„[Isten] meghallgat minket, amikor megszólítjuk; és mivel tudjuk, hogy ez igaz, azt is tudjuk, hogy megadja nekünk, amit kérünk tőle.” (1Jn 5,15 GNT)
Gondolkodtál már azon, hogy valóban hatékony-e az imádság?
Könnyű kételkedni ebben, mert gyakran előfordul, hogy amikor valamiért imádkozunk, a Sátán azt súgja: „Mit képzelsz, ki vagy? Mit képzelsz, mit csinálsz? Isten nem hallgat meg. Ne pazarold az idődet. Felejtsd el!”
Az ima azért működik, mert Isten irányít. Minden csoda alapja Isten szuverenitása. Miért tesz meg egy csodát, és egy másikat miért nem? Mert az ő perspektívája nagyobb, mint a miénk. Ő irányít. Ezért bízhatunk a bölcsességében és a jóságában.
Az Efezusiakhoz írt levél 3,20-ban ezt olvassuk: „Isten […] sokkal többet képes megtenni, mint amit mi kérni merünk vagy amiről álmodunk – végtelenül meghaladja legmélyebb imáinkat, vágyainkat, gondolatainkat vagy reményünket” (TLB fordítás).
Az ima mindenre képes, amire Isten képes. Az Ő erőforrásai a rendelkezésünkre állnak. Az Újszövetségben sokszor olvassuk: „Kérj!” Biztató tudni azt, hogy azok a dolgok is Isten ellenőrzése alatt állnak, amelyek nem állnak a mi ellenőrzésünk alatt. Lehet, hogy nem vagyunk képesek megváltoztatni egy helyzetet, de imádkozhatunk, és Isten megváltoztathatja azt.
Ez magában foglalja a rossz kapcsolataink helyreállítását is, és ennek az a leggyorsabb módja, ha elkezdünk hálát adni Istennek azokért az emberekért, akikkel nehezen jövünk ki. Igen, nem csak imádkozunk értük, hanem hálát adunk értük Istennek!
A pozitív imádság sokkal hatékonyabb, mint a pozitív gondolkodás. Az emberek ellenállhatnak a segítségünknek, elutasíthatják a kérésünket és visszautasíthatják a javaslatainkat, de az imádságaink ellen tehetetlenek.
Miért imádkozol? Minél konkrétabb az imádságod, annál konkrétabb lesz a válasz.
A Filippiekhez írott levél 1,9-11-ben Pál pontosan megfogalmazza, hogy hogyan imádkozik az emberekért:
„és imádkozom azért, hogy a szeretet egyre inkább gazdagodjék bennetek ismerettel és igazi megértéssel, hogy megítélhessétek, mi a helyes, hogy tiszták és kifogástalanok legyetek Krisztus napjára, és gazdagon teremjétek az igazság gyümölcsét Jézus Krisztus által Isten dicsőségére és magasztalására.” (NIV fordítás)
Kezdj el imádkozni azokért az emberekért, akikkel úgy gondolod, hogy nem tudsz kijönni. Ez nem csak rájuk lesz hatással – téged is megváltoztat, és a hozzáállásodat Jézuséhoz hasonlóbbá teszi.
Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:
- Hogyan imádkozhatsz azért, hogy a körülötted lévő emberek növekedjenek a szeretetben, bölcs döntéseket hozzanak és azt tegyék, ami helyes?
- Hogyan kérnéd Istent, hogy töltse meg őket az igazságosság gyümölcsével, hogy életük dicsőséget hozzon az Ő nevére?
- Ha így imádkozol, hogyan változhat meg a másokhoz való hozzáállásod – és hogyan változhatnak meg ők maguk?
*(Daily Hope by Rick Warren, 2025.11.08.)
(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)



"A király ekkor így kérlelte...:’Kérlek, könyörögj Istenedhez, az Örökkévalóhoz, imádkozz értem, hogy a karom meggyógyuljon!’ Ő pedig imádkozott az Örökkévalóhoz, és a király karja meggyógyult: ismét olyan lett, mint korábban volt." (1 Királyok 13,6 )