Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Az önzetlenség kapcsolatokat épít

2021. július 28. 03:00 - Anita.B

kelly-sikkema-4le7k9xvyje-unsplash.jpg

„Tartsd szem előtt mások érdekeit is, ne csak a sajátodat!” (Fil 2,4 GNT).

Az önzetlenség a legjobbat hozza ki másokból. Kapcsolatokat alakít ki. Mit jelent önzetlennek lenni? Azt jelenti, hogy kicsit kevesebbet gondolsz magadra és kicsivel többet másokra.

Az önzetlenség ellentéte az önzőség, ami a konfliktusok és a veszekedések első számú oka. A Biblia azt mondja: „Honnan vannak viszályok és harcok köztetek? Nem a tagjaitokban dúló önző kívánságok okozzák ezeket? Kívántok valamit, és nem kapjátok meg” (Jak 4,1–2). 

Az én-központúság tönkreteszi a kapcsolatokat.

Egy este Kay előtt három másodperccel kerültem ágyba. Amikor lefeküdt, megkérdezte, hogy ugye bezártam az összes ajtót. De abban a három másodpercben úgy tettem, mintha aludnék, és azt suttogtam: „Nem.” Ezután felkelt, és bezárta az ajtókat. Van egy szó arra, amit tettem: önzőség – egyértelműen és világosan.

A gond az, hogy az én-központúság, az önzőség az emberi természetből fakad. Természetes, hogy gondolunk az érdekeinkre, sérelmeinkre, arra, hogy hogyan nézünk ki és hogyan érzünk... Még a kultúra is azt mondja nekünk: „Tedd, amit a legjobbnak gondolsz!” De a Biblia azt mondja: „Tartsd szem előtt mások érdekeit is, ne csak a sajátodat!” (Fil 2,4 GNT).

Mi történik akkor, amikor mások érdekeit is szem előtt tartod, nem csak a sajátodat? Nem csak a kapcsolataid fognak átalakulni – hanem az emberek is. Mivel te már nem ugyanaz az ember vagy, a másik fél is megváltozik, mert lehetővé teszed számára, hogy más módon viszonyuljon hozzád.

Sok alkalommal láttam: amikor kedvesen bánsz a nyűgös, goromba emberekkel ahelyett, hogy hozzájuk hasonló módon tennéd, ők is kedvesen fognak viselkedni veled.

Az élet legnagyobb leckéje megtanulni önzetlennek lenni – de ez nem megy egyik napról a másikra. Egész hátralévő életedben tanulhatod.

A jó hír az, hogy Isten nem hagy magadra addig, amíg el nem sajátítod az önzetlenséget. Pál levele a rómaiakhoz 8. fejezetének 26. verse ezt mondja: „A Szentlélek segít minket gyengeségünkben” (NLT).

Soha ne fáradj bele a törekvésbe, hogy még önzetlenebb légy! Isten Lelke veled van, segít kitörni az önzés körforgásából. És akkor majd meglátod, hogy minden kapcsolatod átalakul.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Gondolj egy kapcsolatra az életedben. Hogyan viselkedsz önző módon ebben a kapcsolatban?
  • Milyen önzetlen tettet vihetsz ma véghez, ami eddig nem volt jellemző rád?
  • Volt már bárki önzetlen veled valaha, amikor nem érdemelted meg? Hogyan hatott ez rád?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2021.07.21.)

(A bibliai idézetek fordítása utáni nehány betűs rövidítés a szerző által választott angol bibliafordítást jelöli. Ezekről a napiremeny.blog.hu oldal, jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Ha változni akarsz, változtass a gondolkodásodon!

2021. július 10. 03:00 - Anita.B

marcos-paulo-prado-abni3hahzxu-unsplash.jpg"Engedjétek, hogy a Lélek megújítsa a gondolataitokat és hozzáállásotokat." (Ef 4,23, NLT fordítás)

A változáshoz újfajta gondolkodásra van szükség. Ahhoz, hogy változzunk, meg kell ismernünk az igazságot és el kell kezdenünk jó döntéseket hozni, de azt is meg kell változtatnunk, ahogyan gondolkozunk.

A gondolkozásod meghatározza azt, ahogyan érzel, és ahogy érzel meghatározza azt, ahogyan cselekszel. Ha változtatni akarsz azon, ahogy cselekszel, azzal kell kezdened, hogy változtatsz azon, ahogy gondolkozol. Emellett, ha változtatni akarsz azon, ahogyan érzel, a gondolkodásmódoddal kell kezdened.

Például, mondhatod azt: "Jobban kell szeretnem a férjemet.", de ez így nem fog működni. Az érzést nem lehet magunkra erőszakolni. Azon kell változtatnod, ahogyan a férjedről, gyerekeidről, feleségedről gondolkodsz. Ez majd változtat azon, ahogyan érzel, ami pedig majd változást hoz a cselekedeteidben. "Engedjétek, hogy a Lélek megújítsa a gondolataitokat és hozzáállásotokat" (Ef 4,23, NLT fordítás).

A bűn elleni harc, - a harc, hogy megbirkózz azokkal a hibákkal az életedben, amiket nem szeretsz -, az elmédben kezdődik. Ha bármit is meg akarsz változtatni a viselkedésedben vagy az érzéseidben, a gondolataiddal és a hozzáállásoddal kell kezdened.

Az elméd megújítása rokonságban áll a "megbánás" szóval. Tudom, hogy a megbánás egy csúnya szó sok ember számára. Azt hiszik, hogy valami rosszat jelent, valamit, amit nem igazán akarnak tenni, valami fájdalmasat. Egy olyan srácra gondolnak, aki az utcasarkon áll egy táblával, ami azt mondja: "Tanúsítsatok megbánást! A világ vége közeledik!"

A megbánásnak nincs köze a viselkedésedhez. Ez az elméd megváltozásáról szól, és arról, hogy megtanulsz másként gondolkodni. "Megbánni" egyszerűen csak azt jelenti, hogy az elmédben ellenkezőjére fordítod a dolgokat.

A bűntudattól a megbocsátás felé. A frusztrációtól a szabadság felé, a sötétségből a világosság felé, az utálatból és keserűségből a szeretet felé.

Lehet, hogy abban is változnod kell, ahogyan Istenre gondolsz. Ő nem mérges rád; érted mérges! Mélyen vétkes vagy, de mélyen szeretett is.

Kezd az elméddel, és változtass azon, ahogyan gondolkozol a kapcsolataidról, a gazdaságról, a világról, a múltadról, a jelenedről, és a jövődről. Ha változtatsz azon, ahogy gondolkozol, az hatással lesz az érzéseidre és a viselkedésedre.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • Honnan veheted az erőt, hogy változtass olyan dolgokon, amiken változtatni egyedül nem vagy képes?
  • Szerinted miért kell megbánás elméd megújitásához?
  • Hogyan kell változtatnod azon, ahogyan a legfontosabb kapcsolataidról gondolkozol?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2021.07.03. Fordította: Gyanus)

(A fordítások utáni 3 betűs rövidítések magyarázata a napiremeny.blog.hu oldalon, a jobboldali sávban a "Rövidítések Angol nyelvű bibliafordítások jelölései" pont alatt található)

Szólj hozzá!

Bízz Istenben, hogy nagy dolgokat tehess!

2021. július 05. 03:00 - Tomes Lívia

 

„Jézus rájuk nézett és ezt mondta: embernél ez lehetetlen, de Istennél minden lehetséges.” (Máté 19,26 NIV fordítás)

Istennel minden lehetséges!

„Jézus rájuk nézett és ezt mondta: embernél ez lehetetlen, de Istennél minden lehetséges.” (Máté 19,26 NIV fordítás)

Miért kezdtük el a Saddleback gyülekezetben a "Béke tervet"? Miért gondoltuk azt, hogy gyülekezetek ezreit rávezethetjük, hogy utána járjanak a föld öt legnagyobb problémájának? A válasz: mert van egy nagy Istenünk.

Az emberek azt kérdezték: „Kinek gondolod te magad?” Nem ez a jó kérdés. A kérdés az, hogy „Mi mit gondolunk ki az Isten?”

Jézus ezt mondta: „legyen a ti hitetek szerint” (Máté 9,29  NIV fordítás)

Hagyd abba azt, mondogatni, hogy „ ezt nem tudom megtenni”, „nem tudom ezt a házasságot működtetni”. "Nem tudom azt tenni, amit Isten akar.” ”Nem tudom azokat szeretni, akik nem olyanok, mint én.” Ezek hazugságok. Istennel minden lehetséges.

Az Efézus 3,20 azt mondja: "Aki pedig mindent megtehet sokkal bőségesebben, mint ahogy mi kérjük vagy gondoljuk, a bennünk munkálkodó erő szerint" (TLB fordítás).

Emiatt, ezen az áhítaton keresztül is ösztönözlek benneteket. Azért teszem ezt, mert tudom, hogy óriási lehetőségeid vannak - messze meghaladva azt, amit valaha is elképzeltél. Isten használni akar téged, és a hited által meg is teszi ezt.

Tudod, mi hited legnagyobb ellensége? Nem az emberek. Nem is a kritikusaid. És nem is az ördög. Hanem, saját hitetlenséged.

Van választásod. Dönthetsz úgy, hogy hiszel Istennek - vagy nem hiszel. Dönthetsz úgy, hogy bízol Istenben - vagy nem bízol. Sok olyan dolog van, amit nem tudsz irányítani. De dönthetsz úgy, hogy hiszel Istenben. Szeretnéd, hogy Isten nagy dolgokat tegyen életében? Akkor kezdj el hinni!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • Mikor láttad, hogy Isten nagy dolgokat művel valakinek a hite által?
  • Milyen területeken bízol könnyen Istenben? Milyen területeken nehezebb bízni benne?
  • Hiszed-e, hogy Isten téged nagy dolgok elvégzésére használhat fel? Miért igen, vagy miért nem?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2021.06.28.)

(A fordítások utáni 3 betűs rövidítések jelentése a https://napiremeny.blog.hu oldalon a jobboldali sávban a „Rövidítések - Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt találhatók.)

Szólj hozzá!

Vess nagylelkűen, hogy nagylelkűen arathass!

2021. június 24. 03:00 - gerbeaud

„Aki spórolósan vet, spórolósan fog aratni is, aki pedig bőkezűen vet, bőségesen fog aratni is. Mindegyikőtöknek azt kellene adnia, amit eldöntöttetek a szívetekben, nem vonakodva, sem kényszer alatt, mert Isten szereti a vidám adományozót. Isten pedig képes arra, hogy bőségesen megáldjon benneteket, hogy mindenben mindenkor meglegyen, amire szükségetek van, és bővelkedni fogtok minden jó munkában” (2Kor 9,6–8 NIV).

Amikor a te adományozásodról van szó, két alapelvre kell emlékezned, és ezek Pál második levele a korinthusiakhoz 9. fejezetének 6–8. versein alapulnak: „Aki spórolósan vet, spórolósan fog aratni is, aki pedig bőkezűen vet, bőségesen fog aratni is. Mindegyikőtöknek azt kellene adnia, amit eldöntöttetek a szívetekben, nem vonakodva, sem kényszer alatt, mert Isten szereti a vidám adományozót. Isten pedig képes arra, hogy bőségesen megáldjon benneteket, hogy mindenben mindenkor meglegyen, amire szükségetek van, és bővelkedni fogtok minden jó munkában” (NIV).

Az első az betakarítás elve: amit elvetsz, azt fogod aratni – jót vagy rosszat. Más szóval, azt fogod betakarítani, amit elültetsz. Ez igaz a pénzre, de minden másra is.

Ha kritikát vetsz, az emberek kritizálni fognak. Ha pletykát vetsz, találd ki, mi lesz! Mások pletykál fognak rólad. Ha neheztelést ültetsz, az emberek neheztelni fognak rád.

Mire van szükséged többre? Bármi is legyen az, ajándékozd el, és még többet kapsz vissza. Több energiára van szükséged? Akkor fektess energiát a testmozgásba! Több megerősítésre van szükséged az életedben? Adj megerősítést másoknak!

Ha veszel egy kukoricamagot, és elülteted a földbe, egy magot kapsz vissza? Nem! Korábban ténylegesen ültettem kukoricát az udvaromra. Ha egy magot ültetsz, akkor nem egy magot kapsz vissza. Kapsz egy szárat tele csövekkel és több ezer maggal. Amikor avokádómagot ültetsz, az fát növeszt. Egy avokádót kapsz vissza? Nem. Több százat kapsz vissza. Mindig többet kapsz vissza, mint amennyit beteszel.

A második elv az, hogy mindig késés van az ültetés és a betakarítás között. Amikor magot ültetsz a földbe, másnap nem lesz belőle kukoricacső. Az egyik évszakban ültetsz, egy másikban betakarítasz.

Ugyanez igaz az adakozásra is. Adsz másoknak. Adsz Istennek. Odaadod az életed – de nem másnap aratod le az eredményeket. Van egy évszaknyi várakozás, mielőtt Isten megadja neked a betakarítást. Miért? Mert Isten kipróbálja a hitedet, hogy lássa, megbízol-e benne, amíg késés van az ültetés és az aratás között.

Amíg ültetsz és vársz, bízhatsz Istenben, hogy megadja a kegyelmet, hogy „mindenben mindenkor meglegyen, amire szükségetek van, és bővelkedni fogtok minden jó munkában”.

Emlékezz erre a két alapelvre: először is azt aratod le, amit vetsz; másodszor pedig az egyik évszakban ültetsz, de várnod kell és egy másikban aratni. Tanuld meg ezeket az elveket, és alkalmazd ezeket az életedben – és olyan sok örömöd lesz az adományozásban!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogyan vetsz nagylelkűen? Milyen területeken vetsz spórolósan?
  • Mi akadályozz meg abban, hogy bízz Istenben, amikor késlelteti az aratást?
  • Mit tehetsz addig, amíg vársz az adakozásod eredményeire?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2021.06.17.)

(NIV: A bibliaidézet szövege az angol New International Version fordításból származik.)

Szólj hozzá!

Nem kell kiérdemelned Isten elfogadását

2021. június 08. 03:00 - Anita.B

gift-habeshaw-blhlohhditi-unsplash.jpg

„Ti azonban választott emberek, királyi papság, szent nemzet, Isten különleges tulajdona vagytok, hogy kijelentsétek az ő dicséretét, aki kihívott titeket a sötétségből az ő csodálatos világosságába” (1Pt 2,9 NIV).

Sokan azzal töltjük az egész életüket, hogy megpróbáljuk kiérdemelni az elfogadást. Szeretnénk ezt megkapni a szüleinktől, kortársainktól és az ismerőseinktől – az emberektől, akiket tisztelünk, és még olyanoktól is, akiket irigylünk. Az elfogadás iránti vágy mindenféle dologra késztet bennünket. Hatással lehet arra, hogy milyen ruhát veszünk fel, milyen autót vezetünk, milyen házat veszünk, és hogy milyen életpályát választunk.

Az emberek néha őrült dolgokat tesznek azért, hogy elfogadják őket. A tinédzser, aki be akar illeszkedni, talán nagy kockázatot vállal; az elfogadás iránti vágya megsemmisíti a biztonság utáni vágyát. Ha valaha is játszottál gyerekként baseballt, emlékszel, milyen nagyszerű érzés volt, amikor a csapatok összeállításánál kiválasztott a legjobb játékos? És emlékszel, milyen rossz érzés volt, amikor az utolsók között választottak ki?

Szeretjük az elfogadás érzését.

Tudtad, hogy Isten kiválasztott téged? A Biblia azt monda Péter első levele 2. fejezetének 9. versében: „Ti választott emberek” (NIV) vagytok. Ennek növelnie kellene az önbecsülésedet! Krisztus elfogadott téged – nem azért, mert keményen próbálkoztál, vagy mert különösen megérdemled. Isten egyszerűen azt mondja: „Kiválasztottalak téged.”

Amikor Isten családjának tagja vagy, ez sosem fog változni. Bármi történjen is, Isten mindig el fog téged fogadni.

Még ha a saját családodban elutasítással szembesültél is, Isten családja nem így működik. A Biblia azt ígéri: „Még ha apám és anyám el is hagyna engem, az ÚR gondomat viseli” (Zsolt 27,10 GW).

Lehet, hogy befogadtad Jézust az életedbe – de tudatában vagy annak, hogy Krisztus elfogadott téged? Nem kell kiérdemelned; nem kell bizonyítani magadnak. Krisztus ma, holnap és mindig elfogad. Bármi történjen is.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mikor töltötted az életedet azzal, hogy az emberek elfogadását kerested? Mi lett ennek az eredménye?
  • Ha befogadtad Jézust az életedbe, annak is igazán tudatában vagy, hogy Krisztus elfogadott téged? Tölts ma egy kis időt azzal, hogy ezen az igazságon keresztül imádkozol!
  • Milyen különbséget hozott az életedben, amikor megtudtad, hogy Isten elfogad téged, bármi történjen is?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2021.06.01.)

(NIV, GW: A bibliaidézetek szövege az angol New International Version, illetve a God's Word fordításból származnak.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása