istentől származik: „A szeretetben nincs félelem. A teljes szeretet pedig kiűzi a félelmet.”  (1János 4:18 - RÚF). A Biblia azt is mondja: „Isten a szeretet” (1János 4:16 - RÚF). Amikor tehát félsz, az nem Istentől származik - mert a szeretetben nincs félelem, és Isten szeretet.

Lelkipásztorként megtanultam, hogy az első számú dolog, amitől a legtöbb ember fél, az a halál. A Sátán ezt a félelmet használja fel arra, hogy manipuláljon téged.

Jézus azonban legyőzte a halált; megsemmisítette az ördög művét. És így, amikor hívőként gyászolsz egy halálesetet, akkor reménységgel gyászolj.

Azért gyászolsz, mert hiányoznak azok, akiket elvesztettél. Gyászolsz, de tudod, hogy ha hittek Jézusban, akkor viszontlátod őket a mennyben. Azon a helyen várnak, amely arra lett tervezve, hogy mindannyiunknak otthona legyen.

A Zsidókhoz írt levél 2. fejezet 14-15. versekben a Biblia ezt mondja: „Mivel pedig a gyermekek test és vér részesei, ő [Jézus] is hozzájuk hasonlóan részese lett ezeknek, hogy halála által megsemmisítse azt, akinek hatalma van a halálon, vagyis az ördögöt; és megszabadítsa azokat, akik a haláltól való félelem miatt egész életükben rabok voltak.” (RÚF)

Tehát valahányszor úgy érzed, hogy félelem lopakodik a szívedbe - legyen az a halálfélelem vagy valami más - ne feledd, hogy az nem Istentől származik. Aztán kérd őt, hogy tökéletes szeretetével űzze el ezt a félelmet.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • Az János 1. levele 3. rész 8. verse szerint: „Az Isten Fia azért jött, hogy lerombolja az ördög munkáit.” Mit jelent számodra ez az igevers?
  • Melyek a leggyakoribb félelmeid? Miközben megnevezed őket, ne feledd, hogy ezek közül a félelmek közül egyik sem Istentől származik.
  • Hogyan töltheted meg az életedet még inkább Isten tökéletes szeretetével, hogy ne legyen helye a félelemnek?

 (*Daily Hope by Rick Warren – 2025.04.10.)

 

Biztos vagy benne, hogy hová fogsz jutni, ha meghalsz?

Sokan félnek a haláltól, részben azért, mert nem tudják, hová fognak kerülni, amikor meghalnak. Jézus azonban azért jött, hogy megmentsen téged ettől a halálfélelemtől.

A Biblia azt mondja, hogy mindannyian vétkezünk, és a bűn büntetése a halál. Isten mégis annyira szeret téged, hogy elküldte a Fiát, Jézust, hogy megfizesse a bűneidért járó büntetést, hogy bevegyen téged Isten családjába, és hogy megmentsen a halálfélelemtől. Ha készen állsz arra, hogy belépj Isten családjába, itt egy ima, amit imádkozhatsz:

„Drága Istenem, tudom, hogy amikor meghalok, közvetlenül neked fogok számot adni az életemről. Bevallom, hogy figyelmen kívül hagytalak téged. Tudom, hogy vétkeztem ellened, és a saját akaratom szerint éltem, nem a tied szerint. Azt akarom, hogy mostantól kezdve ez megváltozzon. El akarok fordulni a bűneimtől, és feléd akarok fordulni.

Köszönöm, hogy elküldted Jézust, hogy meghaljon mindazért, amit rosszul tettem, hogy ne kelljen megfizetnem a büntetést. Tudom, hogy nem érdemlem meg a bocsánatodat. Tudom, hogy csak a te kegyelmed menthet meg engem, Uram.

Jézus, köszönöm, hogy annyira szeretsz engem, hogy minden bűnömet magadra vetted. Elfogadhatóvá tettél a mennyország számára, és alázatosan kérlek, hogy ments meg engem. Kérlek, ments meg bűneimtől és a haláltól való félelmemtől. Hiszek benned, Jézus. És hiszem, hogy megtartod ígéretedet, hogy azonnal, biztosan, teljesen és örökre megmentesz. Jézus nevében. Ámen.”

Ha a fenti imát imádkoztad, kérlek, írd meg és tudasd velem a Rick@PastorRick.com címen. Szeretnék küldeni neked néhány ingyenes anyagot a Jézussal való utazásod kezdetéhez.

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása