Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Három ok, amiért jobb, ha életünk útját másokkal együtt járjuk

2022. május 06. 03:00 - daniella_89

header_join_christ_church - Copy.jpg

"Mivel tehát már elfogadtátok Krisztus Jézust, az Urat, éljetek is őbenne!" (Kol 2,6)

A Biblia az emberi életet gyakran úton való járáshoz hasonlítja: az élet egy utazás, és nem pihenhetünk meg, amíg el nem értük utunk célját. Az Újszövetség arra tanít, hogy járjunk bölcsességben, szeretetben, világosságban és engedelmességben. Arra is tanít, hogy úgy járjuk életünk útján, ahogy azt Jézus tette. Ugyanakkor azt is szorgalmazza, hogy másokkal kell együtt járnunk ezen az úton. A következő három megállapítás arra hívja fel a figyelmüket, hogy miért tesszük jól, ha életünk útját másokkal közösségben járjuk.

Biztonságosabb. Előfordult már veled, hogy késő este egyedül kellett keresztülmenned egy sötét sikátoron, vagy egy üres országúton magányosan kellett gyalogolnod? Ijesztő lehetett. De ha valakivel együtt teszed meg ezt, akkor biztonságban érzed magad.

Támaszt nyújt. Az élet nem egy 50 méteres vágtához, hanem inkább egy maratoni-futáshoz hasonlít! Másokkal együtt, közösségben járva, az erőd ki fog tartani végig.

Bölcsebb. Útközben sokkal többet tanulhatsz másoktól, mintha egyedül mennél. Ha egyedül haladsz, esetleg még azt sem veszed észre, hogy eltévesztetted az útirányt. De ha a barátaiddal vagy, valamelyikük biztos észreveszi, hogy letértetek az útról, és együtt meg tudjátok találni a helyes irányt.

Miközben másokkal együtt haladunk az úton, további fontos dolgokat is megtanulhatunk. Megtanulunk alkalmazkodni és együttműködni.

Azt is megtanuljuk, hogy hogyan szeressünk. Az Mózes 1. könyvében, a 2. fejezet 18. verse ezt mondja: „Nem jó az embernek egyedül lenni." Isten válasza a magányra, a közösség. Ha másokkal együtt járunk, közösségbe kerülünk, ahol megtanulhatjuk, hogy hogyan szeressük egymást.

A másokkal való együtt járásunk a vendégszeretetre is megtanít. A Biblia azt mondja Péter 1. levelének 4. fejezetében, a 9. versben: „Legyetek egymással vendégszeretők zúgolódás nélkül."

Te mi miatt zúgolódsz? Milyen kifogásaid vannak, ami miatt nem hívod el a barátaidat az otthonodba? Talán azt mondod: „A házam piszkos!” Hát akkor takaríts ki! Vagy talán az a kifogásod, hogy „A lakásom nem  elég nagy.” Elfér benne három ember? Jézus azt mondja: „Ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük." (Mt 18:20).

Mindenki vágyakozik tartozni valahová, mert Isten kapcsolatokra teremtett minket. Amikor más keresztényekkel közösségben haladunk az úton, testvéri kapcsolatok jönnek létre, és beteljesül a valakihez tartozás utáni vágyunk.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogyan gazdagodott életed a múltban azzal, hogy voltak emberek, akik hűségesen veled voltak?
  • Mik voltak a kifogásaid eddig, amikkel sikerül kikerülnöd, hogy másokat vendégül láss? Hogyan tudod ezt a hozzáállásodat megváltoztatni a jövőben?
  • Kik azok az emberek, akikkel ma együtt haladsz az életben? Hogyan tanuljátok meg együtt, hogy úgy haladjatok mint Jézus?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2022.04.29. Ford.: magyarosijulia)

Szólj hozzá!

Miből állnak a nagy álmok

2022. április 27. 03:00 - Anita.B

fantasy-gb98869531_1920.jpg"A test lámpása a szem. Ezért ha a szemed tiszta, az egész tested világos lesz. Ha pedig a szemed gonosz, az egész tested sötét lesz. Ha tehát a benned lévő világosság sötétség, milyen nagy akkor a sötétség." (Mt 6,22-23)

Te alakítod az álmaidat, majd az álmaid formálnak téged. Ha nincs álmod az életedre vonatkozóan, akkor nincs definíciód az életedre. Manapság nagyon sokan tanácstalanok az identitásukat illetően. Társadalmunk valójában kollektív identitásválságot él át. Az emberek azt kérdezgetik: “Ki vagyok én?” “Honnan jöttem?” “Merre tartok?” “Mit kellene tennem?” “Számít az életem?” “Mi ad jelentőséget az életemnek?” “Van valami oka ennek az egésznek?” Ezek a kérdések alakítják az álmaikat, és ezek az álmok táplálják az identitászavart.

Az egyetlen módja annak, hogy világosan meghatározzuk az életünket, az, ha Isten álma van az életünkben. Ha nem így van, nem fogod tudni, ki vagy, vagy azt, hogy Isten mit akar, ki legyél. Mindig fel fogod magadnak tenni ezeket a kérdéseket. Kételkedni fogsz abban, amit csinálsz és abban, hogy miért csinálod; azon tűnődsz van-e értelme annak, amit csinálsz.

Az álmaid határoznak meg téged—tehát meg kell győződnöd arról, hogy megfelelő álmod van! És az egyetlen módja annak, hogy megtudd, helyes álmod van-e, az, ha megtudod, mi Isten álma az életedre nézve.

Jézus azt mondta, “A test lámpása a szem. Ezért ha a szemed tiszta, az egész tested világos lesz. Ha pedig a szemed gonosz, az egész tested sötét lesz. Ha tehát a benned lévő világosság sötétség, milyen nagy akkor a sötétség” (Mt 6,22-23).

Ha nagyszerű látásmódod van, túllátsz azon, ami előtted van, hosszú távon— akár az örökkévalóságig is.

Egy nagy álom az örökkévalóság perspektívájából és Isten életedre vonatkozó tervébe vetett hitből születik. A rövid látásmód egy kis álmot fog meghatározni. De a hosszútávú látásmód egy hatásos, tartalmas álmot fog megformálni.

Bölcsen válaszd meg az álmodat. Az Istennek az életedről alkotott vízióján alapuló álom változást fog hozni abban, hogy mennyire jól teljesíted a célodat. Ugyanakkor másokat is Isten és az ő terve felé irányít, ez az egyetlen módja annak, hogy megtaláljuk az élet teljességét.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogyan győződhetsz meg arról, hogy egy álom Istentől származik és nem saját magad alkotta?
  • Mi a különbség egy cél és egy álom között?
  • Milyen módon kellene a céljaidnak formálni az álmaidat?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2022.04.20.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Az irgalom lehet a legnagyobb tanúd

2022. április 10. 03:00 - Anita.B

miriam-g-lat6qtonz4a-unsplash.jpg

„Legyetek irgalmasok, amint a ti Atyátok is irgalmas.” (Lk 6,36 NIV)

Az egyre barátságtalanabb világban kereszténységed legnagyobb tanúja, hogy irgalommal vagy az emberek felé.

Észrevetted, hogy milyen irgalmatlan és megbocsátást nem ismerő a világunk? Úgy tűnik, a humor legmagasabb formája a lehúzás. Még a humoristák is fizetést kapnak mások szarkasztikus és cinikus kigúnyolásáért.

Ám amikor az emberek azt látják, hogy irgalmat tanúsítasz, különösen, ha figyelembe vesszük, mennyire durva és aljas lett a társadalom, azt fogják mondani: „Azt várom el egy kereszténytől, hogy ilyen legyen – amilyen Jézus.”

Jézus azt mondja Lukács evangéliuma 6. fejezetének 36. versében: „Legyetek irgalmasok, amint a ti Atyátok is irgalmas” (NIV).

Négy dolgot tehetsz az irgalmas élet kialakítása érdekében. Kettőt megnézünk ma, kettőt pedig holnap.

Kezdd el keresni és megfigyelni az emberek szükségleteit! Kinek a szükségleteit? A környezetedben élők, a munkahelyeden és a családodban lévők szükségleteit. Az irgalom mindig a tudatossággal kezdődik. Ha nem vagy vele tisztában, akkor nem érdekel.

A Biblia azt mondja: „Figyeljetek egymás érdekeire, ne csak a sajátotokra!” (Fil 2,4 GNT)

Nem azért küszködsz azzal, hogy irgalmas légy, mert rossz ember vagy. Hanem azért, mert túl elfoglalt vagy. Az elfoglaltság az irgalom első számú pusztítója az életedben. Amikor eseményről eseményre, feladatról feladatra haladsz, nehéz figyelmet fordítani a körülötted lévőkre. És ha nem keresed és nem figyeled mások szükségeit, szinte lehetetlen irgalmasnak lenni.

Ne sértődj meg mások bűnein! Nem mondhatod, hogy: „Menj, tisztítsd meg az életedet, és akkor elfogadlak.” Nem, az irgalom feltétel nélküli! Ha irgalmat akarsz tanúsítani az emberek felé, nem sértődhetsz meg rajtuk. Nem szolgálhatsz az embereknek, ha lenézed őket.

Jézust nem sértették meg az emberek bűnei. Valójában a legrosszabb bűnösökkel töltött időt. Még azzal is vádolták, hogy „tettestárs”, mert korrupt, szeretetlen és manipulatív emberekkel töltött időt.

Ez nem azt jelenti, hogy Jézus jóváhagyta mindazt, amit tettek. Isten nem helyesel mindent, amit teszel, de teljesen elfogad téged. Az irgalmasság nem azt jelenti, hogy mindenre azt mondod, amit valaki tesz, hogy rendben van. A kábítószer függőség és a házasságtörés például nincs rendben.

De akkor is mutathatsz irgalmat. Megteheted másokért azt, amit Krisztus tett érted.

„A legfontosabb, hogy mélyen szeressétek egymást. A szeretetnek megvan az a tulajdonsága, hogy nem nézi mások bűneit.” (1Pt 4,8 ICB)

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Miért olyan nehéz ma irgalmat találni a világban?
  • Ki tanúsított irgalmat feléd akkor is, amikor nem érdemelted meg? Mik voltak a körülmények?
  • Tagadtad már meg az irgalmat valakitől azért, mert nem értettél egyet életmódjával? Ha igen, hogyan reagálnál ma rájuk másképp?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2022.04.03.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Légy bölcs, és ismerd meg a teljes történetet!

2022. február 24. 03:00 - FodorImi

book-2341083_1920.jpg

„Milyen szégyen – igen, milyen ostoba dolog – döntést hozni, mielőtt megismernénk a tényeket!” (Péld 18,13 TLB)

Ahhoz, hogy bölcs legyél a mai információ alapú társadalomban, két létfontosságú dologra van szükséged: józan ítélőképességre és tisztánlátásra. Ez azt jelenti, hogy megtanulod Isten bölcsességét Isten Igéjéből, aztán azt mindenre alkalmazod. Az alapján szűröd meg az információkat és hozol döntéseket, hogy mit mond Isten neked a Szentírásban.

Túl sok hiszékeny keresztény hajlandó elhinni bármit, amit a közösségi médiában hall vagy olvas, legyen az akár egy hír, akár egy barátról szóló pletyka. Nem állnak meg, és nem kérdeznek, automatikusan elfogadnak mindent, ami beleillik elfogult szemléletükbe.

Ne veszítsd el a józan eszed! Ne légy hiszékeny, és ne higgy el mindent, amit hallasz, mert ez konfliktusokhoz vezet.

A példabeszédek könyve 3. fejezetének 21. verse ezt mondja: „Ne veszítsd szem elől a bölcsességet és az értelmet, őrizd meg a józan ítélőképességet és a megfontoltságot!" (NIV)

Amilyen fontos, hogy hiteles képet kapj az interneten látott és hallott dolgokról, éppen úgy szükséges, hogy a kapcsolataidban is reális képet kapj. Ha nem rendelkezel az összes szükséges információval, elhamarkodott következtetéseket hozol, ami hirtelen indulatokhoz, vitákhoz, veszekedésekhez vezet. Ahhoz, hogy ne a harag, hanem a harmónia legyen jelen az emberi kapcsolataidban, meg kell tanulnod nem ítélkezni addig, amíg  nem ismered az összes tényt és nem látod a teljes képet.

Válaszd inkább azt, hogy „megőrzöd a józan ítélőképességed”. Tarts ki ebben, ne térj el ettől, és ne veszítsd el azt. Ragaszkodj hozzá erősen, mintha a kapcsolataid egészsége függne tőle – mert ez így is van!

A Biblia ezt mondja: „Milyen szégyen – igen, milyen ostoba dolog – döntést hozni, mielőtt megismernénk a tényeket!” (Péld 18,13 TLB)

Ne ítélkezz, ne kritizálj elhamarkodottan! Ne gondold, hogy tudod, milyen indítékból tesz valamit egy másik ember, mert valószínűleg nem tudod. Ne dönts, mielőtt megismernéd az összes tényt!

Miközben arra vársz, hogy megismerd a teljes képet, fejlődik benned az emberek iránti együttérzés és szeretet, és még inkább hasonlóvá válsz Jézushoz.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mit kell tenned, hogy még több bölcsességet tanulj Isten Igéjéből?
  • Annak megértése, hogy valaki milyen indítékból tesz valamit, hogyan segít neked eldönteni, hogy hogyan fogsz reagálni?
  • A kapcsolatokban a konfliktusok elkerülése érdekében miért fontos, hogy többet hallgass, mint amennyit beszélsz?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2022.02.17.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Mi a stressz gyógymódja?

2022. január 10. 03:00 - Anita.B

morgan-winston-oh_tlwormdw-unsplash.jpg

„Mivel még a saját Fiát sem kímélte értünk, hanem mindnyájunkért lemondott róla, nem fog megadni nekünk minden mást is?” (Róm 8,32 TLB)

Ha gyógymódot akarsz a stresszre, nézz Istenre, hogy kielégítse szükségleteidet!

A stressz legfőbb oka az életedben az aggódás. Aggódsz, mert azon tűnődsz, hogy meglesz-e amire szükséged van, amikor szükséged lesz rá. De bármikor, amikor Isten helyett emberektől vagy dolgoktól várod, hogy betöltsék szükségleteidet, frusztrált és csalódott leszel, mert a világon senki sem tudja kielégíteni minden szükségletedet. Csak Isten képes erre.

Vannak emberek a munkájukban találják meg a biztonságot, és amikor elvesztik azt, elvesztik a lelki békéjüket.

Mások a házasságukba helyezik a biztonságot. Aztán amikor a házastársuk meghal vagy egy váláson mennek keresztül, azt kérdezik: „Ki vagyok én? Mi az identitásom?”

Vagy talán a pénzedbe helyezed a biztonságot. De sokféleképpen elveszítheted a pénzedet.

Javaslom, hogy soha ne helyezd a biztonságodat semmibe, amit elvehetnek tőled. Elveszítheted a munkádat, az egészségedet, a hírnevedet, a házastársadat és még sok más dolgot is. De nem veszítheted el a kapcsolatodat Krisztussal.

Amikor ebbe az ígéretbe helyezed a biztonságodat, bízhatsz Istenben, hogy betölti minden szükségedet.

Pál levele a rómaiakhoz 8. fejezetének 32. verse azt mondja: „Mivel még a saját Fiát sem kímélte értünk, hanem mindnyájunkért lemondott róla, nem fog megadni nekünk minden mást is?” (TLB)

Ha Isten eléggé szeretett téged ahhoz, hogy elküldje Jézus Krisztust meghalni a kereszten, nem gondolod, hogy eléggé szeret ahhoz, hogy gondoskodjon minden más szükségletedről az életedben? De! Persze, hogy megteszi.

Minden alkalommal, amikor stresszelni kezdesz, állj meg, és mondd: „Az Úr az én pásztorom; nem szűkölködöm” (Zsolt 23,1 ESV).

Isten el fog látni. Gondoskodni fog rólad. Ahelyett, hogy feszült lennél, inkább tekints rá, hogy betölti minden szükségedet!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Amikor szükséged van valamire az életedben, általában mi az első reakciód?
  • Mire van szükséged ma az életedben? Hogyan tudod megmutatni másoknak, hogy bízol Istenben, hogy gondoskodni fog róla?
  • Miért bízhatsz Isten ígéreteiben az ő Igéjében?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2022.01.03.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása