Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Isten segít neked növekedni

2021. december 13. 03:00 - Mapetso

grow_1.jpg

„Isten kezdettől fogva úgy döntött, hogy akik hozzá jönnek – és ő mindvégig tudta, hogy kik fognak –, azoknak olyanná kellene válniuk, mint a Fia.” (Róm 8,29 TLB)

Isten célja mindig is az volt, hogy magához hasonlóvá tegyen téged. Azt akarja, hogy olyanná válj, mint a Fia. Más szóval azt akarja, hogy nőj fel szellemileg.

A Biblia azt mondja: „Isten kezdettől fogva úgy döntött, hogy akik hozzá jönnek – és ő mindvégig tudta, hogy kik fognak –, azoknak olyanná kellene válniuk, mint a Fia.” (Róm 8,29 TLB)

Lelkipásztorként az első számú kérdés, amit feltesznek nekem: „Miért történik ez velem?” Megmondom, miért: Ez azért van, hogy segítsen neked növekedni.

Valójában az életben minden segíthet neked szellemileg növekedni – a jók, a rosszak, a csúnyák, a dolgok, amiket magadnak köszönhetsz, és azok, amelyeket mások tesznek veled. Isten nem a gonosz szerzője. De Isten képes jót kihozni a rossz dolgokból.

Az élet minden helyzete vagy megkeserít, vagy jobbá tesz téged. A te döntésed, hogyan reagálsz. Ahelyett, hogy azt kérdeznéd: „Istenem, miért történik ez velem?”, kérdezd meg: „Istenem, mit akarsz, mit tanuljak ebből?”

Minden problémának célja van: segítsen szellemileg felnőni, és még jobban Jézus Krisztushoz hasonlóvá válni.

Tehát, ha az életed egyik célja az, hogy szellemileg felnőj, és Jézushoz hasonlóvá válj, akkor milyen Jézus? Csak nézd meg a Szellem gyümölcsét! A Biblia azt mondja: „Ezt a fajta gyümölcsöt fogja bennünk teremni: szeretetet, örömöt, békét, türelmet, kedvességet, jóságot, hűséget, szelídséget és önuralmat” (Gal 5,22–23 TLB). Ezeket a tulajdonságokat akarja Isten kifejleszteni benned.

Hogyan termi meg Isten ezeket a tulajdonságokat, és hogyan segít szellemileg felnőni? Úgy tanítja meg neked ezeket a tulajdonságokat, hogy pont az ellenkező helyzetekbe tesz téged.

Úgy tanít meg szeretni, hogy nem szerethető emberekkel vesz körbe. Örömre tanít a bánat közepén. Isten békére tanít, amikor káosz vesz körül. Türelemre tanít, amikor úgy tűnik, hogy a sor, amelyben állsz, sosem fogy el.

Isten egész életed során ezekre a tulajdonságokra fog tanítani – és ez a folyamat egész életed hátralévő részét igénybe fogja venni. De bízhatsz abban, hogy bármivel is nézel ma szembe, azt arra fogja használni, hogy segítsen neked szellemi mélységet fejleszteni, és egyre inkább Krisztushoz hasonlóvá válni.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen helyzetekben tett téged Isten Krisztushoz hasonlóbbá?
  • Mit gondolsz, miért marad olyan sok keresztény szellemileg éretlen?
  • Milyen prioritást élvez a szellemi fejlődés az életedben? Hogyan lenne esetleg szükséges megváltoztatni a te prioritásaidat?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2021.12.06.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

A szokásaid határozzák meg a lelki fejlődésedet

2021. augusztus 11. 03:00 - gabormel

crown.jpg

„Mindenki, aki részt vesz a játékokban, szigorú edzésre megy. Ők azért teszik, hogy koronát kapjanak, ami nem maradandó, mi pedig azért tesszük, hogy örökre megmaradó koronát kapjunk” (1Kor 9,25 NIV).

A Nemzeti Labdarúgó-bajnokság hátvédje, Tom Brady idén a hetedik bajnoki gyűrűjét szerezte meg a Super Bowl legidősebb játékosaként. Hogy lett ilyen jó?

Egy egész lista van azokról a dolgokról, melyeket Brady tesz azért, hogy szellemileg, fizikailag és mentálisan is csúcsformában maradjon. Szokásai közé tartozik például az, hogy minden reggel, amikor felkel, megiszik 6 deciliter vizet. Egészséges szokásokat alakított ki, amelyek megtérülnek számára.

Fejlődsz, ha jó szokásokat alakítasz ki. Ez az élet minden területére érvényes, ideértve a lelki fejlődésedet is. Ha jó szokásokat építettél ki az életedben, akkor jó jellemed lesz. Ha jó jellemed van, akkor nagyszerű sorsod lesz. A jellemed a szokásaid összessége.

A Biblia azt mondja: Most, hogy tudjátok ezeket a dolgokat, áldottak lesztek, ha megteszitek ezeket” (Jn 13,17 NIV).

Isten áldásában nem részesülhetsz, ha tudod, hogy mit kellene csinálnod, de nem teszed meg. Viszont Isten áldása a jutalmad, ha helyesen cselekszel, és ezt szokássá is teszed az életedben. Hogyan alakítasz ki szokásokat? Ismétléssel és gyakorlással. Tanulmányok és kutatások sora bizonyítja, hogy hat héten keresztül minden nap tenned kell valamit, legyen szó testmozgásról, diétáról vagy lelki szokásokról, hogy az szokássá váljon.

Ha csak néhány napot fordítasz tanulásra, majd kihagysz egy napot, és ezt újra és újra megismétled, az egy feltekert zsinórgolyóhoz hasonlítható, amelyet eldobnak. Minden alkalommal, amikor úgy telik el egy napod, hogy nem tanulmányozod a Bibliát, elvesztesz mindent, amit eddig megszereztél.

Olyan szokásokat kell kialakítanod az életedben, melyeket az életed hátralevő részében használni fogsz, amik segítenek a növekedésben és az erősödésben. A sikeres emberek is csak normál emberek, akik úgy döntenek, hogy életük végéig tartó jó szokásokat alakítanak ki. Te határozod meg a szokásaidat, a szokásaid pedig téged.

„Mindenki, aki részt vesz a játékokban, szigorú edzésre megy. Ők azért teszik, hogy koronát kapjanak, ami nem maradandó, mi pedig azért tesszük, hogy örökre megmaradó koronát kapjunk” (1Kor 9,25 NIV).

A lelki életedben kialakított jó szokások megtérülnek az örökkévalóságban.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Jövő ilyenkorra hogyan szeretnél növekedni lelkileg? Mi szükséges ennek megvalósításához? Írj egy lépésről lépésre haladó megvalósítási tervet, hogy ne térj le az útról! 
  • Túl gyakran irreális határidőkkel vagy elvárásokkal tűzünk ki célokat. Nem kell mindent megvalósítanod ezen a héten! Mi az az apró dolog, amit minden nap megtehetsz, és amely által idővel változás mutatkozik a lelki fejlődésedben?
  • Hogyan segít a másokkal szembeni felelősség a lelki fejlődésedben és az élet minden más területén?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2021.08.04.)

(A bibliai idézetek fordítása utáni nagybetűs rövidítés a szerző által választott angol bibliafordítást jelöli. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal, jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

A szellemi, lelki növekedés egy döntéssel kezdődik

2021. július 26. 03:00 - FodorImi

pelenkasok.jpeg

„Isten azt akarja, hogy nőjünk fel, ismerjük meg a teljes igazságot, és azt szeretettel mondjuk el, mindenben Krisztushoz hasonlóan” (Ef 4,15 The Message),

Isten azt akarja, hogy nőj fel.

A Biblia azt mondja: „Nem arra vagyunk szánva, hogy gyermekek maradjunk” (Ef 4,14 Phillips). A mennyei Atyátoknak az a célja, hogy éretté váljatok, fejlődjön ki bennetek Jézus Krisztus jelleme, szeretetben éljetek és alázatosan szolgáljatok.

Sok keresztény megöregszik, de sohasem nő fel. Örökös lelki csecsemők maradnak, pelenkában és babacipőben. Ennek egyik oka, hogy soha nem is volt szándékukban felnőni.

A lelki, szellemi növekedés nem automatikus. Tudatos elköteleződés kell hozzá. Akarnod kell a növekedést, el kell határoznod, hogy felnősz, erőfeszítéseket kell tenned érte, és rendületlenül ki kell tartanod a növekedésben.

A tanítványság szó tökéletes kifejezés a lelki, szellemi növekedésre, ami a Krisztushoz hasonlóvá válás folyamata. És ez mindig egy döntéssel kezdődik.

Máté evangéliumának 9. fejezete mondja el, hogyan hívta el Jézus az első tanítványait: „»Kövess engem, és légy a tanítványom« – mondta, Máté pedig felkelt és követte őt” (Mt 9,9 NLT).

Amikor az első tanítványok Jézus követése mellett döntöttek, még nem tudták, hogy mivel fog járni a döntésük. Egyszerűen válaszoltak Jézus hívására. Elhatározták, hogy követik őt.

Neked is csak ezt kell neked: döntsd ma amellett, hogy tanítvánnyá válsz!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez.

  • Gondolj a pillanatra, amikor Jézus követése mellett döntöttél! Mit tudtál akkor arról, hogy mit jelent hívőnek lenni? Mivel nem voltál még akkor tisztában?
  • Melyek azok a jézusi jellemvonások, amiket Isten kifejlesztett benned?
  • Tudod, mit szeretne Isten kimunkálni az életedben? Tölts időt imádságban, kérd Istent, hogy adjon növekedést ezeken a területeken, és kérj bizalmat és türelmet addig, amíg ő elvégzi a maga idejében!

*(Daily Hope by Rick Warren, 2021.07.19.)

Bízol Isten megmentő ígéretében?

Mielőtt elkezdesz növekedni a Krisztushoz hasonlóságban, hinned kell az ő megmentésében. Ha kész vagy elkötelezni az életedet Jézusnak, mondd el ezt az imát:

„Úr Jézus! Megvallom a bűneimet, és hiszem, hogy te Isten és az én Megváltóm vagy. Befogadlak az életembe, mint Uramat. Ma életem minden területét átadom neked. Követni akarlak, és azt akarom tenni, amit te mondasz.

Úr Jézus, hálás vagyok szeretetedért és áldozatodért, amely lehetővé tette számomra, hogy a mennyországban veled legyek. Tudom, hogy ezt nem érdemlem meg. És köszönöm, hogy nem kell megdolgoznom az üdvösségemért, mert tudom, hogy ez lehetetlen. Életem hátralevő részét a te tanítványodként akarom élni. Magam helyett téged akarlak szolgálni. Alázattal elkötelezem az életem neked, és kérlek, ments meg engem, fogadj a családodba. Jézus nevében imádkozom. Ámen!”

Ha elmondtad ezt az imádságot, és elfogadtad Jézust, tudasd velem, írd meg e-mail-ben (angolul) a Rick@PastorRick.com címre. Szeretnék neked küldeni néhány ingyenes (angol nyelvű) anyagot, melyek segítenek neked a Jézussal való utazásod kezdetén.

(A bibliai idézetek fordítása utáni néhány betűs rövidítés a szerző által választott angol bibliafordítást jelöli. Ezekről a napiremeny.blog.hu oldal, jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Isten sohasem siet

2021. július 25. 03:00 - Besther

dog-658206_1920.jpg

„Ne próbálj meg túl korán kijönni valamiből! Hagyd, hogy végezze a munkáját, hogy éretté és jól fejletté válj! (Jak 1,4 The Message).

Légy türelmes Istennel és magaddal!

Isten időbeosztása ritkán egyezik a tieddel. Te sokszor sietsz, de Isten nem. Frusztráló lehet, ha azt érzed, hogy a folyamat lassú.

Emlékezz erre: Isten sosem siet, de mindig pontos. Egész életedet arra használja, hogy felkészítsen az örökkévalóságban való szerepedre.

A Biblia tele van példákkal arra, hogy Isten hosszú folyamatot használ a jellem kifejlesztésére, különösen a vezetőkben. 80 év kellett Mózes felkészítéséhez, köztük 40 a pusztában. Azon a 14 600 pusztaságban töltött napon Mózes folyamatosan várt és azon töprengett: „Itt az ideje?” De Isten folyton azt mondta: „Még nem.”

A nagy emberek küzdelmek, viharok és szenvedések időszakán át növekszenek. Légy türelmes a folyamattal szemben! Jakab ezt tanácsolja: „Ne próbálj meg túl korán kijönni valamiből! Hagyd, hogy végezze a munkáját, hogy éretté és jól fejletté válj! (Jak 1,4 The Message).

Ne csüggedj! Amikor Habakuk depressziós lett, mert azt hitte, hogy Isten nem cselekszik elég gyorsan, akkor Isten ezt mondta: Ezek a dolgok, amiket tervezek, nem fognak azon nyomban megtörténni. Lassan, fokozatosan, biztosan elérkezik az idő, amikor a látomás be fog teljesedni. Ha lassúnak tűnik, ne ess kétségbe, mert ezek a dolgok biztosan be fognak következni. Csak légy türelmes! Nem fognak egyetlen napot sem késni” (Hab 2,3 TLB).

Emlékezz, hogy milyen messzire jutottál, ne csak arra, hogy meddig kell eljutnod. Nem vagy ott ahol lenni szeretnél, de ott sem, ahol régen voltál.

Évekkel ezelőtt az emberek egy népszerű kitűzőt hordtak, melyen ezek a betűk álltak: PBPGINFWMY. A rövidítés ezt jelenti: „Please be patient. God is not finished with me yet.” Vagyis: „Kérlek, légy türelmes! Isten még nem készült el velem.”

Isten veled sem készült el. Légy türelmes vele és önmagaddal szemben! És haladj tovább! Kitartóan még a csiga is elérte a bárkát.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen leckéket tanultál meg, amikor Isten elhalasztott valamit az életedben?
  • Szerinted mit akar Isten, mit tegyél, amikor elcsüggedsz az időzítése miatt?
  • Hogyan lehetsz másokkal olyan türelmes, mint amilyen türelmes Isten veled? Hogyan bátoríthatnál ma másokat a szellemi fejlődésükben?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2021.07.18.)

(A bibliai idézetek fordítása utáni 2-4 betűs rövidítés a szerző által választott angol bibliafordítást jelenti. A napiremeny.blog.hu oldalon, a jobboldali sávban a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információ található.)

Szólj hozzá!

Isten lépésről lépésre adja a növekedést

2021. július 22. 03:00 - Anika Enikő

„Szabaduljatok meg tehát a régi énetektől, amely arra késztetett benneteket, hogy úgy éljetek, ahogy tettétek – a régi énetektől, amelyet álnok vágyai pusztítottak el. A szíveteket és elméteket teljesen újjá kell tenni, és fel kell öltenetek az új ént, amely Isten hasonlatosságára teremtetett, és megmutatja magát az igaz életben, amely becsületes és szent” (Ef 4,22–24 GNT).

Bár Isten azonnal átalakíthatna téged, mégis úgy döntött, hogy lassan hoz fejlődést életedbe.

Az egész Bibliában azt látni, hogy Isten így munkálkodik. Isten megengedte az zsidóknak, hogy „apránként” vegyék be az Ígéret földjét, hogy ne legyenk túlhajszoltak (5Móz 7,22). Jézus megfontoltan hozott fejlesztette tanítványait. Ugyanígy, Isten lépésről lépésre szeretne munkálkodni a te életedben is.

Miért telik annyi időbe a felnövekedés és a változás? Ennek számos oka van:

Lassan tanulunk. Az embereknek gyakran 40 vagy 50 alkalommal kell újratanulniuk a leckét, hogy valóban megértsék azt. A problémák megismétlődnek, és azt gondolhatod: „Na, ne! Már megint ez! Ezt már megtanultam!” De Isten jobban tudja. Izrael története jól szemlélteti, milyen gyorsan elfelejtjük az Istentől tanultakat, és hogy milyen hamar térünk vissza a régi viselkedésmintáinkhoz. Újra és újra meg kell tapasztalnunk a különböző helyzeteket.

Sokat kell felejteni és felülírni. Mivel a legtöbb problémád – és minden rossz szokásod – nem egyik napról a másikra alakult ki, irreális azt várni, hogy azonnal megoldódjanak. Nincs olyan tabletta, ima vagy elv, amely azonnal megsemmisítené a sok éves rongálódást. Kemény munkát igényel az eltávolítás és a helyreállítás. A Biblia „a régi én levetkőzésének” és „az új én felöltözésének” nevezi ezt (Róm 13,12; Ef 4,22–24; Kol 3,7–10.14).

A növekedés gyakran fájdalmas és félelmetes. Nincs fejlődés, növekedés változás nélkül, nincs változás félelem vagy veszteség nélkül, és nincs veszteség fájdalom nélkül sem. Minden változás valamilyen veszteséggel jár. Az emberek félnek ezektől a veszteségektől. Még ha a régi módjaid önpusztítóak is, legalább megszokottak és ismerősek voltak, mint egy elhasználódott cipő.

A jó szokások kialakulásához idő kell. A jellemed minden szokásod összessége. Nem állíthatod, hogy kedves vagy, hacsak nem szokásszerűen vagy kedves. A szokásaid határozzák meg a karakteredet.

A Krisztusi jellegű szokások kialakításának egyetlen módja van: Gyakorolnod kell őket – és ez időbe telik. Nincsenek azonnal megjelenő szokások. Pál arra buzdította Timóteust: „Gyakorold ezeket a dolgokat! Szánd rájuk az életed, hogy mindenki láthassa a fejlődésedet!” (1Tim 4,15 GW).

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mit gondolsz, Isten miért engedi meg, hogy fájdalmakat és veszteségeket élj át, miközben szellemileg növekedésben részesít?
  • Mi az a rossz szokásod, aminek megváltoztatásával gondjaid voltak? Jelenleg, hogyan segít neked Isten ezen?
  • Mi az, amit már most elkezdhetnél gyakorolni mindennap, hogy Krisztushoz hasonló karaktered alakuljon ki?

Megbízol Jézusban az üdvösségedet illetően?

Nem számít, mit tettél, vagy merre jártál, van elkészített helyed Isten örök családjában, amely rád vár. A meghívásod tárva nyitva áll. Csak higgy, és fogadd be!

Készen állsz? Íme egy ima, amellyel kezdheted:

„Drága Istenem, tudom, hogy amikor meghalok, közvetlenül számot fogok adni neked az életemről. Bevallom, hogy figyelmen kívül hagytalak. Tudom, hogy vétkeztem ellened, és a saját terveim szerint éltem, nem a tieid szerint. Azt akarom, hogy ez mostantól megváltozzon. Hátat kívánok fordítani a bűneimnek, és feléd akarok lépni.

Köszönöm, hogy elküldted Jézust, hogy meghaljon mindazért, amit rosszul csináltam, és hogy ne kelljen fizetnem a büneimért. Tudom, hogy nem érdemlem meg bocsánatodat. Tudom, hogy csak kegyelmed menthet meg, Uram. Soha nem lehetek elég jó ahhoz, hogy tökéletes helyre kerüljek.

Jézus, köszönöm, hogy annyira szeretsz, hogy magadra vetted minden bűnöm. Elfogadhatóvá tettél a menny számára, és alázatosan arra kérlek, hogy ments meg. Arra kérlek, hogy védj meg azoktól a bűnöktől és szokásoktól, amelyek jelenleg összekuszálják az életemet. Hiszek benned, Jézus; és hiszem, hogy betartod  ígéretedet, és azonnal, bizonyosan, teljesen és örök érvényűen megmentesz. Életem hátralévő részét azzal akarom tölteni itt a földön, hogy megismerlek téged, és hozzád hasonlóbbá váljak. Jézus nevében. Ámen.”

Ha elmondtad ezt az imát, akkor arra kérlek, hogy írd meg nekem angolul a Rick@PastorRick.com címre! Szeretnék küldeni neked néhány anyagot, amikor Jézussal kezded az utad.

*(Daily Hope by Rick Warren, 2021.07.15.)

(A bibliai idézetek fordítása utáni 2-4 betűs rövidítés a szerző által választott angol bibliafordítást jelenti. A napiremeny.blog.hu oldalon, a jobboldali sávban a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információ található.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása