Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Két szó, hogy új ember lehess

2011. február 15. 00:00 - jkriszti

„Ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek: mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes." (Róma 12:2)

Ne igazodjatok gondolkodás nélkül ahhoz a kultúrához, mely körbevesz titeket. Ehelyett figyeljetek inkább Istenre. Teljesen meg fogtok változni. Készségesen figyeljétek, hogy mit kíván tőletek, és ne késlekedjetek a válasszal. A környezetetekkel ellentétben, amely mindig vissza fog húzni benneteket arra az éretlen színvonalra, amely rá jellemző, Isten a legjobbat hozza ki belőletek és éretté tesz benneteket.

Az e heti áhitatok szerzője Buddy Owens, a Saddleback gyülekezet tanító pásztora és a The Way of a Worshiper (Egy dicsőítő útja) c. könyv szerzője. 

Két nagyon fontos szót kell megértenünk ahhoz, hogy új emberekké válhassunk: bűnvallás és bűnbánat. 

Lehet, hogy azt gondolod, hogy ezek a szavak túlontúl vallásosnak hangzanak, vagy hogy a bűnvallás és a bűnbánat csak a saját romlottságodat hangsúlyozza ki. Valójában, ha megérted ezeket a szavakat, megérted, hogy mindkettő pozitív kicsengésű, felszabadító, felnyitják a szemedet és reménnyel töltenek meg. A bűnvallás és a bűnbánat valójában vidám szavak.

A bűneink megvallása azt jelenti, hogy azt mondjuk, amit Isten. A bűnvallás egyszerűen azt jelenti, hogy egyetértünk Istennel. Nem vitázunk vele a bűneink felől, ehelyett azt mondjuk a bűneinkről, amit Isten is mond róluk. Azt mondjuk, hogy "Igazad van, Istenem. Amit tettem, az rossz volt".

Az 51. zsoltárban találunk erre példát, ahol Dávid azt mondja: "Egyedül ellened vétkeztem, azt tettem, amit rossznak látsz. Ezért igazad van, ha szólsz, és jogos az ítéleted." (51. Zsoltár 6.)

A bűnvallás vezet el aztán a bűnbánatra. A bűnbánat azt jelenti, hogy megváltozik a gondolkodásmódod. Több, mint pusztán viselkedésbeli változás. Arra utal, hogy az értelmed is megváltozik.

Tehát, a bűnvallás (mikor azt mondod, amit Isten is) elvezet a bűnbánatra (mikor azt gondolod, amit Isten is). Ha azt mondod, amit Isten is, az lehetővé teszi, hogy azt is gondold, amit Ő. Ha megtanulsz másként gondolkodni, a viselkedésed is megváltozik: „A környezetetekkel ellentétben, amely mindig vissza fog húzni benneteket arra az éretlen színvonalra, amely rá jellemző, Isten a legjobbat hozza ki belőletek és éretté tesz benneteket."

(Daily Hope, 2011. február 08.)

Szólj hozzá!

Hagytál felbontatlan ajándékot a fa alatt?

2011. január 02. 00:05 - PokéManó

"Mivel tehát megigazultunk hit által, békességünk van Istennel a mi Urunk Jézus Krisztus által." (Róma 5:1)

Isten azt mondja: "Nem számít, hogy ki vagy, és honnan jöttél, ha akarsz engem, és kész vagy úgy cselekedni, ahogy mondom neked, az ajtó nyitva áll előtted."
 

Nem véletlen, hogy most ezeket a sorokat olvasod. Még mielőtt megszülettél volna, Isten már akkor előre látta ezt a pillanatot. Az volt a terve, hogy most néhány másodpercig megragadja a figyelmedet, hogy ezt mondhassa neked: "Láttam az életed minden fájdalmát, és mindvégig szerettelek. Fontos vagy nekem. Jobban szeretlek, mint azt valaha is megérthetnéd. Azért teremtettelek, hogy szerethesselek, és alig várom, hogy te is viszontszeress."

Isten ezt mondja: "Azt szeretném, hogy az életed hátralevő része egyben a legjobb része is legyen. Veled vagyok, érted munkálkodom. Meg akarlak menteni a múltadtól, hogy azt a célt tölthesd be, amiért alkottalak. Az én kegyelmem által akarlak megmenteni. Ha megengeded, hogy ezt megtegyem veled, békességet adok neked általam, velem és a többi emberrel. De ehhez ki kell nyitnod az ajtót és el kell fogadnod a Karácsony ajándékát."

Ha kapnék tőled karácsonyi ajándékot, de sohasem nyitnám ki a csomagot, nagyon csalódott lennél. Ráadásul ez az ajándék értéktelen lenne, hiszen semmi hasznom egy olyan ajándékból, amit sosem bontottam fel.

Te hagytál a fa alatt felbontatlan ajándékot?

Jézus Krisztus Isten karácsonyi ajándéka a számodra. Mégis sokunk számára úgy telnek évről évre a Karácsonyok, hogy sohasem nyitjuk ki a legjobb ajándékot - az Istentől jövő megváltást. Mi értelme egyáltalán ünnepelned, hogy ha a legnagyobb ajándékot úgysem fogod kibontani? Nincs értelme felbontatlanul otthagynod a megbocsátott múlt, a valódi életcél és a mennyei otthon ajándékát.

Jézus Krisztus ezt mondja neked: "A szívedben uralkodó zűrzavar és félelem helyett békességet adhatok neked. Megbocsátást adok a bűntudat, a harag, a szégyen és az irigység helyett. Az aggodalmat és az idegeskedést bizalomra és hitre cserélem. Reményt nyújtok a depresszió és az elkeseredettség helyett. Az ürességet megtöltöm értelemmel és céllal. Világosságot adok a zűrzavar helyett. De nem fogom betörni a szíved ajtaját, neked kell behívnod engem az életedbe."

Isten így szól hozzád: "Nem számít, hogy ki vagy, és honnan jöttél, ha akarsz engem, és kész vagy úgy cselekedni, ahogy mondom neked, az ajtó nyitva áll előtted."

Nem számít, hogy milyen vallásos háttérből származol - akár katolikus, protestáns, zsidó, muzulmán, mormon, buddhista, baptista, hindu vagy ateista vagy, ez nem a vallásosságról szól. Isten nem azért küldte Jézust a világra, hogy vallásossá tegyen, hanem hogy általa személyes kapcsolatod legyen Istennel. Ez a kapcsolat a legfontosabb az életedben.

A következő imádságot évekkel ezelőtt mondtam el, amikor megtettem a döntő lépést és átadtam az életem Istennek. Meglehetősen egyszerű imádság. Ha ezek a szavak tényleg kifejezik azt, amit a szívedben érzel, úgy olvasd most ezeket, mintha Istennek mondanád.

Imádság:

"Drága Istenem, félek, de meg akarlak ismerni téged. Nem értek még teljesen mindent, de köszönöm, hogy szeretsz. Köszönöm, hogy akkor is velem voltál, amikor ezt fel sem ismertem. Köszönöm, hogy értem munkálkodsz - hogy nem azért küldted Jézust, hogy elítéljen engem, hanem azért, hogy megmentsen.
 
Belátom, hogy eddig még azt sem ismertem fel, hogy szükségem lenne egy Megváltóra, de ma el akarom fogadni a Fiad karácsonyi ajándékát. Azt kérem tőled, hogy szabadíts meg a múltamtól, a hibáimtól, a tévedéseimtől, a bűneimtől, a rossz szokásaimtól, a fájdalmaitól és a csalódásaimtól. Ments meg engem magamtól.

Kérlek, ments meg engem azért, hogy a te céljaidat szolgálhassam. Meg akarom érteni, miért helyeztél ide a Földre. Be akarom tölteni azt a küldetést, amire alkottál. Meg szeretném tanulni, hogyan tudlak szeretni, bízni benned és kapcsolatban lenni veled.

Békességben akarok lenni veled, Istenem, szükségem van arra, hogy békét teremts a szívemben. Vedd el tőlem a stresszt és az aggódást, és tölts be a szereteteddel. Segíts, hogy én is segíthessek másoknak megtalálni a békességet veled és egymással. A te nevedben imádkozom, Ámen."

Eredeti: Rick Warren: Daily Hope, 2010. 12. 26.

Szólj hozzá!

Isten receptje a jó egészségre: Beismerés

2010. november 18. 03:00 - Lilla:)

„Míg nem vallottam meg bűneimet, gyenge és nyomorult voltam, egész nap jajgatnom kellett.” 
(Zsoltárok 32:3., szabad ford.)

Tegnap átnéztük, hogy mért fontos bízni Istenben és elengedni a neheztelést, aggodalmat, félelmet, hogy fenntartsuk a jó egészséget. Ma pedig megnézzük, mi a második tényezője a jó egészségnek a Biblia szerint.
 
A bűneim beismerése jó az egészségemre nézve. Bármelyik pszichológus elmondja neked, hogy jó tesz, ha megtisztítod a lelkiismereted és elengedsz dolgokat a szívedből. A tested nem arra készült, hogy ezeket magában tartsa. Amikor a bűnt magadban tartod, olyan mintha egy szénsavas üdítőt ráznál. Egyszer csak kirobban.
 
Dávid azt mondja a Zsoltárok 32:3-5-ben: „Míg hallgattam, kiszáradtak csontjaim, egész nap jajgatnom kellett.  Mert éjjel-nappal rám nehezedett kezed, erőm ellankadt, mint a nyári hőségben. Megvallottam neked vétkemet, bűnömet nem takargattam. Elhatároztam, hogy bevallom hűtlenségemet az Úrnak, és te megbocsátottad bűnömet, amit vétettem.”
 
Dávid magában hordozta bűnét, ami fizikailag megtámadta testét. Ha nem beszéled ki magadból a problémáid, a bűneid, a keserűséged Istennek, ez át fog terjedni a testedre.
 
Ez egy rövid régi epizódot juttat eszembe egy tv műsorból, a „Columbo”-ból, amikor a komikus Johnny Carson játszotta a rossz fiút. Mikor végül elkapták, azt mondta: „Tudja, igazán örülök, hogy elkaptak, mert ez a bűn megöl engem.
 
Az orvosok azt mondják, nagyon sok ember elhagyhatná ma a kórházat, ha tudnák, hogyan szabaduljanak meg a bűneiktől vagy sértődéseiktől amiatt, amit ők tettek másokkal, és amit mások tettek velük.
 
Tölts pár percet ma imával, amiben kéred Istent, hogy bocsásson meg neked azokért a dolgokért, amiket másokkal tettél.
Aztán imádkozz azokért a neheztelésekért, keserűségekért, amik távol tartanak azoktól az emberektől, akik bántottak téged. Kérd Istent, hogy segítsen megbocsátani nekik, hogy elindulhass a jobb egészség felé.
 
(Daily Hope by Rick Warren, 2010. november 11.)
Szólj hozzá!

Isten azt mondja: megbocsátottam neked

2010. szeptember 09. 00:40 - dlkyra

 
"Én, én vagyok az, aki eltörlöm álnokságodat önmagamért, és vétkeidre többé nem emlékezem. "Ézsaiás 43:25
 
Bár hívők vagyunk, olyankor, amikor gondjaink vannak, azt szoktuk gondolni, hogy Isten épp leszámol velünk, hogy most aztán jól bosszút áll rajtunk. 
 
Hasonló történet szól egy fiatalemberről, aki elindult fel, egy hegyi tóhoz kocsival. Aztán út közben elkezdett hullani a hó, így kiszállt a kocsiból, hogy a kerekekre felszerelje a hóláncot. Amíg ezzel foglalatoskodott, közeledett egy másik autó is. A srác rémülten nézte végig, ahogy a másik kocsi az övébe csapódott, és egy sziklához préselte. Gyalog folytatta az útját a hegyre – a hóban, havas esőben egyre jobban átfázva. Majd ahogy végre felért és bekanyarodott, meglátta, hogy a faháza leégett. Ekkor fejét a falba veregetve kiszakadt belőle a kérdés, „Istenem, miért pont én?”. Az ég erre megnyílt és egy hang hallatszott, „Mert vannak emberek, akik egyszerűen az agyamra mennek.”
 
Lehet, hogy úgy érzed, Isten valahogy így viszonyul hozzád. Úgy gondolod, hogy Isten épp leszid téged, amikor problémáid vannak. De a Biblia úgy írja, „Én, én vagyok az, aki eltörlöm álnokságodat önmagamért, és vétkeidre többé nem emlékezem.” (Ézs. 43:25) Isten nem forral bosszút. Hogyha elfogadtad Jézust Megváltódnak, már nincs ítélet azok ellen, akik Krisztusban vannak.  A hibáidat nem emlegeti fel, hanem eltörli őket. A bűneiddel nem játszadozik, hanem elengedi azokat.
 
Daily Hope by Rick Warren (2010. szeptember 2.)
Szólj hozzá!
Címkék: bűnbocsánat
süti beállítások módosítása