Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Ne add át magad félelmeidnek

2016. november 12. 03:00 - mirjam07

Kiszabadított bennünket a halálos veszedelemből, sőt, ezután is meg fog szabadítani. Őbenne reménykedünk, hogy a jövőben is mindig megszabadít. (2Kor 1:10, GNT fordítás)

Isten figyel rád, ne hallgass hát félelmeidre. Ez egy döntés: bízz Istenben és ne add át magad a félelmeidnek.

A Biblia ezt mondja a Korintusiakhoz írt második levél 1. rész 10. versében: "Kiszabadított bennünket a halálos veszedelemből, sőt, ezután is meg fog szabadítani. Őbenne reménykedünk, hogy a jövőben is mindig megszabadít." (2Kor 1:10, GNT fordítás)

Isten azt ígéri a hívők számára, hogy nem számít, mi történik velünk, azt Ő a javunkra fordítja - ha szeretjük Őt és követjük Őt. Ha hívő vagy, azt írja a Biblia, hogy minden a javadra válik - nem minden jó, ami történik, de minden a javadra válik.

Ez azt jelenti, hogy nem kell többé a félelmeinkre hallgatnunk. Nincs olyan nehézség, döntési helyzet, kudarc, szerencsétlenség az életben, amiből Isten egy hívő számára végső soron ne tudna jót kihozni. Nem kell tehát félnünk a jövőtől.

A félelmeid megmutatják, hogy életed mely területén nem bízol Istenben. Készíts ma egy listát a félelmeidről és kérd Istent, segítsen neked beazonosítani, miért vannak félelmeid azon a területen. Majd ezután kérd Őt, segítsen bizalommal helyettesíteni félelmeidet.

Nos, a következő lépés nagyon fontos: SZÁMÍTS arra, hogy Isten elkezdi megtanítani neked, hogyan bízhatsz benne minden egyes félelmed esetében. Majd figyelj, hogyan fog ebben neked segíteni.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen félelmeket azonosítottál be az életedre vonatkozóan?
  • Miért van az, hogy életed bizonyos területein bízol Istenben, más területeken nem?
  • Mikor fordult elő veled az, hogy Isten közbelépett az életedben, amikor arra számítottál, hogy nem fog közbelépni?

* (Daily Hope by Rick Warren, 2016.11.05)

Szólj hozzá!
Címkék: félelem bizalom

Válaszd a hitet a félelem helyett!

2016. szeptember 08. 03:00 - FodorImi

„Hit által hagyta el Egyiptomot, nem félt a király haragjától, mert látta Őt, a láthatatlant.” (Zsidókhoz írt levél 11:27, NIV fordítás)

two-options.jpg

Első döntés: legyél az, akinek Isten akar, hogy legyél. Második döntés: vállald a rövidtávú fájdalmat a hosszútávú nyereségért. Harmadik döntés: válaszd Isten értékeit, ne a világét.

És a negyedik, amit Mózes tett: úgy döntött, hogy inkább hitben él, nem félelemben. Ugyanezt a választást neked is meg kell tenned. Vagy hitben fogsz élni, vagy félelemben.

A Bibliában a Zsidókhoz írt levél 11:27-ben azt olvassuk, hogy „Hit által hagyta el Egyiptomot, nem félt a király haragjától, mert látta Őt, a láthatatlant.” (NIV fordítás)

Mózes odament a világ leghatalmasabb emberéhez, és azt mondta: „Tudsz azokról a rabszolgákról, akik a piramisaitokat építik? Fogom őket, és mindannyian elmegyünk. Többé nem lesznek rabszolgáid a munkához. Engedd elmenni a népemet.”

Mózesnek minden oka megvolt, hogy féljen. Szemben állt a bolygó legnagyobb hatalmú emberével. Abban az időben a fáraót istenként tisztelték, bármit is mondott, azt meg kellett tenni. Amit mondott, az törvény volt. Mózes odamegy viszont hozzá, és azt mondja: „Többé nem tesszük meg, amit mondasz. Nem félek tőled, mert az én főnököm tőled magasabb hatalom.” Igen nagy bátorság volt ezt megtenni.

Akarsz hasonló hitet az életedben, hogy győzhess a félelmeid felett? Minél közelebb vagy Istenhez, annál inkább betölt a hit. Minél távolabb vagy Istentől, annál inkább eltölt a félelem.

Nem tudom eléggé hangsúlyozni a hit fontosságát életed hátralevő részében. A Biblia azt mondja, ami nem hitből van, az bűn. Hányszor vétkeztél ezen a héten? Sokszor. Én is. Mert bármi, amit nem hitben tettem, azt kételkedve tettem, és az bűn volt. A Biblia azt is mondja, hogy hit nélkül lehetetlen Istennek tetszeni. Hányszor tetszettél Istennek ezen a héten?

Meg akarsz változtatni valamit az életedben? Hagyd abba a panaszkodást és kezdj el hinni. Isten nem indul meg a panaszokra. Isten a hitre cselekszik: „Legyen a ti hitetek szerint!” (Máté 9:29) Te választod, mit tesz Ő az életedben.

Itt van a kulcs: Nem a te hited nagysága számít, hanem Isten nagysága, akibe a hited veted. Egy kicsi hit a hatalmas Istenben óriási eredményeket hoz!

Beszéljetek róla

  • Mire van szükséged, hogy közelebb kerülj Istenhez, hogy betöltsön a hit?
  • Hogyan tart távol a félelem attól, hogy elérd a legjobbat, amit Isten szánt neked?
  • Mik a külső bizonyítékai egy hittel teljes személynek?

*(Daily Hope by Rick Warren – 2016.09.01.)

Szólj hozzá!
Címkék: félelem hit

Itt az ideje újraértelmezni a hibákat

2016. augusztus 07. 03:00 - csmsdvd

"Az emberektől való rettegés csapdába ejt, de aki az Úrban bízik az oltalmat talál." (Példabeszédek 29:25)

04_19_2016_elle.jpg


A Sátán kedvenc eszköze, amikor a hitedet meg akarja gyengíteni, a hibázástól való félelem. Istent azonban nem tudod szolgálni, ha folyamatosan rettegsz attól, hogy az emberek mit gondolnak rólad. Tovább kell lépned. A Példabeszédek 29:25-ben úgy olvassuk, hogy "Az emberektől való rettegés csapdába ejt, de aki az Úrban bízik, az oltalmat talál."

Hogyan szabadulhatsz meg a hibázás félelmétől?

Egyik útja, hogy újraértelmezed a hibáidat. Mi a hiba? A hiba nem az, ha nem éred el célod. A hiba az, ha nincs célod. A hiba nem az, ha nem találsz célba. A hiba az, ha nincs céltáblád. A hiba nem az, ha elesel. A hiba az, ha nem akarsz felállni. Addig nem hibázol, ameddig nem adod fel. Amennyiben valamit az Isten dicsőségére próbálsz tenni, az egy jó dolog. A hiba az, ha nem teszel semmit és nem érsz el semmit. Hibázol, ha nem próbálkozol.

Egy másik útja annak, hogy a hibáktól ne rettegj az, hogy sose hasonlítsd magad másokhoz. Mindig fogsz olyan valakit találni, aki nálad jobban végzi dolgát, és emiatt elveszted a kedved. Olyat is fogsz találni, aki nem végzi a dolgát olyan jól, mint te, és akkor teljesen eláraszt saját büszkeséged. Mindkettő felborítja az életedet. Az elkeseredés és a büszkeség eltántorít az Isten által kijelölt cél szolgálatától.

A Bibliában a Galaták 6:4-ben azt olvassuk, hogy: "Mindenki a saját tetteit vizsgálja meg, és akkor csakis a maga tetteivel dicsekedhet, és nem a máséval."

Észrevetted, hogy a Biblia szerint van jogos büszkeség is? Van egy egészséges büszkeség és van egy túlfűtött büszkeség. A rossz fajta büszkeség a következő esetekben jöhet elő: X-nél és Z-nél ám jobb vagyok! Az egészséges büszkeség ilyenformán hangzik: Istenem büszke vagyok arra, amit teszel a családomban, a munkámban, az életemben, a hitem útján. Ez egy példa egy jófajta büszkeségre.

Amikor a Mennyországba jutsz, Isten nem azt fogja kérdezni: Miért nem voltál ennél és ennél jobb? Azt fogja kérdezni: Miért nem az voltál, akinek teremtettelek?

Engedd el a hibázástól való félelmed, mert mindent, amit hittel, Istenért teszel, az jó, függetlenül az eredményektől.

Beszéljetek róla:

  • Annak félelme, hogy mások mit gondolnak, hogyan tartott vissza attól, hogy a hit útján előrehaladj?
  • A céljaid eléréséhez mennyire használod talentumaidat, képességeidet?
  • Milyen félelmek tartottak távol álmaid és céljaid beteljesítésétől? Mit gondolsz, Isten a kudarcok által mire szeretne tanítani?


*(Daily Hope by Rick Warren, 2016.07.31.)

Szólj hozzá!

Öt dolog, amit megtehetsz, ha viharba kerülsz

2016. július 22. 03:00 - torokaron

„Amikor azonban az erős szélre figyelt [Péter], megijedt, és amint süllyedni kezdett, felkiáltott: „Uram, ments meg!” (Máté 14:30)

Amikor viharon mész keresztül, Isten nincs messze tőled, sőt még csak nem is vonja ki magát a helyzetből. Ő a „Vagyok” és a te javadért dolgozik az életedben. Íme öt olyan dolog, amit Isten szerint tenned kell, amikor úgy érzed, hogy elsüllyedsz a viharban.

Légy bátor, mert Jézus veled van!

Még csak ne is szállj vitába a félelemmel. Inkább csak mondd meg neki, hogy hova menjen! Mondd meg neki, hogy menjen és beszéljen Jézussal!

Vállalj hitben kockázatot!

Ne kérd Istent, hogy áldja meg, amit éppen teszel. Tedd inkább azt, amit Isten megáld. Kérdezd meg őt, hogy mit szeretne, hogy tegyél, és utána legyél készen arra, hogy kiszállj abból a hajóból.

Fókuszálj mindig Jézusra!

Abban a pillanatban, amikor leveszed a szemedet Jézusról, elkezdesz süllyedni. A Máté 14:30 azt írja: „Amikor azonban az erős szélre figyelt [Péter], megijedt, és amint süllyedni kezdett, felkiáltott: „Uram, ments meg!” Amikor a szélre és a hullámokra összpontosítasz – a körülményeidre – akkor el fogsz süllyedni, csak úgy, mint Péter. Ha a világra tekintesz, el fogsz csüggedni, ha magadba fordulsz, akkor depresszióssá válsz, ha viszont Krisztusra tekintesz, megnyugvást találsz.

Ne kételkedj!

Nincs szükséged hatalmas hitre ahhoz, hogy átvészeld a vihart az életedben. Mindössze csak a megfelelő személyben kell hinned.   

Dicsérd Istent!

Még ha viharban is vagy, még ha úgy is érzed, hogy süllyedsz, még ha halálra is vagy rémülve, mindig dicsérd őt. Mondj köszönetet Istennek a vihar közepén.

Milyen vihar rémiszt most éppen téged? Milyen viharban kezdtél el most éppen süllyedni? Miért gondolod azt, hogy Isten beleenged téged ebbe a viharba?

Ő ugyanazért enged bele ebbe a viharba téged, mint amiért a tanítványait is engedte, hogy a viharba kerüljenek – azért, hogy elmondhassa: „Én vagyok mindaz, amire szükséged van. Én mindent meg tudok oldani. Eljövök érted a kilencedik órában. Eljövök és letaposom azt a dolgot, ami a leginkább rémiszt most téged. Nem azt kérem, hogy te gyere hozzám, hanem én megyek majd hozzád!”

Beszéljetek róla:

  • Melyek azok a dolgok, amelyekért köszönetet tudsz mondani Istennek a vihar közepette?
  • Az életed viharainak köszönhetően hogyan tudtad jobban megismerni Istent?
  • Mit tudsz tenni annak érdekében, hogy minél kevesebb dolog vonja el a figyelmedet Istenről?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2016.07.15.)

Szólj hozzá!

Amiért a te módszereid nem működnek

2016. július 19. 03:00 - magyarosijulia

„Miután [Jézus] abbahagyta a beszédet, ezt mondta Simonnak: 'Evezz a mélyre, és vessétek ki hálóitokat fogásra!' Simon így felelt: 'Mester, egész éjszaka fáradtunk ugyan, és semmit sem fogtunk, de a te szavadra mégis kivetem a hálókat.'  (Luk 5,4-5)

Gondolj bele milyen nehéz lehetett Simon Péternek beismerni a kudarcot Jézusnak. Hivatásos halász volt, és igencsak jó a szakmájában. Így kereste a kenyerét. Mégis, néha még a profik is egy egész éjszakai halászat után sem fognak semmit.

Jó emberek voltak, és a tőlük telhető legjobbat tették. De van amikor a legjobb sem elég, és vannak olyan alkalmak, amikor nem tudjuk irányítani a helyzetet. Nem tudjuk irányítani a gazdaságot, nem tudjuk befolyásolni az időt. Nagyon sok mindent nem tudunk irányítani az életünkben, amik hatással vannak az életünkre. Lehet, hogy nagyon próbáltad, mindent beleadtál, de úgy tűnik, mégsem változik semmi, és semmit sem tudsz felmutatni.

Mit tehetsz? Először is, hívd be Jézust a hajódba! Más szavakkal, engedd, hogy ő legyen a munkád központjában. Másodszor, ismerd be, hogy a te módszereid nem működnek. A Biblia vallomásnak nevezi ezt, és igencsak nehéz lehet.

Miért olyan nehéz nekünk beismerni, hogy a mi módszereink nem működnek?

Büszkeség. Nem akarjuk, hogy bárki is azt gondolja, hogy nem tudunk megbírkózni a helyzettel, hogy mi vagyunk az irányítók, hogy mindent kézben tudunk tartani. Úgy gondoljuk, mindent megbírunk mi magunk, még akkor is, ha ez azt jelenti, hogy napi 12 órát dolgozunk.

Makacsság. Nem vagyunk hajlandóak másképp tenni azokat a dolgokat, amiket teszünk. Tudtad, hogy a holnapi siker legnagyobb ellensége a tegnap sikere?

Félelem. Nem tudjuk beismerni, hogy egy egész éjszakai halászat után nem fogtunk semmit. Attól félünk, hogy az emberek kevesebbet fognak gondolni rólunk. Félünk behívni Jézust a csónakunkba, mert egy olyan irányba fogja kormányozni, ahova nem akarunk menni.

Lehet, hogy a lehető legjobban teljesítünk a munkánkban, mégsincs semmi, amit fel tudnánk mutatni. Engedd el a büszkeséged, makacsságod és félelmeid, hogy megláthasd, hogy miként tölti meg csordultig Jézus a csónakod.

Beszéljetek róla:

  • Mi az, amit szeretnél, hogy Isten elvégezzen általad a munkádban? Hajlandó vagy átadni neki az irányítást?
  • Mit jelent számodra a vallomás?

 

* (Daily Hope by Rick Warren, 2016.07.12)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása