Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Isten a tűzben is veled jár!

2024. november 02. 03:00 - Anita.B

pexels-tomas-malik-793526-24778742.jpg“Ha vízen kelsz át, én veled vagyok, és ha folyókon, azok nem sodornak el. Ha tűzben jársz, nem perzselődsz meg, a láng nem éget meg téged.”  Ézsaiás 43,2

Van egy kifejezés, amit néhányan olyankor használnak, amikor a nyomás egyre nagyobb, és közelednek a határidők. Azt mondják, “közel a hőség!”

Dániel próféta három barátja valóban megtapasztalta, hogy rájuk tört a hőség. Dániel könyvének 3. fejezetében, amikor barátai nem hajoltak meg Nabukodonozor király szobra előtt, a király dühösen tűzbe dobatta őket, és a kemencét a szokásosnál hétszer melegebbre fűtötték.Nagy volt a hőség – szó szerint.De Isten velük együtt sétált át rajta: “Ekkor Nebucadneccar király megdöbbent. Izgatottan felállt, és így szólt főembereihez: „Nemde, három férfiút dobattunk megkötözve a tűzbe?” Ezt felelték a királynak: „Egész biztos, ó király!” Erre így folytatta: „Én négy férfiút látok, akik szabadon járnak-kelnek a lángok közepette anélkül, hogy valami bántódásuk volna. A negyediknek pedig olyan alakja van, mint egynek az istenek fiai közül.” (Dániel 3,24-25)

Természetesen te és én tudjuk, hogy nem az “istenek fia” volt ezekkel a srácokkal. Jézus volt az— Isten egyetlen Fia. Keresztülsétált velük a tűzön. És veled is átmegy a tűzön.Jézus azt mondta nekünk: “… íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” (Mt 28,20)

A Biblia azt mondja, hogy soha nem leszel egyedül. Isten mindig ott lesz veled és érted.“Ha vízen kelsz át, én veled vagyok, és ha folyókon, azok nem sodornak el. Ha tűzben jársz, nem perzselődsz meg, a láng nem éget meg téged.” (Ézsaiás 43,2)

A Biblia nem azt írja, „ha átmész a vizeken”; hanem azt „amikor átmész a vizeken.” Lesznek gondjaid, de Jézus mindig átkísér téged ezeken. A benned lévő Lelke megadja neked azt az erőt és bátorságot, amelyre szükséged van ahhoz, hogy megbízz benne és átlásd a dolgokat.

Lehet, hogy éget a hőség, de nem vagy egyedül.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • A Szentlélek vigaszt nyújt számodra? Miért, vagy miért nem?
  • Ki segíthet meglátni, hogyan működik Isten életedben, amikor a dolgok kilátástalanok?
  • Gondolj valakire, akinek most szüksége van erre az üzenetre! Hogyan osztod meg vele ezt ezen a héten?

*(Daily Hope by Pastor Rick 2024.10.26.)

Szólj hozzá!

Aggodalmaskodhatsz, vagy inkább dicsőítheted az Urat

2024. szeptember 15. 03:00 - R.K.A.

 

2024_09_08_kep.jpg

„Ha azért szenvedtek, mert azt teszitek, ami helyes, Isten megjutalmaz érte. Ne aggódjatok tehát, és ne féljetek a fenyegetéseiktől. Ehelyett Krisztust imádjátok, mint életetek Urát. És ha valaki arról kérdez, hogy hívőként miben reménykedtek, mindig álljatok készen arra, hogy megmagyarázzátok.”

1 Péter 3,14-15 (NLT fordítás)

A kereszténység nem a gyenge, gyáva vagy félénk embereknek való. Jézus követéséhez bátor férfiakra és nőkre van szükség.

Vannak a világon hívők, akik olyan szörnyű szenvedéseket élnek át, amilyeneket a legtöbben közülünk soha nem fognak megismerni. Mennyibe kerül neked Krisztus követése? Nem valószínű, hogy valaha is erőszakos támadásban lesz részed. De minden egyes nap szembe kell nézned a néma elnyomással, ahogy a kultúra egyre inkább szekularizálódik és keresztényellenessé válik.

Amikor a hited miatt ellenállásba ütközöl, természetes, hogy félsz. Hogyan szabadulhatsz meg tehát az ellenállástól való félelemtől? Hogyan szabadulhatsz meg a rosszallástól való félelemtől? Hogyan szabadulhatsz meg az elutasítástól való félelemtől?

Be kell töltekezned Isten szeretetével. A Biblia azt mondja, hogy a szeretetben nincs félelem, és a tökéletes szeretet kiűz minden félelmet. Amikor ellenállással szembesülsz, Isten irántad való szeretetére kell összpontosítanod. Azok az emberek, akik Isten szeretetének bizonyosságával élnek, nem félnek az elutasítástól. Nem félnek a rosszallástól.

A Bibliában azt olvassuk Péter első levelének 3. fejezetében, a 14-15. versben: „Ha azért szenvedtek, mert azt teszitek, ami helyes, Isten megjutalmaz érte. Ne aggódjatok tehát, és ne féljetek a fenyegetéseiktől. Ehelyett Krisztust imádjátok, mint életetek Urát. És ha valaki arról kérdez, hogy hívőként miben reménykedtek, mindig álljatok készen arra, hogy megmagyarázzátok.” (NLT fordítás)

Amikor úgy érzed, hogy nyomást gyakorolnak rád azért, hogy hallgass a Krisztusba vetett hitedről, két választásod van: aggodalmaskodhatsz, vagy dicsőítheted Istent. Ez azt jelenti, hogy vagy pánikba esel, vagy imádkozol. Vagy a problémára, a nyomásra és az üldözésre koncentrálsz, vagy pedig Istenre.

Fordíts hátat a feszültségnek, amit érzel, és fordítsd a figyelmedet Isten felé. Meg kell változtatnod a fókuszt! Ezt jelenti Isten imádata – összpontosítás Istenre. Amikor ellenállással szembesülsz, fordítsd figyelmedet szerető mennyei Atyád felé. Válaszd Isten dicsőítését az aggodalom helyett.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hol találhatod meg Isten szeretetének bizonyosságát?
  • Mit gondolsz, hogyan jutalmazza meg Isten a szenvedésedet azért, mert azt teszed, ami helyes?
  • Milyen ellenállással szembesültél már a hited miatt?

 

* (Daily Hope by Rick Warren, 2024.09.08.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Vess ebben az időszakban, hogy Isten áldását arasd!

2024. augusztus 23. 03:00 - Anita.B

pexels-pixabay-533982.jpg“A jó cselekvésében pedig ne fáradjunk el, mert a maga idejében aratunk majd, ha meg nem lankadunk.” Galata 6:9 

Minden gazda tudja, hogy amit az egyik évszakban elvet, azt egy másikban aratja. Tavasszal ültet, ősszel arat.

Az, ahogyan valakire vagy valamilyen helyzetre reagálsz, olyan módon befolyásolja a jövődet, amit most nem tudhatsz. De ha helyesen reagálsz a mostani életszakaszban – még akkor is, ha nincs hozzá kedved –, akkor ez nagy haszonnal jár majd egy későbbi időszakban.

“A jó cselekvésében pedig ne fáradjunk el, mert a maga idejében aratunk majd, ha meg nem lankadunk” (Galata 6:9).

Bármilyen életszakaszban is vagy, négy olyan kérdést tehetsz fel magadnak, amelyek segítenek Isten áldását aratni a következő időszakban:

1. Mit tanulhatsz ebben az életszakaszban?
Vannak dolgok, amelyeket csak tapasztalatból tanulunk meg. Az 5 Mózes 11,2 ezt mondja: “Emlékezz ma arra, amit az Úrról a vele való tapasztalataidon keresztül megtanultál” (GNT fordítás). Még ha küzdelmes is lesz ez az időszak, van még sok minden, amit meg kell tanulnunk és amiben fejlődnünk lehet.

2. Miért lehetsz hálás ebben az időszakban?
A Biblia azt mondja, "Adjatok hálát minden helyzetben, mert ez Isten akarata számotokra Jézus Krisztusban” (1Thesszalonika 5:18, NIV ford.). Hálásnak kell lennünk a jó és a rossz napokon is, mert minden nap Isten ajándéka.

3. Mi a legfontosabb ebben az időszakban?
A Prédikátor 3,1 ezt mondja, “Mindennek megszabott ideje van, megvan az ideje minden tevékenységnek az ég alatt”. Ha ez igaz, akkor nem csinálhatsz meg mindent egyszerre. Nehéz döntéseket kell meghoznod azzal kapcsolatban, hogy mi számít igazán fontosnak ebben az időszakban.

4. Hogyan segíthetsz másoknak ebben az időszakban?
A Biblia világosan kimondja, hogy nem azért kerültél erre a földre, hogy magadnak élj: “Amikor csak teheted, tégy jót azokkal, akiknek segítségre van szükségük” (Példabeszédek 3,27, NCV fordítás). Isten adott neked képességeket, tehetséget és energiát ahhoz, hogy másokat segíthess.

Isten életed minden időszakában azon munkálkodik, hogy méginkább hasonlóvá tegyen Őnmagához és mások áldására használjon. Gondolkozz el a fenti négy kérdésen, hogy a legtöbbet tudd kihozni a jelen időszakból.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Életed milyen területein és hogyan szeretnéd learatni Isten áldásait a következő időszakban? Mit fogsz tenni ma, hogy olyan magokat vess el, amelyek lehetővé teszik ezt?
  • Hogyan segít a mások szolgálata megfelelő perspektívát adni egy nehéz életszakaszodban?
  • Amikor nem érzed úgy, hogy hálásnak kellene lenned, ennek ellenére mit kell mondanod Istennek?

*(Daily Hope by Rick Warren 2024.08.16.)

Szólj hozzá!

Isten válasza a félelmedre

2024. június 19. 03:00 - ReveSz

 "és mi ismerjük és hisszük azt a szeretetet, amellyel Isten szeret minket. ...sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet." (1János 4,16,18, NCV fordítás)

Több száz emberrel beszéltem már arról, hogy miért nem bíznak teljesen Istenben. Általában három dologról van szó: Az emberek attól félnek, hogy ha teljesen átadják az életüket Istennek, akkor elveszítik a szabadságukat, elveszítik a lehetőséget a szórakozásra, vagy Isten valamiféle vallási fanatikussá változtatja őket.

Egyik sem hangzik túl jól!

A lényeg az, hogy az emberek félnek. Félünk teljesen Istenre bízni magunkat. Pedig Istennek van válasza arra, hogy félünk bízni benne. A Bibliában olvashatjuk:  "és mi ismerjük és hisszük azt a szeretetet, amellyel Isten szeret minket... sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet." (1János 4,16,18, NCV fordítás)

Isten szeret téged! Szeretetből teremtett meg! Ezt újra és újra egyértelműen kijelenti a Bibliában! Isten kigondolt téged, és azért teremtett, hogy szeressen, és hogy hagyja, hogy szeresd őt. Isten szeretetének legnagyobb bizonyítéka Jézus. Isten azért jött a földre emberi alakban, hogy megmutassa nekünk, milyen is ő valójában. Később a kereszthalálával azt is megmutatta, mennyire szeret minket.

A kereszt egyszer és mindenkorra bebizonyítja, hogy teljesen megbízhatunk Istenben. Rábízhatjuk az életünket, mert Fiának életét adta értünk.

Ha Isten igazat mond az Igében, hogy szeret téged, akkor tudhatod, hogy nem fogja elvenni a szabadságodat vagy a szórakozásodat, és nem fog fanatikussá változtatni.

Isten nem egy óriási ünneprontó. Ő a te mennyei Atyád!

Minél jobban megismered Istent, annál jobban bízol benne. Miért? Mert mindenütt látni fogod magad körül - az Igében, az életedben és az általa teremtett világban - annak bizonyítékait, hogy mennyire szeret téged. Ahogy pedig növekszik az iránta érzett szereteted, úgy fog csökkenni a félelmed.

Segítő kérdések elmélkedéshez és beszélgetéshez:

  • Mi a legnagyobb félelmed az Istenbe vetett teljes bizalmat illetően?
  • Voltál valaha tanúja annak, ahogy a félelem megakadályozott valakit abban, hogy Istenben higgyen?
  • Szerinted hogyan segít Isten szeretetének megértése abban, hogy jobban bízz benne?

 *(Daily Hope by Rick Warren, 2024.06.12.)

 

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

A félelmeid ellenére tedd meg a hitbeli első lépést!

2024. április 23. 03:00 - Besther

daniel-7886652_1280.jpg

"Most pedig, Urunk, tekints az ő fenyegetéseikre, és add meg szolgáidnak, hogy teljes bátorsággal hirdessék igédet." (ApCsel 4,29.)

Mindannyiunknak vannak félelmei. Azonban, túl gyakran engedjük, hogy ezek a félelmek eluralják életünket és hagyjuk, hogy megakadályozzanak minket kiállni azért, amit Isten akar, hogy megtegyünk.

Ugyanúgy, mint ahogy Dániel az oroszlán barlangjában, mi is olyan helyzetekkel és emberekkel nézünk szembe, amelyek azzal fenyegetnek, hogy megsemmisítenek, tönkretesznek minket és megakadályozzák Krisztusról szóló tanúságtételünket. Nekünk viszont van választásunk:  vagy engedünk a félelmeinknek, vagy kiállunk Isten mellett a félelmeink ellenére is!

Ha le akarod győzni azokat a félelmeket, amik megbéklyóznak, akkor világosan meg kell értened, mi a jutalma annak, ha úgy döntesz, hogy kiállsz azért, amit Isten akar. A legfontosabb, hogy megértsd: amikor megteszed azt, amit Isten akar tőled, akkor egyértelműen győztél a félelem felett.

Mert a félelem növekszik. Minden alkalommal, amikor engedsz a félelemnek, egyre az erősebb lesz.

A félelem minden alkalommal még tovább növekszik, amikor visszautasítod, hogy megtedd azt, amit Isten akar tőled. Végül azt fogod érezni, hogy legyőztek.

Szóval, mit kell tenned?

Kövesd a korai keresztények példáját, hiszen nem mi vagyunk a keresztények első generációja, akik szembetalálkoznak a félelemmel. Sőt a korábban a hívőket mindenfelé üldözték is.

A Bibliában az Apostolok Cselekedetei könyv megmutatja miként álltak ellent félelmeiknek. Péter és János apostol bátran hirdették Jézust és heves szembenállásba ütköztek - ahogy az az Apostolok Cselekedeteinek 4. fejezetében le van írva. Ezért így imádkoztak, "Most pedig, Urunk, tekints az ő fenyegetéseikre, és add meg szolgáidnak, hogy teljes bátorsággal hirdessék igédet." (ApCsel 4,29.)

A válasz a félelmedre nem az, hogy engedsz neki. A válasz az, hogy mindennek ellenére bátran elé állsz és szembeszállsz a félelemmel. A félelem nem érti a logikát, tehát egyetlen esélyed van megszabadulni a félelemtől, ha Istenben bízva szembeszállsz vele.

Azt viszont soha ne felejtesd el: Isten addig "nem választja ketté előtted a vizet", míg te meg nem teszed az első lépést (lásd, ahogy tette ezt Illéssel és Elizeussal a Bibliában a Királyok 2. könyvének 2. fejezetében a 8. versben). Teszel egy lépést a hitben és Isten megmutatja az utat. De ez addig nem fog megtörténni, míg te félelembe burkolódzva állsz.

Tégy meg egy lépést a hitben még ma, és figyeld, ahogy a félelem összeomlik, miközben Isten irányítja a lépteidet.

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Mit láttál, hogyan növekedett a félelem életedben, amikor engedtél neki?
  • Miként tapasztaltad meg a félelem csökkenését akkor, amikor bátran kiálltál Istenért?
  • Milyen félelmek a legnehezebben legyőzhetők a mindennapi életedben? Miért? Hogyan tudnád átadni ezeket a félelmeket Istennek?

Követnéd Jézust még ma?

A hit első lépése: bízz Jézusban, hogy megment. Ha kész vagy életedet rábízni Jézusra, akkor mondd el ezt az imát:

"Drága Jézusom! Megígérted, hogy ha hiszek benned, minden eddigi rossz, amit tettem, megbocsátást nyer és egy napon befogadsz örökkévaló mennyei otthonodba.
Megvallom bűnös vagyok és elfogadlak Uramként, Megváltómként életemben. Bízom benned, amikor azt mondod, hogy az üdvösség kegyelemből, hit által jön és nem azért, amit én teszek. Ma átadom életem minden részét a te vezetésednek.
Hálás vagyok feltétel nélküli szeretetedért. Életem hátralévő részében szeretni és szolgálni akarlak, ahelyett, hogy magamat szolgálnám. Neked szentelem életemet, arra kérlek ments meg és fogadj be a családodba. Jézus nevében imádkozom. Ámen."

*(Daily Hope by Rick Warren, 2024.04.16.)

Ha imádkoztál, hogy elfogad Jézust, kérlek, tudasd velem ezt és írj nekem (angolul) a Rick@PastorRick.com címre! Szeretnék neked néhány ingyenes anyagot küldeni, amelyek segítenek elindulni Jézussal.

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása