Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Isten terve mindig jobb

2025. július 12. 03:00 - Anita.B

pexels-tara-winstead-8383666.jpgAmit soha senki nem látott és nem hallott, amiről senki sem gondolta, hogy megtörténhet, azt készítette el Isten az őt szeretőknek.” 1Korinthus 2,9 (GNT fordítás)

Isten terve mindig jobb, mint bármi, amit egyedül el tudnál tervezni.

Nem csak azért, mert Isten terve jobb számunkra itt a Földön - bár ez is része a dolognak -, de ami még ennél is csodálatosabb, hogy Isten tervei örökkévaló jutalommal járnak.

Az életed jelentősége és a megelégedettséged abból fakad, hogy követed Isten számodra kiszabott célját és tervét. De az Isten tervével való együttműködés a kulcs a mennyei jutalmakhoz is. A Biblia azt mondja az 1Korinthus 2,9-ben, “Amit soha senki nem látott és nem hallott, amiről senki sem gondolta, hogy megtörténhet, azt készítette el Isten az őt szeretőknek” (GNT fordítás).

El sem tudod képzelni, mit akar Isten rajtad keresztül elvégezni, amikor követed az Ő tervét. Ha Isten megmutatná neked a terveit, azok teljesen lenyűgöznének! Megdöbbennél, hogy egy hétköznapi embert hogyan tud rendkívüli módon használni. De Isten azt akarja, hogy az Ő tervét és az Ő módszerét válaszd a dolgok elvégzéséhez. Azt akarja, hogy Őt válaszd.  

Sokunknak általában jó vágyai vannak, de talán vannak olyanok is,  amik nem jók. Soha nem fogjuk tudni, hogy mi a legjobb, amíg nem Isten útját választjuk.

Gondolj Máriára és Józsefre, Jézus földi szüleire. Mielőtt Isten kinyilatkoztatta nekik az Ő nagy tervét, azt hiszem, nekik is egyszerű és jó terveik voltak: összeházasodni, családot alapítani, Istent szolgálni. Bár ezek jó tervek voltak, mégsem hasonlíthatók össze azzal, amit Isten akart tenni az életükkel. Amikor alávetették magukat Isten akaratának, akkor látták csak meg, hogy milyen fantasztikusan nagy Isten terve valójában, és hogy ez hogyan lehet áldás az egész világ számára. 

Isten terve mindig jobb és gyakran nagyobb, mint a tiéd. Ha nem veted alá magad annak, amit Isten tenni akar az életedben, akkor nem gondolkodsz elég nagyban. Ő nagy dolgokat tartogat számodra itt a Földön, és még nagyobbakat az eljövendő életben!

Isten azonban mindig hagyja, hogy te döntsd el, követed-e az Ő tervét. Sokan az életükben a legjobb dolgokról azért maradnak le, mert úgy döntenek, hogy a saját tervüket követik.

Ha céltudatos, teljes életet szeretnél élni, mondd el most ezt az egyszerű imát: “Istenem, azt akarom, hogy a te akaratod legyen meg az életemben, ne az enyém. Kérlek, mutasd meg nekem az utat, amely a legjobb számomra, hogy jól szolgálhassalak és jól szerethesselek téged.”

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogyan segít a Biblia a helyes döntés meghozatalában? Hogyan segít a Szentlélek?
  • Mi a legnagyobb dolog, amit el tudsz képzelni az életedre vonatkozóan? Megkérdezted már Istent, hogy Ő ezt meg akarja tenni rajtad keresztül?
  • Szerinted miért ad választási lehetőséget Isten arra vonatkozóan, hogy kinek a tervét követed?

*(Daily Hope by Rick Warren 2025.07.05.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Isten terve a fájdalmadra

2025. június 30. 03:00 - Anita.B

pexels-lance-reis-255748881-15775946.jpg

Ha Istennek tetsző módon szenvedtek, továbbra is tegyétek azt, ami helyes, és bízzátok életeteket Istenre, aki teremtett, mert ő soha nem hagy cserben titeket.

1Péter 4,19 (NLT fordítás)

Emlékszel, milyen volt a fényképezés, mielőtt minden digitálissá vált? Amikor a filmet előhívtuk, először egy negatívot kaptunk.  Azután a negatívból pozitívat hoztunk létre úgy, hogy bementünk egy sötét szobába és egy fotópapírra átvilágítottuk a negatívot. Ezáltal negatívból pozitív, egy színes fénykép lett.

Isten ugyanezt akarja megtenni a mi életünkben megjelenő igazságtalanságokkal. Mindannyian tapasztaltunk már igazságtalanságot. Az emberek rosszul bántak velünk. Elhagytak minket. Kihasználtak. Isten minden negatív dolgot el akar tüntetni, Jézus fényével akarja megvilágítani és pozitívvá akarja alakítani őket — sziporkázóan színes képet akar arról az életről, amelyre teremtett minket.

A Biblia azt mondja, “Ha Istennek tetsző módon szenvedtek, továbbra is tegyétek azt, ami helyes, és bízzátok életeteket Istenre, aki teremtett, mert ő soha nem hagy cserben titeket” (1Péter 4,19 NLT fordítás). A legfontosabb dolog, amire emlékezned kell: amikor igazságtalanul bántak veled, Jézus akkor is a te oldaladon áll!

A Szentírásban Isten különös gondot fordít azokra, akikkel igazságtalanul bántak. Ő az igazságosság Istene. Hallja a sírást, látja és ismeri a fájdalmat. Amit kaptál, arra nem szolgáltál rá. Azonban Istennek terve van a fájdalmaddal.

Amikor Isten szeretetének fénye felragyog a körülményeiden, Ő a fájdalmadat gyönyörű képpé tudja alakítani. És ekkor fejleszti a jellemedet. Erősebbé tesz. De ami a legfontosabb, az, hogy Isten használja a fájdalmadat.

Soha nem fogsz magyarázatot kapni az életedben elszenvedett fájdalmak nagy részére. Amikor a mennybe jutsz, talán jobban megérted, hogy miért történtek veled rossz dolgok. De Isten nem is tartozik neked magyarázattal ezekért.

Íme a jó hír: nincs is szükséged magyarázatra. Csak azt kell tudnod, hogy Isten szeret téged. Terve van veled. Isten rendezni foga a számlát azzal, aki megbántott.

Isten soha nem pazarolja el a fájdalmat. Engedd be az életedbe az evangélium fényét, és Isten felhasználja a fájdalmadat — a veled történt nagyon is valós igazságtalanságokat —, hogy gyönyörű képet alkosson a te életed által.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogyan használhatja fel Isten a múltadból fakadó fájdalmat mások megsegítésére? Adott már lehetőségeket neked erre?
  • Milyen módokon láttad, hogy Isten a jellemedet egy igazságtalanság által fejlesztette?
  • A bosszú helyett hogyan szeretné Isten, hogy bánj azzal a személlyel, aki igazságtalanul bánt veled? Hogyan hat rád a szeretetteljes válasz?

* (Daily Hope by Rick Warren 2025.06.23.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb sávjában a "Rövidítések - Angol nyelvű bibliafordítások jelölései" pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Bízz Istenben, hogy vezessen a döntéseidben

2025. április 20. 03:00 - gerbeaud

"Lelkemet felüdíti, igaz ösvényen vezet az Ő nevéért." (Zsoltárok könyve 23,3)

Ha félsz attól, hogy rossz döntést hozol, az stresszt okoz az életedben.

De Istennek van ellenszere a határozatlanságra. A Zsoltárok könyve 23,3 szerint: „Ő vezet engem a helyes ösvényeken az Ő nevéért” (NIV). A döntéshozatallal járó stresszt úgy tudod kezelni, ha hagyod, hogy Isten vezessen.

Lehet, hogy most ezt gondolod: „De hát én már próbáltam ezt!”. Kérted Istent, hogy vezessen, de aztán még jobban összezavarodtál, mint valaha. Nem tudtál rájönni, és azon tűnődtél, miért olyan nehéz megismerni Isten akaratát.

Isten játszadozik veled? Természetesen, nem! Isten vezetni akar téged. Ő jobban akarja, hogy megismerd az Ő akaratát, mint amennyire te akarod megismerni azt. De néha rossz dolgot keresel, amikor Isten akaratát próbálod megtudni. Mindannyian így teszünk.

Néhányan egy érzést keresünk. Vannak, aki egy bevált módszert vagy mintát keresnek. Mások arra várnak, hogy Isten valami jelet adjon nekik.

De ezek a módszerek csak frusztrációhoz vezetnek, és azt eredményezhetik, hogy elvéted Isten akaratát.

Isten nem akarja, hogy összezavarodj, és nem akarja, hogy idegeskedj, amikor döntést kell hoznod. Azt akarja, hogy kérj tőle útmutatást, mielőtt meghozol egy döntést, majd bízz benne és az Ő jóságában, miután meghoztad a döntést.

Amikor így teszel, Isten felszabadít, és nem lesznek kételyeid a döntéseddel kapcsolatban.

Jakab levelében (az 1. rész 6-8 igeversekben) ez áll: "Amikor kéred Őt (Istent), fontos, hogy csak Istenbe vesd a hited. Ne kételkedj, mert a több irányban elkötelezett személy olyan ingatag, mint a tenger hulláma, amit a szél ide-oda sodor. Elköteleződése megosztott: Isten és a világ iránt is elkötelezett; ingatag és bizonytalan mindenben, amit tesz" (NLT).

A jó hír a következő: még ha a jövő bizonytalannak is tűnik, nem kell nyugtalankodnod, idegeskednek vagy félned. Isten stabil és szilárd, így bízhatsz az Ő vezetésében.

Ha a bizonytalan időkben — és mindig — megingathatatlanul bízol Istenben, Ő mindent megad neked, amire szükséged van ahhoz, hogy bölcs döntéseket hozz.

Isten minden lépésednél ott lesz és vezetni fog téged. Az Ő ígérete az, hogy az "igaz ösvényen vezet az Ő nevéért". Hidd el bátran, hogy ez igaz.

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Milyen téves vagy rossz dolgot szoktál keresni, amikor Isten akaratát próbálod megtalálni — egy érzést, egy bevált módszert, egy csodálatos jelet, vagy esetleg valami mást?
  • Miért kellene jobban bíznod Isten vezetésében, mint a saját bölcsességedben?
  • Milyen fontos döntést kell meghoznod most? Hogyan csökkenti a stresszt benned az, hogy tudod, Isten vezet téged?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2025.04.13.)

Szólj hozzá!

Az énközpontú élet eredményei

2025. április 19. 03:00 - Anita.B

jadon-johnson-zw6qvsggqgu-unsplash.jpg

“Mert ahol féltékenység és önző ambíció van, ott rendetlenséget és mindenféle gonoszságot találsz.”

Jakab 3,16 (NLT fordítás)

Amikor “ÉN” vagyok mindennek a központja az életemben, az bűn.

Mindegyikünknek van “ÉN” gondja: a magam módján akarom; a saját dolgommal foglalkozom; először magammal kell törődnöm;  nincs időm másokra; én vagyok a legfontosabb.

Felnőve, apám megtanított az énközpontú élet veszélyére és rámutatott, hogy a “bűn” középső betűje az “én” (angolul az én=I, a bűn=sin). A bűn gyökere az önközpontúság, és a “kevélység” amelynek szintén középső betűje az “én” (én=I, kevélység=pride). Hol máshol érvényes ez? Minden “bűnözés” énközpontú. A mai világban sok társadalmi problémát az okoz, hogy az “én”-t helyezzük a középpontba, és azt mondjuk, “Jobb vagyok, mint te”.

Milyen egyéb, énközpontú bűnök történnek, amikor elkezdesz önközpontú életet élni? Elkezdesz “nyafogni” és “krizitálni”. “Iriggyé”, “álnokká”, “dacossá” és “könyörtelenné” válsz — mert magadnak kegyelmet akarsz, de másoknak nem.

Milyen következményekkel jár az önközpontú élet? Bűntudat, fáradtság, pesszimizmus, ellenségeskedés és üresség — mindezt az “ÉN-nel” a középpontban.

Mi az egyetlen ellenszere az énközpontú életnek? Meg kell változtatni a fókuszt.

Istentől lettél teremtve Isten számára. És csak akkor találsz békét és célt, ha rá összpontosítod az életed. A Biblia ezt ígéri, “Tökéletes békességben tartod meg mindazokat, akiknek gondolatai hozzád kötődnek” (Ézsaiás 26,3 NLT. Fordítás).

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Szánj egy kis időt arra, hogy megvizsgáld, mire összpontosít a legtöbb gondolatod, célod és időbeosztásod. Milyen szempontból énközpontú az életed? Milyen az Isten-központú?
  • Milyen hatással volt az önzés a te életedre és mások életére?
  • Milyen gyakorlati módszerek vannak arra, hogy Istenre összpontosíts?

(*Daily Hope by Rick Warren 2025.04.12.)


(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Hogyan fejezzük ki Jézusba vetett hitünket?

2025. április 15. 03:00 - Lilla:)

mountains-5796973_1920.jpg

„Most pedig törvény nélkül jelent meg .... Isten igazsága a Jézus Krisztusban való hit által minden hívőnek. Mert nincs különbség, mivel mindenki vétkezett, és nélkülözi Isten dicsőségét, Isten ingyen igazít meg az ő kegyelméből a Krisztus Jézusban lett váltság által. (Róm 3,22–24)

 A Biblia azt mondja: Mert abban Isten a maga igazságát nyilatkoztatja ki hitből hitbe, amint meg van írva: 'Az igaz ember pedig hitből fog élni.' ” (Róm 1,17)

Isten Igéje azt is mondja: Hiszen kegyelemből van üdvösségetek hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék.”  (Ef 2,8–9)

Az örömhír az, hogy Jézus halála és feltámadása kapcsolatot biztosít számunkra Istenhez. Más szóval, csak úgy juthatunk a mennybe, ha bízunk Istenben az Ő Fia, Jézus Krisztus által.

Hogyan fejezzük ki a Krisztusba vetett hitünket? Íme egy egyszerű, bibliai útmutató:

Ismerd be, hogy szükséged van egy Megváltóra!
Magunktól nem juthatunk el Istenhez. Mindannyian bűnösök vagyunk. Elszúrtuk. A mennyország tökéletes, mi pedig nem vagyunk azok. De a Biblia azt mondja: „Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól.” (1Jn 1,9)

Pál apostol pedig azt mondja nekünk: Most pedig törvény nélkül jelent meg .... Isten igazsága a Jézus Krisztusban való hit által minden hívőnek. Mert nincs különbség, mivel mindenki vétkezett, és nélkülözi Isten dicsőségét, Isten ingyen igazít meg az ő kegyelméből a Krisztus Jézusban lett váltság által.” (Róm 3,22–24) 

Higgy Jézusban!
A Biblia azt mondja: „Higgy az Úr Jézusban, és üdvözülsz mind te, mind a te házad népe.” (ApCsel 16,31) Ez azt jelenti, hogy hiszed, hogy Jézus az, akinek a Biblia mondja, és teljes egészében rábízod a jövődet.

Jézus azt mondta: „Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csak énáltalam.” (Jn 14,6)

A hitedet konkrétan Krisztusba kell vetned: Ha tehát száddal Úrnak vallod Jézust, és szíveddel hiszed, hogy Isten feltámasztotta őt a halálból, akkor üdvözülsz. Mert szívvel hiszünk, hogy megigazuljunk, és szájjal teszünk vallást, hogy üdvözüljünk. [...] mert „aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül. (Róm 10,9–10; 13)

Valld meg Jézus iránti elkötelezettségedet!
Mondd el Jézusnak, hogy életed minden területén bízol benne! Valld meg, hogy hiszel benne és az ígéreteiben! Jézus azt mondta: Aki hisz énbennem, az nem énbennem hisz, hanem abban, aki elküldött engem; és aki engem lát, az azt látja, aki elküldött engem. Én világosságul jöttem a világba, hogy aki hisz énbennem, ne maradjon a sötétségben. (Jn 12,44–46, NLT fordítás)

Bízz Isten ígéreteiben!
Isten ígéretére támaszkodhatsz János evangéliuma 3. részének 16. verse alapján: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.”. Nem számít, hogy mit tettél, vagy mennyi ideig folytattad ezt, Isten megígéri, hogy mindenki, aki hisz Jézusban, örökké vele fog élni a mennyben!

Imában fejezd ki Krisztus iránti elköteleződésedet!
Ha eddig még nem hittél Jézusban és nem kötelezted el magad arra, hogy követed őt, miért várnál? Mondd el ezt az imát: „Istenem, hiszem, hogy Jézus Krisztus a te Fiad. Megvallom, hogy vétkeztem, és bocsánatodat kérem. Hiszem, hogy Jézus meghalt, hogy elvegye a bűneimet, és hogy feltámasztottad őt. Bízom Jézusban mint  a Megváltómban, és a mai naptól kezdve követem őt, mint Uramat. Vezesd életemet, és segíts, hogy a te akaratodat cselekedjem. Jézus nevében imádkozom. Ámen.”

Ha most imádkoztál azért, hogy elfogadd Jézust, kérlek, írj nekem egy e-mailt angolul a Rick@PastorRick.com címre, és tudasd velem. Szeretnék küldeni neked néhány ingyenes anyagot, hogy segítsek elindulni a Jézussal való közös utadon.

Segítő kérdések elmélkedéshez és beszélgetéshez:

  • Nézd át a mai áhítatban a Krisztusba vetett hit kifejezésére vonatkozó útmutatót. Van olyan lépés az útmutatóban, amit még nem tettél meg? Mi tart vissza ettől? Készen állsz arra, hogy ma megtedd ezt a lépést?
  • Milyen bibliai verseket tudnál megjegyezni, hogy emlékeztessenek Isten neked tett ígéreteire?
  • Van valaki az életedben, aki még nem fogadta el Jézust Megváltójának? Határozd el, hogy beszélsz velük, és oszd meg velük ezt az áhítatot!

* (Daily Hope by Rick Warren, 2025.04.08.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása