Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Elfogadod azt a sorsot, amit Isten tervezett neked?

2025. október 24. 03:00 - Anita.B

pexels-tima-miroshnichenko-5199810.jpg“Én az Úr szolgája vagyok és bármit megteszek, amit ő akar.” (Lk 1,38 TLB)

A sorsodat nagymértékben meghatározzák a kérdéseid. Minél bátrabbak és őszintébbek, annál messzebbre jutsz az életben.

Közvetlenül az első Karácsony előtt, Máriának — aki Jézus édesanyja lett — egy nagyon bátor és fontos kérdést kellett feltennie magának: Elfogadom a sorsot, amelyet Isten szán nekem?

Sok tévhit kering Máriáról. De ami Máriát igazán különlegessé tette, az az, hogy hajlandó volt elfogadni a sorsát. Kész volt bízni Istenben, azokban a dolgokban, amikben elhívást kapott.

A Biblia így meséli Mária történetét: “A hatodik hónapban pedig Isten elküldte Gábriel angyalt Galilea egyik városába, Názáretbe egy szűzhöz, aki a Dávid házából származó József jegyese volt. A szűznek pedig Mária volt a neve. És hozzálépve így szólt az angyal: Üdvöz légy, kegyelembe fogadott, az Úr veled van! Mária megdöbbent e szavakra, és fontolgatta, mit jelenthet ez a köszöntés” (Lk 1,26-29).

Mária fiatal volt — valószínűleg nem lehetett több 15 évesnél. Egy angyal jelent meg és lényegében ezt mondta neki: “Isten hamarosan elküldi a Megváltót a világba, aki megszületik, mint mindenki más. És te leszel ennek a babának az édesanyja, annak ellenére, hogy még érintetlen vagy.”

És mi volt Mária reakciója? “Mária nagyon megijedt …” Mária megrémült. Nem tudta, mihez kezdjen, mit mondjon vagy kinek mondja el. Valószínűleg azt gondolta: “Senki sem fog hinni nekem. Sem az anyukám, sem a barátaim, sőt, még József sem.” Félelem fogta el.

A történet folytatódik: “Íme, fogansz méhedben, és fiút szülsz, akit nevezz Jézusnak. Nagy lesz ő, és a Magasságos Fiának nevezik majd; az Úr Isten neki adja atyjának, Dávidnak a trónját, ő pedig uralkodik a Jákób házán örökké, és uralkodásának nem lesz vége” (Lk 1,30-33).

Ez nem egy átlagos születésetés lenne, hiszen ez nem egy átlagos baba. Ez a gyermek Isten Fia  — a Messiás, a Megváltó.

És hogyan reagált végül Mária? A Living Bible fordítása feljegyzi a válaszát: “Az Úr szolgálóleánya vagyok, és kész vagyok megtenni, bármit is kér tőlem. Váljon valóra mindent, amint mondtál!” (Lk 1,38).

Miért választotta Isten a bolygó összes többi fiatal lánya közül Máriát a Messiás édesanyjának?

Nem a képzettsége miatt. Nem volt neki. Nem a gazdagsága miatt. Szegény parasztlány volt. Nem az érettsége miatt. Alig volt tizenéves. Miért választotta Isten Máriát?

Mert Mária teljesen megbízott Istenben, és hajlandó volt elfogadni azt a sorsot, amit Isten számára kijelölt, még akkor is, ha ez nehézségeket, félreértéseket és elmarasztalást jelentett.

És te? Hajlandó vagy igent mondani a sorsra, amit Isten szán neked — még akkor is, ha félsz, kételkedsz vagy tudod, hogy az út nehéz lesz? Bízhatsz abban, hogy Isten neked szánt sorsa a legjobb neked, sokkal jobb, mint bármi, amit elképzelhetnél magadnak.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mondtál már nemet Isten hívására mert félelmet vagy bizonytalanságot keltett benned? Mi volt az eredménye?
  • Mondtál már igent Isten hívására annak ellenére, hogy félelmet vagy bizonytalanságot éreztél? Mi volt az eredmény?
  • Kérdezd meg magadtól: “Hajlandó vagyok elfogadni Isten számomra kijelölt sorsát ma?” Mi a válaszod?

*(Daily Hope by Rick Waren 2025.10.17.)

Szólj hozzá!

Miért fontos hallani Istenről?

2025. október 10. 03:00 - Lilla:)

 road-8376079_1920.png

„Minden utadon gondolj rá, és ő egyengetni fogja ösvényeidet.”
(Péld 3,6 MSG fordítás)

Lukács evangéliuma 8. részének 8. versében Jézus azt mondja a tömegnek, amely összegyűltek körülötte, hogy "Akinek van füle a hallásra, hallja!" Mondanivalója volt – és fontos volt, hogy meghallgassák.

Ugyanez igaz rád is. Isten beszélni akar veled – és neked időt kell szánnod arra, hogy meghallgasd őt.

Amikor meghallasz valamit, amit Isten mond, az azt bizonyítja, hogy a családjához tartozol. Ha nincs semmilyen kommunikációd Istennel, akkor nincs kapcsolatod vele, csak tudsz róla, de nem igazán ismered őt. Azonban amikor kommunikálsz Istennel – beszélgettek egymással és meghallgatjátok egymást –, az azt bizonyítja, hogy kapcsolatban vagytok!

Isten szavának meghallgatása a hibáktól is megvéd. Amikor elkezdesz hallgatni Istenre, azt veszed észre, hogy figyelmeztet a kátyúkra, csapdákra és kanyarokra az úton. Sok időt, energiát, frusztrációt és kudarcot takarítasz meg magadnak, ha hallgatsz Istenre és az ő útját járod.

A Bibliában ezt olvashatod: „Némelyik pedig a jó földbe esett, és amikor felnövekedett, százszoros termést hozott. Amikor ezeket elmondta, így kiáltott: Akinek van füle a hallásra, hallja” (Péld 3,6). Nem tudom megszámolni, hányszor mentett meg Isten a kudarctól, attól, hogy hibát kövessek el, vagy egy nagyobb kínos helyzettől. Néha csak egy-két szót mond nekem – „Ne”, vagy „Nem”, vagy „Vigyázz”. Ennyi elég is.

Meghallani Isten szavát sikert is eredményez az életben. Nem arról beszélek, ahogy a világ definiálja a sikert – vagyon, népszerűség vagy presztízs. Nem ez a siker! Hanem az, amikor pontosan olyan vagy, amilyennek Isten teremtett. A siker az, ami abból fakad, hogy Isten akaratának középpontjában élünk.

A Zsoltárok könyve 32. rész 8. versében Isten ezt ígéri: „Bölccsé teszlek, és megtanítalak, melyik úton kell járnod. Tanácsot adok, rajtad lesz a szemem.” (NLT fordítás) Figyeld meg, Isten megígéri, hogy a legjobb úton vezet téged az életedben. Amit neked tervezett, az különbözik attól, amit bárki másnak tervezett – mert tudja, hogy ami másnak a legjobb, az nem feltétlenül a legjobb neked is.

Jézus azt mondta: „Az én juhaim hallgatnak a hangomra, és én ismerem őket, ők pedig követnek engem.” (Jn 10,27). Szánj ma időt arra, hogy figyelj a Jó Pásztorodra!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • Mikor szólt hozzád Isten, hogy megvédjen egy veszélytől az utadon? Figyeltél a hangjára? Mi volt az eredmény?
  • Milyen úton vezet téged Isten most?
  • Hogyan hangzik számodra Isten hangja?

* (Daily Hope by Rick Warren, 2025.10.03.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Mire koncentrálsz?

2025. október 09. 03:00 - papk

 dandelion-6767804_640.jpg

„Gondolataitokat az igazra, a tisztességesre, a helyesre, a tiszta, a kedves és a dicséretes dolgokra irányítsátok. Gondoljatok olyan dolgokra, amelyek kiválóak és dicséretre méltóak.”
Filippi 4,8 NLT fordítás

Egyre nehezebb az igaz dolgokra koncentrálni. A Biblia azt mondja: „Gondolataitokat az igazra, tisztességesre, a helyesre, a tiszta, a kedves és a dicséretes dolgokra irányítsátok. Gondoljatok olyan dolgokra, amelyek kiválóak és dicséretre méltóak.” (Filippi 4,8 NLT fordítás).

Ehhez mentális változásra van szükség! Ez azt jelenti, hogy új, jobb szokásokat kell kialakítanod!

A gondolataidat minden nap hazugságok bombázzák. A reklámok és a közösségi média azt sugallják, hogy ha nem gondolkodsz, öltözködsz vagy viselkedsz egy bizonyos módon, akkor nem számítasz. Amikor felnősz, gyakran hallod, hogy ha nem vagy jó tanuló vagy sportoló, akkor nem vagy fontos. Ez a világ tele van hazugságokkal, és te sokukat elhitted. De ezek egyszerűen nem igazak! Sőt, stresszt és nyugtalanságot is okozhatnak az életedben.

Az egyetlen módja annak, hogy ellensúlyozd ezeket a hazugságokat, az, ha az elmédet az igazsággal töltöd meg. Az igazság pedig az, hogy Isten szeret téged. Fontos vagy neki. Jézus azt mondta: „Megismeritek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz titeket.” (János 8,32 ).

Szabadnak lenni azt jelenti, hogy áttörést érsz el – és én azt akarom, hogy áttörést érj el! Az egyik leghatékonyabb módja ennek az, ha minden nap időt töltesz Isten Igéjével. Ott kezdődik az igazi átalakulás!

Ha úgy gondolod, hogy nem vagy képes erre, akkor gondold csak el, hány órát töltesz a közösségi médián, tévézéssel vagy hírek hallgatásával. Hogyan lehetne egészséges az elméd, ha az igazság helyett hazugságokkal töltöd meg?

Nem minden igaz, amit hallasz. Nem minden igaz, amit olvasol. Amit magadnak mondasz, az sem mindig igaz. Minden nap olvasnod kell a Bibliát, mert Isten mindig az igazat mondja. Bízhatsz abban, amit rólad mond, és az ígéretekben, amelyeket neked tett az Igéjében.

Mi történik, ha az elmédet az igaz dolgokra összpontosítod?

A Living Bible parafrázisa így fogalmaz: „Ha ezt teszed, megtapasztalod Isten békéjét, amely sokkal csodálatosabb, mint amit az emberi elme megérthet. Az Ő békéje megnyugtatja gondolataidat és szívedet, miközben Krisztus Jézusban bízol.” (Filippi 4,7).

Szeretnéd, ha a szíved és az elméd nyugodt lenne? Ez az az áttörés, amire mindenkinek szüksége van: kevesebb stressz és több nyugalom! Kezdd el ma az áttörést azzal, hogy belemerülsz Isten Igéjébe!

 Segítő kérdések elmélkedéshez és beszélgetéshez:

  • Mi az az egy dolog, amit minden nap megteszel, és amit helyettesíthetnél Isten Igéjének olvasásával?
  • Honnan tudhatod, hogy az, amit hallasz, igazság vagy hazugság?
  • Mi az egyik hazugság, amit évek óta ismételgetsz magadnak? Mit mond a Biblia az igazságról?

* (Daily Hope by Rick Warren, 2025.10.02.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

A tehetetlenség Istennel nem reménytelenség

2025. szeptember 28. 03:00 - Anita.B

pexels-james-frid-81279-12797999.jpg“Tehetetlenek vagyunk ezzel a nagy sereggel szemben, amely támad minket.
Nem tudjuk, mit tegyünk,
de hozzád fordulunk segítségért.”
(2Krón 20,12 GNT fordítás)

Az áttörést jelentő imák különböznek más imáktól.

Valószínűleg gyakran imádkozol és kéred Istentől az erejét vagy bölcsességét, hogy segítsen valaminek a megvalósításában. És nincs semmi baj ezekkel az imákkal!

De egy áttörést hozó imában azt mondod, “Istenem, tehetetlen vagyok. Nem tudom ezt megtenni. Meghaladja a képességeimet. Szükségem van rád, hogy megtörténjen.” Ez az az ima, amit akkor imádkozol, amikor tehetetlennek érzed magad.

Miután Jósáfát király Istenre fordította tekintetét, ezt mondta, “Tehetetlenek vagyunk ezzel a nagy sereggel szemben, amely támad minket. Nem tudjuk, mit tegyünk, de hozzád fordulunk segítségért” (2Krón 20,12 GNT fordítás).

Ugyanezt kell tenned, amikor áttörésért imádkozol az életedben. Először is, mondd el Istennek pontosan, mit érzel. Tehetetlennek érzed magad, mintha folyamatosan küzdenél valamivel mindenféle változás nélkül? Mondd el Istennek! Mondd el neki, hogy reménytelennek érzed magad, és ismerd el a gyengeségedet.

Nem kell hatalmasnak lenned, ha kapcsolatban állsz Istennel – mert ő mindenható. Nem kell mindent tudnod, ha kapcsolatban állsz Istennel – mert ő mindentudó. Nem kell mindenhol ott lenned, ha kapcsolatban állsz Istennel – mert ő mindenhol ott van.

Mit kell tenned, ha olyan helyzetben vagy, amit nem tudsz irányítani, megváltoztatni vagy kezelni? Várnod kell és bíznod kell mindabban, amit Istenről igaznak ismersz. 

Jósafát királyhoz hasonlóan a hit néha semmittevést jelent. Csak állsz mozdulatlanul, vársz és bízol. Ha megpróbálsz tenni valamit, az visszaadja az irányítást a te kezedbe.

Így nézett ki a hit a Krónikák második könyvében: “Júda minden férfia ott állt feleségeivel és gyermekeikkel a Templomnál” (2Krón 20,13 GNT fordítás). Órákig állhattak az Úr előtt. Nem tudjuk, mennyi ideig álltak, de pusztán azzal, hogy álltak, azt mondták Istennek, hogy amivel szembesülnek, az túl nagy nekik. A türelmük végén voltak, de továbbra is kitartottak, mert bíztak Istenben, hogy gondoskodik róluk. 

Amikor áttörésre van szükséged, kövesd a példájukat. Várj, figyelj és bízz.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Miért próbálsz ragaszkodni a hatalomhoz, még akkor is, ha tudod, hogy nem tudsz változtatni valamin?
  • Mi vált kezelhetetlenné az életedben?
  • Mi akadályoz abban, hogy türelmesen várj Istenre, hogy megtegye azt, amit egyedül nem tudsz megtenni?

*(Daily Hope by Rick Warren 2025.09.21.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb sávjában a "Rövidítések - Angol nyelvű bibliafordítások jelölései" pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Miért értéktelen az aggódás?

2025. szeptember 25. 03:00 - Erika1832

ai-generated-8657656_1920.jpg

„Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt; és Isten békessége, mely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat Krisztus Jézusban.”
(Fil 4,6–7)

A Bibliának az egyik legnehezebben megtartható parancsolata talán a „ne aggódjatok”. Ezt a parancsolatot mindannyian megszegjük. Folyamatosan vétünk ellene, mivel az aggódás a természetünkből fakad.

Jézus így mondta: „Ne aggódjatok tehát a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért: elég minden napnak a maga baja.” (Mt 6,34) Azért zavarodsz össze, mert érzelmi energiád nagy részét arra használod el, hogy a múltadon sajnálkozol, és a jövőd miatt aggódsz.

De az aggódás soha nem változtatott semmin. Az aggódás semmit sem ér. Nem változtathatja meg a múltat. Nem tudja irányítani a jövőt. Az aggodalom csak boldogtalanná tehet ma. Életed minden aggódással töltött pillanata elpazarolt idő.

Az aggodalom a félelmeidre irányítja a figyelmedet az Istenbe vetett bizalmad helyett, és ez gyakorlatilag ateizmus. Amikor aggódsz, úgy viselkedsz, mint egy árva gyerek. Úgy teszel, mintha nem lenne egy mennyei Atyád, aki megígérte, hogy törődik a szükségeiddel. Azt gondolod, hogy rajtad múlik, hogy megoldjad a problémáidat. A Bibliában nem ez szerepel – ez az önsegítő könyvekben található, és egyszerűen nem igaz.

Ha az életedben fel akarod számolni az aggódásra való hajlamod, meg kell tanulnod valami másra koncentrálni. A böjtölés – amikor egy bizonyos ideig tartózkodsz valamitől, és hagyod, hogy a hiány közelebb vigyen Istenhez – segíthet ebben, és az imádság is segíthet.

A Biblia azt mondja a Róma 8,6-ban: „A test törekvése halál, a Lélek törekvése pedig élet és békesség”.

El kell döntened, hogy mire figyelsz. Ha úgy gondolod, hogy rajtad múlik a megoldás, akkor valószínű, hogy aggódni, félni és szorongani fogsz. Aggódni fogsz, mivel a bűnös természeted irányít. Ha Istenre figyelsz, és Isten Szelleme van benned, nem aggódsz. Ez élethez és békéhez vezet.

Az aggodalom leküzdésének kulcsa nem az, hogy azt mondogatjuk, hogy „nem fogok aggódni.” Ez sosem fog működni, mert arra figyelsz, amit nem akarsz.

A lényeg, hogy válts csatornát! Ne állj ellen! Fókuszálj újra! Összpontosíts Istenre, és bízz abban, hogy ő szeret téged, és bízz a neked tett ígéreteiben!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Az aggódás hogyan érintett téged mentálisan, érzelmileg, esetleg még fizikailag is?
  • Milyen gyakorlati módszerekkel tudsz Istenre figyelni?
  • Hogyan segít a Szentírás memorizálása abban, hogy egész nap Istenre figyelj?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2025.09.18.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása