Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Amit Isten lát, amikor rád néz

2025. augusztus 28. 03:00 - R.K.A.

„Mindnyájan tévelyegtünk, mint a juhok. Elhagytuk Isten útját, hogy a saját utunkat járjuk. De az Úr őt sújtotta mindnyájunk bűnéért.”
Ézsaiás 53,6 (NLT fordítás)

2025_08_21_kep.jpgA mai világ tele van szívbetegségekkel – de nem csak fizikai értelemben. Számos lelki szívbetegség is létezik, mint például a bűntudat, a függőség, a magány és az aggodalom.

Amikor Jézus meghalt a kereszten, megoldotta az összes legnagyobb problémádat, beleértve mindenféle lelki szívbetegséget is, azáltal, hogy téged helyettesített.

A „helyettesítés” egyszerűen azt jelenti, hogy Jézus átvette a helyed, és magára vette a bűneidért járó büntetést. Egy tökéletlen embernek (neked) nincs más lehetősége, hogy egy tökéletes helyen (a mennyben) egy tökéletes Istennel legyen együtt, aki gyűlöli és megítéli a bűnt. A kereszten Jézus váltott fel, ő helyettesített téged.

A Rómaiakhoz írt levél 3. fejezetének 25. verse így szól: „Isten elküldte Krisztus Jézust, hogy viselje bűneink büntetését, és véget vessen Isten haragjának velünk szemben” (TLB fordítás).

Senki sem tökéletes. Ezt mindannyian tudjuk! Egyikünk sem felel meg a saját elvárásainak sem, nemhogy Istenének. Ha megszegsz egy emberi törvényt, akkor ezért emberi büntetéssel kell fizetned. Ha gyorshajtás miatt megállítanak az autópályán, akkor megbüntetnek. Ha betörsz valaki otthonába, akkor valószínűleg börtönbüntetésre ítélnek.

Ha megszeged Isten törvényeit, akkor Isten büntetését kell viselned. És Isten azt mondja: „A bűn zsoldja a halál” (Róma 6,23).

A jó hír az, hogy Jézus már megfizette a halálbüntetést a bűneidért. Minden, amit valaha rosszul tettél, és minden, amit valaha rosszul fogsz tenni, már meg van fizetve.

A Bibliában, Ézsaiás könyvében ezt olvassuk: „Ő viselte a mi gyengeségeinket, ő hordozta a fájdalmainkat... a mi vétkeink miatt kapott sebeket, bűneink miatt törték össze. Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen, az ő sebei árán gyógyultunk meg. Mindnyájan tévelyegtünk, mint a juhok, mindenki a maga útját járta. De az Úr őt sújtotta mindnyájunk bűnéért.” (Ézsaiás 53,4-6)

Jézus helyettesített minket a kereszten. „Nincsen azért most már semmiféle kárhoztató ítélet azok ellen, akik Krisztus Jézusban vannak” (Róma 8,1)

Amikor hiszel Jézusban, mint életed Megváltójában és Urában, ő meggyógyítja a lelki szívbetegségedet. Ez azt jelenti, hogy Isten többé már nem ítél el téged. Jézus igaz voltával befedve lát téged.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Melyek azok a szívbeli problémák, amelyekkel keresztényként a leginkább küszködsz? Mit gondolsz, hogyan tekint Isten a küzdelmeidre?
  • Ha feltennéd azt a kérdést, hogy, mi lenne veled, ha Jézus nem ment volna helyetted a keresztre, akkor mi lenne a válaszod?
  • Miért kell továbbra is törekednünk az igazságra, még akkor is, ha tudjuk, hogy bűneinkért már megfizettek?

 *(Daily Hope by Rick Warren, 2025.08.21.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Ünnepeld meg azt, amit Isten tett életedben!

2025. június 13. 10:59 - managercoach.hu

„De az igazak örülnek, vigadnak, Isten színe előtt vígan örvendeznek. Énekeljetek Istennek, zengjetek nevének!” Zsoltárok 68,4

Ahhoz, hogy visszatérj az Istennel kialakított helyes kapcsolathoz, először is eleged kell legyen a jelenlegi életmódodból, be kell vallanod bűneidet, és át kell adnod életed irányítását Istennek. Aztán ünnepeld meg azt, amit Isten tett az életedben.

Jézusnak a tékozló fiúról szóló történetében fontos észrevennünk az apa reakcióját: „Még távol volt, amikor apja meglátta őt, megszánta, elébe futott, nyakába borult, és megcsókolta őt. … Az apa ezt mondta szolgáinak: Hozzátok ki hamar a legszebb ruhát, és adjátok rá, húzzatok gyűrűt az ujjára és sarut a lábára! Hozzátok a hízott borjút, és vágjátok le! Együnk, és vigadjunk, mert ez az én fiam meghalt és feltámadott, elveszett és megtaláltatott. És vigadozni kezdtek.” (Lk 15,20, 22-23)

A te mennyei Atyád olyan, mint a tékozló fiú apja. Bármit is tettél, amikor hazatérsz Istenhez, Ő átölel szeretetével. A legjobbat adja neked, és valami ilyesmit mond: „Minden meg van bocsátva! Hozzátok az ünnepi ruhát és cipőt! Ünnepeljünk! A gyermekem visszatért hozzám!”

Amikor hazatérsz, ünneplés vár rád, nem pedig ítélkezés. Isten azt akarja, hogy te is csatlakozz az ünnepléshez azzal, hogy dicsőíted őt. Azzal tudod megünnepelni lelki átalakulásodat, hogy egyszerűen ezt mondod: „Köszönöm, Istenem. Köszönöm kegyelmedet, szeretetedet és jóságodat. Dicsőítelek téged!”

A Biblia a 68. zsoltár 4. versében így ír: „De az igazak örülnek, vigadnak, Isten színe előtt vígan örvendeznek. Énekeljetek Istennek, zengjetek nevének!”

Az egyik legegyszerűbb módja annak, hogy megünnepeljük saját átalakulásunkat, az, ha énekelünk Istennek. A dicsőítő énekek alkalmasak arra, hogy megünnepeljük azt, amit Isten tett az életünkben, és megköszönjük azt neki.

„De én nem tudok énekelni!” – mondhatod. Van egy jó hírem! A Biblia nem azt mondja, hogy szépen kell énekelned. Azt mondja, hogy éneklésednek örömtelinek kell lennie. Ezt meg tudod csinálni! Bárki tud örömteli hangot kiadni.

Dicsőítsd énekben Istent – nem csak azért, aki Ő, hanem azért is, mert lelki átalakulást hozott az életedben.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogyan befolyásolják földi édesapáddal kapcsolatos tapasztalataid az Isten iránti elvárásaidat, amikor elrontasz valamit?
  • Meglepő számodra, hogy Isten ünnepel, amikor visszatérsz hozzá, függetlenül attól, hogy mit tettél vagy milyen messze voltál tőle? Miért meglepő?
  • Mi tart vissza attól, hogy énekléssel dicsérd Istent? Vagy mitől tudod élvezni ha énekben  dicsőíted Istent?

Bízol Isten ígéretében, hogy Jézus Krisztuson keresztül üdvösséget nyersz?

Ha készen állsz arra, hogy életedet Jézusnak szenteld, akkor mondd el ezt az imát:

„Kedves Jézus, megígérted, hogy ha hiszek benned, minden bűnöm meg lesz bocsátva, meg fogom ismerni életem célját, és egy nap befogadsz mennyei örök otthonodba.
Megvallom, bűnös vagyok, és befogadlak életembe, mint Uramat és Megváltómat. Megígérted, hogy ha megvallom, hogy bűnös vagyok és bízom benned, üdvözülök. Hiszek neked, amikor azt mondod, hogy az üdvösség kegyelemből, hit által jön, és nem az én cselekedeteim által. Ma életem minden részét a te irányításodra bízom.
Hálás vagyok feltétel nélküli szeretetedért. Életem hátralévő részét arra akarom fordítani, hogy téged szeresselek és szolgáljalak, ahelyett, hogy magamat szolgálnám. Életemet neked szentelem, kérlek, ments meg és fogadj be a családodba. Jézus nevében imádkozom. Ámen.”

Ha imádkoztál, hogy elfogad Jézust, kérlek, tudasd velem ezt és írj nekem (angolul) a Rick@PastorRick.com címre! Szeretnék neked néhány ingyenes anyagot küldeni, amelyek segítenek elindulni Jézussal.

* (Daily Hope by Rick Warren, 2025.06.06.)

Szólj hozzá!

Isten meg tudja tölteni a tankodat - a megbocsátással

2025. április 23. 03:01 - Rigeri

freepik_the-style-is-candid-image-photography-with-natural_91518.png

„Legyetek kedvesek egymáshoz, gyengédszívűek, bocsássatok meg egymásnak, ahogyan Isten is megbocsátott nektek Krisztus által.” 
Efézus 4:32 (NLT)


Mindenkinek vannak olyan időszakok az életében, amikor úgy érzi, hogy "kifogyott a tankja". Így nem meglepő, hogy amikor belül üresnek érezzük magunkat, gyakran keresünk olyan dolgokat, amelyek feltöltenek minket.

Vannak, akik a nap végén hazamennek, és az ürességet  tévézéssel és a szórakozással töltik ki. Mások evéssel, alkohollal vagy bulizással.

Még az ártalmatlannak tűnő dolgok is alkalmasak lehetnek arra, hogy feltöltsék a tankodat. Lehet ez egy hobbi vagy sport. Lehet, hogy a még több munka. Csak azért dolgozol egyre keményebben, mert nem szereted az érzést, hogy kicsit lassítottál a tempón. Túlhajszolod magad, hogy elrejtsd az ürességedet.

Mindezekben egy dolog közös: egyik sem tölti tele hosszabb időre a tankodat. Egyik sem tartós. Mindegyik még nagyobb ürességhez vezet.

Isten azonban jobb utat kínál. Ő olyan módon akar betölteni téged, ami tartós. Ezt a szeretete, a jelenléte és az életedre vonatkozó céljai által teszi — és a megbocsátáson keresztül.

Az érzelmi és fizikai kimerültség érzésének ellenszere az, hogy elfogadod Isten megbocsátását, és ugyanezt a megbocsátást nyújtod másoknak is. A Biblia azt mondja nekünk, „Legyetek kedvesek egymáshoz, gyengédszívűek, bocsássatok meg egymásnak, ahogyan Isten is megbocsátott nektek Krisztus által.” (Efézus 4,32).

Valójában a megbocsátás a boldogság kulcsa: „Boldogok, akiknek megbocsátják a bűneiket, akiknek elengedik a vétkeiket. Boldog az, akit az Úr nem vádol rosszal, és aki mentes minden csalárdságtól” (Zsoltárok 32,1-2 GNT fordítás). Nincs semmi, ami miatt gyorsabban elfogyna az örömöd és az energiád, mint a bűntudat és a neheztelés. Éppen ezért ad olyan hatalmas energiát, ha megtapasztalod Isten megbocsátását, és úgy döntesz, hogy te is megbocsátasz másoknak.

Íme az igazság a másoknak való megbocsátással kapcsolatban: Ezt nem lehet kiérdemelni, nem könnyű, és biztosan nem is szórakoztató. De ez az, ami lehetővé teszi, hogy folytasd az életed. Néha csak imádkoznod kell: „Istenem, segíts, hogy elengedjem. Nem számít, mit tettek velem, ha nem bocsátok meg, az nem változtatja meg a múltat. Ezért segíts nekem, hogy egyszerűen elengedjem.”

Isten nem akarja, hogy a bűntudat és a neheztelés miatt ürességet érezz. Azzal akarja megtölteni a tankodat, hogy felajánlja neked a megbocsátását, és segít neked is megbocsátani másoknak. Választhatsz: üres vagy teli tankkal akarsz élni? Válaszd a teli tankot!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mihez szoktál fordulni, amikor üresnek érzed a tankodat? A munkához? A szórakozáshoz? Valami máshoz?
  • Mi lenne, ha Istenhez fordulnál, hogy betöltse az ürességedet?
  • Hol van szükséged ma az életedben Isten megbocsátására? Van valaki az életedben, akinek meg kell bocsátanod?

* (Daily Hope by Rick Warren, 2025.04.16.)

 

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

A bűnnek olyan ára van, amit soha nem tudsz kifizetni

2025. április 11. 03:00 - Olajfa

"Ha pedig Isten végérvényesen megbocsátotta a bűnöket, akkor többé nincs semmi szükség a bűnért való áldozatra!" Zsidókhoz írt levél 10,18

Az Ószövetség leírja az áldozati rendszert, ami megmutatja Isten népének, hogy bűneikért árat kell fizetni. Jézus kereszthalála óta azonban nincs szükség több áldozatra. Jézus a végső áldozat mindenért, amit valaha is rosszul tettél.

Lehet, hogy bűntudatod van valamiért, amit rosszul csináltál. Azt elhiszed, hogy Isten megbocsátott neked, de nem igazán érzed és emiatt folyamatosan próbálod jóvátenni a bűneidet. Talán azt hiszed, hogy a templomba járás, a tizedfizetés vagy a jó emberré válás majd megszabadít a bűntudattól.

Ilyen esetben te egy olyan adósságot próbálsz visszafizetni, amit már kifizettek!

"Ha pedig Isten végérvényesen megbocsátotta a bűnöket, akkor többé nincs semmi szükség a bűnért való áldozatra!" (Zsidókhoz írt levél 10,18)

Jézus áldozata végleges volt. Teljes volt, és elvégeztetett - akkor, most és mindörökké. Ez a jó hír! Soha többé nem lesz semmi, amit tehetnél, hogy megfizess a bűneidért, mert Jézus már mindegyikért megfizetett.

Nem kell folyton törlesztened a hibáidért.

Egy idős asszony elment a biztosítótársasághoz, és azt mondta nekik: „A férjem öt évvel ezelőtt meghalt, és egyszerűen nem tudom tovább fizetni az életbiztosítási díját”. Azt válaszolták neki: „Asszonyom, önnek nem is kell. Már kifizették, és most már ön kapja a járadékot belőle. Nem kell többé semmit sem fizetnie.”

Bizonyos értelemben Jézus is ezt tette érted.

Amikor haldoklott a kereszten, Jézus azt kiáltotta: „Tetelestai!”, ami azt jelenti: „Elvégeztetett!”. Teljes egészében minden ki lett fizetve. Nem kell többé semmit sem fizetni. Te „csak a haszonélvezője" vagy ennek.

A megbocsátás, az üdvösség és a bővölködő élet - mind a tiéd lehet, ha hittel elfogadod, hogy Jézus kereszthalála megfizette az árat minden bűnért, amit valaha is elkövettél, és minden bűnért, amit a jövőben el fogsz követni. Ne várj! Fogadd el a bocsánatát még ma!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mi az a dolog, amiről azt hitted, hogy Isten soha nem tudná megbocsátani? Hiszel-e most abban, hogy Jézus áldozata még ezért a bűnért is elég?
  • Ha elhiszed, hogy Jézus megbocsátotta a bűneidet, mit kell még tenned ahhoz, hogy megtapasztald a feloldozást és a helyreállítást?
  • Milyen gyakran vallod meg a bűneidet? Hogyan befolyásolja ez azt, hogy mennyi bűntudatot hordozol magadban?

* (Daily Hope by Rick Warren, 2025.04.04.)

Jézus mindent kifizetett

A Biblia szerint minden ember elmarad Isten tökéletes mércéjétől. Isten mégis szeret téged - még akkor is, ha vétkezel és hibás vagy. Sőt, Isten annyira szeret téged, hogy elküldte a Fiát, Jézust, hogy megtisztítson a bűneidtől, és befogadjon a családjába.

Ha készen állsz arra, hogy belépj Isten családjába, itt egy ima, amit imádkozhatsz:

„Drága Istenem, tudom, hogy amikor meghalok, közvetlenül neked fogok számot adni az életemről. Bevallom, hogy figyelmen kívül hagytalak. Tudom, hogy vétkeztem ellened, és a saját terveim szerint éltem, nem a tied szerint. Azt akarom, hogy ez megváltozzon mostantól kezdve. El akarok fordulni a bűneimtől, és hozád aakrok menni. 
Köszönöm, hogy elküldted Jézust, hogy meghaljon mindazért, amit rosszul tettem, hogy ne kelljen megfizetnem a büntetést. Tudom, hogy nem érdemlem meg a bocsánatodat. Tudom, hogy csak a te kegyelmed ment meg engem.
Jézus, köszönöm, hogy annyira szeretsz engem, hogy minden bűnömet magadra vetted. Elfogadhatóvá tettél a mennyország számára. Alázattal arra kérlek, hogy ments meg engem! Kérlek, ments meg a bűnöktől és a szokásoktól, amelyek most elrontják az életemet! Hiszek benned, Jézus. Hiszem, hogy megtartod az ígéretedet, hogy azonnal, biztosan, teljesen és örökre megmentesz engem. Jézus nevében. Ámen.”

Ha a fenti imát imádkoztad, kérlek, írd meg és mondd el nekem a Rick@PastorRick.com címen. Szeretnék küldeni neked néhány anyagot, hogy elkezdhesd az utadat Jézussal.

Szólj hozzá!

Hogyan válaszolsz a kegyelemre?

2025. április 05. 03:00 - FodorImi

heaven-3335585_1920_1.jpg„Isten azt mondja, hogy elfogad és felment bennünket - »nem bűnösnek« nyilvánít -, ha hiszünk Jézus Krisztusban, aki elveszi bűneinket. És mindannyian ugyanígy üdvözülhetünk, ha Krisztushoz jövünk, függetlenül attól, hogy kik vagyunk vagy milyenek voltunk” Róma 3,22 (TLB fordítás)

Az üdvösség ingyenes ajándék. Minden bűnöd megbocsáttatik, és ingyen jegyet kapsz a mennybe. Bár az üdvösség ingyen van számodra, ugyanakkor drága is, mert valakinek fizetnie kellett érte. Amikor Jézus felment a keresztre, kifizette az árát annak, hogy bűneidre bocsánatot nyerj.

Ha lett volna más módja annak, hogy a mennybe juss, nem gondolod, hogy Isten ezt használta volna? Ha lett volna más módja annak, hogy a szent Isten egy tökéletlen embert beengedjen egy tökéletes helyre, nem gondolod, hogy Isten inkább ezt választotta volna, mintsem feláldozza saját Fiát? Egész biztosan úgy tett volna.

Egyesek azt állítják, hogy a mennybe juthatsz, ha jó ember vagy, vagy ha hiszel Isten létezésében. De ha ez igaz lenne, akkor miért kellett Jézusnak meghalnia? Nem vetette volna alá magát ilyen kínoknak, ha nem lett volna szükséges.

Az igazság az, hogy mindenki tele van bűnnel. És a tökéletes Isten nem engedhet be téged az ő tökéletes otthonába anélkül, hogy a bűneidért járó hatalmas ár kifizetődne. Ezért nem elég jó embernek lenni. Valójában nincs igazán jó ember. A Biblia azt mondja, hogy mindegyikünk messze elmarad Isten szentségétől. Ezért van szükséged Megváltóra!

A Biblia azt mondja: „Isten azt mondja, hogy elfogad és felment bennünket - »nem bűnösnek« nyilvánít -, ha hiszünk Jézus Krisztusban, aki elveszi bűneinket. És mindannyian ugyanígy üdvözülhetünk, ha Krisztushoz jövünk, függetlenül attól, hogy kik vagyunk vagy milyenek voltunk” (Róma 3,22 TLB fordítás).

Krisztushoz jöhetsz, függetlenül attól, hogy ki vagy, vagy mit tettél. Hát nem ez a legnagyszerűbb dolog, amit valaha is felajánlottak neked?

Mit szégyellsz a legjobban? Jézus megfizetett érte. Abbahagyhatod az önostorozást, mert Jézus hagyta, hogy helyetted megostorozzák. Nem kell megfizetned azért, amiért Ő már megfizetett!

Fordulj el még ma a bűnödtől, és bízz abban, hogy Jézus már megfizetett érte helyetted a kereszten. Elvégeztetett! Ennyire szeret téged Jézus.

Segítőkérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • A múltban – vagy talán még most is – hogyan bíztál valami másban Jézuson kívül (például abban, hogy „jó ember” vagy, vagy hogy hiszel Isten létezésében), hogy a mennybe juss?
  • Mit jelent számodra, ha tudod, hogy Jézus még azért a bűnért is megfizetett, amit a legjobban szégyellsz?
  • Jöhetsz Krisztushoz, függetlenül attól, hogy ki vagy, vagy mit tettél. Mit jelent számodra ez az igazság?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2025.03.29.)

 Nem számít, eddig mit tettél, vagy hol voltál, Isten örökkévaló családjában helyed van, amely készen áll és vár rád. A meghívás teljesen nyitott. Csak higgy és fogadd el.

Készen állsz elfogadni Isten üdvösségre vonatkozó ajánlatát? Itt egy ima, amit imádkozhatsz:

„Drága Istenem, tudom, hogy amikor meghalok, számot fogok adni neked az életemről. Tudom, hogy vétkeztem ellened, és az én akaratom szerint éltem, nem a te terved szerint. Azt akarom, hogy mostantól kezdve ez megváltozzon. El akarok fordulni a bűneimtől, és feléd akarok fordulni.

Köszönöm, hogy elküldted Jézust, hogy meghaljon mindazért, amit rosszul tettem, hogy ne kelljen megfizetnem a büntetést. Tudom, hogy nem érdemlem meg a bocsánatodat. Tudom, hogy csak a te kegyelmed menthet meg engem, Uram. Soha nem tudnék elég jó lenni ahhoz, hogy tökéletes helyre kerüljek.

Jézus, köszönöm, hogy annyira szeretsz engem, hogy minden bűnömet magadra vetted. Elfogadhatóvá tettél a mennyország számára, és alázatosan kérlek, hogy ments meg engem. Hiszek benned, Jézus. És hiszem, hogy megtartod az ígéretedet, hogy megmentesz engem azonnal, biztosan, teljesen és örökre. Jézus nevében. Ámen.”

Ha a fenti imát elimádkoztad, kérlek mondd el nekem és írd meg a Rick@PastorRick.com címen. Szeretnék küldeni neked néhány anyagot, segíteni, amint elkezded az utadat Jézussal.

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása